Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-25 / 147. szám
SZERKESZT EHE: GÁL ZITA TELEFONSZÁM: 06-76/518-226 E-MAIL: zita.gal@axelspringer.hu PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 25., SZOMBAT KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Perselyfosztogatók és koldusmaffia Uj városi vezetője van a Fidesznek Vörösmarty Attila 1963-ban született Kecskeméten. Gimnázium után szakmát is itt szerzett. A kilencvenes évek elejétől 2002-ig angol multinacionális cégeknél dolgozott először közép-, majd felsővezetőként. 1999-ben társtulajdonosként megnyitotta a Café Lulut, 2001-ben pedig egyik alapítója volt a Partner Rádiónak. A Fidesz-MPSZ-be 2003-ban lépett be, és alapító tagja volt a Szövetség a Polgári Körökért kecskeméti egyesületének. Két fiú édesapja. kecskémét Megállapodást kötött tegnap a kecskeméti rendőrkapitányság és a Porta Egyesület. Az együttműködés már korábban elkezdődött, de ezt immár hivatalossá is teszik - mondta az eseményen Farkas P. József, a Porta alapítója. Az egyesület a hozzájuk beérkezett információkat, észrevételeket eljuttatja a rendőrségnek, akik - ha szükséges - a maguk eszközeivel lépnek fel azokkal szemben, akik zavarják, veszélyeztetik a közrendet, vagy a város nyugalmát. Dr. Kubicsek András kecskeméti rendőrkapitány arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárokkal és a civil szerveződésekkel való együttműködésük nem csak az itt élők mindennapjait segíti, de a rendőrség munkáját is köny- nyebbé, hatékonyabbá teszi. A cél pedig nem a büntetés, ha^ nem a megelőzés. Bárkányi Ernő, a Porta Egyesület elnöke arról beszélt, hogy . a rendőrséggel való együttműködés a Barátok temploma esetében is nagy segítséget jelentett, hiszen ennek komoly szerepe volt abban, hogy sikerült megtisztítani a templomot és annak kertjét a csavargóktól, perselyfosztogatóktól és a kérege- tőmaffiától. A megállapodást aláíró felek hangsúlyozták: ez nem arról szól, hogy a Porta feljelentéseket tesz, az aktivisták a maguk eszközeivel csupán segítséget nyújtanak a város rendjének, tisztaságának fenntartásában. ■ T.V. Kecskemét Szerdán tisztújító gyűlést tartott a Fidesz Magyar Polgári Szövetség kecskeméti szervezete. A következő tisztújításig, azaz két évre városi elnöknek Vörösmarty Attilát választották.- Ön szerint minek köszönhető a megválasztása?- Uj arcokra és új lendületre van szüksége a Fidesznek, ami nemcsak a választások idejére érvényes. A tagság és az eddigi városi vezető, Leviczky Ctrill is egyetértett abban, hogy túl sok feladat hárul rájuk. Cirill tapasztalatára és munkájára természetesen a továbbiakban is számítani fogok.- Tervez-e konkrét változtatásokat?- Fontosnak tartom a párt nyitottságát hangsúlyozni nemcsak a tagság, hanem minden érdeklődő, a civil szervezetek és a kulturális élet felé. Ezt a gyakorlatban egy központi fekvésű, klub jellegű iroda nyitásával szeretném megvalósítani. A kecskeméti polgárok hozzánk beérkező javaslatait az újonnan felállított öt tagú elnökség minden esetben meg fogja vizsgálni, utána pedig gyakorlati teendőket is foganatosítunk. ■ G. Z. IDŐSEK SPORTNAPJA. Másfél évtizedes hagyomány, hogy Kecskeméten az idősgondozó szolgálat minden esztendőben megrendezi az Idősek Városi Sportnapját. Idén ezt június 21-én tartották a Csalánosi parkerdőben. Az egész napos rendezvényen háromszázan vettek részt. A délelőtt folyamán 15 csoport mérte össze ügyességét az akadályversenyen. Délután jutott idő tollaslabdára, egy kis focira és különböző körjátékokra is. CIKKÜNK NYOMÁN A sajtóban városunk virágosításáról eddig megjelent, egymásnak ellentmondó cikkek arra késztették a Hírős Kertészek Egyesületének tagjait, hogy a véleményüknek ők is hangot adjanak. Több mint tíz éve többségében az egyesületünk jelenlegi tagjai biztosították a közterek növényanyagát. Felajánlásokat tettünk bölcsődéknek, óvodáknak, múzeumoknak és különféle megnyitókra, sporteseményekre, térítésmentesen szállítottunk. A hosszú évek munkája eredményeképpen Kecskemét 2004-ben a Virágos Magyarországért versenyen az előkelő második helyezést érte el. Az idei tavaszon a helyi kertészek kimaradtak a parkosításból. A pályázatot nyert budapesti székhelyű Lián Kht. az idő rövidsége miatt a korábbi beszállítóitól vásárolta a beültetéshez szükséges növényanyagot. Az egyesület tagjai felvették a