Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-19 / 167. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 19., KEDD PETŐFI NÉPE iszlám közösség A londoni merényleteket látszólag hétköznapi emberek követték el. Ez rossz fényt vet minden európai muzulmánra. A magyarországi közösség tagjai is a bőrükön érzik a gyanakvást. Vannak, akik már az állásukat is féltik. FÉLNEK A MAGYARORSZÁGI MUZUUUNOK Úgy érzik, figyelik őket a titkosszolgálatok, gyana­kodnak rájuk a biztonsá­gi őrök és a munkaadók. A magyarországi muzul­mánok nehéz napokat élnek meg London után. Körmendi Gábor, Toronyi Attila „Vallási közösségünk egyik pe­dagógus tagját épp a londoni merénylet utáni napokban bocsájtották el állásából. A hiva­talos indoklás szerint pénzhiány miatt, de jóakarói megsúgták ne­ki, hogy vallási okok is befolyá­solták a munkáltató döntését”- Bólék Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke mondja ezt, amikor a London utáni magyar- országi hangulatról kérdezzük. „A muszlim hívőkkel kapcsola­tos magyarországi diszkriminá­ciót nehéz bizonyítani, de az s tény, hogy közösségünk több s tagja a saját érdekében titkolja | vallási hovatartozását a munka- - helyén” - folytatja a vezető. Állí- | tása szerint a tudatlan munkál- I tatók eddig is féltek vagy aggá­lyoskodtak Allah követőivel kap­csolatban, de Magyarországon az emberek velük szemben is gyakran ugyanolyan elutasí­tóan mint a romákkal. Az emlí­tett tánáregyébként nem akarja esetét nyilvánosságra hózhi, mert fél, hogy nem tudna újra elhelyezkedni. A többezres magyarországi muzulmán közösség kirívó példának tartja a dr. Saleh Tayseer palesztin fogorvos ese­tét, akit tavaly áprilisban, az iz­raeli államfő látogatása előtt le­tartóztattak azzal a váddal, hogy merényletet készített elő. Ké­sőbb bizonyítékok hiányában felmentették. De az a tény, hogy az egyik londoni merénylő egy korábban megbízhatónak tűnő muszlin ta­nárember volt, még a magyar kö­zösség tagjait is megdöbbentet­te. - Hiába született Angliában, hiába tanult, élt és dolgozott a szigetországban, mégsem tudott integrálódni az angliai környe­zetbe - véleményezi a történte­ket a közösség egyik szudáni származású pszichiáter tagja, akivel a budapesti Róbert Ká­roly körúti muzulmán imahely előtt beszélgetünk. A negyven­hat éves orvos élete a bőrszíne és vallása miatt állandóan figyelő tekintetek kereszttüzében zajlik. Nevét és arcát éppen ezek miatt nem adja a nyilatkozathoz. Ha Werfalli Hafed a Róbert Károly körúti imaházban. Budapesten több ezer muzulmán él, és most kényelmetlenül érzik magukat. bemegy egy közértbe, szinte mindig biztonsági őrök követik a polcok között. Mint mondja, szakemberként „komoly eset- tanulmányként” éli meg a tudat­lanságból, alaptalan félelemből és információhiányból táplálko­zó negatív megkülönböztetést. Neki azonban szerencséje van, hiszen a kórházban, ahol dolgo­zik, a munkatársai megbecsülik. Nyelipovics Jurij fehérorosz származású, muzulmán vallású esztergom-kertvárosi temető­gondozó sem szomorú, úgy érzi, hogy közösségük hazánkban el­fogadott. - A temetővezetőnk ve­lem toleráns, elenged imádkoz­ni, csak azt követeli meg, hogy a sírgödrök időben ki legyenek ásva - meséli, majd sietve belép az imahelyre. A muszlim vallási központban nagy a jövés-menés. Főleg ima­időben telik meg az egykori üz­lethelyiségből kialakított ima­hely. A közösség tagjai