Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-28 / 149. szám
FOTÓ: P. H. PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 28., KEDD SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE fiatalok És gyönyörűek Immár all. szépségversenyt tartották Kalocsán. A Miss Kalocsa idei döntőjére szombaton este került sor. A rendezvény idén először szabadtéren kapott helyet. Az Érsekkert színpadának nézőtere zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A 31 jelentkező közül a selejtezőből 1.6 gyönyörű lány jutott a döntőbe. A színvonalas műsorszámok - divat- és táncbemutatók, koncert, lézershow - között négyszer vehették szemügyre a zsűri tagjai a lányokat. A verseny résztvevői először koktélruhában, majd két alkalommal bikiniben vonultak végig a kifutón. Ismét sor került két lány között párbajra. A tavaly teremtett hagyomány szerint a zsűri két versenyző közül nem tudta eldönteni, ki kerüljön be a 8 plusz 1-es döntőbe. így a közönség segítségét kérték, és a nézőtérről érkező taps, fütty, sikoltozás hangereje döntött a lányok sorsa felől. A döntőbe kerültek estélyi ruhában is színpadra léptek, majd minden versenyző ismét felvonult az eredményhirdetésre. Ebben az évben Kalderás Teréz lett Kalocsa szépe. Első udvarhölgye Bozorádi Linda, második udvarhölgye pedig Kotlán Csilla. Mutyizós a városvezetés? Kalocsa A napokban tartotta meg a Fidesz kalocsai csoportja a tisztújítást. A városi elnökséget dr. Bagó Zoltán, jelenlegi országgyűlési képviselő irányítja a jövőben. Az elnök a csoport feladatairól beszélve kritizálta meg a város jelenlegi vezetését. így nem csak dr. Bagó Zoltán, habiéin Török Gusztáv Andof polgármester nyilatkozatát is olvashatják. Dr. Bagó Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője lett a párt kalocsai városi csoportjának elnöke. Tóth István a megyei zöldtagozatban folytatja a munkáját. Az új elnök elmondta: HIRDETMÉNY A "BÚDAMOBIL-CARGÓ" Kalocsai Jármű Szövetkezet 2005. július 18-án (hétfőn), du. 14.30 órai kezdettel Kalocsán, a szövetkezet székhelyén (6300 Kalocsa, Külterület 33.) tartja KÖZGYŰLÉSÉT, melyre a szövetkezet tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait ezen hirdetmény útján tisztelettel meghívjuk. Napirend: 1. Tisztségről történt lemondás tudomásulvétele. A szövetkezet egyes tisztségviselőinek (igazgatósági tag és elnök) megválasztása. Az igazgatósági elnök munkadíjának megállapítása. 2. Egyéb tájékoztatások, bejelentések. Amennyiben a fenti időpontra ösz- szehívott közgyűlés határozat- képtelen. az igazgatóság a közgyűlést ugyanezen a napon és helyre, du. 15 őrára a jelen hirdetménnyel szintén összehívottnak tekinti. Az ezen - megismételt - közgyűlés a fenti napirend tárgyában, a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. „«ooo. Igazgatóság pénteken tartották Kalocsán a tisztújítást.- Régen volt már ennyire egységes, egyhangú döntés a helyi csoportban, úgy látszik, hogy immáron konszolidálódot- tan tudunk az elkövetkezendő 2 év előttünk álló feladataira koncentrálni. Munkámat 4 alelnök, Túri Tibor, Sáfrán Péter, Varga Nelli, és Józsáné Tóth Márta fogja segíteni - tette hozzá. A városi elnök legfontosabb feladatának azt tartja, hogy 2006-ban a városban is, és a választókerületben is megnyerjék az országgyűlési választást.