Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-19 / 167. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 19., KEDD 3 MEGYEIK ÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja Vasárnap tartották meg Ba­ján a Petőfi-szigeten az első ka- raokesztár-versenyt. A híres elő­adóművészek utánzásában első helyezést ért el Schoblocher Bar­bara Bajáról, második lett Horváth Mária Bátmonostorról, harmadik pedig Horváth Krisztina szintén Bajáról. Különdíjat kapott Horváth Béla bajai versenyző. zetes véleményezése is napiren­den lesz a július 20-ai rendkívüli testületi ülésen. A helytörténeti gyűjtemény augusztus 20-ai át­adásával kapcsolatosan is adód­nak megbeszélnivalók. Emellett elbírálják a Bibó István utca útbur­kolat felújítására kiírt egyszerű közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatokat. Tiszakécske Az ősi népi mesterségek nyomában című sorozat kereté­ben a fazekasság elméleti tudnivalóit ismerhették meg a tiszakécskei gyerekek szerdán a városi könyvtárban. Aztán kerékpárra pattantak, és Böröczki Edit helyi fazekas-keramikus,műhelyében a gyakorlatban is megnézték, hogyan készülnek a máztalan vagy mázas cseréptárgyak. Baja Az újvárosi lakótelepen az idén jubiláló népünnepélyen avatták fel a felvételünkön látható, önkormányzati támogatással létrehozott halfő­zőhelyet. Az itt lakóknak nem ez az egyetlen bográcsos ételek elkészíté­sére kialakított gyülekező helye, ám minden bizonnyal a legkényelme­sebb. Vízzel, lefolyóval, villannyal, járdával és kiülőkkel is felszerelték. Baja Hadat üzentek a parlagfűnek a bajai civil szervezetek. Szerdán reggel 8 órától tövestől tépik ki, il­letve kaszálják le a Petőfi-sziget minden szegletében az allergiát okozó gyomot. A megmozdulásban részt vesz a Bajai Sporthorgász Egyesület, a Rotary Club, a Sikeres Bajáért Egyesület, az Axiál Kft., a Kommunális és Szolgáltató Kht., a mezőőri szolgálat és Juhász László vállalkozó. A cél, hogy a sziget kö­rüli sétányt mentesítsék az ambrosia virágporától. Üzemanya­got és üdítőt biztosítanak a szerve­zők az önkénteseknek. FajSZ Egy ismeretlen fiatal nő holt­testét fogták ki szombaton a fajszi Duna szakaszon a vízből. Az áldo­zat egy 20-30 év közötti nő, akit azonosítani egyelőre nem sikerült. A rendőrségi vizsgálat szerint bűn- cselekmény gyanúja nem merült fel, a körülményeket a kalocsai rendőrkapitányság államigazgatá­si eljárásban vizsgálja. Kiskunfélegyháza Az én Kaleva­lám címmel nyílik kiállítás Sőreg Dénes alkotásaiból július 21-én, csütörtökön 17 órakor a Kiskun Múzeumban. A program részeként dr. Ujváry Zoltán professzor tart bevezető előadást a Kalevala tör­ténetéről. Közreműködik Hegyes/' Judit zenetanár. Lajosmizse A településrendezési terv és helyi építési szabályzat elő­lakitelek a Tőserdő Szépe-feszti- vál mai programjában görögdiny- nyenap szerepel. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozó szellemű, játékra kapható fesztiválnézők dinnyegurításban, dinnyefaragás­ban és természetesen dinnye­evésben mérhetik össze tudásu­kat. A szervezők nemcsak gyere­keket, hanem felnőtteket is vár­nak. A vetélkedés tizennyolc óra­kor kezdődik. Este tábortűz mel­lett lehet szalonnát sütni. Madaras Ezen a nyáron a máso­dik, összességében a tizenhatodik turnus kezdődött szombaton a , madarasi Robinson táborban. Több mint hetvenen érkeztek a térségből, illetve Bajáról, Szeged­ről, Győrből, sőt ketten Törökor­szágból is jöttek. Az első nap az is­merkedéssel, laza