Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-17 / 192. szám

A bolti sorozatgyilkos vallott rá döglött akta Három nappal Fenyő megölése után jelentkezett A bolti sorozatgyilkosként ismertté vált vajdasági Erdélyi Nándor BRFK-n tett vallomása nem oldotta meg a bérgyilkosság ügyét. Lapunk megtalálta azt a magánnyomozót, aki körül felbolydult az élet a Fenyő-merénylet nyomozása kapcsán. A volt rendőrtiszt ellen hét éve még a bolti soro­zatgyilkos is vallott. Szemán László „Akkor lennék hatalmas pszi­chikai nyomás alatt, ha bármi közöm lenne az ügyhöz. Mivel ez nincs így, nem is érzékelem, hogy bármilyen nyomás alatt lennék. Tény, hogy egykori és mostani környezetemből többe­ket is megkeresett a nyomozó- hatóság.” Mindezt az a volt rend­őrtiszt, ma - neve elhallgatását kérő - magánnyomozó mondta lapunknak, akire a Fenyő-me­rénylet felgöngyölítése során ál­lítólag nyomást gyakoroltak. A volt rendőr a 90-es évek közepé­ig sikeres és elismert gyilkossá­gi nyomozó volt, 1996-tól magán- nyomozó. A kecskeméti maffiaperben a furcsa, sőt időnként megmoso­lyogtató vallomást tevő együtt­működő tanú, Szlobodan Sztoja- novics is megemlítette a nevét. Mégpedig úgy, mint aki komoly rendőrségi kapcsolata volt a per elsőrendű vádlottjának, Radnai Lászlónak. Azt a fővárosi éjsza­kában csak Szlobóként emlege­tett erős ember nem tudhatta, hogy a volt rendőr még kezdő nyomozó korában, 1976-ban, be­törésért elfogta Radnait. A rend­őrtiszt egyébként ma sem tagad­ja, hogy komoly kapcsolat-és in­formációs rendszere volt a hazai és a nemzetközi alvilágban. Mint minden sikeres nyomozónak.- A kecskeméti perben való fel­emlegetésem már része lehetett a lapunk által múlt szombaton megírt állítólagos „hatalmas nyo­másnak". Ezután a kapcsolati kö­römből valóban többeket faggat­tak az egykori kollégák. Volt munkatársam, akivel három éve váltak el útjaink, valóban po- ligráfban ült. Nyomoznak, teszik a dolgukat. Azt azonban nem ér­tem, hogy minderre miért most kerül sor, és miért nem tették meg 1998. február 11. után - mondta a magánnyomozó. Fenyő Jánost egyébként egy szerdán, kora este lőtték le a Mar­git körút-Margit utca sarkán. Há­rom nap múlva bement a BRFK életvédelmi osztályára Erdélyi Nándor Milán, akit később a bol­ti sorozatgyilkosként ismert meg a közvélemény, és mások mellett a volt rendőrtisztre vallott. Erdélyi jegyzőkönyvbe mond­ta, hogy a Fenyő megölése előtti hétfőn a magánnyomozó irodájá­ban szemtanúja volt Fenyő János megérkezésének, majd hallotta, amint a zárt ajtó mögött a ma­gánnyomozó életveszélyesen megfenyegette a VlCO-biroda- lom fejét. A magánnyomozót még Erdélyi vallomásának nap­ján, hét végén beszélgetni hív­ták a rendőrök, majd tanúként is meghallgatták. Erdélyi Nándor és a két albán, akikre vallott a bolti sorozatgyilkos vajda­sági magyar Erdélyi Nándorról a saját ügyében ítélkező bíróság kimondta, hogy kóros nagyot- mondó. Ezt akkor, 1998. feb­ruár 14-én nem tudták róla, amikor jelentkezett a BRFK-n, hogy úgymond segítsen a Fenyő­gyilkosság kinyomozásában. Ekkor a magánnyomozó mellett a koszovói albán S. Meadra és Acifi Nijazira is vallott. Meadot le is tartóztatták, ám végül csak tanúként szerepelt az ügyben. Nijazi ellen körözést adtak ki, ám az albán ezt megtudva visz- szajött Magyarországra, feladta, majd tisztázta magát.- Akkor is elmondtam nekik, most is megismétlem, talán há­romszor találkoztam Fenyő Já­nossal, ám egyszer sem az iro­dámban. Erdélyi az egyik dél­szláv kapcsolatommal valóban járt azon a hétfőn nálunk, de Fe­nyő nem. Javasoltam a volt kol­légáknak, hogy' hallgassák meg mind a nyolc munkatársamat, ám erre a mai napig nem került sor. Felháborítónak tartom, hogy egy sorozatgyilkos vallo­mása alapján engem és munka­társaimat megpróbálnak besá­rozni - fejtette ki a magánnyo­mozó. Erdélyi Nándor egyébként a koszovói albán Acifi Nijazira is vallott. Nijazit az ő vallomása alapján gyanúsították meg Fe­nyő megölésével. Később azon­ban kiderült, hogy Erdélyi Nándor néni mondott igazat, Acifi Nijazi tisztázta magát. TERMÉNYDARÁLÓ (ciklonos, nagy teljesítmé­nyű, vontatható, traktoros meghajtású) eladó. Érd.: 20/3-259-972. —-----------------------* *665910' 3 FÁZISÚ körfűrész és gyalupad eladó. Kecske­mét Törökfái 51.