Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-09 / 159. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 9., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Szánk Augusztus végén rendezik Szánkon a hagyományos nemzetközi néptánctalálkozót, de a község központjának csinosítgatását már meg­kezdték. A sorból a közösségi ház és a polgármesteri hivatal - képün­kön - sem maradt ki. A község lakóit a faluszépítésre a kivívott rang is kötelezi, hiszen 2001-ben Szánk kapta az Év faluközpontja címet. A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Harkakötöny Egy lezárt tehergép­kocsi rakteréből lopott el ismeret­len tettes egy Honda ATW típusú 650 köbcentis quad motorkerék­párt, továbbá egy motoros fűrészt, összesen 2,6 millió forint érték­ben. Az ügyben a kiskunhalasi rendőrkapitányság nyomoz. Kalocsa Vasárnap ismét nyílt na­pot tart a foktő-kalocsai repülőté­ren a Kaloring Motorsport Egyesü­let. Tíz órától várják a motorsport szerelmeseit kötetlen baráti be­szélgetésekre és a gépek erejé­nek próbájára. Kecskemét Csalás bűntett elköve­tésének gyanúja miatt tett felje­lentést egy 60 éves nő Kecskemé­ten egy 27 éves fiatalember ellen. A férfi az asszonytól különböző in­dokokkal idén nyáron összesen 7,8 millió forintot csalt ki, de a pénzt azóta sem hajlandó vissza­adni. Kiskunfélegyháza Szerdán késő este ismeretlen személy az E75- ös számú főút mellett egy német pár Opel gépkocsijából kerékcsere közben ellopott egy kézitáskát. Abban ékszerek, bankkártya, mo­biltelefon, okmányok, kétezer euro volt, a kár összesen 650 ezer fo­rint. Kiskunmajsa Tanyagondnoki szol­gálatot indítottak a településen. Júliustól egy külterületi körzetben, Marispusztán dolgozik Gyuris László tanyagondnok. Az ottani térségben mintegy négyszázan él­nek a tanyákon. A városvezetés még négy körzetben szeretné, ha tanyagondnokok segítenék a ta­nyákon élők mindennapjait. Lakitelek A 75 millió forintos for­ráshiány miatt az önkormányzat intézkedési megszorításokról dön­tött. Első lépésként az a szándék vezérelte a képviselőket, hogy te­vékenységet ne kelljen megszün­tetni és létszámot se kelljen lehe­tőleg leépíteni. A hiány csökkenté­se érdekében a mostani intézke­dések az adható támogatások kö­rét szűkítik. Ez egy év alatt több millió forint megtakarítást jelent. Amennyiben az önkormányzati költségvetés nem tud működőké­pes maradni, nem lesz hitelké­pes, s ha nem tudják a hiány mértékét jelentősen csökkenteni, akkor további szigorítások várha­tók. Ordas Szombaton este 8 órakor kezdődik az Ordasi zenei nyári es­ték idei első produkciója. A köz­ségháza előtti téren - rossz idő estén a faluházban - lép fel a Los Andinos együttes. Az Andok-hegy- ségben élő népek változatos és gazdag népzenei anyagából kap­nak ízelítőt az ingyenes koncert vendégei. Tiszakécske A július 9-re tervezett homokvár- és homokszobrászver- senyt egy héttel későbbre halasz­totta a városi könyvtár. Sajnos az esőzések miatt a Tisza partja még nem alkalmas arra, hogy megren­dezzék a versenyt. Az érdeklődők július 16-án 10 órakor kezdhetnek majd hozzá munkájukhoz. A Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetség bajai szervezete június­ban megtartotta tisztújító gyűlé­sét. Fercsák Róbert sajtófelelős tegnap elmondta: a 133 fős bajai pártszervezet elnökévé újra Zsi- gó Róbertét, a térség országgyű­lési képviselőjét