Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-06 / 156. szám
2005. JÚLIUS 6. ríj', PetőüNe m Világhírű a bajai népünnepély Titokzatos, nagy társadalmi esemény a bajai halászléfőző népünnepély. Nem tudni, mi a titka, annyi biztos, hogy a maga nemében egyedülálló. Lendülete, híre és atmoszférája pedig szemernyit sem csökkent az elmúlt évek alatt. Pedig mostanság olyan nagy divat fesztiválokat, főzőversenyeket rendezni. A rendezvényszervezők szerint a siker alapja a pénz, amelynek jó részét reklámra kell költeni és már működik is az egész. Lehet, hogy így van, de a hagyományokra nincsenek receptek, azoknak titkuk van. A bajai halfőző ünnepélyek sikerének garanciáját ugyanis nem a pénz adja, hanem valami más, amit bajai légkörnek, bajai közösségnek, egyszóval Bajának neveznek. Pedig alapjában véve nincs semmi rendkívüli és misztikus ennek az eseménynek a megszületésében. Csaknem tíz éve néhány bajai lokálpatrióta kitalálta, hogy legyen itt egy főzőfesztivál, ahol találkozhatnak az itt élők, az elvándoroltak és az idelátogatók. Nem okozott nagy fejtörést az sem, hogy mi legyen a bográcsokban, mert egyértelmű volt, az csak az egykori halászcsónakok végében főzött bajai halászlé lehet. Aztán egyszerre csak megmozdult a város, a megye, az ország, Európa, még a tengerentúlra szakadt magyarok is. Ma már a világ minden sarkában tudnak arról, hogy mi zajlik július második hétvégéjén Baja főterén, és sokaknak egyetlen vágyuk, hogy mindezt legalább egyszer átélhessék, megfordulhassanak a halászléfőzők forgatagában, megkóstolhassák egy-egy barátságos házigazda specialitását. Ugyanis ebben az ünnepélyben ez a legszebb, hogy az elanyagiasodó, bezárkózó világunk ellenére Baján ilyenkor feloldódik valami a régi emberből, keblükre ölelik az idegent és igyekeznek elkápráztatni egy szenvedélyes éjszakára. Ez az alapja, hogy Bács-Kiskun megye egy nagy magyar vendéglátó térség. Ami ugyanis ilyenkor itt zajlik, az a forgatag és hangulat, azok az illatok és atmoszféra, egyszerűen magával ragadó. Megdöbbentő, hogy ez a páratlan étel mennyi embert összehoz. Itt esznek és nevetnek az alkalmi asztaloknál velünk a képernyőkről ismert arcok, művészek, pénzügyi szakemberek, nagyvállalkozók, és nem utolsósorban a politikusok, akik ha valahol, akkor itt biztosan teljes megértésben ülnek egymás mellett. Mert itt nincs táborokba, pártokba való hovatartozás, itt barátság van, megértés, jó hangulat, testvériesség, és egyetlen hatalmas íz, az élet íze, amely összeköti az embereket. Miként is állhat egy ilyen eseményhez a megyei önkormányzat, természetesen csak támoga- tóan, hiszen ami Baján zajlik, példaértékű, irigylésre méltó, szívem szerint szeretném, ha a társadalom minden területén ilyen összhangban és egyetértésben zajlanának a dolgok. De természetesen nem tanulni, hanem az élet örömeit élvezni utazunk e hétvégén Bajára. Mert ez nem más, mint a hungarikumok nagytalálkozója. Kívánom, hogy az idei ünnep is hasonló jó kedvvel teljen el, senki se szomorkodjon és búslakodjon, arra ott vannak a hétköznapok! Mert ez a népünnepély nemcsak a hagyományok ősi titkait őrzi, hanem utat is mutat nekünk az élet emberi arca felé, hiszen sohasem lenne semmi gond a világon, ha mindennap bajai népünnepély lenne. ■ Dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke Álmod] hallal! Sokan szeretnek halászni, kevesebben fognak halat, még ritkább, hogy azt a bizonyos aranyhalat kifogja valaki. Mit lehet hát tenni? Hallal kell álmodni! Megenni ugyan nem lehet, de ha ért hozzá az ember, megtudhatja a jövőjét. Az álomfejtés ősi tudomány, a Bibliában is szó esik róla, az ókorban királyok udvarában éltek a híres álomfejtők, de ez nem volt nyugdíjas állás, mert könnyen a fejébe kerülhetett, ha rosszat álmodott a király. Elhárítom magamról a felelősséget, Millunav Dani (van, ki e nevet nem ismeri?) adta kölcsön a