mélyen elítélik a londoni eseményeket, de azt is egy emberként vallják, hogy a politikát semmilyen szín alatt nem lehet összekeverni az igaz hittel. Neheztelnek a sajtó­ra is. Szerintük nincs muzulmán terrorista, hiszen az iszlám nem arra biztat, hogy ártatlanokat kell megölni. Véleményük sze­rint ez rájuk nézve ugyanolyan sértő megfogalmazás, mint a magyar nyelvben használatos, „zsidózással” és „cigányozással” kapcsolatos beszólások. A harminchat éves, jemeni származású Abduliah példaként hozza fel, hogy ä júliúS hetedikéi terrortámadás másnapján épp budai törzskávézójában terroris- tázták le külső jegyei miatt. - Fia­tal fiúk cikiztek és mutogattak rám, hogy nézd, így néz ki egy öngyilkos merénylő - mondta, majd azért hozzátette, hogy sze­Egy budapesti hívő imádkozik. rencsére ez nem mindennapos. - Összeségében békésen élünk itt Magyarországon, történjen bármi is a nagyvilágban Az isz­lám hit nyitott és baráti. Ártat­lan efríbérek nem bűnhődhet­nek gyilkos vagy öngyilkos bű­nözők tetteiért - veszi át a szót Werfalli Hafed líbiai születésű ingatlan- és autókereskedő. A férfi húsz-harminc percen ke­resztül ecseteli, hogy első­sorban nem magát, hanem már Imaszőnyeg és Korán. Magyarországon született gyer­mekeit félti a szerinte egyre inkább fenyegetve terjedő gyű­lölettől. mv?RlO Imiiii Siót Budapestén egyébként négy muszlin imahely található, és csupán egy-két ezerre becsül­hető a vallását nyíltan, imahe­lyen gyakorló muszlin emberek száma. Pár százan azonban nem tagjai egyetlen közösség­nek sem, ők többnyire otthon, titokban élnek hitéletet. A Magyarországon élő mu­zulmánok többsége diplomás. A legtöbbjük orvos, mérnök vagy közgazdász. Szintén jel­lemző rájuk, hogy hazánkban találtak maguknak feleséget, és többnyire családi okokra hivat­kozva telepedtek le az ország­ban. Helyzetüket nehezíti, hogy a titkosszolgálatok is gyakran figyelemmel kísérik őket.- A szélsőséges gondolkodá­sú muszlinok egyik legfőbb ismérve, hogy nem ismerik el a terrorcselekmények szörnyű voltát, összeesküvés-elméle­teket gyártanak arról, hogy raj­tuk kívül még milyen sok szer­vezetnek állt érdekében vér­fürdőt rendezni. Ezek az embe­rek kőkemény harcot folytat­nak a nyugati kultúrák ellen - zárta le a beszélgetést Bólék Zoltán, a Magyar Iszlám Közös­ség elnöke. A kamaszkor a legveszélyesebb A SZEMÉLYISÉG FANATIZÁLÁSÁRA a kamaszkor a legalkalmasabb - mondja Németh Erzsébet szociálpszichológus. - Ilyenkor az ember fekete-fehérben látja a dolgokat, és sebezhető. És frusztrációi agresszióba torkollhamak. Amikor megvizs­gálták azoknak a diákoknak a személyiségét, akik az Egyesült Államokban diáktársaikra lőt­tek, kiderült, hogy általában az osztályokból kiközösített fiúkról volt szó, akiket lenéztek, megve­tettek, kinevettek. Az a fajta gondolkodásmód, amely a saját személyiségtől eltérő vonásokat azonnal ellen­ségképpé állítja össze, könnyen tovább él egy konzervatív családban. Ez ellen a kamasz hajlamos lázadozni, majd hirtelen akár magáévá tenni a szülői nézeteket. Emiatt fontos a szülők számá­ra, hogy figyelemmel kísérjék kamasz gyermekük életét, tár­gyait, videofilmjeit, mert abból következtetni lehet a személyi­ség esetleges torzulásaira. ám Muszlimok Európában (nagyobb tömbök) BENELUX ÁLUMOK BRIT-SZIGETIK (főleg London) kb. 1-1,5 millió i (főleg Hollandia, Belgium) kb. 1-1,5 millió FRANCIAORSZÁG--------tÉP#L i (déli