Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 21, KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Kerékpárt nyertek Mint már annyiszor, Fortuna ismét rámosolygott a kalocsai Molnár családra. Lapunk nyereményjátékán ezúttal kerékpárt nyertek, amit a napokban vett át Molnámé Megyeri Marianna és két gyermeke. Bácsalmás Ma délelőtt jótékony- sági vásárt rendez egy nyíregyházi rehabilitációs vállalat, melynek eb­ben a térségben több munkahelye is van. A különböző játékok, dí­szek és gyertyák jelképes áron vá­sárolhatók, s emellett bemutatás­ra kerülnek az egyszerűbb munka- folyamatok, így például a gyertya­öntés is. Csátalja A Bácskai Hagyományőr­ző Egyesület vezetőségé csütörtök délelőtt a helyi művelődési ház­ban tartja soron következő ülését. A testület értékeli az egyesület el­múlt időszakban végzett tevékeny­ségét. A vezetőség meghallgatja Varga Istvánná gazdasági ügyinté­ző tájékoztatóját az egyesület anyagi helyzetéről, valamint a tag­díjak befizetéséről. Fülöpjakab Tanár-diáktalálkozót rendeznek július 2-án a fülöpjaka- bi volt Szűcs-iskolában. Az ese­ményre azokat a tanárokat és diá­kokat várják, akik valamikor az is­kolában tanítottak vagy tanultak, illetve a múlt évben is részt vettek a találkozón. Bővebb felvilágosítás ^programmal és a rendezvénnyel kapcsolatosan: Seres Istvánnál, a 76/378-129-es telefonszámon kérhető. Kecskemét A hetedik emeletről vetette magát a mélybe egy izsáki nő tegnap kora délután Kecske­méten. A 27 éves hölgy a Petőfi Sándor utcai szalagház hátsó ■ frontjának a korlátján lépett át. Azonnal szörnyethalt. Búcsúleve­: let a helyszínen nem találtak, a : tettének oka egyelőre ismeretlen. : A rendőrség államigazgatási eljá­• rás keretében vizsgálja a történ- : teket. j Kiskőrös Elloptak egy 6 millió fo­• rintot érő személyautót vasárnap I hajnalban Kiskőrösön egy kocsma : elől. A Toyota AvenSis a Csokonai : utcán a Kurta Kocsma előtt pár- ; költ lezárt állapotban. A rendőrség : körözést adott ki az IRH 478 for- : galmi rendszámú autóra, amely- : ben a forgalmi engedély is benne ; VOlt. : Kiskunfélegyháza A rendőrség : csalás miatt nyomoz egy ismeret­■ len tettes ellen, aki májusban ál- : latgyógyszereket rendelt egy kís­: kunfélegyházi állatpatikában. A : 239 különféle gyógyszert az általa ; megnevezett telephelyekre ki is i szállíttatta, a számlát azonban a : mai napig nem rendezte. A gyógy- : szerek értéke mintegy kétmillió fo­• rint. : Tiszakécske Kötéllel vetett vé- : get életének egy 27 éves tisza­■ kécskei férfi, akit egy fára fel­• akasztva találtak meg péntekre : virradóra a Holt-Tisza partján. : Az orvos már csak a halál be- ; álltát tudta nála megállapítani. | A helyszíni szemle bűncselek- : ményre utaló körülményt nem : talált. Vádlottak padján a Barnevál rémei bűnözés Nem tudták elvinni a Ladát, bosszúból felgyújtották kecskémét Éveken át köve­tett el bűncselekménye­ket Kecskeméten az a be­törő duó, akik ellen vád­iratot nyújtott be a bíró­ságra a városi ügyészség. A két férfit a Ceglédi úti Barnevál „rémeiként” is emle­gették: a munkahelyi parkoló­ban ugyanis összesen nyolc személyautót törtek fel. A vád­irat szerint a betörő duó 2002 nyarától 2004 nyaráig tevé­kenykedett Kecskeméten. Volta­képpen abból