Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-23 / 145. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK Tőlük csak kérni lehet pulai sara A tanya- és falugondnokok szerepe olyan, mint egy jó anyáé. < A bizalom, a méltányosság, az információ- _ A megosztás, mások értékeinek és érdekeinek ~ figyelembe vétele nélkülözhetetlen feltétele a falugondnokságok jó működésének. A főszereplők, akik a rá­szorulóknak gyógyszert, élelmiszert juttatnak el, ha kell, vizet húznak a kútból, orvoshoz viszik a betegeket, iskolába, óvodá­ba hordják a gyerekeket, a kistelepülések, a tanyavilág életben tartói. Hitet adnak, hogy élni ott érdemes, ahová a gyökereink húznak. Persze vannak - és egyre többen -, akik a jobb, a könnyebb megélhetés reményében költöznek tanyára. Hazánk­ban 1200 kistelepülés van, ahol a lélekszám ezer fő alatti. A tanyás térség pedig még mindig főként az Alfóldön a legna­gyobb. Az itt lévő önkormányzatok a megmondhatói, hogy ne­kik milyen feladatot jelent a külterületen élőkkel való kapcso­lattartás, a róluk történő gondoskodás. A legtöbb esetben idős, magányos emberekről, vagy nagycsa­ládosokról van szó. E helyeken ha nincs meg az emberekben az egymás iránti felelősségérzet, a segíteni akarás, akkor a megkeseredettségben elvesznek. Nekik a tanya- és falugond­nok az utolsó szalmaszál, akiben kapaszkodni tudnak. E szoci­ális szolgálatot vállalók empátiája hihetetlenül erős. A kiszol­gáltatott emberek előtt naggyá válik, hiszen ő az örökös segítő, a hírforrás, az ügyintéző, a támasz. Munkájuk valódi szolgálat, kevéssé megfizetett, de annál nagyobb szívvel végzett hivatás. Elkötelezettségük legendás. A szociális alapellátás részévé vál­tak. Az ő kincsük mások szolgálata, az önzetlen és nem méricskélő szeretet - ritka. Vagyis a falugondnokok szerepe olyan, mint egy jó anyáé: érzékeny-odafigyelő, elérhető-gondoskodó, elfoga­dó-szeretetteljes, gyorsan és rugalmasan reagáló. Augusztusban nyit a Malom BUDAPEST / KECSKEMÉT A 6,5 milliárd forintos beruházással megvalósult kecskeméti Malom Kereskedelmi, Pénzügyi és Szó­rakoztató Központ megtérülési ideje kileneiév; a beruhá­zók naponta mint­egy 18 ezer látoga­tót és négyzetméte­renként havonta 50 ezer forin­tos forgalmat várnak az üzle­tekben - mondta Szőke István, a beruházó ES Invest Kft. vezető­je a sajtótájékoztatón tegnap Budapesten. A 43 ezer 200 négyzetméter bruttó alapterületű bevásárló­központ üzleteit csaknem telje­sen, 97 százalékban már bérbe adták. A nyitás augusztus 25- én lesz - ismertette Szőke Ist- rt'«i ván. A bérlők között szerepel az élelmi- szereket* forgalmazó CBA, a cipőket érté­kesítő Deichmann, a Drogerie Markt, a sportszereket árusító Hervis és az Alexandra könyváruház. A föld alatti parkolóban összesen 463 parkolóhelyet alakítottak ki. A társberuházó OTP Bank Rt. 1410 négyzetméteren nyitja meg új regionális központját a Malomban. Amióta a Volksbank lakáshiteleket kínál... MINDENKI KÖLTÖZIK! Volksbank deviza- és forintalapú lakáshitelek már Fészekrakó programban is! Most a szerződéskötési díj 50%-át elengedjük, és ingyenes számlavezetési csomagot biztosítunk.1 Kecskemét H-6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1. Tel.: +36 (76) 502 170 Az akció a 2005. május 1 -jétől június 30-ig befogadott hitelkérelmek és a szeptember 30-ig megkötött szerződések esetén érvényes. ' A termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos kondíciókat és feltételeket a Magyarországi Volksbank Rt. mindenkori lakos­sági hirdetménye, terméktájékoztatója és kondíciós listája tartal­mazza. www.volksbank.hu Volksbank-Line: 06-40-41-42-43 'T VOLKSBANK Hungary A BIZALOM ÖSSZEKÖT. Ne haljanak ki országrészek! falugondnok A tanyán élők egyik utolsó szalmaszála Kecskemét A falu- és tanyagondno­kok ma már nélkülözhe­tetlenek a kistelepülések életben maradásához - derült ki a minap Kecske­méten rendezett falu- gondnoki kutatások or­szágos fórumán. 