Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-11 / 187. szám
Ip^tőíTNépe I ____A közgáz a legnépszerűbb BEtMGEM 2005. augusztus 11. A gazdasági pályán három slágerszak dominál: az egyetemi közgazdasági, a főiskolai gazdálkodási és a főiskolai idegen- forgalom és szálloda szak - arányaiban erre a három szakra jelentkeznek a legtöbben. Azonban ebben az évben - bár még mindig első a gazdasági pálya ezekre a szakokra több száz fővel kevesebben jelentkeztek, mint korábban. Azonban az Európai Unió és a külföld felé növekvő nyitottságot jelentheti, hogy a nemzetközi tanulmányok szakra ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma. IKÖZGAZ SORREND A NAPPALI ALAPKEPZÉSÜ KŐZGAZDÁSZ/GAZDÁEKODÁSI SZAKRA ES A FELVÉTELI PONTSZAM 1 1. Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar 140 2. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 139 3. Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar 135 4. Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar 128 5. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 127 A Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Kecskemét, Nyíri út 32.) pályázatot hirdet szakács szakoktató állás betöltésére 2005. szeptember 1-jétől. Feltétel: O szakács szakképesítés e> középiskolai érettségi v. főiskolai végzettség ő> 10 év szakmai gyakorlat Pályázat beadási határideje: 2005. augusztus 26. AZ ÖVEGES KÉPZŐ TANFOLYAMI KÍNÁLATA! NTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK KEZDŐTŐL A FELSŐ FOKIG! ANGOL, NEMET, OLASZ u Ingyen elvégezhető: Közbeszerzési referens (Érettségizett munkanélkülieknek, augusztustól, 3 hónap, heti 4 nap) Szeptemberben induló szakképzések: Társasházkezelő * Ingatlanközvetítő (-értékbecslő) Logisztikai ügyintéző * Marketing-és reklámügyintéző Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser Munkavédelmi technikus * Környezetvédelmi szakelőadó Ügyfélszolgálati asszisztens * Európai üzleti asszisztens ABC-eladó * Pénztárgép-kezelő Kereskedő vállalkozó * Vendéglátó vállalkozó ECDLés ECDL START ÖVEGES KÉPZŐ Kecskemä, Rákóczi út 9. .Tel.: 76/505-068. 485-466 AL: 0338 Nysz: OS-0082-02 TERITESMENTES Péter Rózsa Oktatási Központ 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel: 22/348-103, 22/348-095 1051 Budapest V., Vörösmarty tér 2. Tel: 1/411-0900, 1/350-1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu __ Is kolarendszerű képzések és kollégiumi elhelyezés érettségizetteknek nappali tagozaton térítésmentesen: Családi pótlék, árvaellátás, diákigazolvány, tankönyvtámogatás, heti nyolc órában ingyenes középfokú nyelvvizsga-felkészítő minden szakon! O Külkereskedelmi ügyintéző^ O Idegenvezető O Nemzetközi száll, és logisztikai menedzser O Újságíró O Irodavezető O Idegenforgalmi technikus O Gazdasági informatikus O Marketing- és reklámügyintéző O Vámügyintéző Egyetemi felvételi mentességet nyújtó £ I képzések: O Logisztikai műszaki menedzser assz. (Budapesti Műszaki Egyetem) O Jogi asszisztens (Miskolci Egyetem) O Pénzügyi szakügyintéző (Soproni Egyetem) O Idegenforgalmi szakmenedzser \ (Budapesti Gazdasági Főiskola) A FENTI KÉPZÉSEK LEVELEZŐ TAGOZATON IS INDULNAK KORHATÁR NÉLKÜL, SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOKKAL, HAVI TÍZEZER FORINT KÖLTSÉGTÉRÍTÉSSEL. Felvételi nap Széke.sLehéMrrj:1005,á.ufluszj.usl3 JLii Felvételi nap Budapestre: 2005, augusztus 12., 18., 19., 24. