Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-04 / 129. szám
•• ÜZLETI élet Grátisz 2. oldal *F Grátisz GECZY ZSOLT A vegyiparnak így is-úgy is jó Megfordult a trend, de ettől még ugyanúgy milliárdokkal gazdagodik a vegyipar, mint az elmúlt esztendőkben. Igaz, duplázni nem tud, azt nem engedi a gálád természet. Miről is van szó? Hát arról, hogy míg az elmúlt két évben a naptól óvó, bűvös számokkal, faktorokkal felzászlózott olajok és krémek hozták az eüt- raprofitot, addig idén a szúnyogok elhessentésére kézmozgatás nélkül alkalmas szerek tetemes mennyiségű eladásából származik a gazdaság eme szegmensének bevétele. Mondhatni busás haszna. Két aszályos esztendőt követően ismét vizes évünk van. Az aszály Baján, a Duna árterében nyáron homokfövenyeket, strandolást és napfürdőzést jelent, no, meg szúnyogmentes idényt. Ennek megfelelően tucatszám veszik a bőrüket - okkal és kényesen - óvó családok azokat a tubusokat, amelyek különféle védőszereket tartalmaznak tekintettel a tűző napra meg az ózonlyukra. Ürülnek olyankor a drogériák polcai sebesen, pont mint egy árvizes időszakban. Az árvíz ugyanis egyenlő a rengeteg szúnyoggal. Most ilyen időszakot élünk, nincs part, ahol napozni lehetne a Dunán. Sőt, a Súgó strandján is csak a fűben hentereghetünk. így minden bizonnyal kevesebb naptej, ám annál több szúnyoggyilkos szer fogy. Magyarán: a vegyipar pénzénél marad. Legjobban, persze, nyilván annak örülnének a terület nagyágyúi, ha egyszerre lenne kánikula, homokzátony, nagy víz és sok szúnyog, ám ezt még sok-sok milliárd forinttal a számlákon sem lehet kilobbizni. A természetet nem lehet megvenni kilóra. $ a A Petro-Chem Kft. (Kecskemét, Kőhíd u. 6.) Használt lakást beszámítunk! • a Hunyadivárosban, a Serleg és a Görbe utca térségében sorházi lakások eladók, májusi átadással, kulcsrakészen! Nyílt nap: június 4-5.9-15 óráig! Irányár: 24 M Ft és 26 M Ft garázzsal, terasszal, kerttel. A lakások megvásárlásához jogosultság esetén szoc. pol. kedvezményes hitel, adóvisszatérítés, támogatás stb. a vételárba beszámít. Telefon: 06-30/625-07-85 f^j) Mazda-modellek kedvező feltételezel Kecskeméten a Dakó Kft. Mazda márkakereskedésében most minden érdeklődőt meglepetésekkel várnak. A B2500 Pick-up mellett a Mazda 3 és a Mazda 6 modelleket is rendkívül kedvező feltételek mellett kínálják! Mazda 3 Sportos külsőt sugároz, magabiztos, dinamikus menettulajdonságokkal bír a Mazda 3, ugyanakkor hatalmas és sokoldalú belső térrel rendelkezik. Most a készlet erejéig bármely dízel Mazda 3 megvásárlása esetén 200-400.000 Ft árelőnyt nyújtanak. Mazda B2500 A modell folyamatos népszerűségének titka élvezetes, mindenre jól használható karakterében rejlik. Ráadásul most nettó 200.000 Ft árkedvezménnyel kapható. Emellett arról se feledkezzünk • meg, hogy teherautó lévén az árából visszaigényelhető az áfa. Mazda 6 Izgalmas stílusa, dinamikus vezetési élménye és kivételes kezelhetősége révén valódi élményeket nyújt a Mazda 6, miközben a kényelem, a biztonság, a technika, funkcionalitás, a teljesítmény és a környezet- védelem legmagasabb szintjét képviseli. A népszerű modell június ! végéig akár 0% THM mellett az öné lehet! PORTRÉ -DUOÁS FERENC Nyaraljon fantasztikus áron a Mistral Utazási Irodával! Eldöntötte már, hol tölti szabadságát? Kedveli a tengerpartot? Remek ajánlatokkal vár minden utazni vágyót Kecskeméten a Mistral Utazási Iroda. Ajánlatukban ebben az évben is meglepően kedvező árú nyaralások találhatóak, de azok is megtalálják számításukat, akik előnyben részesítik a minőséget, legyen szó all inclusive ellátásról tengerparti szállodában, vagy egzotikus útról a világ bármely részén. Hívogató Montenegró Nyaraljon az Adrián