Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-15 / 190. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Kecel Az elmúlt hetekben Magyarországon vendégszerepeit az amerikai Continental Singers énekegyüttes. Az egyházi missziót is teljesítő együttes több koncertet adott Budapesten, s csak egy vidéki fellépést vállaltak. Azért fogadták el Városi Ferencnek, a keceli Evangéliumi Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztorának meghívását, mert hozzájuk is eljutott a város hangulatos rendezvényeinek híre. Baja Jövő vasárnap 20 órai kezdettel hangversenyt ad Ruppert István orgonaművész a belvárosi templomban. Műsorán Koloss István, Kodály Zoltán és Felix Mendelssohn művei szerepelnek. Ismertetőt mond Zöld Levente. Baja Cenzúrázott egészség címmel írt könyvet dr. Lenkei Gábor a természetes életmód előnyeiről. Baján rokona, Lenkei György tart előadást a mű kapcsán arról is, ami a könyvből kimaradt. Az ismertetőt augusztus 23-án, kedden délután 6 órakor hallgathatják meg az érdeklődők a művelődési ház kamaratermében. Központ aulájában. A festőművész munkáit Molnár István, a Holló László Képzőművészeti Kör vezetője méltatja majd. A művelődési központ galériájában Szabad szellem címmel nyílik kiállítás Kolozsvári Sándor festőművész munkáiból csütörtökön délután 5 órakor. Ladánybene A Gödörállás-dűlőben egy tanyából alkalmi lopás módszerével nyílászárókat, hullámpalát, vízszivattyút és egyéb tárgyakat loptak el ismeretlenek, összesen egymillió forint értékben. Az ügyben a kecskeméti rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. Kiskunfélegyháza Szalmababák és kalásztündérek címmel Trungel Aranka szalmafonó mutatkozik be munkáival augusztus 16-án, kedden 5 órakor a félegyházi Hattyúházban. A tárlatot Mészáros Márta múzeumpedagógus nyitja meg. A megnyitón dudán játszik Gulyás László. Kiskunfélegyháza Ezer forint értékben ingyen kapják a leendő első osztályosok idén az alapfelsze- reltségű füzetcsomagot a Kiskunfélegyházán működő iskolákban, emellett azonban a szülők más, további kedvezményeket is igénybe vehetnek a tankönyvvásárláshoz. A jogosultság igazolása egyszerűsödött, elég egy, a szülő által tett nyilatkozat. Kiskunfélegyháza Szerdán délután 5 órától KorompayDóra alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a Móra Ferenc Művelődési lakitelek Lezsák Sándor ország- gyűlési képviselő ma délután 14- től 15 óráig a művelődési házban tart fogadóórát. Mélykút Meghívásos versenyt rendeznek a kettes fogatok részére a településen. A kétnapos Muity Sándor-emlékverseny augusztus 27-én, szombaton 13 órától a maratonhajtással kezdődik. Vasárnap 8 órakor veszi kezdetét a díjhajtás. A befejező számot, az akadályhajtást 13 órától bonyolítják le. Nagykőrös Czira Szabolcs nagykőrösi polgármester a napokban Rácz Jenő egészségügyi miniszterhez fordult azért, hogy a szaktárca Nagykőröst jelölje ki az ÁNTSZ Dél-Pest megyei központi telephelyének. A polgármester szerint Kőrös sokkal komfortosabb körülményeket nyújt a szolgálat működéséhez, mint jelenleg a ceglédi központ épülete. Olcsó megoldás- Főnök, most, hogy ez az autó beleesett a kátyúba, akár úgy is vehetnénk, hogy már be van tömve! Turistacsalogató lehet a kisvasút Pótolhatatlan képeket, egykori műszaki dokumentumokat loptak el a bugaci kispöfögő barátaitól. A hétvégi nosztalgiavonatozás