választották. Alelnökök: Bánné Kiss Erzsébet, Búcsú Lajos (őt bízták meg a vá­lasztási kampány előkészítésé­vel), Csontos Attila, Fercsák Ró­bert, Komlósi Gábor és dr. Révjy Zoltán (ő a párt frakcióvezetője a városi képviselő-testületben). Elhangzott továbbá, hogy múlt szombaton a Fidesz megyei vá­lasztmánya újra Zsigó Róbertét választotta a polgári szövetség megyei elnökévé. A települések ragaszkodnak az éjszakai ügyelethez Nem örülnek a lajosmizsei őrshöz tartozó településve­zetők annak a bejelentés­nek, amelyet Arató László alezredes, kecskeméti kapitányhelyettes tett a közelmúltban Tiszakécs- kén. Ugyanis az elképzelé­sek szerint az őrsön meg­szűnhet az éjszakai ügye­let, amelyet először Lajos- mizsén próbálnának ki. Közbiztonság A próbáról szóló hírt sem a vá­ros, sem pedig az őrshöz tarto­zó települések vezetői nem fo­gadták kitörő örömmel. Zsigó Viktor, Lajos- mizse polgármestere eképpen reagált:- Lehet viccelődni, hergelni egymást, de ezt gyakorlatban kivitelezni képtelenség. Mintha azt mondanám, hogy megszű­nik az orvosi ügyelet, éjszaka senki ne legyen beteg. Dr. Czakó Ist­ván, Kerekegy­háza polgár- mestere:- Nem értek vele egyet, füg­getlenül attól, hogy tisztában vagyunk a rendőrség nehéz helyzetével. Ezért is próbáljuk segíteni őket a magunk eszközeivel. In­kább fejleszteni kellene. Mi például a városban alosztály jogállású őrsöt szeretnénk, mert az emberek közbizton­ságérzete rossz. A takarékos­ság jegyében mindent nem le­het megszüntetni. Elfogadha­tatlan. Rácz Sándor, Ladánybene elöljárója nem is érti a változ­tatás szükségességét, hiszen a jelenlegi rendszerrel elégedet­tek. A mizsei őrs éjjel-nappal elérhető, s azonnal indulnak is, ha baj van. Ezért anyagilag is támogatják őket, hogy ne le­gyen akkora az üzemanyag­gondjuk.- A nem tisztességesen élők éppen éjszaka közlekednek. Mi, civilek - több tucatnyian - azért járőrözünk, hogy békében alhasson a falu népe. Úgy érez­zük, ennek a befektetésnek van értéke. Mindig forródróton va­gyunk a mizsei éjszakással. Fia megszüntetik az ügyeletet, ak­kor kiszélesítik a bűnözői folyo­sót. A 24 órás állampolgár-rend­őr kapcsolatot képtelenség egy döntéssel elvágni - mond­ta Csordás Lász­ló, felsőlajosi polgármester. Fülöpháza is a lajosmizsei őrs illetékességi területéhez tar­tozik. Pesti Jó- zsefné polgár- mester legin­kább a tanyán élők közbizton­ságáért aggódik. A múlt héten is kiraboltak egy családot. Tóth Ferenc, Kunbaracs elöljárója azt hangoztatta: ha gyengíti va­lami a közbiz­tonság helyze­tét, annak soha nem örül egyetlen polgár sem. Márpe­dig ha egy ügyeletest kikap­csolnak a rendszerből, az visszafejlődés. Helyben pedig az önkormányzatok minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy mind kevesebb attroci- tás, bűnügy történhessen tele­pülésükön. ■ Pulai Sára Testvér lesz két paprikáé város Csütörtökön ünnepi ülés keretében a városháza dísztermében írják alá Kalocsa legújabb testvér- városi megállapodását. Kalocsa / Totana Tavaly a Kalocsai Paprika Na­pok rendezvénysorozat alkal­mából látogatott a magyar pap­rika fővárosába a spanyol pap­rikafőváros, Totana küldöttsé­ge. Akkor dr. Lakatos Lajos, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. meghívására érkezett Kalocsá­ra Juan Morales a település polgármestere, Jose Luis Her­nandez, a helyi gazdaszövetke­zet elnöke. A spanyol