Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-12 / 188. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 12., PÉNTEK MADARAS 5 Évtizedek óta szól a zene zeneoktatás Több évtizedes hagyománya van a községben a fúvós hangszerek és a harmoni­ka oktatásának. Ebben megha­tározó szerepe volt az 1996-ban elhunyt Geiger Istvánnak, aki az 50-es években kezdte a zeneok­tatást. Ekkor már harmonika­zenekara volt a településnek, majd a 60-as évektől előtérbe került a fúvós hangszerek nép­szerűsítése. Az 1965-ben alapí­tott fúvószenekar ismert volt az országban és a határon túl is. A folyamatosan működő és állan­dóan megújuló együttes feszti­válokon, versenyeken, bemuta­tókon szerepelt nagy sikerrel. Számos kitüntetésben, elisme­résben részesültek, kiváló mi­nősítést szereztek. Több alka­lommal külföldön is bemutat­koztak. Olaszországban, Né­metországban és Romániában is felléptek. Pista bácsi generá­ciók zenei nevelője volt. A zene­kari tagok közül többen zeneta­nárként, katonazenészként, karmesterként, kiváló szólista­ként adják tovább mindazokat az értékeket, melyet a zeneta­nulással szereztek Madarason. Fia, iß. Geiger István, 1996-tól vette át a fúvószenekar vezeté­sét. Ő alapította az ország egyik legnagyobb harmonika-zeneka­rát 43 fővel. Helyi, megyei, or­szágos rendezvények rendsze­res szereplője az együttes. Falu­napok, találkozók, fesztiválok, különböző kulturális progra­mok állandó résztvevői, ahol A helyi és kistérségi kulturá­lis rendezvények, egyházi ün­nepek rendszeres szereplője a Madarasi Kamarakórus is. A döntően pedagógusokból álló kórus 15 főből áll Veze­tője Szente Károlyné. Az AMK zeneiskolai intézmény­egysége fontos szerepet ját­szik a község kulturális életé­ben. Évente 100-110 növen­dék tanul citera, dob, fafú­vós, harmonika, rézfúvós és zongora tanszakokon. Rend­szeres programjai: filharmó­niai hangversenysorozat, új­évi hangverseny, zenei tábor, Ifjú Zenebarátok Találkozója. Utóbbit már nyolcadik alka­lommal rendezték meg a tér­ségzeneiskolái számára. A zenei tábor tartalmas, érték­orientált programja a szün­időben nyújt kikapcsolódást és feltöltődést a zeneiskolá­soknak. A zenei tábort 2001- től minden évben megszerve­zik a zeneiskola tanárai mindig nagy sikerrel mutatkoz­nak be. Az országhatáron túl is népszerűsítik a települést. 2002-ben Lengyelországban szerepeltek egy nemzetközi fesztiválon. Baráti kapcsolatban állnak a burgerlandi harmoni­kazenekarral. A fúvószenekart 2001-től Szente Alfonz vezeti. Je­lenleg 32 főből áll az együttes. A Madarasi Ifjúsági Fúvószenekar újult erővel kapcsolódott be a térség kulturális életébe. százéves ajándék Egy jómódú, de gyermektelen család emeltette ezt a szobrot 1905-ben. Varga Ádám és neje, Molnár Ilona ajándé­ka a templom szomszédságába áll és néhány nappal ezelőtt csino- sabbá tették. MADARASI NAPOK 2005 Híven a hagyományokhoz idén is Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva tartják a több napos kulturális rendezvényt. A szabad­téri színpadon ez évben is a nép­tánc, a népi hagyományok ápolá­sa a fő látványosság. 2000-ben a testvértelepülés Csíkmadaras néptáncosai mutatkoztak be, majd az érsekcsanádiak, 2004- ben a Csík zenekar, idén a Kurá­zsi táncműhely táncosai. 2005. AUGUSZTUS 14. 8.30 Ünnepi szentmise a római katolikus templomban 10.00 He­lyi alkotók kiállításának megnyitá­sa a könyvtárban 17.00 Térzene a művelődési ház előtti szabadté­ri színpadon. Közreműködik: a Madarasi If­júsági Fúvósze­nekar, a Har­monika zene­kar 18.00 Isko­lás gyermekek tánccsoportja 18.30 Nyugdí­jas énekkar műsora 19.00 Fúvós kvintett műsora 19.30 Ku­rázsi táncműhely táncosainak műsora, kísér a Fabatka zenekar 20.30 Tűzijáték 20.45 Utcabál 2005. AUGUSZTUS 20. 8.30 Ünnepi szentmise a római katolikus templomban 10.00 Díszítőművészeti kiállítás megnyitása a művelődési ház­ban. Munkájukra emlékeztek Kettő évvel ezelőtt Greiner Gyula és neje Balázs Anna ha­ranglábat állíttatott a Szent István király és a Ságvári utca kereszteződésénél. Ezzel 40 éves tanítói működésükre em­lékeznek - olvasható a már­ványtáblán. Nem akadály a nyolcszáz kilométer A csíkmadarasi táncosok két éve nagy sikerrel léptek fel Madarason. TESTVÉRKAPCSOLAT Az Erdély­ben található Csíkmadarassal 1993-ban vették fel a kapcsola­tot. A község Ifjúsági fúvósze­nekara egy évvel később látoga­tott el a Hargita lábához, az egy­hetes vendégszereplésen több fellépésük is volt. A székely em­berek vendégszeretetét 2000- ben viszonozták, amikor ők vol­tak a látogatók, a néptánccso­port és a népi zenekar nagy si­kert aratott Madarason. Minden évben kisebb-na- gyobb csoportok látogatnak a másik településre. A „hivata­los” kapcsolatot a két község polgármestere, Miklós Géza és Szente Károly írta alá. Ez évben a madarasi cserkészek utaznak Csíkmadarasra, ott egy nemzet­közi cserkésztáborban vesznek részt. Az évek során bensősé­ges kapcsolatok alakultak ki a két település polgárai közt, ba­ráti, sőt rokoni szálakkal. 2004 decemberében nyílt levéllel for­dultak a község lakóihoz, hogy a kettős állampolgárságról szó­ló népszavazáson támogassák őket. Az idei nagy árvizek után adományokat gyűjtöttek és jut­tattak el testvértelepülésünkre. A két község és az emberek kapcsolata, összefogása, példa­értékű, ebben a közel 800 kilo­méteres távolság sem jelenthet leküzdhetetlen akadályt. ■Juhász Jenő Díszítve őrzik a hagyományt A következő tájegységek hagyományait dolgozták fel: hajdúsági filcrátétes szűrminták, kelim hímzés, gobelin, kalocsai, palóc, subrika, írásos, torockói, karádi, vagdalásos, sióagárdi, rábakö­zi színes fehér, hövelyi, furtai, drávaszögi, rábaközi gyapjú, székelyudvarhelyi széki iratos, gömöri csomós, hódmezővásár­helyi, békési szűcs hímzés, komódi, buzsáki, úri hímzés, ókalo­csai, mezőségi, nyugat-dunántúli és galgamenti hímzések. szakkör Harminc éve, 1975. november 5-én 78 fővel alakult a díszítőművész szakkör azzal a céllal, hogy tagjai részére lehe­tőséget biztosítson a hagyomá­nyok megismerésére, azok ápo­lására és megőrzésre. Vezetője Székefy-Becze Ica néni volt, aki 1985-ig nagy hozzáértéssel lát­ta el a szakkörvezető teendőit. Mindezt bizonyítják a kiállítá­sokon elért eredmények és az elkészült sok szép kézimunka. A szakkörünk 1985-ben meg­kapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Ica néni, valamint Dr. Nagy Györgyné, Emmi néni kérésére, 1984-85-ben a szak­körvezetői tanfolyam elvégzése után átvettem a szakkör vezeté­sét és folytattam a szakkör irá­nyítását, elláttam a szakköri munkával kapcsolatos teendő­ket - idézi fel Mamuzsits Sán- domé, szakkörvezető.- Szakkörünk mindig töreke­dett arra, hogy hagyományápo­ló munkáján keresztül megis­merje egy-egy tájegység nép­művészetét, az ott élő emberek hagyományait és ezáltal bete­kintést kapjon az elmúlt évtize­dek népművészetének egy-egy időszakába. Foglalkozásainkat ősztől tavaszig hetente egy al­kalommal szerdánként tartjuk. Magyarország sok-sok részét megnéztük és több alkalommal külföldön is jártunk. Már tíz­éves hagyomány, hogy január­ban megrendezzük az asszony­bálunkat. A rendezvényeinken befolyt pénzből tudjuk a szak­körünk egyéb kiadásait fedez­ni. Kiállítottunk helyben, a szomszédos községekben, de szerepeltünk megyei és orszá­gos kiállításokon is. Igyekez­tünk szabályosan elkészíteni kézimunkáinkat, előírt alap­anyag, öltéstechnika és szín alapján. Minden évben részt vettünk Kecskeméten a Megyei Népművészeti egyesület nyári egyhetes továbbképzésén, ahol sok újat tanultunk. Megtisztel­tetés volt számunkra, hogy két fővel három évben is részt ve­hettünk Budapesten a Mester­ségek ünnepén. Sajnos létszá­munk az elhalálozások miatt csökkent, de az eltávozottak az általuk elkészített sok-sok kézi­munka, valamint családjukon keresztül tovább élnek. Idős ko­ruk miatt sokan már nem tud­nak részt venni a foglalkozáso­kon. Bízunk benne, hogy mun­kánk mind több fiatal érdeklő­dését kelti fel. Célunk, hogy az utókor számára még sok-sok évig megőrizzük e nemes és szép hagyományokat - fogal­maz Mamuzsits Sándorné. [ KI SPÁL MIHÁLY villanyszerelő mester MADARAS, Bajai utca 7. Telefon: [06 70/ 372-86 80; 79/458 232; PARTNER Élelmiszerbolt Juhász István 6456 Madaras, Dózsa Gy út 2/A g Tel./fax: 79/458-374 1 A Madarasi Béke Mg. Szövetkezet szolgáltatásai: *• mg.-i gépi munkák *■ terményfelvásárlás «*■ sertésfelvásárlás *- takarmányértékesítés Egész évre szóié) szolgáltatási szerződések köthetők. Érdeklődni a szövetkezet központi irodájában lehet. Tel: 79/458-0881 A MADARASI VASBOLT ajánlata: O Szerszámok O Csavarok O Festékek O Hígítók O Vegyi áruk Augusztus 31-éig O Szögek Z> Növényvédő szerek O Lakkok O Háztartási felszerelések nikecel díszlécakció!-20% kedvezmény 6455 Madaras, Szent István út 1. Telefon: 79/458-858 Olcsóbban szeretne bútort vásárolni? Akkor keresse fel az ÁFÉSZ BÚTORBOLTJÁT BÁCSALMÁSON! Széles választékban kínálunk kedves vásárlóinknak: Bőr és szövet ülőgarnitúrákat Szekrénysorokat Étkező- és konyha­bútorokat *• Praktikus kis­bútorokat 1 BONTOTT JAPÁN AUTÓALKATRÉSZ-BOLT Telefon: 79/458-198,20/32241-45 Hr 79/458-198 í SZEMÉLYI SZÁLLÁS autóbusszal hazai és külföldi utakon. Telefon: i 30/953-43-60 Szabó-Kern Kft. CBA üzletei: • Bácsalmás. Kossuth út 48. Telefon: 79/342 715 • Madaras, Szent István út 75/B Telefon: 79/458 114 FIGYELJE AKCIÓIN KA T! f PÁLINKA BÉRFŐZÉS Madarason Bejelentkezés: Madaras, Szent István út 105. Telefon: „ 79/558 010; 30/383 366-2 |

Next

/
Thumbnails
Contents