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! HA foszrwstifiató tudás.. perfekl Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt VG 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 14. S6S; Telefax: 76/484-806 Akkreditált felnőttképzési intézmény Akkreditációs lajstromszám: 0036 OKÉV Nysz. 01-0507^4 2005. őszi képzési ajánlata • Pénzügyi és számviteli ügyintéző (OKJ: 52343204) • Társadalombiztosítási ügyintéző (OKJ: 52 3435 05) • Személyügyi ügyintéző (OKJ: 52 34 4 2 01) • Marketing- és reklámügyintéző (OKJ: 52 343 5 04) • Ingatlanközvetítő (OKJ: 52 3439 02) • Társasházkezelő (OKJ: 52 7899 03) ♦ Biztosításközvetítő (OKJ: 52440 03) • Közbeszerzési referens (OKJ: 52 3435 10) • Banki ügyintéző (OKJ: 52 3440 01) • Minőségirányítási belső auditor (OKJ: 5354 05) ♦ Jövedéki ügyintéző (OKJ: 5 2 3433 04) ♦ Mérlegképes könyvelő (váll. szak, államháztartási szak) (OKI: 54 3436 03) • Pénzügyi számviteli szakellenőr (OKJ: 54 343 6 04) • Adótanácsadó (OKJ: 71 3437 01) Min. 20 fó jelentkező esetén Baján, Kalocsán és Kiskunhalason is indítjuk képzéseinket. ££S@0®e Az a hallgató, aki 2005. szeptember 30-áig jelentkezik képzéseinkre, menteiül a 3000 Ft jelentkezési díjbefizetése áléi! * Amennyiben ajanlja még valakinek & képzéseinket, az ajánló tandíjának | 5% -át elengedj ük! Sikerre szerződünk! Délelőtti, kora délutáni és munkaidő utáni általános (kezdő, haladó), emelt szintű érettségire, ORIGO (Rigó utcai)-, TELC-, EURO-nyelwizsgára felkészítő nyelvtanfolyamokat indítunk. Csoportok kialakítása szintfelmérés alapján. Jelentkezés: szept. 10. Korona Nyelviskola 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 6. Tel.: 76/415-074 687w4 Szorgalom nem elég, pénz is kell diákhitel A diploma megszerzése ma már mindenki számára lehetséges. A célok elérésében és megvalósításában nyújt segítséget a diákhitel. A rendszer üzemeltetését az állami tulajdonban levő, nonprofit elven működő diákhitel központ végzi. A 2005/2006-os tanévben a diákok már akár évi 300 000 forintot felvehetnek. A diákhitelt kifejezetten a felső- oktatásban tanulók számára találták ki: szinte mindenki felveheti, legyen akár nappalis, estis, távoktatásos, állami finan- szírozásos vagy költségtérítéses. 2001 óta már több mint 180 ezren vették igénybe, és a 2004/2005-ös tanévben már minden harmadik hallgató élt ezzel a rendkívüli lehetőséggel. A 2005/2006-os tanévben most már akár 300 000 forintot is fel lehet venni. A folyósítás havi részletekben történik, de kérhető félévente egy összegben is. A folyósítás felfüggeszthető és később újraindítható, így akár egy félévre is lehet igényelni. A diákhitelt felvenni szándékozók számára fontos információ, hogy a beiratkozott A Kőhíd utcai tankönyvbolt szeretettel várja vásárlóit. Iskolai előkészítők, foglalkoztatók, témazárók, gyakorlók, nyelvvizsga- felkészítők, és tankönyvek széles választékban kaphatók. Új tankönyvek folyamatosan érkeznek. Nyitva: H-P: 9-12; Szó: szeptembertől júniusig 9-12 óráig. Kecskemét, Kőhíd u. 18-20. Tel.: 76/484-767 Fax: 76/504-656 KED\ES E RET TS EGIZETTEK! SZINTÉZIS MODERN TUDOMÁNYOK I S K O LÁ JA SZAKKÖZÉPISKOLA NAPPALI ÉS ESTI TAGOZATOS KECSKEMÉTI KÉPZÉSI PROGRAMJÁRA BEIRATKOZHAT Szakképesítéssel nem rendelkezők részére tandíjmentes! EGYETEMI AKKREDITÁLT KÉPZÉS felsőfokú állami s'jikképesítést nyújt: Bántószaki^yipt4?