fantasztikus áronl A Mistral Utazási Iroda idén is meglepően kedvező áron kínálja montenegrói útjait, Budvába, a vidék „fővárosába", ahol a festői szépségű tengerparton, vadregényes hegyek, gyönyörű sziklás és homokos strandok kristálytiszta vízzel várják az Adria szerelmeseit. A festői óváros egy kis félszigeten terül el. A tengerpart legnagyobb része homokos-apró kavicsos szabadstrand, de vannak sziklás szakaszok is, amely a búvárkodást kedvelőknek nyújt kiemelkedő élményt. Ajánlatukban szálloda és apartman szálláslehetőség is szerepel, mindenki igénye szerint választhat. A homokos tengerparton többféle kikapcsolódást kínálnak, de emellett számos fakultatív program teheti még színesebbé, emlékezetessé az ott eltöltött napokat. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a hor- vát tengerparttal szemben közel 40%-kal olcsóbb az élet. Az éjszaki élet fergeteges, kulturális programok sokasága valódi pezsgést hoz a nyaralásba. Attól azonban senkinek sem kell tartania, hogy nem tud nyugodtan pihenni, hiszen a szálláshelyek csendes részen találhatóak. Az út busszal, kecskeméti felszállással körülbelül 16 és fél óra, de az autósok tapasztalata szerint autóval sem sokkal kevesebb, kb. 14-15 óra. Az út gyönyörű tájakon vezet át, ám egy 300 km-s szakaszon sziklás hegyek, erősen szerpentines utak várják a közlekedőket. Aki egyénileg utazik, annak is hasznos információkkal szolgál az utazási iroda. Az autó mellett ajánlják a hálókocsis vonatos közlekedést is. Jó hír az autósoknak, hogy július elsejéig elkészül az autópálya egészen Splitig, így még gyorsabban elérhető az Adriai-tengerpart déli része. Thassos-sziget A Mistral Utazási Iroda ajánlatában újdonság a görögországi Thassos-sziget, amely a hazánkhoz legközelebb fekvő (1100 km) sziget. Thassos szigete a török partok és a Halkidiki-félsziget között található. Az Égei-tenger legészakibb szigete változatos tájjal, gazdag történelmi múlttal. Az utazási irodák által még nem felkapott a csodálatos fekvésű sziget, így sokkal nyugodtabb, kevésbé nyüzsgő az élet még főszezonban is. A Mistral athassosi Aranypartra szervezi az utakat, ahol a legszebb homokos tengerparton találhatóak az általa kínált apartmanok, hotelek. Az öböl egy kilométeres strandja híres fehér homokjáról, kristálytiszta vizéről. A nyaralások azonban csak egyéni utazással vehetőek igénybe. Tunézia, Törökország, Görögország.... A nyári ajánlatok között továbbra is népszerű Tunézia, ahol még az all inclusive ellátású nyaralásokat is kedvező áron kínálják. Egyre többen igénylik ma már a török tengerparton a szállodai elszállásolást félpanzióval vagy teljes ellátással. A közkedvelt úti célok közül ebben az évben sem hiányozhat Görögország, a klasszikus görög utak idén is nagyon keresettek. Az elmúlt évektől eltérően azonban a buszos, apartmanos, olcsó utak helyett inkább a minőségi ellátást biztosító nyaralást keresik az utasok. A horvát tengerparti utak nem merülnek ki a montenegróival, az utazási iroda ugyanis Krk-sziget Omisalj városába is szervez utazásokat. Népszerűségét a homokos öbölnek, kedvező árainak és köny- nyű megközelíthetőségének köszönheti elsősorban, illetve annak, hogy az általuk kínált apartmanok minden igényt kielégítőek, új építésűek, jól felszereltek. Emellett népszerűek a Brac-szigetre szervezett utak is, hiszen az árak nagyon kedvezőek, például egy 10 éjszakás út ára megfelel egy hét éjszakásénak. Érdekesség, hogy a.kecskemétiek körében oly kedvelt szigeten Kecskemétről még utcát is elneveztek. Egzotikus utak a világ bármely részére A Mistral Utazási Iroda tovább bővült, az elmúlt évben új irodát nyitott Székesfehérváron, ahol mint TŰI Központ működik, így utasaik ma már a világ szinte bármely pontján kiválaszthatják úti céljukat. Mistral Utazási Iroda Kecskemét, Zimay L. utca 16. Székesfehérvár, Ybl M. u. 13. 