Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-08 / 158. szám
Börtönkutyákkal a drog ellen konferencia Idén már hat fogvatartóit bukott le az őrök előtt kábítószer miatt készüléket foglaltak le, idén eddig 407-et. Yazbekné szerint az elítéltek és hozzátartozóik nagyon leleményesek, mind az intézetbe való becsempészés, mind pedig a tárolás tekintetében. A büntetés-végrehajtási intézetben ugyanúgy bűncselekménynek számít drogot fogyasztani, mint az épület falain kívül. Ám a büntetés szigorúbb, hiszen a fogva- tartott ellen fegyelmi eljárás is indul. Nagy Eszter Dóra Budapest ad otthont a börtönökben használt kábítószerekről és a fertőzések megelőzéséről szóló nemzetközi konferenciának. A tegnap kezdődött, háromnapos tanácskozáson kétszáz külföldi és ötven magyar szakember vesz részt. A megnyitón elhangzott: a drogfogyasztásra azért kell kiemelt figyelmet fordítani, mert a fertőző betegségek terjedése is összefügghet ezzel. - Magyarországon jóval kevesebb a büntetés-végrehajtási intézetekben a drogfogyasztások száma, mint a nyugat-európai országokban - mondta lapunknak Huszár László dandár- tábornok. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának helyettes vezetője hozzátette: volt olyan eset, hogy magát a kábítószert találták meg, ám olyan is, amikor fogyasztáson kapták a fogva- tartottat. Huszár szerint lehetőség van arra, hogy alapos gyanúnál gyorstesztet végezzenek, ám bizonyító erejű csak a ponAz őrök a legleleményesebb helyekre eldugott tiltott szereket és tárgyakat is megtalálják az intézetekben. tos vizsgálat lehet. Ezt azonban már nem az intézetek végzik. Huszár László szerint többféleképpen próbálják kiszűrni a drogfogyasztókat. Egyes intézetekben például kábítószerkereső kutyákat is bevetnek. Hazánkban a rácsok mögött eddig főként könnyűdrogokat, amfeta- min- és cannabis-származéko- kat találtak. Több országban a börtönökön belül is működik a tűcsereprogram. így próbálják kiszűrni, hogy egy tűt ne használjanak többször, illetve többen, és így csökkentsék a fertőzésveszélyt. A program működik már többek között Németországban, Svájcban, Spanyolországban, Francia- országban és Kanadában is. Magyarországon azonban ilyen nincs. Elsősorban azért, hogy a tűt ne fordítsák az elítéltek egymás ellen. Érdekesség, hogy 2003-ig kötelező volt az A1DS- szűrés a büntetés-végrehajtási intézetekben, ma már azonban nem. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a rácsok mögött ugyanazokat az egészség- ügyi feltételeket kell megteremteni, mint az épület falain kívül. Mivel Magyarországon nem kötelező az AIDS-szűrés, ezért a büntetés-végrehajtási intézetekben sem az. A lehetőséget felMódosítást terveznek petrétei József igazságügyi miniszter lapunknak azt mondta, várhatóan ősszel kerülhet a parlament elé a Büntető Törvénykönyv módosítása a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények tekintetében. E szerint módosulhat az együttes fogyasztás, illetve az elterelés (azaz a leszoktató tanfolyam) fogalma. Petrétei kijelentette: semmiképp sem súlyosbítják a jogszabályt, de enyhítésre, illetve legalizálásra sem lehet számítani. ajánlják a fogvatartottnak, és ő dönt arról, hogy elfogadja-e. Elvonási tünetek esetén is tudnak segíteni a rácsokon belül. Ezenkívül jelenleg tizenhárom drogprevenciós részleg is működik az intézetekben. Yazbekné Szabó Katalin, a BVOP szóvivője szerint kábítószer-fogyasztásnál azonnal értesítik a rendőrséget, és az eljárást már ők folytatják le. Emellett