Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-28 / 149. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 28., KEDD MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK Rfírn Lemondunk ötszázmillióról? takács valentina Ami csőd a városvezetés­nek, az siker az ellenzéknek. Az utóbbi hetekben 137 aláírás gyűlt össze a kecskeméti KTE-pálya eladása ellen. A város kilenc éve próbálja értékesíteni a területet, de eddig meghiúsultak a próbálkozások. Feltehetően hamarosan új pályázatot írnak ki, a feltételek pedig igen szigorúak. Végre történik valami a KTE-pálya körüL Már azt hittem, hogy ez a kínkeserves értékesítés előbb-utóbb, szégyenszemre, min­den különösebb tiltakozás nélkül megy végbe. Igazán megle­pődtem volna. Az eladás ellen tiltakozóknak persze igazuk van, hiszen azt a területet még lepusztult állapotában is hasz­nálják sportpályaként. De hol voltak kilenc kerek esztendeig a tiltakozások? Ennyi idő alatt a városnak rengeteg pénzébe ke­rült újra és újra elővenni az ügyet, tárgyalni, vitatkozni, alku­dozni, pereskedni. Most aligha mondják majd, hogy bocs’, vissza az egész, 137 emberért lemondunk ötszázmillió forint­ról. Plusz rendbe tesszük a pályát és a volt tiszti kaszinót. Pénz nem számít, mert amúgy sincs. Ez így tiszta csőd volna, anyagi és politikai értelemben egyaránt. Ami csőd a városve­zetésnek, az siker az ellenzéknek. El kell ismerni, van benne fantázia. A tervezett pályázati kiírás kétségtelenül szigorú. Csak azt nem írták bele, hogy itt az építheti fel a Kurucz Centert, aki csíkot tud húzni egy repülő után. Nyilván a város le­vonta a Malom ügyéből a tanulságot, és most körbebástyáz- za magát rigorózus feltételekkel. Ha maradéktalanul betar­tatja őket, akkor még sportolási lehetőség is marad. Bár kötve hiszem, hogy az ingyenes lesz, mert annyira lökött beruházó nem létezik. KÖZÉLETI HÍR Ismét Király Sándort, Nagybaracska község polgármesterét válasz­tották a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Tagozata elnökévé. A tisztújító közgyűlésen alelnökök lettek: Sipos László (Kecske­mét), Lesi Árpád (Kunszentmiklós), Kocsis Ernő (Soltvadkert), End­re Sándor (Kiskunfélegyháza). A tagozat országos tanácsában Király Sándor és Sipos László képviseli a megyei szervezetet. A nyugdíjastagozat megyei vezető­jét, Budai Mihályt (Baja) is megerősítették tisztségében. Alelnökök: Gröb Henrik (Harta), Szirmai Józsefhé (Baja), Szentesi Sándor (Kis­kőrös), Gyöngyösi Imre (Kalocsa). Az országos tanácsban Schmidt- né Nagy Mária (Baja), Balazsits István (Baja) és Schoblocher András (Baja) képviseli a megyei tagozatot. Akeió a Szil-Coop i—n'^ összes üzletében 2005. jjiín. 29-júl. 5. Sertés darált hús Sertéstarja csont nélkül Csirke far-hát Csirkecomb (fagyasztott) Füstölt pulykafalat, 1 kg-os Sült császárszalonna Kerek zsemle Szeletelt kenyér, 1 kg-os Jogobella müzlis joghurt, 175 g Monte tejdesszert, 4x62 g Waja margarin, 250 g Tejföl, 175 g 20% Sajtos, sós teasütemény, 250 g Albert 100%-os üdítőital (alma, narancs), 11 dobozos Natura ásványvíz, 1,5 I Crepto eü. papír, 4 tek. Kolynos fogkrém, 75 ml, 3-féle Cső pohár, 2,5 dl Zöldségkés, 6 db-os Hintaágy + párna Férfiszandál Akciót áraink 529 859 179 549 879 1.399 9 179 99 259 99 59 199 Ft/kg Ft/kg Ft/kg-ról Ft/kg Ft/kg-ról Ft/kg-ról Ft/db-ról Ft/db-ról Ft/db-ról Ft/db-ról Ft/db-ról Ft/db-ról Ft/db-ról 159 Ft/db-ról 69 Ft/db ról 172 Ft/db-ról 210 Ft/db-ról 129 Ft/db-ról 449 Ft-ról 19.500 Ft-ról 899 Ft/db-ról a kitzlet erejéig érvényetek! 139 Ft/kg 499 Ft/kg 999 Ft/kg 6 Ft/db 99 Ft/db 79 Ft/db 199 Ft/db 69 Ft/db 49 Ft/db 149 Ft/db 129 Ft/db 59 Ft/db 99 Ft/db 149 Ft/db 99 Ft/db 380 Ft 17.999 Ft 699 Ft/db Találkozzunk mindennap! 