------------------------------------------------------------------------*666423* ÁL LÁST KÍNÁL A MALOM Centerbe étterembe jó szakácsot és pultoslányokat felveszünk. Jelentkezés: 20/44-76-181.------------------------------------------------------------------------*664603* Ke cskeméti székhelyű gépkereskedőcég MŰSZAKI VEZETŐT Keres Feladat: a műszaki háttér teljes körű biztosításának szervezése, műszaki problémák megoldása. Elvárásuk; gépész vagy elektromos felsőfokú végzettség, min. 5 év vezetői tapasztalat, német nyelv alapfokú ismerete, kimagaslóan jó problémamegoldó és szervezőkészség. j Elönv: faipari gépek és technológiák ismerete, német nyelv kommunikációs szintű , ismerete. Jelentkezés: német és magyar nyelvű 3 önéletrajzzal: pellkan78@axelero.hu $ A MALOMBAN most nyíló éttermünkbe kere­sünk fiatal lányokat pultos, felszolgáló és fagy­laltpultos munkakörbe. Érdeklődni: 76/999- 632; 30/399-4621.------------------------------------------------------------------------*666259* AGRIK0N FÉMIPARI RT. (Kerekegyháza, Dózsa Gy. út 1.) felvételre keres C0-hegesztőt, csi­szolót. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni le­het személyesen a fenti címen vagy a 06- 30/439-6600 számon.-----------------------------L ,— -------------------------------*664183* KM ÉTI autómosóba fiatal, B kát. jog. rendelke­ző autóápolókat keresünk. 30/2551-372. — --------------—*666331* AG RON Kft. lajosmizsei üzemébe keresünk gé­pipari szakmunkásokat 3 műszakos gépmun­kára. Jelentkezés Dévényi Péternél, a 30/9- 709-179 telefonszámon.-------- - -------------------------------*664369* Ré szvénytársaság pályázatot hirdet Báes-Kiskna megyében lévő pavilonéit kisebb javítási (lakatos, asztalos, villanyszerelési) munkálatainak folyamatos elvégzésére, vállalkozásban. Pályázatokat 2005. augusztus 31-éig 6001 Kecskemét, Pf. 314 címre kérjük. _________Jelige: „Pavilon" ÁL LÁSAJÁNLATOK a F0BER-S Munkaközvetítőt Irodában! Azonnali kezdéssel keresünk épület- gépészt gyakorlattal, vezetői tapasztalattal, AUTOCAD program ismerettel.Gépgyártástechnológust gyakorlat­tal, angol/német nyelvtudással, irodavezetőt pályázatírói ismeretekkel. Érdeklődni. Kmét, Munkácsy u. 19. Tel./fax: 76/509-068, 30/680-0698. E-mail: fobers@axelero.hu-------------------------------------------------------------------------*645611* AUSZTRIA munkára keresek szak- és segéderőt vas-, vendéglátó- és építőiparba. Jel.: 06- 20/318-84-05, 06-20/322-84-87-------------------------------------------------------------------------*664612* BIZTONSÁGI őröket keresünk kecskeméti be­vásárlóközpontokba kiemelt bérezéssel. Érd.: 30/491-0188, 30/558-3587.-----------------------------------------------------------—----------*659851* DI ÁKMUNKA! 18 éven felüli diákokat keresünk folyamatos nyári munkára! Kiemelkedő kere­seti lehetőség! Fürge Diák 76/504-818, 70/370-1002--------------------:----------------------------------------1----------*666418* DI ÁKOK, Fiatalok! 18-27 év közötti diákokat, fiatalokat keresünk hosszú távú eladó-pénztá­ros munkakörbe. Azonnali kezdéssel, kiskun- majsai élelmiszerüzletbe. Tel: 06-1/354-35- 51; 06-20/365-62-37------------------------------------------------------------------------*666344* E KATEGÓRIÁVAL rendelkező fiatal gk.-vezetőt felveszünk. Apostagiak és dunavecseiek előny­ben. Érd.: személyesen Cseke Rt. Apostag, Vas­út út 28/A------------------------------------------------------------------------*664636* ÉV HALASZTÓ, évismétlő, egyéni lanrendes diá­kokat keresünk hosszú távú munkára, azonna­li kezdéssel. MELÓ-DIÁK 76/412*255; 30/9- 686-056.