Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-27 / 148. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ 10 Újra „Királyság" lesz Kecskeméten kosárlabda Király Sándor 1987. augusztusában vonult ki a kecskeméti kosárlabdából. Pontosabban kivonultatták. A hajdani KSC-s lányokkal szép sikereket elérő edző összetűzésbe került az akkori városi pártbizottság első titkárával és mennie kellett. Most pedig visz- szatér, és a női NB I/B-s Kecskeméti KC trénere lesz.- Király úr! Gratulálok!- Mihez is? - kérdez vissza az egyik szálloda teraszán üldögélve, fagylaltnyalogatás közben.- Elsősorban ahhoz, hogy végre egy asztalhoz ültek Mészáros Lászlóval (itt meg kell jegyezni: ez a gratuláció neki is szól - a szerk.), a Kecskeméti KC elnökével, akivel köztudomásúan nem a legjobb viszonyban voltak.- Azoknak az acsarkodások- nak semmi értelme nem volt, nem vezettek sehová. Az akkori vitáknak nyilván megvolt a miértjük, de ma már belátom, hogy nekem is akadtak hibás nézeteim, amelyeken túl kellett volna lépnem. Szerencsére most ezt mindketten megtettük.- Mi volt a beszélgetésük lényege?- Mészáros úr közölte, hogy befejezi a kecskeméti női kosárlabda irányítását és a klub elnöksége is lemondott. Rögvest szeretném is elmondani, hogy Mészáros Lászlónak köszönettel tartozik a város, amiért a női kosárlabdát eddig életben tartotta.- Ekkor jött a képbe Király Sándor és a köré szerveződött szponzori csoport.- Pontosan. Új vezetés lesz, amely létrehoz egy gazdasági társaságot a klub működtetésére.- Saját hazájában senki sem lehet próféta. Nagy kihívás elé néz.- Ezzel én is maximálisan tisztában vagyok, de szeretem a kihívásokat. Persze csak az ésszerűeket. Olyan emberek vannak mögöttem, akik tőkeerősek, jónak tartják az elképzeléseimet, és ehhez adják a pénzüket.- Mik ezek az elképzelések?- A női kosárlabdában elherdáljuk az értékeinket, és nem foglalkozik senki a 18-23 éves lányokkal. Ezt a korosztályt szemeltem ki. A meglévő csapatot szeretném kiegészíteni olyan játékosokkal, akiknek a tanulás és a kosárlabda is fontos. A szülők válláról levennénk a taníttatásuk gondját, úgy, mint Amerikában. Aztán a tanulmányai után mindenki eldöntheti, hogy profi sportoló szeretne lenni, vagy a diplomájával dolgozni. Ez nincs meg Magyarországon, sokan ezért mennek el a tengerentúlra. Szívesen maradnának itthon, de ott olyan ösztöndíjat kapnak, amiért érdemes repülőre szállniuk. Igaz, hogy sokszor az ott szerzett papírjuk negyedannyit ér, mint a hazai. Király Sándor amerikai típusú szisztémát vezetne be Kecskeméten.- Értem én, amit mond, csak nem nagyon hiszem, hogy ily módon ütőképes csapatot lehet létrehozni.- Diósgyőrben egy 14. helyezett gárdát vettem át. Az ottani újságíró kinevetett, amikor kijelentettem, hogy három év múlva éremért fogunk játszani. Azt mondta: Sanyi! Ezt nem írhatom le. Mondtam neki, hogy csak nyugodtan.- Én mit írhatok le? Mikor játszik a Kecskemét éremért?