Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK SZERKESZTETTE: GÁL ZITA TELEFONSZÁM: 06-76/518-226 E-MAIL: zita.gal@axebpringer.hu DIÁKVILÁG Lovasi tanít, majd dutyiba kerül forgatás Pécsett készül a Sztornó című nagyjátékfilm, Lovasi András főszereplésével. A történet szerint Lovasi, a Kispál és a Borz frontembere ezúttal egy hangot sem énekel, ezzel szemben gimnáziumban tanít, panelban él, és egyre zűrősebb lesz az élete, dutyiba kerül. Pálos György rendező azt ígérte: a jövő évi filmszemlére elkészülő alkotás nem mély társadalmi dráma óhajt lenni, s Épp ellenkezőleg, a mai közép- 1 európai valóságot ironikusan I tálaló mese. Czabán György a í Sztornó című filmet ezúttal £ producerként jegyzi, holott máskor ő a rendező. Elmesélte, hogy amikor először merült fel Lovasi személye mint főszereplő, a forgatókönyv is kezdett úgy alakulni, hogy a szerep és a valós figura minél inkább találkozzon. - Tény, hogy izgalmas egy ilyen színésszé A Kispál és a Borz frontembere, az énekes-dalszerző Lovasi András (balra) már több filmben is felbukkant. avatás, de az egyhetes összetartó táborban már kiderült, hogy András jó választás volt.- Első hallásra erős kétségeimet fejeztem ki, én magam kértem a próbafelvételeket, ítéljenek meg azok alapján. Amúgy az a hozzáállásom: ha valamit nem tudok, nem értek, kérdezni fogok. Mint már korábban, most is bízom a rendezőben és a kiváló színészekben, akik körülvesznek - így a főhős. Sztárstáb: A Sztornó főhőse, aki az „Én” nevet viseli, Lovasi András. További szereplők: Hollósi Frigyes, Tóth Ildikó, Ficzere Béla, Naszladi Éva, Lázár Kati, Bojtár B. Endre, Kovács Patrícia, Rózsavölgyi Adél, Dózsa Erzsi. GYORSÍTÓ SAV Kiskunhalas STRAND ÉS TERMÁLFÜRDŐ ma 20.00: Vízi dizsi FŐTÉR szombat 18.30 óra: Táncosok és együttesek fellépése Izsák TULIPÁN CAFÉ holnap: Disco Kecskemét CLUB 69 GARDEN holnap: buli a mái Tégtáncolhatóbb zenékkel szombat: Retro házibuli RED COLT GARDEN szombat: Roxy Dj. party Tiszakécske NEW NIGHT holnap: Full Moon party szombat: nyárbúcsúztató party Kiskunma jsa CLUB ALCATRAZ szombat: 3D party Kerekegyháza CLUB COLUMBUS szombat: Grill party Kiskunfélegyháza BÉKE TÉR szombat 21 óra: Besh o droM, vasárnap 20 óra: Boban Markovié Orkestar VICC Az emberiség olyan, mint a krumpli. A java a föld alatt van. TESZT: Az ösztön az úr a nőn önismeret Lányok, hisszük vagy sem, de szerelmünket, ölelésünket is ösztöneink irányítják. Méghozzá a legmélyebb, legősibb, állati ösztöneink. Fedezzük fel magunkban a vadat, fejlesszük tovább, és használjuk ki, hogy öleléseink még valódibbak legyenek! Ha kíváncsi vagy, könnyen kiderítheted, hogy a szerelemben tigris, farkas, őzike, netán egy cica vagy. Válaszolj a kérdésekre, és fedezd fel a benned szunnyadó állatot! 1. Ml a legizgalmasabb a szeretett férfiban? a/ a hangja b/ az illata c/ a tekintete j d/ a bőre 2. Mit teszel, ha párod elfeledkezik megismerkedésetek évfordulójáról? a/ duzzogok b/ semmit, a holnap: új nap c/ csalódott vagyok d/ semmit, én is elfeledkeztem róla 3. Milyennek tartanak a környezetében élő férfiak? a/ agresszívnek b/ egyenesnek c/ visszafogottnak d/ harmonikusnak 4. Mit érzel, amikor Imádott párod előtt levetkőzöl? a/ zavarban vagyok b/ az előjáték részének tekintem c/ ez csak egy látványos előadás d/ csak örömöt 5. Általában milyen körülmények között szerelmeskedsz? a/ holdfényben b/ sötétben c/ gyertyafény mellett sötétben d/ fényes nappal 6. Mit gondolsz a monogámiáról, a hűségről? a/ szeretem a poli- gámiát b/ ha megcsal, megölöm c/ csak egyet szeretek, örökké d/ nyitott vagyok minden lehetőségre. ÉRTÉKELÉS: Ha a legtöbb válaszod „a”, akkor az ösztöneid alapján tigris asszony vagy. Szerelem: Amazon típus. Akár a tigris, imád többnyire magányosan vadászni. Hódítása művészet, híresen gyors és sikeres, és ez nem is csoda, hisz mindene a csábítás. Amint kiszemelte áldozatát, elszánt lesz és kérlelhetetlen. Ha a legtöbb válaszod „b", akkor a te ösztöneid olyanok, akár a nőstény farkasé. Szerelem: Amint kiszemeli a domináns hímet, a nőstény farkas hódításba kezd. Számára a szerelem a családalapítást jelenti. Egyszerű és közvetlen a csábításban, zsákmányajándékot visz a kiszemelt társnak, és ő kezdeményez. Illatával elhódítja a másikat, a hím számára lehetetlen nem észrevenni a nőstény farkast. Ha a legtöbb válaszod „c”, akkor az ösztöneid alapján nőstény őzike vagy. Szerelem: ki őzike csapatban vándorol, keresi párját, éles szemmel fürkész, az orrcimpája is beleremeg az izgalomba. Lenyűgöző a külseje, a megjelenése. Hosszan kivár, engedi, hogy a másik epedjen érte. A hímnek bizonyítania kell. Ha a legtöbb válaszod „d”, akkor az ösztöneid alapján játékos macska vagy. Szerelem: Szeszélyes, kiszámíthatatlan és független. A szerelem az ilyen cicának egzotikus kaland, játék és feltöltődés. Minden helyzetben veszi a lapot, és akár első látásra képes eldönteni, hogy kell neki a kiszemelt hím vagy sem. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Mivel töltőd a nyári szünet utolsó heteit? JAKAB RUDOLF- A nyár utolsó két hetét megpróbálom minél jobban kiélvezni. Épp most megyünk a Balatonra a testvéremmel és a barátaimmal egy hétre. Ott úszás, pihenés, kikapcsolódás és buli vár. Következő héten pedig felkészítem a lelkemet az iskola- kezdés traumájára. LUKÁCS LIA- Idén nyáron dolgozom reggeltől délutánig. Munka után pedig edzésre megyek, az Akrobat- ban táncolok, úgyhogy nem sok mindenre marad erőm. A kötelezettségek elvégzése után legfeljebb megnézek egy DVD-t, vagy esetleg átmegyek a barát- nőmhöz. ADORJÁN LIZA- Most leszek negyedik osztályos, ami már az érettségi éve lesz. Most még nem ismétlek, hanem az elhalogatott házikat pótolom. Még hátra van a jogsi befejezése is, a KRESZ-vizs- ga, meg a többi. Ezeken felül pedig nyitott vagyok a spontán programokra. NÉMETH BETTI- Nyáron is dolgozom, énekelek. Minden hétvégén fellépésünk van az együttessel. Hétközben pedig énektanárhoz járok, szorgalmasan képzem a hangomat. Mellette levelezőn tanulok. Most jön az érettségi, úgyhogy átismétlem a tanultakat. Döglégy minden évben Argentínában is döngicsél interjú - Aki engem nem bántott, és rendes velem, azzal igyekszem én is nagyon rendes lenni - mondja Ganxsta Döglégy Zolee, a Kartel frontembere. Kiborítja a magamutogatás, a nagyképűség. A zenének él, s ha annak vége, megszűnik maga is - vallja.- Egész nyárra előre beterveztétek a koncertjeiteket Nyaralni mikor mész?- Mindig ősszel és mindig Argentínába. A legnagyobb rajongója vagyok Maradonának, és az argentin focinak. Tegnap természetesen ott voltam a meccsen is.- Egyszer azt mondtad, hogy azért játszol ilyen zenét, mert ezt lehet eladni, erre van igény, ebből élsz- Valószínűleg hülyéskedtem. Azért zenélek, mert ez az életem. De ha ebből kellene megélnem, nagyon rosszul járnék. Ha külföldön lépnénk fel, illetve adnánk el ugyanennyi lemezt, villákban laknánk, és soha semmire nem lenne gondunk. Most tudod mit vehetnék? Nem villát, hanem kanalat. A lemezeladás jó ideje halott. Koncertekre még járnak az emberek, de nyolcán vagyunk a színpadon. Ki kell fizetni a kísérőzenekart, a fény- és hangtechnikát is. Mire mindenki megkapja a magáét, egy szalámis zsemlére való aprópénz marad.- Miért nem tanultál tovább?- Két dolgot utálok: dolgozni és tanulni. Ezért kitaláltam, hogy legyen zenekarunk, legyünk rock’n’roll hősök. Az elején nagyon nehezen ment, nagyon nem kerestünk. Hu- szonvalahány éves fejjel járhattam anyámhoz pénz kérni. Utána lassanként bejött a dolog. Voltak olyan idők, amikor nagyon jól kerestünk, aztán persze el is szórtuk.- A barátnőd hogy viseli ezt az életformát?- Nagyon jól, ezért van ő mellettem. Tisztában van azzal, hogy egy trógert választott.- Romantikus is tudsz lenni?