Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK v/ MEGYEI KORKÉP - VELEMENYEK A Vöröskereszt nincs elkényeztetve takács valentina Az a kevés véradásra szólító reklám leginkább egy vérszegény gilisztára hasonlít. A lakosság öt százaléka tekinthető rendszeres véradónak. Ez a tapasztalat egész Európában és Magyarországon is. Ennek megfelelően vannak leosztva a szerepek, hogy megyénként évente mennyi véradót kell megnyerniük a vöröskereszteseknek. Első olvasatra kevésnek tűnik az öt százalék. Mégsem az. Tizennyolc év alatt és hatvanöt év felett ugyanis nem lehet vért adni. Marad a köztes korosztály. De véradó csak az lehet, aki egészséges. No meg hajlandó, hiszen ezért az önzetlenségért egy fillér sem jár. Szerencsére. Ha járna, akkor jó magyar szokás szerint ebből is megpróbálnánk minél több hasznot húzni. Ha már a pénznél tartunk; ezt a bizonyos öt százalékot Bács- Kiskun nem hogy tartja, de meg is haladja, holott felettébb anyagiatlan eszközök állnak a vöröskereszt és a vérellátó rendelkezésére. Magyarán borzasztó szegények, és mégis képesek donorokat találni. Azt sem állíthatjuk, hogy ebben a tevékenységükben kiemelkedő állami, minisztériumi segítséget kapnának. Még az a kevés véradásra szólító reklám is lehangolóan gyenge és ötlettelen, leginkább egy vérszegény gilisztára hasonlít. Példát vehetnénk azokról az országoktól, ahol a társadalmi érdekeket szolgáló reklámok készítését a legmenőbb szakemberekre bízzák. Nekik nem a szánakozás, hanem a sokkoló humor a munkaeszközük. A ml vöröskereszteseink nincsenek ennyire elkényeztetve. Önállóan kell folyton újabb ötletekkel előrukkolniuk. Az egyetlen szerencséjük az, hogy a politika a véradáson még nem talált fogást. így az öt százalék ellenére is biztonságban érezhetjük magunkat. Mert ahonnan az anyagi érdek és a politika egyszerre hiányzik, ott biztosan nyugalom honol, és a szakembereket sem piszkálja senki. Falunapi Vakkantó FÜLÖPSZÁLLÁS Augusztus 20- 21-én rendezik meg a falunapokat. A legtöbb program a faluházban és a Millennium téren lesz. Szombaton 9 órakor kendődnek a gyermekfogíúlko- zások, 10 órakor pedig a Vak- kanitö, ami nem más, mint'ku- tyaszépségverseny. Közben persze a művelődési ház udvarán a bográcsokban főnek a birkapörköltek. Ugyanitt, de az intézményen belül 14 órától lesz az elszármazottak találkozója. A falunapok ünnepélyes megnyitója délután öt órakor kezdődik, amikor átadják a díszpolgári címeket. A műsort a Szász Károly Református Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai adják. A Két zsi- vány-koncert este nyolctól hallható, a tűzijátékban pedig 20.45 órától (Kunság tér) lehet gyönyörködni. Az első napot utcabál zárja. Vasárnap sportnap lesz: foci, amatőr fogathajtók ügyességi versenye, szkan- der bemutató várja az érdeklődőket. A mise 8, az istentisztelet 10 órakor kezdődik. A helyi népdalkor 18 órától ad műsort, majd következik a Te rongyos élet című összeállítás - vagyis operettrészletek szórakoztatják a nagyérdeműt. Kiválasztották a megye borait A Kecelen zajló országos borversenyen tegnap első ízben választották ki a megye legjobb borait, amelyek egy éven keresztül fogják reprezentálni Bács-Kiskunt. Országos borverseny Tegnap véget ért a 29. országos borverseny, amelynek Kecel adott otthont. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, a szervezőbizottság elnöke elmondta: négyszázhét bormintát neveztek a nagyon jól szervezett, gazdag programmal színesített keceli versenyre. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Budai Várban kerül sor. Megtudhattuk viszont, hogy melyik három bor érdemelte ki a Bács-Kiskun megye bora címet. A vörösborok közül a Keceli Borker Kft. kékfrankos cuveé-je, a fehérborok közül a soltvadkerti Kunság Kincse Borászati Szövetkezet ezerjó és Irsai Olivér há- zasításából származó Kunsági cuveé-je, a rozék között a soltvadkerti F r i 11 m a n n Font Sándor, Testvérek Kft. Kunság Kincse kékfrankos rozéja érdemelte ki a megye bora címet. A megyei közgyűlés által alapított címet az idén első ízben adták ki. Dr. Balogh László, a me- Frittmann János gyei közgyűlés elnöke elmondta: a díj megalapításával az volt a céljuk, hogy segítsék a megyei borászatok marketingjét. Az önkormányzat egy éven keresztül csak a nyertes borokból fog ajándékozni vendégeinek, külföldi partnereinek. Ezen felül segítik majd e boroknak a vendéglátóhelyekre és üzletláncokba kerülését. Balogh szerint a megye borainak rangját és rendkívüli minőségét nem lehet megkérdőjelezni, hiszen azok nem egy házi versenyen, hanem az országos borverseny zsűrije által lettek kiválasztva. Forczek Vidor, Borker Kft Regruták nélkül is elég a vér a megyében Vért adni öröm. Ezt sugallja a vért vevők mosolya is. Éves szinten 2 500 önkéntes véradót veszített a Bács-Kiskun megyei vöröskereszt a szabadszállási laktanya bezárásával. A statisztikai adatok szerint mégsem csökkent a