tiszteletére összeállított kiállítás anyagának több mint háromnegyede tűntet. Nagy József,a Vasúttörténeti Alapítvány titkára tegnap reggel fedezte fel, hogy a falról eltűntek a régi fotók és tervrajzok. Elcsukló hangon kért segítséget lapunktól a tolvajok kézrekerítéséhez. Mint mondta, néhányon látták, hogy egy vasutas család tagjai tagjai ólálkodnak szombaton este a kecskeméti váróterem bezárt ajtaja körül. Kéri, aki bármit tud a kiállítás ellopott anyagáról, hívja a 30/4412-652-es telefonszámot. a bugaci kispöfögőből turisztikai látványosság lehet. Az érintett önkormányzatok, az idegenforgalmi vállalkozások és a MÁV vezérkara is jónak tartja az ötletet. A megvalósításhoz már csak a vasúti törvény módosítását kell kivárni. sem merülhetett a megszüntetésének a gondolata, amíg a környék úthálózatának a korszerűsítését el nem végezték. Időközben a közlekedéspolitikai koncepció hatására csak a szegedi igazgatóság területén csaknem 1500 kilométer vasútvonal szűnt meg. Például a Békéscsaba Szeged és Cegléd környéki gazdasági vasutak. Az elmúlt időben a kisvasutak szerepe valóban csökkent, de úgy gondoljuk, hogy ami még menthető, annak meg kell maradnia. Ez nem csak érzelmi kötődés a részünkről, de a MÁV is büszke lehetne a megmentett értékekre, a magyar mozdony és vaTúlélte a gazdaságtalan szárnyvonalak és keskeny nyomtávú vasutak megszüntetésének időszakát a bugaci kispöfögő. Életben maradása a Kecskemétet Bugaccal összekötő sínpár melletti önkormányzatoknak, a környék idegenforgalmi vállalkozóinak és egy jól szervezet, lelkes társaságnak köszönhető. A bugaci kispöfögő barátai minden követ megmozgattak kedvencük megmentése érdekében. Sikerült megnyerniük a MÁV szegedi igazgatóságának, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítványnak, sőt még a vasúttársaság vezérkarának a támogatását is.- Hajdan ez a vasútvonal volt az egyetlen közlekedési lehetőség Kecskemét és Bugac közt - mutatja a régi fotókat Szabó Gyula, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány elnöke. - A pusztában lakók ezzel utaztak a piacra, az iskolákba, az orvoshoz, a kórházba, és ügyes-bajos dolgaikat intézni a városba. Addig fel Pintér István kalauz vidám hangulatban kezelte az utasok jegyét. A mozdonymatuzsálem ma Is működőképes, gond nélkül húzza a vonatot Bugáéig, ha kell. gongyártás még meglévő műszaki emlékeire. Ennek a gondolatnak a jegyében hoztuk létre a Bugaci Kisvasút Közhasznú Társaságot. Az érintett ön- kormányzatokkal, idegenforgalmi vállalkozásokkal és a vasút barátaival megteszünk mindent a vonal fennmaradásáért. Reméltük, hogy a vasúti törvény módosításával lehetőségünk lesz arra, hogy az üzemeltetést átvegye a közhasznú társaság, ha a MÁV már nem vállalja tovább fenntartását. Kitartóak vagyunk, bármelyik pillanatban készen állunk arra, hogy a minisztériummal megkössük a megállapodást. Gaál Gyula, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerint a bugaci kispöfögőnek van esélye a túlélésre.