- Emellett változtatni szeretnék azon a helyzeten is, hogy 1990 óta nem volt jobboldali polgármestere és jobboldali városvezetése Kalocsának. Azt gondolom, hogy városunk és a térség a jelenleginél sokkal gyorsabb fejlődésre predesztinált a környezete, az itt élő emberek szorgalma, és a környék adottságai alapján; azonban a város jelenlegi vezetése elfáradt és elfásult. Az elkövetkező egy évben dinamikus, fiatalos és lendületes alternatívát kell tudnunk mutatni a megfáradt, helyi mutyikra alapozott, a munkahelyteremtő befektetőket csak elriasztani képes városvezetéssel szemben - mondta dr. Bagó Zoltán. A fentiekre reagálva Török Gusztáv Andor a következő nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe:- A szokottnál sokkal több év alatt nehezen megszerzett egyetlen jogi diploma nem a dinamikus- ságot, fiatalosságot és a lendületet bizonyítja. Megfáradni munkában lehet, amivel még nem nagyon találkozott az elnök úr. A városban és környékén, de megyei szinten is ismert a kalocsai városvezetés di- namikussága, mások által is megirigyelt városfejlesztési eredményessége. Az eredmények tagadása a valóban szorgalmas, itt élő emberek munkájának lekicsinylése, semmibevétele. A mások vállán az országos politikába bejutott úr az elmúlt 7 évben semmiben nem tudott még segíteni a városnak. Úgy látszik, a fáradtság és fásultság jelei nála mutatkoznak. buli volt bátyán Szombaton egész napos ünnepségsorozat várta a településen élőket és az érdeklődd két a bátyai falunapra. A rendezvényen részt vett a testvértelepülés a horvátországi Batyina küldöttsége is. A színvonalas színpadi programokat hajnalig tárté táncház követte. A helyi horvát kisebbséget is táncba csalta a La Banda együttes, a sokat által ismert Surda-dal magyar változatával. mártírok emlékére A kalocsai temető 10-es parcellájában keresztet állítottak az 1919-es tanácsköztársasági időszakban Kalocsán kivégzett 20 áldozat emlékére. A 86 évvel ezelőtt történt tragikus eseményekről Kákonyi Mátyás, a politikai foglyok szövetségének megyei elnöke emlékezett meg. Az évfordulón elhangzott, a fő utcán álló bergenye fákra akasztották fel az áldozatokat. A legfiatalabb közülük mindössze 17 esztendős volt. Az emlékkereszten a mártírok neve is olvasható. Indul a Szelidi nyár szelidi-tó A nemzetközi hírű üdülőhely a hagyományoknak megfelelően a nyár első hétvégéjén nagyszabású programsorozattal kedveskedik a vendégeknek. Szombaton 8 órától rendezik meg a szelidi sportpályán a Family-kupa labdarúgótornát. A strand területén 10 órakor kezdődik a röplabdaverseny. A nem csak gyerekeknek szervezett vetélkedők 11 órakor kezdődnek. Délután 3 órától gyermekműsorok és egyéb szórakoztatóprogramok várják a vendégeket. Egy órával később kezdődik a Szelid szépe választás. Fél 6- tól afrikai maskarás felvonulás, majd autentikus koncert, afrikai tánctanítás lesz. A Tó-party nosztalgia diszkó 9 órakor kezdődik az Unisex és a Desperado fellépésével. A színes és színvonalas programok mellett ezen a napon a strandlátogatásért sem kell fizetni. Vasárnap 10 órakor kezdődik a mozi udvarán a Szelidi fórum. Kettő iskolából egy lesz KALOCSA - ÖREGCSERTŐ Az oktatás érdekében társul város és falu. A községi óvoda és általános iskola a következő tanévtől már a kalocsai Eperfóldi általános iskolával közösen alkot egy intézményt. A városatyák soron következő testületi ülésükön, ma délután hoznak döntést a Kalocsa - Öregcsertő Közoktatási Társulás létrehozásáról. Az ülésen döntenek még több intézményvezető megbízásáról. A Szent István Gimnázium és a Liszt Ferenc AMI igazgató címére egy-egy pályázat érkezett, az eddigi vezetők indultak a posztért. Az óvoda vezetői munkakörére két pályázat érkezett, közülük választani keli majd. H d :()1()H