43S& Uj Suzukit Kunszentmiklósról! RENDKÍVÜLI TAVASZI AKCIÓ! A legjobb ajánlatot biztosan tőlünk kapja! Alto 1.1 GLX történelmi áron: 1.848.000 Ft Swift 1.3GC 10% kezdőbefizetés 21.529 Ft/hó Ignis 1.3GC 10% kezdőbefizetés 19.185 Ft/hó Alto 1.1 GL 10% kezdő befizetés 16.132 Ft/hó Wagon R* 1.0GL 10% kezdőbefizetés 17.682 Ft/hó A fenti típusok 0% befizetéstől is elvihetöekil Ignis GLX-GS típusoknál 100 E Ft értékű ajándékcsomagból választhat! A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésbenI- Használtautó-beszámítás- Hitellezárás, -átvállalás- Használtautó-értékesítés kedvező hitellel!- Gépkocsijavítás, zöldkártya, műszaki vizsga minden típusra Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax:7ó/550-00], 550-002 Tel: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-mail: suzuki.barna@axelero.hu Nyitva tartási H-Pi 8-17; Szói 8-12 áráig Maradjon meg a KTE-pálya? A KTE-pályára az egészségük érdekében sportoló civilek tucatjai járnak nap mint nap. kecskémét Aláírásokat gyűjtöttek a környékbeliek a KTE-pálya eladása ellen. A kecskeméti önkormány­zat kilenc éve próbálja ér­tékesíteni a területet, és aligha várható, hogy most meggondolja magát. Ismeretes, hogy a kecskeméti KTE-pálya eladását kilenc évvel ezelőtt döntötte el a város akko­ri képviselő-testülete. Hosszú évekig az Inter-Bonum Kft. tűnt befutónak, ám az adásvétel pe­reskedések és viták után meghiúsult. Idén áprilisban az önkormányzat új pályázatot írt ki, amelyre négy ajánlat érke­zett. Ezek közül az Immo Management Kft. ajánlatát for­mai okokból nem tartották megfelelőnek. A főépítészi iro­da azonban a másik három ajánlattal - Magnum Hungária Eta Kft., Raiffeisen Ingatlan Rt., valamint Somogyi és Társa Kft. - sem volt elégedett. így várható, hogy holnapi közgyű­lésén a város úgy dönt: ered­ménytelenné nyilvánítja a ten­dert és újabb, ezúttal zártkörű pályázatot ír ki a fent említett négy cég számára. A feltételek egyébként igencsak szigorúak. A vételi árajánlatnak minimum nettó 500 millió forintnak kell lennie, a 3,2 hektáros területen a beépítettség nem lehet 50 szá­zaléknál nagyobb, az építmény- magasság pedig maxium 11,5 méter. Ezen kívül a beruházó­nak vállania kell, hogy szakít az általános plázaképpel, kellő zöldfelületet biztosít, és helyet ad sportfunkciónak is. Ilyen előzmények után most kiderült: az elmúlt hetekben 137 aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy ne adják el a KTE-pályát, hiszen a környéken lakók továbbra is ott szeretné­nek futni. Pászti András önkor­mányzati képviselő (Fidesz- MPSZ) lapunknak elmondta: az aláírásokat eljutatták dr. Szécsi Gábor polgármesternek is. A városatya szerint egyébként az Is megoldás volna, ha a város feltételül szabná, hogy a maj­dan felépülő bevásárlóközpont mellett továbbra is maradjon hely a futásra ugyanúgy, ahogy eddig volt. Az ügyben megkerestük Já­nosi István gazdasági ügyekért felelős alpolgármestert, aki hangsúlyozta: a pálya eladása a költségvetési rendelet végrehaj­tását jelenti, hiszen a város hosszú évek óta számol ezzel a bevétellel, de az értékesítés mindig meghiúsult. Ráadásul a tervezett pályázati kiírásból is nyilvánvalóvá válik, hogy a sportfunkció biztosítása már amúgy is feltétel. ■ T. V. Két uszodányi repülőbenzin honvédelem NATO-üzemanyag-tároló épült Kecskeméten 3 milliárdért Képünkön a parancsnokok és az államtitkár (balról jobbra): Sági János, Pető István és dr. Kunos Bálint Háttérben a bonyolult csőrendszer. A kecskeméti Szentgyör- gyi Dezső Repülőbázison tegnap ünnepélyesen át­adtak egy ötezer köbmé­ter kerozin befogadására képes létesítményt. A