éltek, hogy a bűn- cselekmények elkövetése során beszerzett műszaki cikkeket el­adogatták. így például a vád­iratban szerepel egy betörés még 2002 nyarán a Thököly ut­cában, ahol az ablakot befeszít­ve jutottak a lakásba, Video­magnót, CD-lejátszót, mobiltele­font, erősítőt, CD-írót, és CD-ket loptak összesen 282 ezer forint értékben. A következő évben a Vadász utcában törték be az ab­lakot egy házon. Az innen elvitt műszaki cikkek értéke Í40 ezer forint volt. Majd befeszítették az ajtót egy Kiskőrösi úti gará­zson, ahonnét egy Suzuki mo­torkerékpárt és egy rádiósmag­nót zsákmányoltak. Itt a kár 175 ezer forint volt. Ekkor már - derül ki a vádiratból - a mo­torkerékpárok is egyre Inkább érdekelni kezdték a fiatal bűnö­zőket. A Kőrösihegyben például egy tanyaudvarból szerettek volna elkötni két motort. A bűn- cselekmény azonban szeren­csére meghiúsult, mivel kutyák zavarták meg „munka közben” a duót.; Ezután egy vacsihegyi lakatosműhelyben próbálkoz­tak, ahonnét szerszámokkal tá­voztak. Majd ismét „profilt vált­va” már az autókat sem kímél­ték és a Liszt Ferenc utcából akartak elvinni egy' Trabantot. A próba azonban nem sikerült, ami viszont nem szegte a ked­vüket. A Zászló utcában már egy Ladát szemeltek ki maguk­nak: elvinni ugyan még ezt sem tudták, ezért bosszúból felgyúj­tották a kocsit. Visszatértek a motorokhoz és a Vacsihegyből egy Simsont kö­töttek el. Majd egy petőfivárosi pizzéria udvaráról is elvittek egy robogót. A Kőrösihegyben egy asztalosműhelyt rámoltak ki, mire rájöttek, hogy a Ceglé­di úton, a Barnevál parkolójá­ban éjszakánként meglehető­sen sok autó parkírozik. Itt több napon keresztül garázdálkod­tak. Feltörtek egy-egy Golfot, Skodát, Opelt, Wartburgot, Fia- tot, Ladát, Peugeot-t, valamint elvittek egy Zastavát. Legvégül a Barnevál biztonsági őrei érték őket tetten 2004. július 16-án. A 18 és 19 éves bűnözőket most állítják majd bíróság elé Kecs­keméten. Nem csak ők ülnek azonban a vádlottak padján: mellettük lesz egy 37 eszten­dős, ugyancsak kecskeméti or­gazda is. ■ Noszlopy Fegyvereket ásott el a per tanúja maffiaper A kecskeméti per újabb tanúja, aki rész vett a bűncselekményben, de vádal­kut kötött az ügyészséggel, az ötöd rendű M. Richárd gyerek­kori jó barátja volt - derült ki tegnap. Azé az M. Richárddé, aki a vádirat szerint az erősza­kos cselekmények egyik felelő­se volt. Ő kérte meg a tanút ta­valy nyáron, hogy egy táskát helyezhessen el nála rövid idő­re. A táskában két géppisztoly, egy távcsöves puska, egy pisz­toly és lőszerek voltak. - Ami­kor megtudtam, hogy Ricsit le­tartóztatták, nagyon megijed­tem. A kocsimba tettem a fegy­vereket és a budapesti Pólus Center mögötti kiserdőben elás­tam. Akkor mutattam csak meg a rendőröknek, amikor megkö­töttem a vádalkut - mondta a 37 éves építési vállalkozó a bí­rónak. M. Richárd elismerte, hogy igazat mondott a tanú. A tanú egyébként a korábbi­akhoz képest kissé módosított a vallomásán. Eszerint Ricsi elmondta neki a fegyverek át­adáskor: két szerb kérte meg a fegyverek elrejtésére. „A szer- bek talán Szeged környékén vették az árut” - morfondíro­zott a tanú. És a pihentetést követően akarták tovább pasz- szolni - legalábbis így hallotta Ricsitől. Ezt követően próbálta meg sorokba