Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-28 / 149. szám
Még mindig csúszik a vádemelés szlávy-ügy Perrendszerűen nem tudják bizonyítani, hogy ki a gyilkos Szó sincs a Szlávy-ügy befejezéséről. A nyomozást ismét meghosszabbították. Igaz, az iratismertetés megkezdődik. Szemén László A felröppent hírekkel ellentétben szó sincs a Szlávy-ügy gyors befejezéséről. A nyomozást ismét meghosszabbították, ezúttal szeptember 6-áig. A Balaton- felvidék urának tartott Szlávy Bulcsú László 1997 júliusában tűnt el. Holtteste tavaly január 24-én került elő a XII. kerületi Székács utca egyik házának garázsából. A rendőrök tetten érték a holttest kiásása közben W. Ki lőtte le Szlávy Bulcsú Lászlót? László vállalkozót, aki azóta is előzetes letartóztatásban van. Mint ahogy azt megtudtuk, a nyomozók nem tudják kétséget kizáró módon, perrendszerűen bizonyítani, hogy ki és mivel ölte meg Szlávyt. Bár a holttest alatt találtak egy 0,22-es sportpisztolyt, amelyről a szakértő nem tudta megállapítani, hogy azzal lőtték-e fejbe a vállalkozót. A szakértő azt mondja: azzal is megölhették, de más, 0,22-es kaliberű fegyverrel is. A pisztolynak egyébként nincs száma, így gyakorlatilag azonosíthatatlan, nem tudni, kié lehetett egykor. A rendőrség mindenesetre W. Lászlót és Szlávy volt titkár-testőrét, B. Lászlót előre kitervelt emberöléssel gyanúsítja. Az ORFK „döglött ügyek” osztályának nyomozói szerint Szlávyt egy nő miatt ölték meg 1997. július 31-én. W. László budaörsi irodájában fejbe lőtték. Szlávy egy balatonalmádi szórakozóhely üzletvezetőnőjével töltött egy romantikus éj szakát. A hölgy ekkor éppen W. László barátnője volt, és megelőzendő barátja haragját, nemi erőszak miatt feljelentette a rendőrségen Szlávyt. Aki azon a július 31-én Budaörsre indulta Balatonról, W. László irodájába. A rendőrség szerint testőre, M. Gábor szervezte meg a találkozót. M.-et bűnsegédlettel gyanúsítják, hiszen a nyomozók szerint tudott arról, hogy főnökét meg fogják ölni az irodában. Szolgálataiért cserébe megkapta gazdája méFontos feladat hárul az igazságügyi orvos szakértőre minden olyan esetben, amikor csak évek múltán kerül elő az áldozat. Mint Szlávy esetében. regdrága bútorait, hifijét és televízióját. Az irodában aztán valaki egy 0,22-es pisztollyal kétszer tarkón lőtte Szlávyt. Legalábbis a rendőrség gyanúja szerint. Hogy ki, azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hiszen mindhárom gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lett volna Szlávy Bulcsú halálához. W. László ma is tartja magát a tavalyi lebukása után tett vallomásához. Eszerint ott találta Szlávy holttestét a budaörsi irodában. Megijedt, hogy őt fogják gyanúsítani a gyilkossággal, hiszen neki lett volna rá oka a barátnő kapcsán. Összecsomagolta a holttestet. Elszállította a Székács utcába, ahol a másik barátnője garázsában bebetonozta azt a szerelőaknába. Kovács Lajos ezredes 2004. év elején kiszivárogtatta, hogy W. Lászlón akarják számonkérni Szlávy eltűnését. W. vallomása szerint ismét bepánikolt, és odarohant a garázshoz, hogy eltüntesse a holttestet. A rendőrök azonban rányitottak. A jelenlegi helyzet szerint nincs közvetlen bizonyíték a gyanúsítottak bűnösségére. Holttestet elásni és kiásni nem ugyanaz, mint megölni valakit. Igaz, a rendőrök szerint azt nehéz megmagyarázni, hogy Szlávyt miért éppen W. László budaörsi irodájában ölték meg. Közvetett bizonyítékok alapján pedig egyáltalán nem biztos az elmarasztaló ítélet. Ennek ellenére e héten elkezdődik az iratismertetés előbb M. Gábor, majd B. László, végül két hét múlva W. László számára. Iratismertetés lesz csődbííntett miatt is w. László, W. Tamás és dr. Sümeghy Csaba, a Fidesz-MPP országgyűlési képviselője is gyanúsítottja a békéscsabai BCB Egyesült Textil Művekkel kapcsolatos csődbűntettnek. Hét másik gyanúsított mellett. Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggesztették. A gyanúsítottak védői tegnap kapták meg az értesítést a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól, hogy a nyomozás lezárásaként iratismertetés kezdődik augusztus 2-án. Ez várhatóan két hétig tart majd, és utána kerülhet sor a vádemelésre. Az ügy alapját jelentő csődeljárás 2000-ben történt. A nyomozás 2004-ben indult apró! u ÁLLÁST KÍNÁL CEMENT 2250 Ft/q, drótfonat 225 Ft/m-től KERESÜNK kecskeméti, személyautóval rendelkező dolgozókat. Fizetés: 17 E Ft/hét + üzemanyag. Érd.: 9-16-ig, 06-20/315-40-03. *648171* *A Design Kft. felvételre keres gyakorlattal rendelkező targoncást, két műszakba. Kecskeméti lakosok előnyben. Jelentkezés Hadar Attilánál, a 30/399-2712 telefonszámon. ^ KMÉTI kft mélyépítésben jártas építésvezetőt és földm.gép-kezelőt keres 30/943-6448------------------------:----------:--------------------------------------------*647979* KO CH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephelyére raktárost illetve német- vagy angolnyelv-is- merettel rendelkező élelmiszer-ipari technológust keres. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat Koch's Torma Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, I. kér. 241. számra, Molnár Helga részére kérjük, vagy a job@hu.kochs.cc címre várjuk.---------------------------------------------------------------------------------*648175* NEMZETKÖZI tgk.-vezetőket keresek 7,5 t és 24 t-s kocsikra. 30/43-99-411.---------------------------------------------------------------------------------*647860* NŐI gépkezelőket keresünk könnyű fizikai munkára 3 műszakban, kiemelt fizetéssel. A munka nem szalagjellegű, gyakorlatot nem igényel. Jelentkezőket - pályakezdőket is - várunk Kecskemétről, Ballószögröl, Helvéciáról, Kadafalváról, Hetényegyházáról, Kerekegyházáról és Matkóról. További információ a délelőtti órákban: 76/470-412.-----------;-------------------------------------------------------------------*588278* OR SZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673.----------------------—---------------------------------------------------*647484* OS ZTRÁK rt. értelmiségi területre diplomás munkatársat vesz fel. Tel.: 30/219-70-08---------------------------------------------------------------------------------*649716* TA NULÁSI és karrierlehetőség! A Shell lajos- mizsei töltőállomására munkatársakat keresünk gyorséttermi eladó és látványpék munkakörbe. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: 76/457-306.--------------------------------------------------------------------------------*647767* 14 0.000 Ft! Területi képviselőt keresünk! 06- 70/522-9655.---------------------------------------------------------------------------------*647519* ÁLLÁST KERES ÁCS-TETŐFEDŐ munkát keresek. 76/411-201, 70/2588-153.------------------------------------------*648928* AD ÁSVÉTEL AKÁC hulladék tűzifa eladó. 20/3246-447------------------------------------------*635293* tö lgy-cseresznye palló szélezetlen 70E Ft/m3, akácoszlop 600Ft/db-tól, babkaró, léc, tűzifa akác 1350 Ft/q-tól, tölgy 1250 Ft/q Katonatelep Agip kút mellett 30/6672-720------------------------------------------*642689* FA HÁZ, ventilátor, légbefúvó rendszer, vasszín, vas tetőszerkezet, kovácsoltvas kapu, öntöttvas oszlop, salakblokk, samott-, klingelit-, ke- ramittégla, hegesztőapparátör, egyéb bontási anyagok eladók. Tel.: 06-30/9-259-885-------p,-----*--------------------------*645625* MÁ V fUR LUtas. rakodólapok eladók. T.: 70/311-95^38------------------------*645426* MŰ A. rekeszeket, boros kannákat selejt formában vásárolok. 