véradók száma, így a levett vér mennyisége sem. Bács-Kiskun A véradásokat Magyarországon hosszú évek óta a Magyar Vöröskereszt szervezi. Megállapodásuk van az Országos Vérellátó Szolgálattal, amelynek értelmében adott az elvárás: melyik megyei vöröskeresztnek hány donort kell beszerveznie éves szinten. A Ma- gjfor Vöröskéttezt Bács-Kiskun Megyei Szervezete felé idén - az elmúlt évhez hasonlóan - 26 655 donor az elvárás - mondta lapunknak dr. Horváth László megyei titkár. Ez azt jelenti, hogy a hazai és az általános európai arányokat kell tartani, hiszen a gyakorlat mindenütt azt mutatja, hogy a lakosság 5 százaléka a rendszeres önkéntes véradó. Év elején a szervezet eléggé aggódott a magas terv miatt, hiszen megszűnt a szabadszállási laktanya. Márpedig onnan évi 2 500 véradót tudtak megnyerni az ügynek, amit most a civil lakosság köréből kell pótolni. A helyzetet megyénkben tovább nehezíti, hogy a lakosság elöregedett és az egészségi állapota sem nevezhető rózsásnak. Ugyanakkor vért csak a 65 évnél fiatalabb, egészséges felnőttek adhatnak. A megyei vöröskereszt azonban a nehézségek ellenére is helyt állt. Igaz, hogy még többet kellett dolgozni, a véradásokat folyamatosan szervezni, de a befektetés megtérült. Augusztus közepéig közel 18 ezren adtak vért a megyében, időarányosan tehát még túl is teljesítették a tervet. Dr. Horváth László -hangsúlyozta: az önkéntes véradás a többnyire a laikusok között merül fel a kérdés: miért nem jár valamilyen ellenszolgáltatás az önkéntes donoroknak, akkor ugyanis nagyobb kedvvel adnának vért. A szakma azonban egyhangúlag állítja: nagy hiba volna. Például: a véradámai napig olyan terület maradt, ahol semmiféle megosztottság vagy nézetkülönbség nincs. Ebben a kérdésben bárki bárkivel képes együttműködni, politikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül. Többek között ennek az összetartásnak is köszönhető, hogy a vöröskereszt által szervezett véradásokat mindenki - legyen az önkormányzat vagy egyház - maximálisan segíti. Régi tapasztalat az is, hogy azokon a településeken, helyeken a legsikeresebbek a véradások, ahol régóta folyamatosan ugyanazok az önkéntesek segítenek a véradások szervezésében. Ők ugyanis cselekvésre késztetik a teljes környezetüket. Ez történik a családokban is, hiszen az önzetlen véradás a gyerekeknek szintén természetes lesz. ^ ■ Takács Valentina sok előtt ugyan van orvosi vizsgálat, de számos betegség bevallása csak a véradásra jelentkező őszinteségén múlik. Ha ellenszolgáltatás járna, akkor sokan letagadnák az ilyen problémáikat, és ezzel a levett vér minősége válna kérdésessé. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK HIDEGEN AJÁNLJUK! Thalia Perfekt most 300 000 Ft kedvezménnyel X A Renault Thalia Perfekt limitált széria ABS-szel, klímával és CD-s rádióval már 2 440 000 Ft-tól most 300 000 Ft árengedménnyel elvihető! Várjuk márkakereskedéseinkben! Az »jäntst 20Ö5. (M. 01 tőia készlet erejéig érvényes, fogyasztás liter/100 km; vegyes: 4,6-7,?; városi: 5,7-10,0; országúti; 4,0-5.8; COj kibocsiUs gAw 121-174 fválfozattó; függőét»}. FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 Az olajlopások miatt milliós kár keletkezett Három helyen tették tönkre ismeretlen személyek az elmúlt hetekben a Démász Rt. villamos berendezéseit: többmilliós kárt okozva. Delej Az első bűncselekmény még július 20-án történt Nemesnádudvar és Hajós között. Ahol az úgynevezett „szivattyútelepnél” lévő transzformátor-állomásból engedték le a tolvajok a hűtőolajat. A transzformátor tönkrement, a keletkezett kár 650 ezer forint. Ugyanebben az időben, Nemesnádudvar külterületén, egy másik transzformátor-állomásból is ellopták a hűtőolajat. Itt is tönkrement a berendezés, a Démász Rt. kára pedig 680 ezer forint. Végül július 29-én Baja külterületén, a vodicai kápolnánál álló transzformátor-állomásból is lefejték a hűtőolajat. A transzformátor tönkrement, a keletkezett kár 700 ezer forint. A Démász Rt. a napokban tette meg a feljelentést a rendőrségen. Ahol nagyobb értékre elkövetett lopás miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás mindhárom ügyben. i N. N. M. Lopás: a tettes Ismeretlen. HENKEYNÉ FÜRJ ÁGNES (1965-2005) Kedves Ági! Még most ünnepeltük 40. születésnapodat, még most történt, hogy a köztisztviselői napon együtt látogattunk Abaligetre. Az egynapos kirándulás előtt töprengtünk, vajon hogy sikerül a tervezett kikapcsolódás, lesz- e jó idő. Te határozott voltál, mint eddig mindig 2003 áprilisától, amikor munkatársunk lettél. Azóta precízen végezted főelőadói munkádat. Szakvizsgára készültél munka és család mellett, és sikerrel teljesítetted. Ezért fáj az, hogy műit hét hétfőjén nem jöttél, és ezután már hiába várunk. Nagy űr maradt: szelíd, szolgálatkész, jó humorú munkatársunk nincs többé. Emléked megőrizzük, nyugodjál békében! Helvécia Község Polgármesteri Hivatalának dolgozói