- Gyermekkoromat Kecskeméten töltöttem, érzelmileg is kötődöm ehhez a vonalhoz. Szüleim Kalocsáról és Kiskunfélegyházáról származnak, a rokonság a környéken szétszórtan élt, ezekben a kocsikban talán még én is utaztam - nosztalgiázik a vasúttársaság első embere. - Úgy tudom, az önkormányzatok eltökéltek abban, hogy a MÁV-val együttműködve megőrizzék ennek a vasútnak a működőképességét. Ez persze sok pénzbe kerül. A pályát, a hozzá tartozó létesítményeket és az állomásokat olyanná kell alakítani, hogy turisztikai vonzerőt jelentsen a térségbe látogatók számára. Ebben a megújítási folyamatban MÁV szeretne részt venni, remélem sikerül a szükséges anyagi forrásokat is megteremteni. Igaz, sem az önkormányzatok, sem a MÁV Rt. nem dúskál a pénzben, de azt gondolom, ami igazán fontos, ami a hagyományainkat, a gyökereinket jelenti, annak a megőrzése nem csak gazdaságossági kérdés. Örülök, hogy ez az összefogás létrejött a Bugaci kispöfögő megmentésére. ■ Galambos Sándor A többségnek távolinak tűnik a felzárkózás FELMÉRÉS Az ellenzéki pártokkal szimpatizálók között több volt a pesszimisa Mennyire tartja valószínűnek, hogy az elkövetkezendő 10-15 évben utolérjük az unió fejlett országait? Kevésbé valószínű Nagyon valószínű Egyáltalán nem valószínű Nem tudja FORRÁS: BUDAPEST! CORVTNUS EGYETEM MARKETINGRE TATÁS ÍS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON IIDIT f!S DR. HUFMÍISTKR-TŐTH ÁGNES A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói magatartás tanszéke, valamint az ASM Kiadói Kft. közvélemény-kutatást végez a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosság körében. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlőkról következtetéseket vonjunk le. Az Európai Unió kiemelt célkitűzései közé tartozik, hogy a tagországok, illetve az egyes régiók közti fejlettségi különbségek csökkenjenek. Ezt szolgálják a „strukturális alapok”, amelyeket az Európai Bizottság kezel, és az unió nemzeti, illetve regionális hatóságain keresztül juttat el az elmaradottabb területekre. Ezen a héten arról kérdeztük a napilapvásárlókat, hogy szerintük a következő 10-15 évben sikerül-e elérni ezt a célkitűzést, utoléri-e Magyarország az Európai Unió fejlettebb országait. Az eredmények szerint a megkérdezettek többsége nem nagyon bizakodó: 38,2% szerint csak kevésbé valószínű, hogy Magyarország fel tudna zárkózni, 41%-uk pedig úgy gondolja, hogy a felzárkózás egyáltalán nem valószínű. Mindössze a válaszadók 12,2%-a nyilatkozott úgy, hogy nagyon valószínűnek tartja, hogy Magyarország az elkövetkezendő 10-15 évben eléri az Európai Unió fejlett országainak szintjét. Pártpreferencia szerint elemezve a válaszokat, kiderül, hogy a kérdéssel kapcsolatos optimizmust, illetve pesszimizmust nagyban befolyásolja a válaszadó pártállása. A legbizako- dóbbak a kormánypártok szavazói: az SZDSZ táborának több mint egyharmada gondolja úgy, hogy nagyon valószínű a felzárkózás, és minden negyedik MSZP-szavazó is ezen a véleményen van. A legborúlátóbbak a parlamenten kívüli, kisebb pártok szavazói: többségük (68,3%) egyáltalán nem tartja valószínűnek, hogy Magyarország a következő évtizedben utolérhetné a fejlettebb EU-országokat. A parlamenti ellenzéki pártok közül az MDF-re voksolók körében a legmagasabb azoknak az aránya, akik szerint kevés esély nyílik a felzárkózásra. A Fidesz támogatói gondolják legnagyobb arányban (48%) úgy, hogy a felzárkózás középtávon egyáltalán nem valószínű. A felsőfokú végzettségűek az átlagnál magasabb arányban látják nagyon valószínűnek a fejlett uniós országok színvonalának elérését, míg a legkevésbé bizakodók között az átlagnál nagyobb arányban vannak a középfokú végzettségűek. FOTÓK: GALAMBOS SÁNDOR