1 Ellenőrizze abroncsai nyomását! Akciós nyári gumik és felnik a Bácska Guminál 1 Tel.: 76/481-614 • Fax: 76/506-123 • e-mail: mistral@microsystem.hu • www.mistraltravel.hu Tel.: 22/501-329 • Fax: 22/390-188 • e-mail: tui.mistral@axelero.hu • www.tuiszekesfehervar.hu IOOO MI41U A biztonságos közlekedés nem csak az odafigyelésen múlik. A gumik állapota is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miként viselkedik autónk egy- egy váratlan helyzetben. Ezért is fontos, hogy az abroncsok jó minőségűek és jó állapotban legyenek! Ellenőrizze ön is abroncsai nyomását! AKCIÓS NYÁRI GUMIK Kingstar 175/70 R13 Kingstar 175/65 R14 Kingstar 195/65 R15 Kingstar 195/50 R15 nettó 6.152 Ft nettó 7.600 Ft nettó 10.000 Ft nettó 10.320 Ft Az árak tartalmazzák a szerelés költségét is! „Hol van már a tavaszi gumicsere!'' A legtöbb autós a téli gumiját nyárira még a tavasz kezdetén lecserélte. Akkor még a hőmérő higanyszála alig emelkedett a 0 fok fölé, maximum 5-10 fok lehetett. Nyáron viszont a hőmérő higanyszála a 30-35 fokot is elérheti. A kerekekben a belső nyomás jelentősen megnövekedhet, és az esetlegesen sérült, csatornarepedezett abroncsokban rosszabb utakon durrdefektet is kaphatnak. A baj elkerülhető, ha ellenőrizzük a kerekek nyomását. Sokan nem is gondolnák, milyen veszélyeket rejt magában a hirtelen jövő meleg. A gumik állapota nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miként viselkedik autónk egy-egy váratlan helyzetben. Ezért is fontos, hogy az abroncsok jó minőségűek és jó állapotban legyenek. A szakemberek azt ajánlják, hogy a gumikat rendszeresen „tegyük nagyító" alá, amint bármi eltérést tapasztalunk, érdemes felkeresni egy szakszervizt. Kecskeméten, a Bácska Gumi szerelőcsapata minőségi szolgáltatást nyújt, mindenkor megbízható és precíz munkát végeznek. A Bácska Gumi Kft. szaküzletében több nyári gumiabroncsra is akciót hirdettek. Kaphatóak már a tv-ből is jól ismert GoodYear Hydragrip gumiabroncsok is. Nem szabad elmenni az alufelnik csábító kínálata mellett sem. A polcokon Mille Miglia, Hispánia és Teknő alufelnikből minden méret megtalálható. A felnik nemcsak emelik az autó megjelenését, de biztonságosabbak is, mint egy hagyományos felni. Bácska Gumi Kft. Kecskemét, Izsáki út 6. Tel.: 76/416-656; 416-655 H-P: 8-18, Szó: 9-13-ig. • e-mail: bacsgumi@axelero.hu • www.bacskagumi.hu Közlekedjünk biztonságosan A > Piktor Üzletház Kft. ©m FOLYAMATOS II» RtVCO AKCIÓ! p/ktok Rendszergarancia. ~jj~ Dakó Kft. Kecskemét, Mindszenti krt. 53. • Tel.: 76/485-715 Szigetelőanyagok, ragasztók, glettanyagok, szerszámok Cjp=> Vékony és vastag lazúrok, zománcok, lakkok, hígítók Egyedi igény szerinti számítógépes színkverés Festő és mázoló szakipari munkák, homlokzatok hőszigetelése közületeknek és magánszemélyeknek egyaránt kedvező áron, rövid határidővel Munkafelvétel a kereskedésben és az alábbi telefonszámokon: 6000 Kecskemét, Mikszáth Kálmán krt. 47. Tel.: 20/9-813-813, 20/34-32-732, 20/93-85-875, 20/34-52-573 Fax: 76/412-491 Közép- és Dél-Maavarország területén a kiszállíás ingyenes! Kiskunfélegyhá, ® © Már 17.000,- Ft 120 hónap futa •Új SUZUKI már 6! * Használt autó beszámító! •Átvállaljuk régi autója hiteltá * Részletekról érűeWődjón makakereskedésúitkben! Űza. fogy.: átt (FM) 5-7,2 Co2lite:te®es.}to)133-ffi SUZUKI, lói jár vele. Suzuki Márkakereskedés és Szerviz Penta Motor Kft. ól00 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 58/A. Tel.: 76/463-199, 560-277 E-mail: penta.motor@axelero.hu Nyitva: hétköznap 8-18-ig, szombat 8-12-ig. JEGYZET