- Ha lesz elegendő korosztályos válogatottam, akkor 4-5 év múlva. De az is elképzelhető, hogy három esztendő elteltével venni kell két külföldit, és akkor már előbbre leszünk.- Ki marad a jelenlegi keretből?- Pasek Mónika kivételével mindenki vállalta a játékot. A mostani csapatból tehát marad 7-8 ember, a másik felét nekem kell Kecskemétre csábítani. Ők zömében pestiek lesznek.- Most is indulhatnának a legmagasabb osztályban, mivel az első két helyen végzett gárda - az Autópark PVSK és a Monor nem vállalja az A-csoportot.- Akkor a zöld asztal mellett jutna fel a gárda, nem a pályán elért eredménnyel. Egyébként is amondó vagyok, hogy mind a vezetésnek, mind a csapatnak szükséges egy év a B-csoport- ban. Jövőre pedig nekivághatunk az A-nak.- És ismét jöhetnek a Rátgéber-Király csaták.- Nagy csatákra azért még senki ne számítson a kezdetekben. Nem valószínű, hogy az első években komoly ellenfelei leszünk a Rátgéber-vezette pécsieknek. A cél azonban az, hogy idővel azok legyünk. Szeretném megélni kecskeméti edzőként is, amit Diósgyőrben, ahol hét éven keresztül 2800-as átlag nézőszámot produkáltam.- Tudja, hogy ez itt nehezen lesz meg?- Attól függ, mert hallom, hogy van terv új csarnok építésére.- Nem erre gondoltam. Arra, hogy nehéz lesz felülmúlni a jelenleg oly népszerű férfi kosárlabdát.- Az 1980-as évek elején a női kosárlabda sokkal népszerűbb volt, mint a férfi. A nőknél 1000 ember volt kint, míg a férfiaknál 150-200. Kecskeméten női kosármeccsen nem is nagyon emlékszem ennyi emberre azóta sem.- Lehet, hogy a kispad melletti „Király-show" is vonzza majd a nézőket?- Nem hiszem. Inkább a melóra jönnek ki. Az tetszik a nézőknek, ha a csapat hajt, küzd, felszántja a pályát.- Végezetük a család miként reagált, amikor megtudta, hogy ismét edzői munkát vállalt?- Nem örültek, féltenek. Kosárlabda nélkül nyugodt voltam, fel is szedtem jó néhány kilót. Tudom, hogy ezt hamarosan le is adom. Az edzőség nekem a hobbim, amit nem tudok negyed, vagy fél gőzzel csinálni. Biztosan lesznek konfliktusaim is, de már sokkal tapasztaltabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, mint 15 évvel ezelőtt. Nem valószínű, hogy ugrok olyanokra, mint akkoriban. Azt azonban most sem fogom eltűrni, ha a játékosomat vagy engem igazságtalanul bántanak. ■ Borbély Károly Győztes nyitány a füvön Koch felnőtt magyar bajnok TRiATLON Koch Renáta nyerte meg tegnap a Győrben megrendezett, olimpiai távú, tritalon felnőtt országos bajnokságot. A verseny előtt kisebb egészség- ügyi gondokkal küszködő bajai versenyző megleptésre - élete legjobb úszását produkálva - az élboly elején jött ki a Mosoni- Dunából a másfél kilométeres penzum végén. A kerékpározásnál két vetélytársával - a debreceni Szabó Zitával és a tiszaújvárosi Walkó Andreával - együtt meglépett a többiektől, így hármasban teljesítették a 40 kilométeres távot. A 10 kilométeres futásnak együtt vágtak neki. Koch az utolsó 3 kilométeren ellépett Szabótól és nagy fölénnyel nyerte meg a Mogyi SE Baja első, egyéni, felnőtt magyar bajnoki címét. A férfiak versenyében Bajai Péter 10. helyen végzett. Eredmények, nők: 1. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 1:57:12 óra, 2. Szabó Zita (Debrecen) 1:58:16,3. Walkó Andrea (TVK-Mali) 1:59:48, férfiak: 1. Pocsai Balázs (Debrecen 1:38:28, 2. Kuttor Csaba (Miskolc) 1:38:39, 3. Török Dániel (TVK-Mali) 1:38:48. I TOTÓEREDMÉNYEK - 25. HÉT 1. Xamax-Jereván 6-0 1 2. Gent-Bohemians 3-1 1 3. Varteks-Dinamo Tirana 4-1 1 4. Lokeren-Trans Narva 0-1 2 5. Ptuj Drava-Slaven Belupo 0-1 2 6. G. Tbiliszi-Pápa 0-1 2 7 Bistrita-Nicosia 11-0 ? 8. Pobeda-Sartid 2-1 1 9. Zlín-Nyeman Grodno 0-0 X 10. Akranes-lnter Turku 0-4 2 11. Ham-Kam-Molde 4-1 1 12. Lyn-Aalesund 0-0 X 13. Odd Grenland-Brann Bergen 0-0 X pluszmérkőzés: 14. Dubnica-Vasas 2-0 1 tenisz Szávay Ágnes bejutott a második fordulóba a wimbledoni nyílt teniszbajnokság junior egyeseinek küzdelmeiben. A második helyen kiemelt, 16 éves soltvadkerti tehetség - aki egyesben és párosban is diadalmaskodott a Roland Garroson futás Nem kedvezett az időjárás azoknak, akik beneveztek a K&H futóversenyre Kecskeméten. Szombaton késő délután (17.20) a Deák térről indították a versenyzőket, de még akkor is harminc fokot mutattak a hőmérők. A táv rövidsége miatt kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek - csaknem 1500-an - öltötték magukra az ajándékba kapott kék pólót, s vágtak neki a három kilométeres távnak. A szakszerű bemelegítés után elkezdődött a verseny, melyen akadt álarcos futó, s olyan is, aki kutyájával együtt tette meg a távot. Egy kismama babakocsiban tolta csemetéjét, míg egy a nyitókörben a japán Ajumi Moritát verte meg két játszmában (6-4, 7-6). Kedden egyesben az olasz Astrid Besser ellen lép pályára, párosban - a fehérorosz Azarenka oldalán - a Dentoni-Revzina (olasz-orosz) duó ellen kezd. másik hátán cipelve futotta le a három kilométert. Valamennyi induló fél óra alatt beért a célba, ahol üdítőt és csokit kapott ajándékba. Eredmények, nők: 1. Kiss Zsanett (UTE), 2. Hajdú Rita (Dunaújváros), 3. dr. Bujdosó Melinda Jusztícia, 4. Andrási Judit (Kecskemét), 5. Pető Dóra (KARC), 6. Flohn Tímea (Kecskemét). Férfiak: 1. Kovács Krisztián (Hunyadi DSE), 2. Kőműves Norbert (PVSK), 3. Szalóki Róbert (Tria-Túra Kmét), 4. Kiss Tibor (MAC), 5. Pólyák Csaba (Tria-Túra), 6. Páner Gábor (Györköny). A kecskeméti iskolák versenyét a Lánchíd Utcai Általános Iskola, míg a vidékiekét a városföldi általános iskola nyerte. Másfélezren dacoltak a hőséggel Várjuk Önt egész nyáron l gyógyfürdőben 9-18 óráig, a strandfürdőben minden nap 9-22 óráig Info: 06-72/480-251 JÚLIUS 3. strandfürdő - sz (Nm-. 77.00: qmiF 7730: ST. MARTIN 12.00: MC HAVEf 1230: FIESTA 19.00: UNITED 1930: QR00VE80USE 20.00-. V-TECH 21.00: qÁSPÁR LACI SZABADTÉRI SZÍNPADOK: 22.1S; MYSTERY QANQ ÉS MENTHOL tornádó-bal JÚLIUS 2. STRANDFÜRDŐ - SZÍNPAD: 16.13 MEqNYITÓ, NÉPTÁNC 77.00: MATYI ÉS A HEqEDŰS 12.00: UNIQUE 1230: BABY qABY 19.00: KOZMIX 1930: HEVESI TAMÁS 2030: DOLLY-ROLL 21.00: FENYŐ MIKLÓS 22.00: TŰZIJÁTÉK. SZABAD TÉPI SZÍNPADOK: 75: SZABÓ CSALÁD, qfiRDEN TOmDÓ-BAL