be­ruházás költsége három- milliárd forint volt. Tegnap délután a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázi­son hatalmas üzemanyagtároló rendszert adtak át Az ötezer köbméteres kapacitás több mint két uszodai nagymedence feltöl­tésére lenne elég. A 2002-ben indult beruhá­zást a Honvédelmi Minisztéri­um helyettes államtitkára avat­ta fel. Dr. Kunos Bálint elmond­ta: - Ez az építkezés része a NA- TO-tagországok védelmi rend­szerét érintő fejlesztéseknek. Békeidőben a saját igényeinket szolgálja, minősített esetben pe­dig természetesen a szövetsége­sek rendelkezésére áll. Az építkezés 2002 novembe­rében kezdődött és mintegy 3 milliárd forint értékben való­sult meg. A szövetséges pénz­forráshoz a magyar fél katonai és mérnöki tudással, továbbá a kivitelezéssel járult hozzá. A két telepen összesen négy tar­tály található, vasbetonnal és földtakarással védve. A telepek csővezetékes összeköttetésben állnak egymással és a repülőgé­pek töltését közvetlenül kiszol­gáló teleppel. A tárolók mellett vasúti iparvágányt is építettek. Dr. Kunos Bálint megnyitó be­szédében elmondta: adott eset­ben szükség lehet a repülőtéri­nél nagyobb mennyiségű kero­zin biztosítására is. Ezt a NATO­ban először nem katonai üze­meltetésben lévő tárolók tartós bérletével old­ják meg. A Cse­pelen, Százha­lombattán és Komáromban található bérle­mények köz­vetlen csőveze­tékkel csatlakoznak a repülőtéri tartályokhoz. Ezt a háromszáz- harmincötmillió forintos beru­házást teljes egészében a NATO finanszírozta.- Ez a megoldás harminc éves távlatban 17 millió euró megtakarítást eredményez - tette hozzá dr. Kunos Bálint. ■ Gál Zita Eddig elkészült beruházások (4 milliárd forint értékben):- repülőgép-vészfékező berendezés- repülőgép-karbantartó hangár- leszállásirányító fénytechnikai rendszer Előkészítés alatt álló fejlesztések:- század hadműveleti épület- tárolóterület- híradó-, informatikai fejlesztés- lőszertároló létesítmény Nemzetiségek napja Mezőőrség: marad is, meg nem is kerekegyháza lúlius 2-án ren­dezik meg a juliálist és a nem­zetiségek napját. A Magyarok német szemmel című kiállítás­megnyitó 10.30 órakor a hely- történeti gyűjteményben lesz. A Szent István téren 14.30-kor dr. Czakó István polgármester mond ünnepi köszöntőt, majd a Pyrgos görög néptáncegyüttes és zenekar ad műsort. A nap­hoz pörköltfőző verseny is tarto­zik. Este ismert zenekarok szó­rakoztatják a jelenlévőket. A tűzijáték 22 órakor kezdődik. kecskémét A tervek sze­rint szerdán tárgyalja majd a kecskémét képvi­selő-testület a mezőőri já­rulék eltörlését, illetve az őrszolgálat átalakítását. Őrök lesznek, de más lesz a nevük. Külterületeken a hektáronként kétezer forintos mezőőri járu­lék bevezetéséről még február­ban döntött a közgyűlés. A tör­vény ugyanis kimondja, hogy az önkormányzatok csak akkor működtethetik az őrszolgálatot, ha azért járulékot szednek a földtulajdonosoktól, földhasz­nálóktól. A rendeletet nagy fel- hábordás követte. Az érdekkép­viseleti szervezetek az elmúlt héten egy fórumon jelentették ki: nincs szükségük a mezei őr­szolgálatra és nem akarnak ér­te fizetni. Ilyen előzmények után szerdán tervezik vissza­vonni a korábbi rendeletet. Molnár Tibor képviselő, kör­nyezetgazdálkodási tanács­nok előterjesztése szerint szeptember 1-jétől a mezőőrö­ket a közterület-felügyelet ke­retében foglalkoztatnák, mint tanyavédelmi csoportot. Ha a képviselők megszavazzák, ak­kor nem kellene járulékot szedni a földtulajdonosoktól, de továbbra is volna, aki ellás­sa a gyakran szociális-tanya- védelmi jellegű feladatokat. ■ Takács Valentina FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents