Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-27 / 148. szám

Szeptemberig retteghetnek maffia-per Kecskeméten a negyedik védett tanú is a vádlottakra tett vallomást tanúvá, így a vádlottak közé már nem került be. Hasonlóan a korábbi három védett tanú­hoz, ő is a vádlottakra tett terhe­lő vallomást. Elmondta, 2001-ben megnyer­te az Utcai Harcosok versenyét. Ezután alkalmazta őt az ötödrendű vádlott, M. Richárd biztonsági emberként a Dunaúj­városban és Budapesten műkö­dő diszkóiban, többek között a fővárosi Nirvána bárban. Végül előlépett „Ricsi” - ahogy a tanú nevezte volt főnökét - személyi testőrévé. A tanú ezután arról beszélt, hogy idővel megismerte a „cég” hierarchiáját, eszerint Randani László és a másod-, harmad-, ne­gyed- és ötödrendű vádlottak mindent megbeszéltek egymás­sal, de a végső szó mindig Radnaié volt. A vád éppen arra épül, hogy Radnai irányításával működött az a bűnszervezet, amely fegy­vereket csempésztetett be Szerbiából a konkurencia elle­ni leszámoláshoz. Konkrétan T. Tibort kellett volna meggyil­kolnia a vádirat szerint három szlovák bérgyilkosnak. A tanú szerint Radnai és T. Tibor jóban voltak, ám Radnaiék tudomást szereztek egy milliárdos áfa­csalásról, és részt kértek belő­le. A megzsarolt társaság ép­pen T. Tibortól kért védelmet. A tanú állítása szerint ezért akarták megöletni T.-t és azért, mert halála esetén megnyílt Kecskeméten kezdődött az ügy, tavaly augusztusban. Az ott elkapott há­rom férfiből kettő védett tanú lett. Több száz fős bandahá­ború, milliárdos áfa-csa­lás, merényletek. A vé­dett tanúk csak ilyen „apróságokról” beszéltek eddig. Szemán László Ricsi a börtönből irányított? A testőr tanú szerínt az ötödrendű vádlott, M. Richárd letartóz­tatása óta a börtönből is irányítnai próbálta a pénzszerző akció­kat. Ricsi azt írta a tanúnak: „A havi léket szedd be, a részed le­vétele után add oda az Évának”. A tanú szerint 5-10 millió forin­tos ügyletekről volt szó. Ő egyébként Ricsi tavaly őszi elfogása óta is kapta a havi 170 ezer forintos fizetését M. Richárd barátnőjé­től. A tanú egy orvosi szakvélemény beszerzéséről is kapott levelet. Ebben Ricsi arra utasította őt, hogy egy adott kórházban keressen meg egy adott professzort, aki adjon ki igazságügyi szakvéleményt arról, hogy ha Ricsit Tökölön gyógyítják, akkor meghalhat. Ez azért fontos, „mivel M. Richárd valóban súlyos beteg. Május 2-a óta tart a bizonyítási eljárás Kecskeméten, a maffia­perben. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Radnai László és tíz társa ellen folyó per Fodor End­re bíró bejelentése szerint csak ősszel zárulhat elsőfokú ítélet­tel. A bíró szerint ugyanis elhú­zódott az eljárás a tanúk kihall­gatásának csúszása következté­ben. Például ma is terven felül folytatódik egy védett tanú múlt kedden kezdett meghallgatása. Ő a negyedik a sorban, és sze­rinte az ötödrendű vádlott, M. Richárd testőreként dolgozott. A negyedik védett tanú is gya­núsított volt a nyomozás kezde­tén, ám együttműködése révén átminősítették együttműködő Kommandósok őrzik a vádlottakat. volna az út az általa védett ba­latoni szórakozóhelyekhez. (Egyébként T. Tibort már ki akarták hallgatni tanúként a perben, de az idézésre nem je­lent meg. így az ő meghallgatá­sa is hátravan még.) A védett tanú szerint a vádlottak banda­háborút terveztek kirobbanta­ni, hogy ezzel tereljék el a gya­nút magukról. A milliárdos áfa-csalás a tanú szerint a Vertical Invest Ingat­lanhasznosító Szövetkezet ne­vében elsíbolt milliárdokkal azonos. A tanú azt mondta a bí­róságon, hogy a szövetkezeti csalással meggyanúsított „Kli- vinyi Zoltán testőrétől tudom, hogy a milliárdos bűncselek­ményt H. Tamás követte el". A tanú szerint Radnaiék H.-tól kö­veteltek részesedést, ám ő T. Ti­bortól kért és kapott védelmet. A Vertical-ügy érdekessége, M. Richárd vádlott elfogása. hogy azt a BRFK vizsgálja, és hiába fogadták el a schwechati repülőtéren Klivinyi Zoltánt, és hozatták haza, az ügy csak nem akar befejeződni. Klivinyi az egyetlen gyanúsított. Rá­adásul több jel arra mutat, hogy a Vertical-ügy összefüg­gésben - vagy azonos szemé­lyeken át kapcsolatban is - áll­hat a Corvin-Szigony projekt­tel. Utóbbi esetében milliárdos sikkasztás gyanújával nyomoz­nak a rendőrök. A maffia-per során eddig szó sem volt a Corvin-Szigony pro­jektről. Ma a vádlottak és ügyvé­deik kérdezhetik a tanút. Koráb­ban Radnai csak annyit reagált a tanú állításaira, hogy a vallo­mást betanították neki. •6HŐ. APUS ÁLLÁST KÍNÁL 113 KÜLFÖLDI tulajdonú vagyonvédelmi kft. keres alvállalkozói foglalkoztatással (alkalmazott­ként) személy- és vagyonőrt. Jelentkezni: H-P: 8.00- 16.00 között telefonon 20/367-96-99, 30/960-04-81, vagy személyesen 6000 Kecs­kemét, Csongrádi u. 3. sz. alatt.---------------------------------------------------------------------------------647783* LAJ0SMIZSEI étterembe konyhai kisegítőt ke­resünk. Érd.: 76/456-399.-----------------------------------------------------------------------------*647500* LE LTÁROZÁSI munkára keresünk 18-27 év kö­zötti diákokat, fiatalokat július 2-ára, esti órákban kalocsai élelmiszerüzletbe! Tel.: 06- 1/354-35-54, 06-20/365-62-37------------------------------------------------------------------------------ -b4. MEGGYSZEDÉSHEZ ügyes kezű embereket ke­resek. 30/903-71-32. ........... — *645837* ME ZŐGAZDASÁGI szerelőt, szerelőt, géplaka­tost keresek kecskeméti munkahelyre. 20/94- 40-510.---------------------------------------------------------------------------------*647754* MOTOROS és kerékpáros futárokat felveszünk. Lóti-Futi Futárszolgálat: 76/509-242.---------------------------------------------------- *647756* MU NKALEHETŐSÉG! Kecskeméti NÖ munka- vállalókat keresünk nagy múltú kecskeméti céghez betanított szerelési munkára 3 műsza­kok munkarendbe. Alapbér + egyéb szociális juttatások, komoly prémium. Hosszú távú, megbízható munkalehetőség! Érd.: H-Cs: 8.00- 16.00; P: 8.00-15.30. Man Át Work Kft. 6000 Kmét, Szövetség tér 4. 76/493-633. •647427* MŰKERTVÁROSI presszóba középkorú hölgyet pultosnak felveszek. Érd.: 06-20/261-96-34.-------------------------*647726* NÉ MET érdekeltségű nemzetközi vállalkozás kiegészítő jövedelmet kínál. Átképzés biztosí­tott. Feltételek: jó kapcsolatteremtő képesség, céltudatosság. Időpont-egyeztetés: hétfőn, 17.00- 18.00-ig. Érdeklődni lehet: 70/617-68- 24.---------------------------------------------------------------------------------*647837* NEMZETKÖZI számítástechnikai magániskola keres Kalocsára MS Office, grafikai és webfe- jlesztői ismeretekben jártas oktatót. Kecske­métre pedig Delphi-programozásban jártas munkatársat keresünk. A jelentkezéseket az okt-szeged@ffiskola e-mail címre várjuk, 2005. június 30-áig. •647938* NŐI gépkezelőket keresünk könnyű fizikai munkára 3 műszakban, kiemelt fizetéssel. A munka nem szalagjellegü, gyakorlatot nem igényel. Jelentkezőket - pályakezdőket is - vá­runk Kecskemétről, Ballószögröl, Helvéciáról, Kadafalváról, Hetényegyházáról, Kerekegyhá­záról és Matkóról. További információ a dél­előtti órákban: 76/470-412. ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673.---------------------------------------------------------------------------*647484* OR TOPÉDIAI és traumatológiai implantá- tumokat és műszereket gyártó multinacionális vállalat budapesti gyártó üzemébe keres szak­munkásokat: marós, esztergályos, CNC- forgácsoló, szerszámkészítő, csiszoló és polí­rozó munkakörökbe. Elvárások: szakirányú végzettség, hasonló szakmai területen szerzett min. 3 év szakmai tapasztalat, kiváló problé­mamegoldó képesség, nagyfokú önállóság. Önéletrajzokat a marketing@eumedic.net e- mail címre vagy 06-1/205-3473 faxszámra várjuk. Tel.: 06-23/382-524 •647247* OSZTRÁK rt. EU-s jövedelemmel, képzéssel fő- és mellékállásban min. érettségizett munka­társat keres. 76/495-171; 30/219-1286.--------------------------------------------------------:—-—*639976* SERTÉSGON D0ZÓT felveszek, lakást biztosí­tok. Érd.: 30/975-8399.------------------------- *647523* SZ AKKÉPZETT és szakképzetlen, de gyakorlat­tal rendelkező varrónőket szalagmunkára azonnal felveszünk. Jelentkezés: Rose Kft. 76/498-499, 484-508. Személyesen: hétköz­nap reggel 8 órakor a Kecskemét, Szolnoki út 20. szám alatt.------------------ *639824* SZ EDD magad meggyakció Kméten 30/56-51- 911--------------------:-----------------------------------------------------*647830* SZ OBAFESTŐT felveszek. Érd.: 20/97-27-039.------------ *647958* SZ OBAFESTŐT felveszek! 20/99-54-499.------------------------------------*647668* TANÁCSADÓI munkakörbe keresünk részvény- társaságunk kecskeméti egységéhez EU-s szin­tű szolgáltatások értékesítésére munkatársa­kat. Id.-egy.: 06-30/9381-120.----------------I------- *647626* TA NULÁSI és karrierlehetőség! A Shell lajos- mizsei töltőállomására munkatársakat kere­sünk gyorséttermi eladó és látványpék munka­körbe. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Je­lentkezés: 76/457-306.-----------------7-------------*647767* TI SZAKÉCSKÉN működő pékségbe 3 fő pék szakmunkást, vagy betanított péket azonnali belépéssel felveszek. Albérlet biztosítva. Tele­fon: 06-30/94-39-407--------------- -----------,———,-----------------------,-------*647940* VÁ ROSKÖZPONTI lakóközösség keres kis lakás­szövetkezetet, amely 12 lakásos társasháznak minden ügyét elintézi. 76/323-300.------------------------------*647497* VÁ ROSKÖZPONTI üzletbe női-férfi fodrászt ke­resek vállalkozóként. 20/314-7392.---------------------------------------------------------------------------------*645384* VILLANYSZERELŐT, erősáramúberendezés- szerelőt felveszek Kecskemét- Tiszakécske vonzáskörzetéből. 30/95-33-360. 1 FŐ hitelügyintézőt keresünk kecskeméti bel­városi irodába, vállalkozói jogviszonyban. 30/96-88-266.----------------------------------------------------------------------->-------*647925* I FŐ területi vezetőt keresünk banki hitelter­mékeket értékesítő mobilbankárok vezetésé­re, vállalkozóként. Felelősségteljes, önálló munkát, átlagon felüli jövedelmet folyamatos szakmai képzést kínálunk. Panoráma-lmmo Kft. Országos Hitelközpont. 70/312-5847.----------------------------------------------------i—-*647346* II BANK képviseletére keresünk mobilbanká­rokat. Országos Hitelközpont Panoráma-lmmo Kft. 70/380-75-21.------------------------------------------------------------------------*647346* 3 MŰSZAKOS nyomdai munkára dolgozót kere­sek. 06-30/463-84-97.-------------*----------------------------------------------------------------*647990* 4­5 fő villanyszerelő alvállalkozót keresek Kecskemét és környékéről. 20/9505-974.