------------------------­------------------------------------------------*664396* NE MZETKÖZI cég kereskedelmi munkára ga- rantáll jutalékot ad. 20/397-6308.----------------------------------------------------------*-------------*666241* FÉ LÁLLÁSÚ személyihitel-képviselőt keresünk. A munkavégzés helye és ideje kötetlen. Jelent­kezés: hitel-lezáró (Kecskemét) jeligével, fény­képes önéletrajzzal az allasajanlat@man- soon.hu címen. —-----;--------------------:-----------------------------------------*666421 • FE LVÉTELRE keresünk raktáros-kertész munka­körbe munkavállalót, kizárólag lajosmizsei la­kóhellyel. Feltétel: raktáros vagy kertész mun­kakörben szerzett tapasztalat, B kát. jogosít­vány, nem dohányzó. Érd.: 70/275-49-31 vagy 76/507-995.-------------------------------------------------------------,-----------*666363* HE TÉNYI úton lévő presszóba gyakorlattal ren­delkező, fiatal, megbízbató pultoslányt felve­szünk. 20/587-04-24, 20/365-42-03.------------------------------------------------------------------------*666286* JELZÁLOG-HITELEZ ÉSSEL foglalkozó bank kecskeméti irodájába keresünk lakáshitel-ügy­intézés terén jártas kollégákat front office munkakörbe. A kézzel írott fényképes önélet­rajzokat 2005. augusztus 19-éig a következő címre várjuk: Widar Kft. 6Ó00 Kecskemét, Haj­dú u. 2.-------- -------------------------- -------*666288* a J uhászt keresünk. 30/464-48-00.--------------------------------------------------------I—■---------*666409* KA DAFALVI vendéglátó egységbe fiatal pul­toshölgyet keresünk azonnali kezdéssel. Érdek­lődni: egész nap, 06-70/33-40-186. —:--------------*-------------------------------------------------'666264* KE CSKEMÉTEN, a Malom Centerben nyíló óra­ékszer üzletbe érettségizett, szakképzett eladókat keresünk. (Önéletrajz szükséges.) 30/555-30-21, 30/279-17-67.------------------------------------------------------------------------*666350* KE CSKEMÉTI fürdöszobaszalonba belsőépíté­szeti végzettséggel eladót felveszünk. Fénykép­pel ellátott önéletrajzokat a kiadóba, "Meg­bízható" jeligére várunk.-------------------------------------------------------------------------*666387* KERESKEDELMI végzettséggel keresek nem do­hányzó büfést. Munkaidő 5.30-14.00 és 14.00-22.30; hétfőtől péntekig. Bejelentett ál­lás. Számítógép-ismeret előnyt jelent. 76/518- 354, 8-15-ig.-----------------------------1-----------------------------------------*666386* KI SKUNFÉLEGYHÁZI Hungary Meat Kft. felsőfo­kú végzettségű könyvelőt felvesz. Tel.: 06- 30/619-58-87-----------------------------------------------------—--------------*664574* MIN IMUM hároméves értékbecslői gyakorlat­tal munkatársat keresek alkalmazásba. Szak­mai önéletrajzot kérek. Érdeklődni a 06- 30/951-99-11 telefonon.----I------------------------------------------------------------------*664573* NA GYKERESKEDELEM vagy raktározás céljára helyiségek kiadók (120 m!-75m2). Teljes köz­mű, szilárd útburkolat, őrzés. Kecskemét, Mindszenti krt. 12. Tel: 30/25-75-083------------------------------------------------- *659299* NAPPALIS diákokat keresünk hosszú távú mo­zis munkára. 20/999-3233. Önéletrajz: szen- fi@multijobisz.hu------------------------------- *666319* OS ZTRÁK rt. EU-s jövedelemmel, képzéssel fő- és mellékállásba, min. érettségizett munkatár­sat keres, 06-30/219-12-86.------------------------------'-----------------------------------------*657949* OS ZTRÁK rt. többféle területre diplomás mun­katársat vesz fel. Tel.: 30/219-70-08-------------------------------------------------------------------------*649716* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó villanyszerelőket ke­resek Kmét és környékéről. 20/95-05-974. — *657384* PÉKSÉGBE GYAKORLATTAL rendelkező péket, dagasztót, kemencést felveszek, váltó műszak­ra. 70/360-85-50.------------------------------------------------------------------------*666290* S0FAR T Kft. felvételre keres számítógépes gya­korlattal eladót. Fényképes, kézzel írott önélet­rajzokat Kecskemét, Ladánybenei út 1. szám alá kérjük.