- Ha annak számít, hogy a barátnőmet elviszem a Boca Juniors-meccsre, akkor igen. De ehhez olyan nő kell, akit ez érdekel. Az enyém pedig pont ilyen... forrás: www.nana.hu Bocsi szemüvege rejtély Elvesztettem a napszemüvegemet Kecskeméten - jelentette be a drámai hírt szerda reggel a Bumerángban Bochkor Gábor. Biztos forrásból tudjuk, hogy a bejelentés nyomán több hallgató a szívéhez kapott. A rádiós műsorvezető exkluzív részletekkel is szolgált a rejtélyes üggyel kapcsolatban. Eszerint a szemüveg kék volt és foncsorozott, s valószínűsíthetően a repülőtéren veszett nyoma. Bár Bochkor bízik a becsületes megtaláló jelentkezésében, információink szerint az ügyön már dolgozik Mulder és Scully. Multiplex mozi a Malomban Kecskeméten augusztus 25-én nyit meg a város második Hollywood Múl tiplex-mozija a Malom Központban. Miben lesz más, mint a Pólus Rónában található? Erről kérdeztük meg Mogyorós Zoltánt, a kecskeméti Hollywood Multiplex vezetőjét.- Az Intercom Rt.-nél, a moziüzemeltetésben eddig szerzett gyakorlatunkat, tapasztalatunkat igyekeztünk kamatoztatni új kecskeméti mozink kialakításánál. A legújabb technikák felhasználásának köszönhetően a XXI. század legfejlettebb műszaki megoldásait használtuk fel, hogy minél magasabb színvonalon szolgáljuk a nézők tökéletes kikapcsolódását. Azaz a Hollywood Multiplex-hálózat legtökéletesebb moziját igyekeztünk megépíteni a Malom Központban. Eddig külön jegypénztár és büfé üzemelt minden mozinkban. Az új moziban egy eladóhelyen szolgálunk ki minden vendéget. A hat pénztár mindegyikénél lehet majd jegyet és büfétermékeket egyaránt vásárolni. Kialakítottunk egy bárt (Café Premier), ahol több mint 504éle koktélt, számtalan kávékülönlegességet és shakeet, valamint különleges fagylaltkelyheket kóstolhatnak az ínyencek. A finomságokon kívül egyéb extra dolgok is megtalálhatók itt, mint a projek- toros kivetítő, amelyen akár focimeccset is nézhetnek a vendégek, s olyan elszívótechnikát alkalmazunk, hogy dohányozni, szivarozni is lehet bent. Tizenkét darab hatalmas plazmán futnak az információk, árak, előzetesek. A mozi több szinten helyezkedik el, az előtérből (mely a 3. emeleten található) mozgólépcsőn lehet felmenni a beengedőfolyosóra. Mozgáskorlátozottak pedig lifttel tudnak felmenni a termekhez. Onnan nyílik az 5 terem, amelyekben kényelmes, az előzőekhez képest magasított, sőt, fejtámlás fotelülések találhatóak, valamint faltól falig tartó vásznak. A legnagyobb teremben a vászon mérete hozzávetőleg: 15 x 8,5 méter. A termek lépcsőzetesek, nagy lejtéssel (a terem nagyságától függően 2040 cm-es lépcsőkkel). Érdekesség: a legnagyobb terem (mely 303 fő befogadására képes) 1,5 emeletnyit lejt, s a lépcsőmagasság 40 cm. Továbbra is lehetőséget biztosítunk csoportos vetítésekre, különelőadásokra. Konferenciák, előadások megtartására is lehetőség van, ugyanis a gépházban elhelyezett, külön erre a célra beüzemelt pro- jektor alkalmas rá, hogy az 5 terem bármelyikébe vetítsen. Az 5 teremre 7 vetítőgép jut (a két legnagyobb terem 2-2 géppel rendelkezik), mely által ugyanazt a Filmet, ugyanazt a kópiát akár 1 órás csúszással tudjuk másik teremben is játszani. Ezáltal a nagyon látogatott filmből kétszer annyi előadást tudunk tartani, mint eddig. Az eddigi technikával tudtunk ugyan akár 5 teremben is játszani, de a film egy időben kezdődött mindenhol.- A jegyárak egyformák lesznek a Pólussal?- Az eddig is széles skálán mozgó jegyáraink a mozik színvonalának megfelelően lesznek kialakítva. E skála részét képezik továbbra is a kedvezmények (gyerekjegy, nyugdíjasjegy, páros jegy, csoportos jegy, valamint a napi, illetve napszaki kedvezmények).- Milyen nyitási akdókkal készülnek?- A Malom Központtal közös VíP-meg- nyitót szerveztünk, amelyre a mozi vetítésekkel készül. Minden teremben más-más filmet játszunk, ezek a legújabb alkotások, sőt látható lesz egy premier előtti film is.- Továbbra is működni fog a Pólusban a mozi?- Igen, továbbra is üzemelni fog. így augusztus 25-től már 10 teremmel, 1688 férőhellyel, az eddiginél is magasabb színvonalú szolgáltatásokkal várjuk a filmek szerelmeseit Kecskeméten. A tíz teremnek köszönhetően filmkínálatunk minden irányban (gyerek-felnőtt, akció-vígjáték, romantikus-dráma, könnyed-művész) bö vülni fog. Megköszönve a lehetőséget hogy a nyF tás előtti napokban ízelítőt adhattunk az új moziról, nagy szeretettel várjuk a moziba járókat mindkét filmszínházunkban. ▲