--------*645444* ÁL LÁST KERES 4 ÓRÁS munkát keresek Kméten! 30/8540- 486. •647942* ESZTERGÁLYOSMUNKÁT vállalunk szálautoma­ta gépekre, átm. 40 mm-ig. Érd.: 76/476-572; 30/308-97-81.--------------*647391* FÉRFI kárpitosszakmával munkát keres Kecs­keméten. 30/859-70-05.----------------------*645414* MEGBÍZHATÓ nő házimunka elvégzését és gye­rekfelügyeletet vállalna Kecskeméten, heti 2 nap, napi 6 órában. Szükség esetén igény sze­rinti intervallumban is. Tel.: 30/253-2091---------------------­--------------------------------*647713* SZ ÁMVITELI ügyintézői vizsgával társadalom- biztosítási szervező diplomával, gépírói, szá­mítástechnikai ismeretekkel munkát keresek. 30/43-23-703.--------------------------------—------------------------1--------*647656* TA KARÍTÁST, vasalást vállalok. 30/318-0466.-------------------------------.— -------------------------------------------*647452* AD ÁSVÉTEL AKÁC hulladék tűzifa eladó. 20/3246-447----------------- —^------------------3(jp.---------------*--------*635293* AK ÁC, tölgy tűzifa rendelhető 7.000-10.000 Ft/m3 szállítva. 72/371-988, 30/479-7435.-------------------------------4-------*647651* SA LGÓ polcok adásvétele. 06-30/455-64-32. .................. *588195* TŰ ZIFA eladó 1300 Ft/q-tól. 06-30/661-4322----------------*647869* TŰ ZIFAAKCIÓ! 8000 Ft/m, akác 9500 Ft/m vágva, ingyen házhoz szállítva 06-70/941- 5812--------------------------------------*647827* VE GYES tűzifa 7.000-9.000 Ft/m3 ingyenes házhoz szállítással rendelhető. Érdeklődni: 30/232-9515---------------------.---------*-------------------------------------------- *647911* ÁL LAT MALACOK eladók Miskén. 78/367-079.--------------------------------------------------------------------------------*647764* _______OKTATÁS_______ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. Nytsz: 06022702 T.: 30/92-58-127------------------------------------------------------------—----------------*595697* DI ESEL-MARKT 95 Kft. tanfolyama részletfize­téssel: OKJ-s személy- és vagyonőr fegyvervizs­gával. 30/219-0501; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04-------------------------------------------------------------------------------*647800* IN TENZÍV gépíró tanfolyamok! 20/370-2087.---------- *646855* PÉ NZPIAC AUTÓT vesz? Magánszemélytől vagy cégtől? Mi közvetlenül megfinanszírozzuk! CC Credit Rt kecskeméti fiók Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel.: 76/507-892--------- *644703* PÉ NZÜGYI problémáit oldja meg velünk! Saját tulajdonú, tehermentes gépjármű hitelezése a leggyorsabban! Érd.: 30/411-20-89.------------------------------------------------------------------------*647236* SZ EMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892 —■——r------------------------- *630518* RÉ GISÉG RÉGI pénzt, régi képeslapokat (gyűjteményt is) vásárolunk. Kmét, Ceglédi út 74. Tel.: 76/415- 754,8-16 óráig —.---------------------------------------------------------------------------*640584* SZ OLGÁLTATÁS ALPINTECHNIKAI munkákat vállalunk: favágás, festés, ácsmunkák stb. 70/450-36-38. *645603* EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. 20/454-4552. GIPSZKARTONMUNKÁT vállalunk. 06-30/206- 2067.----------------------*587817* GR AVÍROZÁS-KULCSMÁS0LÁS-VÉSÉS Kmét, Batthyány u. 2. Tel./fax: 76/482-083 •647939* KUTYAKOZMETIKA nyílt a belvárosban. Kutya­frizurák rövid határidővel. 20/981-00-57.