a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás is indul. Ha kiderül, hogy esetlegesen a személyi állomány is érintett, akkor az illetővel szemben már az ügyészség folytatja le az eljárást, és belső vizsgálat is indul. Tavaly kilenc fogvatartottnál találtak kábítószert, idén eddig hatnál. Ha a droglebukások száma nem is oly magas, mobiltelefonból már annál többet használnak a fogvatartottak. Tavály 793 ■ A fog-vatartot- taknak pulykacombba, kenyérbe és plüssállat- ba is csomagoltak már mobiltelefont. Az őrök találtak már készüléket pulykacombba, illetve kenyérbe sütve, savanyúságosüvegbe csomagolva, borotvahabban és plüss- állatban is. Az intézeten belül pedig a mosdó csempéje mögé fúrt lyukban, seprűben és kapcsoló- szekrényben is. Hiába leleményesek viszont a fogvatartottak, ha az őrök is ismerik az apró trükköket. Illegálisan bevitt tárgy az, amely a zárkában tartható tárgyak listáján nem szerepel. Ha ezt a fogvatartott nem tartja be, akkor az intézet belső szabályait szegi meg, és fegyelmi eljárás indul ellene. Ez pedig az esetek többségében fogdával jár. Kecskemét - Malom Centerben nyíló üzletünkbe keresünk jó német nyelvtudással rendelkező és önállóan dolgozni tudó ÜZLETVEZETŐT (heti 40 óra) valamint kedves, rugalmas ELADÓNŐKET (heti 25 óra) Jelentkezni lehet: Lehr Krisztinánál Tel.: 06-30-312-33-83 Cégünk vezető szerepet tölt be a divatékszerek és kiegészítők piacán. Több mint 700 üzlettel rendelkezünk Európa szerte. Bijou Brigitte Divatcikk Kft. Eurocenter Óbuda Bécsi út 154 1037 Budapest www.bijou-brigitte.com Allianz (ffi) Hungária Piacvezető részvénytársaságunk, az Allianz Hungária Biztosító Rt. olyan új munkatársakat vár, akik becsülik a tradíciókat, az emberi méltóságot és készek egy sikeres csapat aktív tagjaként az ügyféligények professzionális szolgálatra. Most Dél-alfölüí Igazgatóságunk kiskunfélegyházi fiókjába keresünk <a területi képviselői feladatok ellátására fiókigazgatót. Új munkatársunk feladata lesz a terület biztosítási tevékenységének irányítsa, felügyelete, a Sók vezetése és képviselete, valamint az üzleti állomány továbbfejlesztése és hatékony működtetése. Olyan, csapatépítésben sikeres, eredményorientált pályázók jelentkezését várjuk, akik íeísőfokú végzettséggel, valamint többéves értékesítési és vezetői tapasztalattal rendelkeznek. A biztosítási tapasztalatot, az angolnyelv-tudást, valamint az aktív, működő helyi kapcsolatrendszert előnyként értékeljük. Munkatársainknak versenyképes jövedelmet, nemzetközileg élenjáró ismereteket, a folyamatos fejlődés lehetőségét és egy piacvezető nagyvállalat stabilitását nyújtjuk. Ha hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát és bizonyltványmésolatait „Pályázat" megjelöléssel, kérjük, küldje el 2005 július 22 ig az alábbi címre Allianz Hungária Biztosít* Rt., Déi-alfőldi Igazgatóság Értékesítési osztály, Szalai György osztályvezető 5600 Békéscsaba, luft« u. 2., e-mail: gyorgy.szaiai@allianz.hu A Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 2005. július 25-töl az alábbi betéti kamatokat alkalmazzuk: Évi kamat, %EBKM, % 1. Könyves betét:- látra szóló betét 1 1- 3 hóra lekötött 3 3- 6 hóra lekötött 3,5 3,5- 1 évre lekötött betét 5 5- 2-3 évre lekötött betét 5,25 5,25- gyámhatósági betétek 5,25 5,25- meg nem ért betét után 0,5% kamat jár! 2. Takarékszámla betét:- 3 hóra lekötött 4,5 4,5- 6 hóra lekötött 5 5-1 évre lekötött 5,5 5,5- meg nem ért betét után 0,5% kamat jár! 3. Takaréklevél betét:-1 éven túl 4,5 4,5- 2 