76/441-417; 70/311-95-38.---- -----*645426* TŰ ZIFA szállítással eladó. 30/403-46-31.-------------------—---------—-----*649865* TŰ ZIFAAKCIÓ jún. 30-áig! 8.000 Ft/m3 vágva is, ingyen házhoz szállítva. 30/580-7515. •647926* TŰZIFAAKCIÓ! 8000 Ft/m, akác 9500 Ft/m vágva, ingyen házhoz szállítva 06-70/941- 5812----------------------------------------*647827* ÁL LAT ARAB hátasló és hintó eladó. 30/955-1835.----------------------------- - --------------------------*647950* CS IBE, pulyka rendelhető. 76/411-023. *647257* FEHÉR húsjellegü választási malac (9 db) eladó. 76/329-254 vagy 30/291-2795.---------------------------------------------------------------------------------*647847* MALACVÉTEL 18 kg-tól! 30/93-82-083.---------------------------------------------------------------------------------*648711* MTZ-80 panorámás eladó. 30/955-18-35.----------------------------------------------------------- *647950* NA GY testű kakas és tyúk élve vagy vágva folyamatosan kapható. 20/32-34-015.--------------------------------------------------------------------------;-----*648157* 8 Puli kiskutyák eladók Kiskunhalason. 70/360-79-69. ..............------------------------------------------i-----------------------------■— *648917* 8 Sül dők eladók, kb. 30-32 kg. Telefon: 76/701-348.----------- - ------ ----------*645004* ________BÚTOR TÁ LALÓSZEKRÉNY (öreg), kanapé, 3 részes bőrgarnitúra eladó. 30/953-14-59.---1 *647535* OK TATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok! Telefon: 20/370-2087. •646855* SZEMÉLY- és vagyonőri tanfolyam 28.000 Ftért hétvégenként, ORFK-vizsgával, részletfizetéssel. Érdeklődni: 06-30/517-50-01. Nyilvántartási yám: 08-0161-04 •640285* HIRDETMÉNY A PARTISCUM XI Takarékszövetkezet 2005. július 12-étől a látra szóló takarékbetétkönyv kamatát 0,5%-ra (EBKM 0,5%), az 1 éves takarékbetétkönyv kamatát 3,5%-ra (EBKM 3,5%), a gyámhatósági betét kamatát 4,0%-ra (EBKM 4,0%), a takaréklevél betéti kamatát 3,5%-ra (EBKM 3,5%), a 3 hónapra lekötött takarékszámla betét kamatát évi 5,45%-ra (EBKM 5,45%), a 6 hónapra lekötött takarék- számla betét kamatát évi 5,0%-ra (EBKM 5,0%) módosítja.---------------------------------------------------------------------------------*648727* FELHÍVÁS! Ezúton felhívjuk a lakosság figyelmét hogy a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. (Kecskemét, Szolnokihegy 96/B) megkezdi Kecskemét város közterületein a levéltetű elleni permetezést. Kérjük a lakosság türelmét, valamint fokozott Figyelmét és óvatosságát! Lakossági bejelentéseket a kecskeméti önkormányzatnál, a fökertészhez kell megtenni. Munkavégzés időtartama: 2005.06.27-07.04. között, időjárás függvényében. Felhasználásra kerülő szerek: Decis 0,04%, Vektafid-A 0,1% Munka-egészségügyi várakozási idő: 0 nap. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 3 nap A szerek méh veszélyességi kategóriája: MÉRSÉKELTEN veszélyes A szerek vízi élőlények veszélyességi kategóriája: KÖZEPESEN veszélyes.---------------------------------------------------------------------------------*648707* _______PÉNZPIAC_______ AU TÓT vesz? Magánszemélytől vagr cégtől? Mi közvetlenül megfinanszírozzuk! CC Credit Rt kecskeméti fiók Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel.: 76/507-892------------------------*644703* SZEMÉLYI és jelzáloghitelek, hitelek kiváltása alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak. 70/338-2605.