------------------------------------------------------­------------------*664441* SZÓ RÓLAPTERJESZTŐT keresünk Szentkirály területére. 30/983-4469.-------------------------------------------------------------------------*666258* ÜZLETÜNKBE szakmai gyakorlattal rendelkező üzletvezetőt felveszünk. Jelentkezés rövid fény­képes önéletrajzzal (férfiak jelentkezését is várjuk): Domingo cipőüzlet kecskeméti Tesco.--------------------------------------------------------------------—*666381* 13 0 E Ft! Egyszerű szellemi munkára munka­társakat keresünk! www.gwi.hu. 70/522- 9655.------------------------------------------■---------------------------*661856* 18 ÉV feletti diákokat keresünk pénztárosi munkára, 4-8 órás munkarendben, azonnali kezdéssel. MELÓ-DIÁK 76/412-255; 30/9- 686-056.------------------ ‘664396* ÁLLÁ ST KERES ÁCS-BÁDOGOS munkát keresek. 30/258-92- 18.-................. .......... - - *664599* MA RKETING- és reklámmenedzser vállalja cé­gek szervezeti felépítését, munkaköri leírások elkészítését, válságmenedzselését. Vegyünk lendületet együtt! 30/565-05-24.- —*666338* ADÁSVÉTEL AKÁC hulladék tűzifa eladó. 20/3246-447.-------------------------------------------------------------------------*659736* AKÁC tűzifa rendelhető 8-11 E Ft/m3 szállítva. 72/371-988, 06-30/479-7435.--------------------------------------------------2-------- —*661690* AK CIÓS tűzifa: 72/211-003, 20/224-5954.------------------------------------------------------------------------*666253* KÉ MÉNYBE kötéses gázkandalló jó állapotban 68 E Ft-ért eladó. 76/328-206.------------------------------------------------------------------------*666262* ÓC SKAVASAT veszek. 72/211-003, 20/224- 5954----------------------------------------------------------------- *666253* SA LGÓPOLCOK adás-vétele. 06-30/455-6432.-----------------------------------------------------------------------*652583* VÁ GOTT akác és tölgy tűzifa eladó: 1600-1500 Ft/q. 30/9-358-362.------------------------------------------------------------------------*666300* VA SHULLADÉKOT, alu- és rézhulladékot, akku­mulátort veszek. Ár: megegyezés alapján. Tel.: 06-20/941-1506 — --------- *665430* 50 0 hl-es üvegszálas tartályok eladók. 30/361-5339.--------------------------------------------------------------------—*664535* ÁL LAT CSIVAVA vörös kan 9 hetes eladó 76/414-055------------ —*666276* EL ADÓ 11 db fejős- és vemhes tehén, 1 db apaállat. Érd:. 06-30/9-259-254.-------------------------------------------------------------------------*666361* ELADÓK 3 éves fekete deres kancalovak. 30/953-0053.------------------------------------------------—------------,--------*664523* EL ŐNEVELT csirke kapható. 20/94-15-540.-------------------------------------------------------------------------*666416* FÉL mangalica eladó. 30/423-7985.-------------------------------------------------------------------------*666292* INDIÁN tarka pónicsődör eladó: 85 E Ft. T.: 30/21-81-554--------*664806* a Ki s pulik eladók. 76/352-060.------------------------------------------------------------------------*666230* LA PÁJ 8 hónapos 140 kg-os kandisznó eladó. Érd.: 20/3-259-972.-------------------------------------------.----------------------------*665910* MA LACVÉTEL 18 kg-tól! 30/93-82-083.--------------------------------'---------------------------------------*664061* a N émet juhász kiskutyák eladók. 70/3823- 766-------------------------------------------------------------------------*666354* a Tehén bikaborjúval eladó. 78/443-476.----------------------------------------------.-------------------------*666313* VÁ LASZTÁSI malacok eladók. 06-76/352-198; 06-30/464-66-03.---------------------------------------------------------------------—»666378* VEMH ES birkák szeptemberi elléssel eladók. 30/507-93-34.