sportolással telt, de a hosszú utazás után nagy népszerűségnek örvendett a tábo­ri büfé is. Pálmonostora Augusztus elején kezdenek hozzá a polgármesteri hivatal tetőszerkezetének és a homlokzatának a felújításához a szakemberek. A palatetőt cserép­re cserélik. A mellette lévő garázs villamosítását is elvégzik, tudtuk meg Cseszkó László polgármes­tertől. A közel négymillió forintos beruházás nyolcvan százalékát pályázaton nyerte az önkormány­zat, a többit saját erőből finanszí­rozza. A lakók pénzén szállítják el a kisbutikok, garázsboltok szemetét A jegyző szerint csak törvénymódosítással lehetne megakadályozni, hogy a kis üzletek tulajdonosai a lakóközösségek kukáiba, konténerei­be hordják a szemetüket. joghézag Nincs jogszabály, ami kötelezné a kereske­dőket, hogy szervezett ke­retek közt oldják meg a boltjaikban keletkező sze­mét elszállíttatását. A ki­sebb üzletek tulajdonosai gyakran a közeli házak kukáiba dobják hulladé­kukat. Kecskemét Az érvényes önkormányzati rendelet szerint a magánlaká­sok tulajdonosainak hetente 60 liter hulladék elszállítási díját akkor is ki kell fizetniük, ha semmit sem dobnak a kukába. Ez éves szinten 8540 forint biz­tos kiadást jelent családonként. Az üzletek tulajdonosai viszont nem kötelezhetők arra, hogy szerződést kössenek a hulla­dékszállítóval. Szemetük pedig nekik is van. Erről a legtöbbet talán a belvárosi szalagházban és környékén, illetve a Széche- nyivárosban lakók tudnának mesélni.- A Petőfi Sándor utcai ki­sebb boltokból néhányan évek óta a mi kukáinkba hordják a szemetüket - háborog az egyik Kiskert utcai társasház lakója. - Ami nem fér az edénybe, azt zsákokban mellé teszik a föld­re. Azt, persze, nem viszik el a kukások, nekünk kell délelőt­tönként eltakarítanunk a járda mellől. Hiába túrjuk fel a zsáko­kat, és azonosítjuk be az üzle­tet, a tulajdonosok a megtalált számlákat, naptárakat, árcédu­lákat, dobozokat egyszerűen le­tagadják. Hasonló állapotok uralkod­nak a harmincezres Széchenyi- város számtalan garázsboltjá­nak környékén is. Csongor Atti­la, a Városgazdasági Kft. hulla­dékgazdálkodási részlegének vezetője szerint a helyzeten csak rendeletmódosítással le­hetne változtatni.- Szemétszállítási szerződés meglétéhez kellene kötni a bol­tok működési engedélyének ki­adását. Addig, amíg nincs ilyen, nem nyithatnának ki - mondja a kézenfekvő megoldást a rész­legvezető. - Jelenleg azonban tehetetlenek vagyunk. Vagy azt mondják a tulajdonosok, hogy náluk nem keletkezik hulladék, vagy közük, hogy egy másik céggel van szemétszállítási szerződésük. Állításaikat nem ellenőrizhetjük. Ők is, mi is a piac egyenrangú szereplői va­gyunk. Legfeljebb felajánlhat­juk a szolgáltatásunkat. Dr. Peredi Katalin, Kecskemét címzetes főjegyzője szerint a probléma megoldása megha­ladja az önkormányzat hatás­körét.- Ez egy joghézag, amit csak törvénymódosítással lehet orvo­solni. Enélkül viszont - saját hatáskörben - nem változtatha­tunk a boltok működési enge­délyeztetési eljárásának szabá­lyain. Mert, míg a veszélyes anyagokat kezelő vállalkozások esetében vizsgálnunk kell, hogy hova helyezik el a keletke­zett hulladékot, a kis üzletek, a garázsboltok esetében erre - egyelőre - nincs lehetőségünk. Nem kötelezhetjük a tulajdono­sokat arra, hogy kössenek sze­métszállítási szerződést. ■ Galambos Sándor Európába költöztették az okmányirodát új helyen Ide már a mozgáskorlátozottak is betérhetnek ügyintézni Folytatás az 1. oldalról. A kecskeméti okmányiroda