1 Az országos I tanácskozás- I nak a Katona I József Könyv- I tár adott ott- 1 hont. Csörszné I Zelenák Kata­lin, a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövet­ség ügyvezető alelnöke beveze­tőként elmondta, hogy két sike­res pályázatnak köszönhetően múlt év szeptemberétől idén májusig egy kutatási munka- csoport feltérképezte a falu- gondnoki hálózat működését. Arra keresték a választ: hogyan illeszkednek be a kistérség szo­ciális ellátórendszerébe, milye­nek a kapcsolataik, eredménye­ik, együttműködésük, illetve a jelenlegi állapot milyen fejlesz­tési lehetőségeket kínál. A kuta­tást több megyére, összesen 30 településre terjesztették ki, kö­zöttük Fülöpházára, Fülöpja­kabra, Ágasegyházára, Kunpe- szérre és Kelebiára. Faludi Erika, a kutatási munkacsoport tagja ráirányí­totta a figyel­met, hogy a ta­nyavilág olyan jellegzetes tele­pülési formája hazánknak, amelynek fennmaradása hosz- szú távon is szükséges, ezért kell fokozottan odafigyelni az ottélőkre. Ráadásul életkörül­ményeik egyre rosszabbak. Hi­szen csökkennek a tömegközle­kedési járatok, megszűnnek a kisposták, az iskolák. Az előadó véleménye szerint agrár-szer­kezetváltással is lehetne a hely­zetükön javítani. A beavatkozás sürgető, hiszen sem hazánk, sem az unió nem hagyhatja, hogy kihaljanak országrészek. A kistelepüléseken élőknek utolsó szalmaszálat jelentenek a falugondnokok, akiknek mun­kája valódi szolgálat. Zikkert An­tal, a munka- csoport tagja az állam szoci­ális ellátó rendszerét bí­rálta. Mint mondta, egyre több az elöregedő falu, s mind I BENKOVics tibor tanyagondnok, Szentkirály:- Csak a napi ebéd utam 50-60 kilométer a • I tanyavilágban. Segítségemmel jó harmincon m > jutnak hozzá meleg ételhez Szinte napi dolog i 1 a gyógyszerkiváltás, a bevásárlás. Télen, ha j§ járhatatlanak az utak, >agyere keket, amoz- A 1 gássérülteket is beszállítom a faluba. Telepü- : lésünkön Varga Béláné is hasonló feladatot lát el. A nagy külterület miatt elkél mindkettőnk munkája, amelyet az önkormányzat támogat. Sok tanyán élőnek csak a kutyája az egyetlen társa. nagyobb gond az idősek ellátá­sa. Ebben is nagy feladat hárul az önkormányzatokra, illetve a falugondno­kokra. Dr. Ja­kab Julianna I kutatásvezető a szóban forgó •’"hálózaT értétek | rendjéről, kap ^osotatrentisze- réről beszélt. Bács-Kiskunban jó az úgynevezett kapcsolati há­ló. Rendőrök, védőnők, tanárok, házigondozók, civil szerveze­tek, háziorvosok, egyházak, hegybírók, mezőőrök, falugaz­dászok, teleházak dolgozói, pol­gárőrök, nyugdíjasklubok, gyermekjóléti szolgálatosok és sorolhatnánk hányán segítik valamilyen módon a tanya- és falugondnokok munkáját. Az ő személyükben szinte benne van: tőlük csak kérni lettét. Óri­ási a feléjük való fordulás. ön­zetlenek* kés zenié tü k-!szi n te ál­landó, s csak segítő módon tud­nak reagálni. Ezért a kutatás során megkérdezettek legtöbb­je kimerült és fáradt. ■ Pulai Sára Elmaradt