része) m kb. 1,5-2 millió ......... k SP ANYOLORSZÁG i (déli része) ! kb. 1-1,5 millió NÉMETORSZÁG (egésze) 3,5-4 millió tőrök 1-1,5 millió volt jugoszláv (ebből harmada bosnyák, j albán, azaz muszlim) MACEDÓNIA kb. 0,5 millió a koszovói- j SZERBIA-MONTENEGRÓ kb. 1-1,5 millió (nagyobb részben Koszovóban, kisebb részben Montenegró albán határ menti tengerpartja) 400 km, BOSZNIA-HERCEGOVINA kb. 1,5 millió I (muzulmán szerbek, horvátok j és egyebek a 3 millióból) H>KWÍS: POI.nK.W-lAP.mf Brit muzulmánok 1,6 millió: ennyi iszlám vallású ember él jelenleg Nagy-Britan- niában. Ennek körülbelül a fele pakisztáni, illetve bangladesi származású. 16 ezer: a titkosszolgálatok a muzulmánok tíz százalékára becsülik a szélsőséges iszlamis- ták számát. Közülük kerülnek ki a lehetséges terroristák és a velük rokonszenvezők. 3000: a nagy-britanniai muzul­mánok közül ennyien kaptak terroristakiképzést afganisztáni vagy más táborokban. Mintacsalád merénylője százezerszámra élnek a szi­getországban pakisztáni szár­mazású családok, életvitelük alig különbözik az őshonos angolokétól, skótokétóL Az ese­mények után jó egy héttel sem ocsúdtak még föl az ámulatból a robbanták szomszédjai, bará­tai. Hiszen álmukban sem gon­dolták volna, hogy a velük kri- kettező, edzőterembe járó fiatal­emberek egy napon ellenük for­dulhatnak. Egyikük, a harminc­éves Mohamed Szidik Khán mintaszerű családi életet élt. EGY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN taní­tott kisegítő pedagógusként, és dédelgette kilenc hónapos kis­lányát. A diákok kedvelték, és a szülők is csendes, türelmes, megértő emberként emlegetik. A másik három elkövetőre sem volt egy rossz szavuk az őket ismerő leedsi embereknek. A 730 ezer lakosú észak-ang- liai városba egyébként az el­múlt évtizedekben rengetegen települtek be az egykori gyar­matokról. Napjainkban a pa­kisztániak és indiaiak élnek etnikai kisebbségként a leg­nagyobb számban Leedsben. A csődbe jutott nagyvállalatok igen sok alkalmazottat bocsá­tottak el az utóbbi években, • közöttäfflgek 'S ők WVŐfídorolt muzulmánt. a le monöe nemrég atfót szá­molt be, hogy megszaporodott a radikális iszlámra áttérő fran­ciák száma is. A titkosszolgálat 1610 fanatikus hittéríté­sért megfigyelt személyt tart számon, akiknek több mint tíz százaléka köztörvényes bűncse­lekmény miatti börtönbüntetése alatt ismerte meg a vallási radi­kalizmust. Párizs azért kezdett a jelenséggel foglalkozni, mert a New York-i ikertornyok ellen elkövetett merényletek óta Fran­ciaországban ugrásszerűen megnőtt a radikális iszlamisták száma. az egyre népszerűbb, úgyne­vezett szalafista ág a romlott er­kölcsöket képviselő nyugati vi­lágtól való elszakadás gondola­tát hirdeti. A külvárosok ima­helyei körül és különböző egye­sületekben vannak leginkább jelen a hívei, akik kisebb kiadó­kat, éttermeket, külföldre olcsó telefonálást kínáló kabinokat tartanak fenn. Nicolas sarkozy francia bel­ügyminiszter a titkosszolgálat által már megfigyelés alatt tar­tott muzulmán imahelyek és a büntetés-végrehajtási intézetek ellenőrzésének megerősítését ter­vezi. A politikus a vallási veze­tők képzését ezentúl Franciaor­szágban képzeli el, elkerülendő az összeolvadást a több millió európai muzulmánnal, mert sze­rinte a muzulmán vallás fran­ciaországi integrációja is megol­dást jelenthet a terrorizmus problémájára.

Next

/
Thumbnails
Contents