-------------------------------------------------------------- *664551* 16 DB választási borjú, vegyes ivarú mt, eladó. 30/536-27-59,20/662-95-64.--------------- *666247* a 3 db 2 éves szuffolk törzskönyvezett kos el­adó vagy merino kosokra cserélhető. 20/2046-095.-------------------------------------- *664552* 3 ÉVES könnyen sodrott pej eladó. 70/570- 9528--------------■--------------------;-------------------------------------*666365* 3 HETES fehér húshibrid csirkék eladók. Érd.: 76/378-156.-------------------------------------------------------------------------*666289* a 4 db tehén eladó + fejőgép egyben. 20/45- 25-744.----------—■--------------------------------------------------■—*663934* 70 DB birka eladó. 30/655-95-05.-------------------------------------------------------------------------*663933* HIRDETMÉNY A PARTISCUM XI Takarékszövetkezet 2005. szept 1-jétől az 1 éves Takarékbetétkönyv kamataát évi 2,5%-ra (EBKM 2,5%), a Gyám- hatósági betét kamatát évi 3,0%-ra (EBKM 3,0%), a Takaréklevél betét kamatát évi 2,5%- ra (EBKM 2,5%), a 3 hónapra lekötött Takarék- számla betét kamatát évi 5,0%-ra (EBKM 5,0%), a 6 hónapra lekötött Takarékszámla betét kamatát évi 4,5%-ra (EBKM 4,5%), a 12 hónapra, 24 hónapra, 36 hónapra, 48 hónap­ra és 60 hónapra lekötött Takarékszámla betét kamatát évi 4,2%-ra (EBKM 4,2%), valamint az Ifjúsági és Otthonteremtő betét kamatát 1,5%-ra, (EBKM 1,5%) módosítja.------------------------------------------------------------------------*666400* 2005. augusztus 17-én Kecskemét város terü­letén a Szemp Air Kft. szúnyogirtást végez az esti órákban. Rossz idő esetén a védekezés 18-án és 19-én kerül elvégzésre.-------------;----------------------------------------------------------*666383* A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot hogy Kecskemét külterü­let Ballószög, Oláh József részére átépített kis­feszültségű légvezetéket a DÉMÁSZ Rt. a kivi­telezés ütemének megfelelően 2005. aug. 22. napján feszültség alá helyezi! Ettől az időpont­tól a létesítmény megközelítése, érintése élet- veszélyes és TILOS!------ *666273* 20 05. augusztus 22-28. a fedett uszoda aka­dálymentesítési munkálatok megkezdése mi­att ZÁRVA tart. 2005. szeptember 26-október 02. akadálymentesítési munkálatok befejezé­se, uszodatechnológiai karbantartási munkái­nak elvégzése miatt ZÁRVA tart. Köszönjük megértésüket.--------------------------------------------------- ------------*666415* KÖ NYV KÖNYVEKET, könyvtárakat és hagyatékokat vá­sárolok kp.-re. Kucsera Imre, telefon: 30/608- 7996.----------- *587395* ________OKTATÁS________ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. Nytsz: 06022702 T.: 30/92-58-127-------------------------------------------------------------------------*595697* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s képzés indul szeptember 17-én, Kecskeméten. Vizsgával, jegyzettel 85.000 Ft. Kapos Kft. 70/209-05-41.-----------------------*659480* PÉ NZPIAC AUTÓT vesz? Magánszemélytói vagy cégtói? Ml közvetlenül megfinanszírozzuk! CC Credit Rt Kecskeméti Fiók Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. Lem. 106. Tel.: 06-76/507-892------------------------------------------------------------------------*659586* HIT ELEK BAR-listásoknak, magánszemélyek­nek, vállalkozásoknak értékbecslési és köz­jegyzői díj nélkül, minimálbérrel is. Tálent Bt. Kecskemét, Rákóczi út 9. 20/440-1059.------------------------------------------------------------------------*663976* PÉ NZÜGYI problémáit oldja meg velünk! Saját tulajdonú, max. 10 éves, tehermentes gépjár­mű hitelezése leggyorsabban! Érd.: 30/411- 20-89. •658747* SZEMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában. Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel: 06-76/507-892 —--------- *659583* ________RÉGISÉG________ ÓN ÉMET hálószobabútor és egyéb régiségek, bútorok eladó. 30/684-2650. *665560*

Next

/
Thumbnails
Contents