---------------------------------------------------------------------------------*642455* SZEMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel: 06-76/507-892 •630518* SZOLGÁLTATÁS CSALÁDI házak tetőszerkezetének kivitelezése, régiek felújítása, tetőfedési munkák és lépcsőzsaluzás: 30/376-31-68, 76/424-263---------------------------------------------------------------------------------*627677* KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk. 30/39-49-857.---------------------------------------------------------------------------------*625327* REDŐNYAKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző, árnyika, hevederzár, szúnyogháló 10-20% kedvezménnyel a gyártótól. 76/325- 674, 79/424-116, 30/283-38-24.---------------------------------------------------------------------------------*647859* REDŐNY-NAPELLENZÖ-SZÚNYOGHÁLÓ-RELUXA a gyártótól. HÍVJON! 76/475-485; 30/48-25- 755. *645663* VÁLLALKOZÁS ADÓSSÁGGAL terhelt vállalkozását korrektül átvesszük,. 06-30/608-03-54. —--------------;-------------------------*648018* IG ÉNYES festés-mázolás-tapétázás, hőszigetelés rövid határidővel: 06-20/368-79-70. •648939* 1,5 t hűtős autóval fuvart-áruterítést vállalok. 06-30/489-6971.------------------------------------------*617952* VE GYES DRÓTFONATOT legolcsóbban a gyártótól. Tel: 66/437-362, 30/27-89-631----------------------------------------------------------------—------------*640256* JE LENLEG is működő, három kocsiállású autójavító műhely 724 m! ingatlannal, a teljes berendezésekkel együtt (családi okok miatt) eladó. Ugyanitt személygépkocsi-alkatrészek végkiárusítása 60%-os árengedménnyel. Nyitva tartás: szombatokon 8-12 óráig. Telefon: 30/655-3538 •648944* MEZŐGAZDASÁG ®Árpa, búza, kukorica eladó. 30/9-589- 024. •647907* KIS bálás, első osztályú lucerna és széna, ill. mezőgazdasági gépek: 06-30/9682-339.---------- *647959* FŰ KASZA AKCIÓ!- Damil + tárcsa Jj-automata száladagolás- 43 cm vágásátmérő- hordszíj- szarvkormány- erős motor j5- biztos szerviz AKCÓS ÁRA: 58.990 Ft AGROKER ÁRUHÁZ * Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-161. a Kis bálás széna és szalma eladó. 30/285- 0201. *648169* KÖRBÁLÁS és kis bálás lucerna és búzaszalma eladó, ill. megrendelhető. Solt, 30/911-76-11; 30/911-76-17.---------------------------------------------------------------------------------*645411* MOHÁCS-SZIGETEN többcélú gazdálkodásra alkalmas major jó minőségű termőfölddel együtt eladó. 20/484-52-22.-------------------------------------------------------------------------------*633836* NA GYBARACSKA-BÁTM0N0ST0R határán 12,7 ha jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52- 22.-------------------------------------------*633661* SZEMES cirok és sárga takarmányborsó eladó Városföldön. 20/47-08-257.------------------------------------------*647770* Na gy múltú márkakereskedés' keres jó kommunikációs képességű, ambiciózus, elkötelezett I II f ! II UJAUTO-ERTEKESITO munkatársat. Fényképes szakmai önéletrajzot „Komoly perspektíva” jeligére a kiadóba kérünk. Vezető gépjárműmárkakereskedő csoport munkájára igényes, tapasztaltjó megjelenésű, idegen nyelvet beszélő SZERVIZVEZETÓT (teres KIEMELT BÉREZÉSSEL és egyéb juttatásokkal. Fényképes szakmai önéletrajzot „Tapasztalt szakember" jeligére a kiadóba kérünk. ... Quadris BC3ZÄX1H # Az azoxistrobin + folpet kombináció tökéletes védelmet ad a szőlő főbb betegségei ellen # Széles hatásspektrumú készítmény # Maradéktalanul megfelel a FRAC előírásainak • Rugalmas felhasználás • Könnyű kezelhetőség • IPM technológiákban felhasználható • Használatával kapcsolatban nincs export korlátozás syng%nta Területi képviselő: Szeleczki Attila Bács-Kiskun megye területi képviselő H-1123 Budapest, Alkotás utca 41. 06 20 366-5306 Központi telefonszám: (+36 1} 488-2260 , wvvw.syngent3.hu Forrai Ákos kertészeti szaktanácsadó Bács-Kiskun megye - 06 30 212 9661