kapcsolatot a kht. ügyvezetőjével, melynek eredményeképpen egyeztetések kezdődtek az őszi palánták beszállításáról. Az együttműködés reményeink szerint erősödni fog, és Kecskemét még szebb és virágosabb lesz. m Hírős Kertészek Egyesülete Korábban jönnek a kínai bérlők skála Az eredetileg tervezett szeptemberi határidő előtt, már jövő hét csütörtöktől átveszik a kecskeméti Centrum Áruház üzemeltetését a kínai bérlők. Mint korábban hírül adtuk, a Skála Divatház Rt. év végéig teljesen kivonul az áruházi kiskereskedelemből. A kecskeméti, a pécsi és a szegedi épületeik üzemeltetését a Magyar Yin Wen Kft veszi át, a többi vidéki Skála pedig áprilistól megszűnik. A kecskeméti bérlő a teljes személyi állományt és a készleteket is átveszi. Az épületében üzemelő Kaiser’s Szupermarketet információink szerint nem érinti a változás. szűri A héten zárult az a verseny- és rendezvénysorozat, amelynek keretében az óvodások figyelmét hívták fel a védőoltások fontosságára. A zárórendezvényt a napokban tartották a Szóraka- ténuszban és a Hosszú utcai óvodában, ahol a játék és a móka mellett dr. Városi Zsuzsanna megyei tiszti főorvos és dr. Molnár Ilona kecskeméti tiszti főorvos beszélt a gyerekeknek a védőoltások fontosságáról. Ebben a témában az óvodások rajzokat is készítettek. A legjobb alkotóknak dr. Ócsai Lajos (képünkön), az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tiszti főorvosa adta át az ajándékokat. Kecskemét kiválóra vizsgázott a sportélet terén dr. szabó ATTILA: Elengedhetetlen a rend, a fegyelem, az együttgondolkodás és az együttműködés A kecskeméti Széktói Stadion háromszintes, közismert nevén sárga öltözőjének belső felújítása a napokban fejeződött be. Sokszínűség jellemzi Kecskemét város sportéletét. Kevés olyan magyarországi település van, ahol szinte minden sportágban működik sportszervezet. Ezt a színességet szeretné megtartani az önkormányzat ifjúsági és sportbizottsága, melynek vezetését dr. Szabó Attila egy évvel ezelőtt vette át. Az eddigi eredményekről, a célkitűzésekről a napokban beszélgettünk a bizottság elnökével.- Egy év távlatából hogyan értékeli a bizottság munkáját?- Egy sportpolitika sikerességét, egy adott helyzetben a városra való hatását általában az emberek a kiemelt sportszervezetek eredményei alapján ítélik meg. Ha egy város olimpiai, világ-, Európa-, országos bajnokot tud felsorakoztatni, akkor azt mondják: abban a városban valóban sportot szerető, sportokért felelősen döntő városvezetés működik. Mint Kecskemét város önkormányzatának ifjúsági és sportbizottsági elnöke az elmúlt egy évben megtapasztaltam, hogy a siker ennél sokkal összetettebb, azaz munkánkat, illetve a városban működő sportszervezetek munkáját összességében kell ahhoz vizsgálni, hogy valóban véleményt mondhassunk. A mi bizottságunk ifjúsági és sportfeladatokkal is foglalkozik. Példaként emelhetnénk ki a csütörtöki egész napos drogellenes fesztivált, melynek a megrendezéséhez bizottságunk jelentős ösz- szeggel járult hozzá. A drogellenes küzdelem szervesen összekapcsolódik az egészséges életmóddal, így a rendszeres sportolással. A városi sportvezetés akkor látja el jól a feladatát, ha egy, az előbbiekben említett kiemelt rendezvényhez anyagi és erkölcsi támogatást nyújt. Ugyanígy, példaként említhetjük, hogy az elmúlt egyévi munkánk során a megemelt sportalapból több pénzt tudtunk juttatni a különböző diák- és szabadidős sportokra, a fogyatékosok sportjára és általában azokra a sportágakra, melyeknek helyzetükből adódóan nemzetközi és országos megmérettetésekben nincs lehetőségük elindulni. Ha az elmúlt egy év történéseit elemzem, csak teljes körű elszámolás mellett tudok gondolkodni, azaz nem szeretnék abba a hibába esni, amikor sikerekről beszélünk mindig csak az élsportot emeljük ki. Egy évvel ezelőtt amikor átvettem a bizottság vezetését, rendet, fegyelmet és a sportokban közreműködőktől együttműködést, együttgondolkodást kértem. Célravezetőnek ítélem meg e döntésemet.- A Kecskeméten élők jelentős részét megmozgatja a sport. Minek köszönhető ez?