ter­mészetesen a legnagyobb Bács- Kiskunban, de az itteni ügyirat­szám (tavaly 187 ezer ügyet in­téztek) országosan is a tíz leg­nagyobb okmányiroda közé emeli. Ennek megfelelően az új irodahelyiség már európai kö­rülményeket garantál az ügyin­tézéshez. A földszinten a sze- mélyiokmány-előállító és -nyil­vántartó csoport, illetve az ah­hoz tartozó ügyintézés, az eme­leten pedig a közlekedés-igaz­gatási ügyintézési csoport ka­pott helyet. A hivatalba - ahogy az Európában elvárható - a mozgáskorlátozottak is könnye­dén bejuthatnak. Az ő ügyeiket egy megfelelően kialakított, kü­lön munkaállomásnál intézik. Kun Szabó Csilla hangsúlyoz­ta: a következő hónapokban ar­ra törekednek, hogy minél több munkaterületen bevezethessék az időpontos ügyfélfogadást. De teljesen nem állnak át erre a rendszerre, tehát az úgyneve­zett betérő ügyfelekkel változat­lanul tudnak majd foglalkozni. Az okmányiroda egyébként to­A hely Kés Károly stílusát idézi. vábbra is elérhető a régi telefon­számokon. Az irodát megnyitó dr. Szécsi Gábor polgármester beszédé­ben elmondta: a folyamatos tör­vénymódosítások mindig újabb feladatokat adnak az okmány­irodáknak, és ezeket úgy meny- nyiségben, mint minőségben megfelelően el kell látni. Erre tökéletesen alkalmas a KósKár- ofyféle hangulatot idéző épület­ben kialakított új irodahelyiség. Bár az okmányiroda a belváros­ban van, ahol számtalan parko­lási lehetőség adott, az önkor­mányzat kibérelt 45 parkolóhe­lyet a Bocskay-Wesselényi utcai tömbben lévő parkolóházban - az ügyfelek kényelme érdeké­ben. ■ Takács Valentina Utszéli viselkedés Felvételi ponthatárok MÁR JÚLIUS 26-ÁN ÉJJEL publikál egyes felvételi ponthatárokat a Felvételi Információs Szolgálat a www.fisz.hu-n. és percről percre közreadja a legaktuáli­sabb információkat. A hivatalos ponthatárokat az Országos Fel­sőoktatási Felvételi Iroda július 27-én reggel hirdeti ki. Aki re­gisztrálja magát a www.fisz.hu- n az Országos Oktatási Hírlevél különszámára, az e-mail-ben megkapja a letölthető pontha­tár-táblázatokat. Kecskemét - NYÁRLŐRiNC Meg­támadtak nemrég egy 23 éves prostituáltat a 44-es főút mel­lett. A tettes, aki nem beszélt magyarul, kerékpárral érke­zett: megállt a lány mellett, és jelbeszéddel cigarettát kért. Mi­után kapott, fogdosni kezdte a prostituáltat, aki erre átszaladt a főút túloldalára. A támadó kö­vette, utolérte és az útszéli árokba teperte: fojtogatta és ha- rapdálta. A nőnek aztán sike­rült megszabadulnia tőle, de a telefonját kicsavarta a kezéből. A lány az útra szaladt, ahol egy budapesti autóstól kért segítsé­get. Mobilon hívták a rendőrsé­get, és a hívás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeleté­re érkezett be, onnét tájékoztat­ták a kecskemétieket, akik azonnal járőrautókat küldtek a helyszínre, de már nem találták a támadót. Ő ugyanis időközben eltekert Nyárlőrinc irányába. A rendőrség napok óta keresi a prostituált támadóját, aki felté­telezhetően külföldi. ■ N. N. M. Egy hírős nap ÉREMGYŰJTŐK Ha jÚÜUS Utolsó hétvégéje, akkor numizmatikai hírős nap! Az idei immár a ti­zenkilencedik. A Magyar Éremgyűjtők Egye­sületének Kecskeméti Csoport­ja 30-án, szombaton reggel 8 órától 13 óráig rendezi meg éves országos találkozóját. A Kecskeméti Főiskola műszaki karának aulájában várják a gyűjtőtársakat és az érdeklődő­ket. A díszvendég: Szőllőssy Eni­kő Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész, aki több em­lékpénzt is tervezett.

Next

/
Thumbnails
Contents