az ülés Sokan voltak kíváncsiak a sisak leemelésére. tiszakécske Sikerült le­emelni a katolikus temp­lom tornyának a sisakját tegnap délelőtt. A szak­emberek attól tartottak, hogy a nagy súly miatt az elkorhadt farész össze fog omlani. Szerencsére ez nem következett be. A sisakot le tudták tenni a földre. Több száz ember figyelte Tiszakécske központjában azt, hogyan tudják majd leemelni a katolikus templom tornyáról a sisakot. A város egyetlen mű­emlék épületét 1815-20 között építették és azóta a faszerkezet­hez nem nyúltak hozzá. Maga az egész templom 41 méter ma­gas, melyből 14 méteres a si­sak. A barokk stílusban épült sisak fordított nyitott esernyőre hasonlít. Nemrégen kezdték el a templom felújítását és akkor derült ki, hogy a sisak faszerke­zete teljesen elkorhadt. A kor­hadás olyan mértékű, hogy at­tól is lehetett tartani, hogy a da­ru nem bírja majd leemelni a toronyról, tudtuk meg Bérezi Ár­pád műszaki ellenőrtől. Több megoldás közül is lehetett volna választani - mondta. Fölülről hozzákezdeni a felújításhoz, vagy éppen helikopterrel le­emelni a sisakot. Az egyik túl­ságosan hosszú időt vett volna igénybe, míg a másik költséges lett volna, ezért a darus megol­dást választották. Az előkészületek már két napja tartottak. Az viszont csak a sisak közvetlen megemelésé­nél derült ki, hogy a fák még korhadtabbak, mint amire szá­mítottak. Éppen ezért ácskap­csokkal vastag gerendákhoz kellett kötni. Egy esetleges nagy szél jelentős károkat tehe­tett volna benne, ha ledönti. A daru 100 tonna teherbírású volt. Ilyen magasságban azon­ban csak hét tonna súlyt tudott volna megemelni. Az előzetes számítások szerint 6-7 tonna súlyra számítottak a szakembe­rek. Jól kalkuláltak, mert hat tonna súlyú volt a sisak. így minden különösebb probléma nélkül összesen negyed óra alatt letették a templom elé. Az ácsmunkákat Kovács Zsolt, a bádogosat pedig Kérges Zsolt helyi vállalkozó végzi. A sisak felújítása várhatóan másfél hó­nap múlva fejeződik be, s utána teszik vissza a helyére. ■ Szentirmay Tamás Folytatás az 1. oldalról A választott bírósági ítéletet a Fidesz azért is érvénytelennek tartja, mert a törvény szerint ezt a jogi utat akkor lehet vá­lasztani, ha a felek között jogvi­ta van. Márpedig a telekhatár ügyében a beruházók és város között semmiféle jogvita nem volt. A Fidesz képviselői saját maguk kérik majd a bíróságtól az érvénytelenítést. De miért maradt távol a várost vezető koalíció a rendkívüli kép­viselő-testületi ülésről? Molnár Tibor szocialista képviselő így nyilatkozott: - Az ülést kezdemé­nyező ellenzék nem hajlandó tu­domásul venni, hogy a Malom­beruházás kapcsán minden tör­vényesen történt. A hivatal jegy­zői osztálya a sajtóban közzétett egy állásfoglalást, amelyben megindokolja, hogy miért nem lehet kérni a választott bírósági ítélet érvénytelenítését. Ez az ál­lásfoglalás minket, képviselőket is kötelez. A rendkívüli ülés kez­deményezését politikai spekulá­ciónak, a jogszabályok tudatos félreértelmezésének tartjuk, és ehhez sem most, sem a jövőben nem kívánunk asszisztálni. A koalíció úgy véli, hogy a közgyű­lés nem áll a bíróságok felett, és nem tiszte eldönteni, hogy ha két különböző bíróság egymással el­lentétes ítéletet hoz, akkor azok közül melyik a helyes. Márpedig a választott bíróság ítéletének ér­vénytelenítésére irányuló kére­lem ezt jelentené. ■ T. V. Sisak nélkül a templomtorony

Next

/
Thumbnails
Contents