küldött­séget Török Gusztáv Andor, Ka­locsa város polgármestere is fogadta. A háromezer kilométeres tá­volság ellenére Juan Morales polgármester az együttműkö­dés szorosabbra vonásában gondolkodott már egy eszten­dővel ezelőtt is a két nagy­múltú és paprikatermesztéssel foglalkozó város között. Csü­törtökön érik be a régen elve­tett mag gyümölcse. Ünnepi testületi ülésen a két polgár- mester aláírja a testvérvárosi megállapodást a kalocsai vá­rosháza dísztermében. A cere­mónia 4 órakor kezdődik. Amint ismeretes, a dániai Ka- rup, a német Kircheim unter Treck és az erdélyi Székely- keresztúr már szoros kapcsola­tokat ápol az ezer éves város­sal, így a spanyol Totana már a negyedik testvértelepülése lesz Kalocsának. Az interneten megtalálható a spanyol Totana város honlapja, www.totana.com címen. Ott (a spanyol nyelvtudással rendel­kezők) mindent elolvashatnak a városról, gyönyörű képekkel illusztrálva. CabTec Kft Kecskeméti székhelyű, 100% svájci tulajdonban lévő, kábelkonfekcionálás területén működő vállalatunk az elektron ikai piac kiemelkedő szereplője. Az alábbi pozícióba keresünk munkatársat: TERMELÉSVEZETŐ Feladata:- irrányítja a termelésben közvetlenül (250 fo) dolgozó és a technikai kiszolgáló munkatársak tevékenységét- a termelékenység növelése- közreműködik a termelési folyamatokban felmerülő problémák elemzésében, javaslatokat tesz azok megoldására- az alárendelt részlegvezetők szakmai vezetése- optimalizálja a dolgozói összetételt képzettség, jelenlét, teljesítőképesség, flexibilitás alapján-javaslatokat tesz a folyamatok és berendezések hatékonyságának emelésére- a gyártási folyamatok kialakítása, fejlesztése az aktuális minőségügyi követelményeknek (ISO 9001) megfelelően- belső és külső auditok végrehajtása Elvárásaink:- felsőfokú műszaki végzettség- tárgyalóképes német- és/vagy angol nyelvtudás- erős vezetői egyéniség- vezetői munkakörben szerzett tapasztalat- Microsoft Office alkalmazások felhasználói szintű ismerete- felelősségérzet- gyakorlatiasság-jó kommunikációs képesség- rendszerszemlélet Kéq'ük magyar és német nyelvű önéletrajzát az alábbi címre küldje: CabTg^Kft Ötvös Dániel ügyvezető ; 6000 Kecskemét, István király krt 24. Totana egyik nevezetessége, a Csodák kápolnája. FELHÍVÁS Az idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre 2005. augusztus 27-én Kecskeméten a gulyásfőző fesztivál (Helyszín: Kecskemét, vízműdomb) A fesztivál Kecskemét város nyári programjainak egyik legjelentősebb állomása, amely remek lehetőség arra, hogy a főzni tudók bográcsu­kat felakasztva, családi, baráti légkörben egy kitűnő hangulatú ver­seny alkalmával mérjék össze tudásukat és egy kellemes rendezvé­nyen jól szórakozzanak. A fesztivál három fő részből áll:- Látni (tűzgyújtás, ökörsütés kezdete, gasztronómiai bemuta­tók, termékbemutatók)- Enni (az elkészült nagyszerű gulyások elfogyasztása magyar nóta és cigányzene kíséretében)- Szórakozni (a vendégek szórakoztatásáról neves, hazai sztá­rok és előadóművészek sora gondoskodik) A rendezvényre várjuk a kecskemétieken túl a környékbeli települések főzni szerető versenyzőit, valamint kiállítók és árusok jelentkezését. A fesztivállal és a versennyel kapcsolatban bővebb információ a 76/487-300-as (607-es mellék) telefonszámon kérhető. A rendezők a változtatás jogát fenntartják.

Next

/
Thumbnails
Contents