Krúdy Gyula nyomán megjelent Álmoskönyvet, s most megosztom a Nyájas Olvasóval ebből szerzett tudásom egy részét. Mindenesetre érdekes, hogy évszázadok alatt miket álmodtak össze az emberek. Persze - tudjuk meg a könyvből - az sem mindegy, hogy mit eszik az ember lefekvés előtt. Vannak nagy halak, melyek csak ritkán kerülnek az ember elé, de ha ilyent fognak, s ebből lakmároznak, bizony nehéz álmok következnek, ismeretlen tájakra kerül az álmodó, ahonnét alig tud hazavergődni. Más a helyzet, ha apró halakkal „kedveskedett magának a gyomor”, mert ezek szálkáit észrevétlenül lenyelheti, aztán vízitündérekkel találkozik, de azok kiszöknek a karjai közül, ráadásul koporsót szállító tutajosokkal találkozik, akik helyet adnak neki egy üres koporsóban. Legegészségesebb a gyors hegyi patakok hala, ettől borkereskedővel utazik az ember, s olyan piros arccal ébred, mintha valóban sok bort ivott volna. Az sem mindegy, hogy milyen halat vagy halászszerszámot lát álmában. íme néhány: Angolna: óvakodj a csalástól, enni: rágalmazónak ne higgy, ha siklani látod, kellemeüen hír közeledik. Most éppen aktuális a bogrács, ami ugyan a szegénység jele, de belőle húst enni egészséget, benne főzni szerencsét jelent. A csík, mely egykor közönséges hal, néptáplálék volt, de ma már védett hal, rossz időt jelez, a csíkleves pedig, hogy szerelmes beléd egy asz szony. Ugyancsak jó csukával álmodni, ez áldást jelent, ha pedig csukává változol, akkor nagy elhatározásod szerencsés véget ér. Halászt látni egészség, halpiacon járni, de nem vásárolni, megcsalást mutat, hálót húzni szerencse, segíteni húzni: tisztesség. A hal sok mindent jelenthet: őrizkedj a házasságtól, hallal hálni nem rossz (?). Sütni egészség halat szülni halál, fogni az erő jele, enni asszony! hajlandóság, ikra és a pikkely sok pénz. A kecsege tiszai ember látogatását jelenti, míg a lazac szerencséthozó szenvedést, a lék jégen adósság, hordón: rossz szüret. Örvény: meglepő szerelem, a Duna örvénye: ré gi ismerős látogatása. A piacon halat venni ájtatos cselekedet. Kedvenc halunk, a ponty sem maradhat ki aí álmok közül. Pontyot enni szerelmeseknek élve zet, a nagy ponty, ha el akar nyelni: szerelmei asszony üldöz, ha ki akar ugrani a vásárolt pont) a kezedből: kacér asszonnyal lesz dolgod. Még a ma már ritkaságnak számító vizával ií lehet álmodni, ami levél érkezését jelenti. Aki viszont nem szereti a halat, és nem akai vele álmodni, annak ajánlhatok mást is, példáu özvegyasszonnyal hálni, ami igen szerencséi dolog. ■ Sólymos Ed( ^emítel A Magyar Telekom Csoport tagja TELEFONÁLJON OLCSÓN! Minden eddiginél kedvezőbb, átalánydíjas díjcsomagok az Emitelnél: csomag: 100 óra ingyenes beszélgetést tartalmaz helyi és helyközi I. hívásirányba, kedvezményes időszakban Havi előfizetési díja: analóg vonalon 3.690 Ft, ISDN2 vonalon 4.490 Ft Fix-Favorit Plusz csomag: tartalmaz 100 óra ingyenes beszélgetést helyi és helyközi I. irányba, és 5 óra belföldi távolsági beszélgetést, kedvezményes időszakban Havi előfizetési díja: analóg vonalon 4.390 Ft, ISDN2 vonalon 5.290 Ft Kedvezményes időszak: munkanapokon 16 órától másnap 10 óráig, és hétvégén. A díjcsomagok kedvezményeit 14 havi szerződéssel biztosítjuk. Az árak az ÁFA-t tartalmazzák. INTERNETEZZEN VILLÁMGYORSAN EMITEL ADSL-LEL! J)«l§ H |P pÜ ÜM® @ ü lÉtaö vm® fi m További információval a 184-es ingyenes telefonszámon, illetve a www.emitel.hu honlapunkon szolgálunk. egy hely a Nap alatt..." Kiskunmajsán! szórakozás a 3 generációs fürdőben, ahol minden medence- és csúszdaszolgáltatás 1 fürdőbelépővel vehető igénybe! O TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: JONATHERMÁL Rt 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855 Fax: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http://www.jonathermal.hu a majsai élményfürdő és csúszdapark habjaiban kicsiknek és nagyoknak!