------------------------------------------------------------------------*645107* PA LATETŐK szigetelése mintás, bitumenes le­mezzel, garanciával. Érdeklődni: 30/372- 8994---------------------------- *642399* TÁ RSKERESÉS NE BÍZD a véletlenre! Keresd a társad! Kmét 30/259-43-34; Ksztmiklós 70/576-78-00. •645121* UTAZÁS a Egerszalókon olcsó, igényes szállás félpan­zióval is. 36/474-232. *637709* HA HARKÁNY, akkor Mandula Apartmanház! Igényes szálláshely az önállóságot kedvelők­nek. Júliusi ajánlat: gyerekkedvezmény 100%! Szállásfoglalás: 70/381-13-33.--------------------------------------------------------------------------------*647602* NYARALÁS Balatonalmádiban! www.krisztina- panzio.hu Tel.: 88/438-790 — ................................- ---------------------*645038* ________VEGYES________ ÜZ LETBERENDEZÉSEK (cipő, farmer, műszaki) és irodabútorok kiárusítása rendkívül olcsón! Érd.: 06-30/9-441-881.----------------------------------------------------------------------------------647939* GARÁZS KMÉT, Márc. 15. u. 42 m3 garázs hosszabb távra kiadó. Érd.: 76/488-435; 20/453-9440.-------------------------------------647902* ŐZ U.-i új udvari garázs eladó 30/9950-178-------------- *647782* MEZŐGAZDASÁG A SZEBAVIN0 Kft termelői, asztali fehérbort vá­sárol fel. Ár 45 Ft/liter Azonnali fizetés! Mintavé­tel (3 palack): Bocsa, Weinhaus Kft. Porta.- ---------------------------------------------------------------------------*647741* a Árpa, búza, kukorica eladó. 30/9-589-024.----------------------------------------7---------------------------------------*647907* BE TEGSÉG miatt sürgősen eladó v. bérbe kiadó Ezerjó (szélesmüvelésü, 18 év, 8.868 m2), ugyanitt 4.298 m2 Kékfrankos áron alul eladó. Soltvadkert, 78/481-957.------------------- *647766* BÚ ZA eladó. 76/728-006.------------------------- *647487* F. K.A. kukoricaadapter, 4 soros, kifogástalan állapotban eladó. 20/988-85-14.-----------------------------------------------------------------------—*647826* KÖ RBÁLÁS lucerna: 3 E Ft/db. 30/476-3782.- *645560* LUCERNA és füszéna, szalma bármilyen állatra vagy gépre cserélhető. U 70/453-5022---------------------------------------------------------------------------------*647932* MTZ-82 '93. évj. és MTZ-hátsógumik (újak) el­adók. 06-20/49-19-792.------------------------------------------ *647995* RE NDSODRÓ, rendkez., kasza, vegyszerező, kombinátor, eke, műtrá^aszóró. 30/9088-180--------------------------------------------------------------------------!—*647730* Sz erelő építőipari munkára, főként lakatos szerkezetek gyártására keresünk gyártásvezetőt, helyszíni beépítésre építésvezetőt nagy tapasztalattal. Szakmai társalgási szintű angol­vagy németnyelv-tudás előny! 30/94 31-974. www.bende5tab.hu a7KI,u MTGAS Keep it simple. Világhírű ruházati termékeket forgalmazó cég keres kecskeméti üzletébe fiatal., dinamikus és kereskedelmi tapasztalattal rendelkező ELADÓT Angolnvelv-tudás előny. Ha szeretnél igényes környezetben, lendületes csapatban dolgozni, küldd el fényképes önéletrajzodat az alábbi elérhetőségekre: Pólus Róna 6000 Kecskemét, Dunaföldvári út 1. Fax: 06-76/516-677 E-mail: kecskemetírgasjeans.hu I Magyarország egyik legkorszerűbb, exportorientált nyomdája felvételre keres dabasi munkahelyre export üzletkötő és bonyolítót, valamint nyomdaipari mérnököt. Felsőfokú végzettség és tárgyalás szintű angol és/vagy német nyelvtudás szükséges. Jelentkezés e-maílen részletes fényképes. szakmai önéletrajzzal Szigeti Évánál. E-mail cím: szigetie@dabasinyomda.hu Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése a Petőfi Népeben! 06-76/518-200 A Duna-Tisza köze NAPILAPJA Petőfi Népe *588278* *648002*

Next

/
Thumbnails
Contents