Ö(PWsz:55344101) * Idegenforgalmi szakmenedzser(OKJsz; 55 3438 01) EMELTSZimÁLLAMI SZAKKÉPESÍTÉST SYÚJT: * Külkereskedelmi üzletkötő (OKJsz: 54 343303) * Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser (OKJ sz: 54 3433 05) * Számítógéprendszer-programozó (OKJsz: 54 4641 05) KÖZÉPFOKÚ ÁLLAMI SZAKKÉPESÍTÉST MÚJT: * Logisztikaiíigyintéző(OK.Tsz: 523435 02) * Szállítmányozási ügyintéző (OKJsz: 52343904) * Marketing-ésreklámügyintéző(OKJsz: 52343504) * Protokoll ügyintéző (OKJsz: 52340402) ' Marketing és reklámmenedzser(OKJsz.: 54343403)előfeltétele Marketing- ésreklámügyintéző szakképesítés, vagy bánnilven főiskolai vagy egyetemi végzettség ' Idegenvezető(OKJsz.: 54 7872 02)előfeltétele általános „C” típusú középfokú nyelvvizsga vagy szaknyelvi „C” típusú középfo kú vizs ga. A beiratkozás regisztráció díj mentes. BEIRATKOZÁS egész nyáron Erdei Ferenc Művelődési Központ, 08.00-12.00 óráig Kecskemét, Deák F. tér 1. Kiskunfélegyháza. Nyíl u. 37. 08.00-15.00 óráig Tel.: 76/561-040 Kétjen díjtalan tájékoztató anyagot és jelentkezési lapot, vagy letölthető honlapunkról! www: szintezis.axelero.net; E-mail cím: postmaster@szintezis.axelero.net: OM azonosítószám: 100540 ,ACoop Szakmai képzések AfQOSZ érettségizettek számára Érettségire épülő nannali tagozatos iskolarendszerű középfokú képzések: Marketing- és reklámügyintéző (1 éves) OKJ 52 3435 04 Az első szakma megszerzésére irányuló képzés tandíjmentes! Akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés (AIFSZ) 2 éves: Logisztikai műszaki menedzserasszisztens OKJ 55 5499 01 (Kecskeméti Főiskola GAMF Kar - nappali és esti tagozat) Pénzügyi szakügyintéző OKJ 55 3436 01 (Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar) Jogi asszisztens (nappali és esti tagozat) OKJ 55 3452 01 (Pécsi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) Költségtérítés: 40.000 Ft/félév Intézményi kommunikátor OKJ 55 8409 01 (Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Tatabánya) Költségtérítés: 40.000 Ft/félév Akkreditált képzési formáknál az előirt követelményrendszer teljesítése után a meghatározott tantárgyak beszámításával folytathatják tanulmányaikat a felsőfokú intézményekben. Az akkreditált képzési formáknál 35 éves korig a diákhitel igénybe vehető. Részletes információ kérhető augusztus hó folyamán (8-13 óra között), az alábbi címen és telefonszámon: ÁFGOSZ kereskedelmi, közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 6000 Kecskemét, Bibó I. u. 1. Tel.: 76/500-850, 76/500-847 Tck/fax: 76/483-234 r-inail: aftosziszfaxelero.hu un hallgatók által szeptember 15- éig beadott igénylésekre októberben már utalják is a hitelt. Az igény beadásának végső határideje az őszi félévben december 15., a tavaszi félévben május 15. A diákhitelről érdemes tudni, hogy nem hasonlítható egyetlen más hitelhez sem. Egyedülálló módon nem kell sem fedezet, sem kezes. Nincs hitelbírálat. így nagyon egyszerűen hozzá lehet jutni. A kamata méltányos, az elérhető legkedvezőbb kamatszinthez igazodik. Az aktuális félévre vonatkozó kamat mértékét legkésőbb augusztus 24- ig és január 24-ig közzéteszik a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben. A hitel törlesztése sem hasonlítható egyetlen más hiteléhez sem, hiszen törleszteni majd csak évek múlva, a tanulmányok befejezése után kell. A törlesztőrészlet meghatározásának alapja a hitelfelvevő jövedelme, így a törlesztés a megszerzett jövedelem arányában történik. A diákhitel igénylése rendkívül egyszerű és gyors. Mindössze egy nyomtatványt kell kitölteni és leadni a postákon, bankfiókokban. A diákhitel központ honlapján - www.diakhitel.hu - rengeteg hasznos információ található a hiteligényléssel és a diákhitellel kapcsolatban, a helyi tarifával hívható ügyfélszolgálat - 06-40/24-00-24 - munkatársai pedig várják minden érdeklődő hívását. KKK A Kecskeméti Regionális Képző Központ az alábbi díjmentes képzéseit ajánlja a mikro-, kis- és középvállalkozások tulajdonosai, alkalmazottai és képviselői részére Vezetőképzés 18 óra Alkalmazotti tréning 18 óra ELI ismeretekl. 40 óra EU ismeretekII. 50 óra EU ismeretek III. 60 óra Vállalkozási ismeretek 60 óra Környezetvédelmi ismeretek 60 óra Szántóföldi növényvédelmi ismeretek az EU követelményeinek megfelelően 60 óra Zöldségtermesztési ismeretek az EU kőv. megfelelően 60 óra Gyümölcstermesztési ismeretekaz EUköv.megfelelően 60 óra Az állattenyésztés állatjóléti, környezetvédelmi feladatai 60 óra Tűzvédelmi szakvizsga 24 óra A képzéseket az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. További információ és jelentkezés: • Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Kecskemét, Tatársor 1/a. Tel.:76/497-072 • Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskemét, Árpád krt. 4.Tel.: 76/501-501 • Kecskeméti Regionális Képző Központ Kecskemét, Szolnoki út 20. § Tel.: 76/502-261 e-mail: krmkk@krmkk.hu Nyilvá ntartási szám: 06-0053-02 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0002 *** K * * * rem * J ***’■* KECSKEMÉTI FŐISKOLA GAMF KAR KECSKEMÉTI FŐISKOLA 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. DIPLOMÁSOK, FIGYELEM! Szerezzenek végzettségükhöz korszerű és piacképes menedzsmentismereteket a Kecskeméti Főiskolán! A főiskola GAMF Kara 2005 szeptemberében levelező tagozatos (3 féléves) j másoddiplomás képzést indít menedzser szakon európai uniós, vállalkozási és marketing specializációs irányokkal. A végzettséget angol nyelven is igazoljuk a diplomához kapcsolódó betétlappal. Egyénre szabott konzultációs lehetőségeket és Kecskeméten ingyenes kollégiumi ellátást biztosítunk. Jelentkezési határidő: 2005. szeptemberl5. Feltétel: egyetemen, főiskolán szerzett bármilyen diploma. Bővebb felvilágosítást dr. Tóth József főiskolai docens ad. Tel: 76/516-340;20/354-42-24 Fax: 76/516-341 e-mail: lüÜIJQZSefjlkefQilU <*7114 KKK A KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT az AVOP 1.5. program támogatásával az alábbi képzéseit ajánlja: / térítési díj: 10.000.- Ft/ •Aranykalászos gazda • Ezüstkalászos gazda • Biotermesztő • Falusi vendéglátó • Mezőgazdasági gépkezelő (traktorvezető) • Motorfűrész-kezelő • Növényvédő és méregraktár-kezelő • Gyógynövény ismerő és termelő • Gyepgazdálkodási tanfolyam ECDL vizsgára felkészítő kurzusaink folyamatosan indulnak. Legyen Ön is a hallgatónk! További információ és jelentkezés: • Kecskeméti Regionális Képző Központ Kecskemét, Szolnoki út 20. Tel.: 76/502-261 e-mail: krmkk@krmkk.hu Nyilvántartási szám: 06-0053-02 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0002 ★ ** * * *ECOL* MSI. EV ISO 1 ★. . ★