- A város abban a szerencsés helyzetben van, hogy több mint 90 regisztrált sportegyesületet tudhat magáénak a diáksporttól az élsportokig bezárólag. Ennek köszönhetően valamilyen szinten a sportokhoz sok-sok ezer kecskeméti kapcsolódik. Ha a családtagokat és a szurkolókat is ehhez a körhöz számolom, akkor ez a szám több tízezerre tehető. Az előbb említett szemüvegen keresztül az elmúlt egy év sportteljesítményét Kecskeméten kiválónak minősítem. Úgy látom és tapasztalom, elindult az az általam meghirdetett folyamat, amely azt szolgálná, hogy Kecskemét sportja valamennyi területen érje el a 1970-es 80-as évek sikereit. Igazi sikernek tartom, hogy az országos és világra szóló eredmények mellett a lehető legszélesebb körben kapcsolódnak a kecskemétiek a sportélethez a legkisebbtől az idősebb korosztályig, az amatőrtől az élsportolóig.- Milyen sporteseményeket emelne ki a közelmúltból?- Valódi sportdiplomáciai sikernek tartom, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban olyan rangos sporteseményeket rendeztünk meg, amelyek azt is szolgálják, hogy a városban és a környékén működő cégek megérezzék, meglássák a sport reklámértékét, és szívesen lépjenek be egy-egy sportág támogatói körébe. Kiemelt rendezvény volt például a Magyarország-Egyesült Államok ökölvívó-összecsapás, a Magyarország-Szlovákia vízilabda-válogatott összecsapása, jelenleg is tart a Nemzetközi Fogathajtó Világkupa, és hamarosan megrendezik a Díjugrató Világkupát. S akkor még nem említettem meg azt számos kisebb rendezvényt, futóversenyeket, melyek szintén nagy tömeget mozgattak meg.- Majoros István birkózónk a tavalyi athéni olimpián megszerezte Kecskemét első olimpiai aranyérmét Volte ennek hatása a kecskeméti sportolókra?- Meggyőződésem, hogy Majoros István olimpiai győzelme mérföldkő volt. Mindennapi munkám során tapasztalom, hogy milyen óriási lendületet adott ez versenyzőinknek, felkészítőiknek és a szponzoroknak. Az azóta elért kiváló eredmények közül kiemelnék néhányat: férfi asztaliteniszcsapatunk országos 2. helyezést ért el; Juhos Gergely búvárúszásban kétszeres VB-győzelmet aratott; ökölvívóink több aranyérmet hoztak el az országos bajnokságokról; kiváló eredményeket értek el cselgáncsozóink, mind ifj. Nagysolymosi Sándor, mind Ungvári Miklós. Nem utolsósorban labdajátékok terén is büszkélkedhetünk. Férfi kosárlabdacsapatunk eddigi legjobb eredményét érte el: negyedikek a bajnokságban és harmadikak a kupában. Férfi röplabdások kiemelkedő eredményt értek el: a bajnokságban és a kupában is bronzérmet szereztek. Mindemellett férfi kézilabdá- saink is feljutottak az NB I. B-be, és a női röplabdások szintén az első négy között végeztek ebben a bajnokságban.-Az Ön által egy évvel ezelőtt megfürdetett alapelvek - rend és fegyelem, amellett együttműködés és együttgondolkodás - eredményre vezetett. A sikerhez ezen felül mi járult még hozzá?- Meggyőződésem: ezenkívül célravezető volt az is, hogy minden eddiginél nagyobb összeggel támogatta az önkormányzat a város sportéletét. A sportalapot 2005. évre 160 millió forintban határozta meg. Egy évvel korábban ez az ösz- szeg 120 millió volt. De ha összességében nézem, hogy a sportokra, az ahhoz kapcsolódó intézményi kiadásokra mennyit áldoz Kecskemét, akkor elmondhatom: a költségvetésben a megfelelő sorokat összeadva 620 millió forintot kapunk. Ez országos viszonylatban is kiváló. Ráadásul a 160 millión felül több millióval támogatni kívánja az önkormányzat a jelenleg is zajló fogathajtó világkupát, és bizottságunk javaslata alapján további rendkívüli támogatásban részesülne néhány sportszervezet, így többek között a férfi kosarasok, a férfi röplabdások, a férfi kézilabdások. De ezekről a közgyűlés a jövő héten dönt. Ha elfogadja képviselő-testület, akkor a sportalap nagysága már megközelíti a 200 millió forintot. Hangsúlyozom továbbá: úgy vélem, hogy a szponzori körök is szívesebben támogatnak egy-egy sportszervezetet ha látják, hogy a város vezetése felelősen gondolkodik a sportot illetően is.- Azáltal, hogy jelentős nagyságrenddel megnőtt a sportalap, azt jelenti, hogy mindenki arányosan több pénzt kapott, mint korábban?- Nem, hiszen bizonyos sportágak tekintetében egyre jobban az eredményesség az osztás alapelve, de természetesen a bizottság figyelemmel van arra is, hogy Kecskemét széles tömegeit megmozgató rendezvények, illetve olyan sportszervezetek - akár szabadidősportban, fogyatékosok sportja - terén működnek nagyobb támogatásban részesüljenek. Örömmel mondhatom el azonban, hogy a felosztás új alapelvét szinte 95%-ban kritikai vélemény nélkül elfogadták a sportszervezetek. ■ S. H.