éven túl 4,75 4,75 (éven belüli kivét esetén kamat nem jár) 4. Lakáscélú betétek:- 5 éven túl 5,25 5,25 5. Pénzforgalmi számlabetét (lakossági, alapítványi és vállalkozói számla a napi számla egyenlege szerint): 0-4.999.999 Ft-ig: 1% 5.000.000 Ft-9.999.999 Ft-ig: 3% 10.000.000 Ft feletti egyenleg esetén: Folyószámla lekötött betétek: 5%- 30 napra lekötött betét 3,5 3,5- 90 napra lekötött betét 5 5-180 napra lekötött betét 5,5 5,5 Továbbra is várjuk Tisztelt Ügyfeleinket hitelintézeti szolgáltatásainkkal! A Takarékszövetkezet Igazgatósága 674743__________________________ VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata A magánlevelezésről és a felmentési időről Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk azt szeretné tudni, hogy egy polgármesteri hivatalban vezető beosztásban dolgozó köztisztviselő folytathat-e magánlevelezést olyan személlyel, aki ellen építésrendészeti szabálysértési eljárás van folyamatban. Szerinte nem, mert például Kulcsár Attilával sem folytathatott magánlevelezést, vagy beszélgetést a nyo- mozó. Elsősorban azt kell tisztázni, hogy Kulcsár Attila esetében egy feltételezett bűncselekményről van szó, míg egy szabálysértés az szabálysértés marad, nem több. Ez két külön kategória, jogilag és erkölcsileg egyaránt. A kérdésre konkrét választ egyébként dr. Metzinger Évától, a Bács-Kiskun Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetőjétől kaptunk. Ennek értelmében magánlevelezést bárki bárkivel folytathat, ezt semmi nem tiltja. Sőt, mások magánlevelezésének megfigyelése, nyomon köve tése a magántitok megsértésének számít. A hivatali ügyintézés azonban más kérdés. Abban az esetben, ha a szabálysértési ügyben eljáró köztisztviselő személyesen érintett vagy bármilyen formában elfogult, akkor azt bejelenti, és a helyébe mást jelölnek ki. Ha az illető nem jelenti be az érintettségét, de a munkáltatója - a polgármesteri hivatal esetében a jegyző - feltételezi róla, hogy érintettsége miatt nem képes elfogulatlanul eljárni, akkor szintén mást jelöl ki helyette. Amennyiben ilyen probléma magával a jegyzővel adódik, akkor a megyei közigazgatási hivatalhoz kell bejelenteni a kizárási okot. Ennek azonban semmi köze nincs a magánlevelezéshez, azt megtiltani nem lehet. Egy másik olvasónk elmondta, hogy rokkant- nyugdíjas lesz. Azt szeretné tudni, hogy a felmentési idő őt ugyanúgy megilleti-e, mintha öregségi nyugdíjba menne. A rokkantsági nyugdíjba vonuló munkaviszonya ugyanúgy szüntethető meg, mint az öregségi nyugdíjba vonulóé. Olvasónknak azt tudnia kell, hogy a rokkantosítás nem egyenlő a munkaviszony megszűnésével. Mint ahogy az js hasznos információ, hogy amennyiben a felmondás közös megegyezéssel történik, akkor nincs felmentési idő. Olvasónk azt nem közölte, hogy közalkalmazottként dolgozik-e, vagy sem. Ezért azt kell tudnia, hogy a munkajog szerint a munkavállalót a felmondási idő felére mentesíteni kell a munkavégzés alól. Ez idő alatt az átlagkeresetét meg kell kajmia, kivéve, ha egyébként sem járna neki munkabér. Ha azonban közalkalmazott, tehát nem a Munka Törvénykönyve, hanem a közalkalmazotti törvény hatálya alá esik, akkor a munkáltató a jogviszony megszüntetését csak akkor kezdeményezheti, amikor a köz- alkalmazott már kapja a rokkantsági nyugdíjat. A felmentési idő felére azonban ebben az esetben is mentesíteni kell őt a munkavégzés alól. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06- 80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között éL