szorítani a vádalkut kötött férfit az ügyész. Arról faggatta, hogy a rendőröknek miért nem említette korábban a „szerb-vonalat”. Nem gyako­roltak nyomást önre, hogy a vallomását megváltoztassa? - kérdezte dr. Szabó Ferenc. - Én akkor csak arra koncent­ráltam, hogy az előzetes letar­tóztatásból kijöhessek - érke­zett a felelet. ■ N. N. M. Méltó emlék a művésznek MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Hová megy nyaralni, mennyi pénzt szán rá? BALOGH Eszter, Baja:- Gimnazista vagyok, saját keresetem még nincs. Szüleimmel közösen töltünk majd el egy hetet Gunaras fürdőn (Dom­bóvár közeli termál). Rend­szeresen oda járunk, és ek­kor anyu helyett én főzök. Ha az idén lett volna drámatá­bor, oda szívesen mentem volna. Tagja vagyok a III. Bé­la Színistúdiónak, vonzódom az irodalom, a költészet iránt. Sajnos ez elmarad. Más tá­borba nem megyek. Barátnő­immel tervezünk egy közös hétvégét nagyszüleik balato­ni üdülőjében, ahol önellátók leszünk, csak az útiköltséget kell fedeznünk. Egyébként a családi egyhetes nyaralásra összesen 40 ezer forintot köl­tünk. TOLDI BRIGIT­TA, Kiskunfél­egyháza: Sajnos na­gyon régen nem voltam már nyaralni. Ennek több oka van. Sokat dolgozom, egyedül nevelem a gyermekemet, és most főisko­lára is járok, jogot tanulok. De kislányomat elküldöm vakáci­ózni: ő megy Esztergomba, Szőregre, Balatonra, Pestre, rokonokhoz. Legutóbb, három éve együtt voltunk Eszter­gomban nyaralni. Ha most el­mehetnék, Spanyolországot választanám. Érdekel az ottani kultúra és az emberek. Hogy mennyi pénzt szánnék rá? A maximumot. Ha én egy­szer nyaralok, akkor abban ne legyen hiba! FALUDI JUDIT Kiskunmajsa:- Egy utazási irodában dol­gozom, s eb­ben az idő­szakban má­sok nyaralásának intézését végzem. A munkám miatt va­lószínűleg csak az utószezon­ban tudok szabadságra men­ni, habár már így is jutott egy kis időm a kikapcsolódásra, mert a múlt hét végét Siófo­kon töltöttem. Jellemző egyéb­ként, hogy elsősorban a bel­földi-, és üdülési csekket is el­fogadó üdülőhelyeket keresik a cégünkön keresztül. Jóma­gam legszívesebben Horvát­országba vagy Szicíliára utaz­nék, de a legnagyobb álmom, hogy egyszer eljussak a Maldív-szigetekre LÁSZLÓFI ATTI­LA, Kecskemét:- Idén Tokaj- hegyalján sze­retnék nyaral­ni. Szeretem ugyanis a bort és ezért a borvidékeket is. Külföldi, híres bortermelő vi­dékeken még nem jártam, elő­ször a hazaiakat derítem fel. Egy hosszú hétvégét tudok rá­szánni csak, elég sokat dolgo­zom. Erre becsléseim szerint a párommal együtt körülbelül hetvenezer forint elég lesz. jakabszállás Méltó emléket állí­tanak -Dttttty Tibor festőművész emlékének. A Táj-Kép-Festő Al­kotótábor neve eggyé forrt Dulity Tiborral. Most, június 24-étől a Kiskunsági Nemzeti Park terüle­tén lévő Péteri-tónál 13. alkalom­mal lesznek együtt a művészek. A tucatnyi alkotó július 2-án cso­magol, s Jakabszállásra megy, ahol ott lesznek mindazok, akik a nemrégiben elhunyt festőmű­vésszel együtt dolgoztak. A jak- abszállási dr. Benkő Éva tábor­szervező birtokán kopjafát állíta- Tratr Dulity Tibor emlékére. A szombaton 12 órakor kezdődő eseményen átadják azt az ado­mányozási szerződést, amellyel- a művész végakarata szerint - a közösségi kiállítási célokra fel­ajánlott műtárgyak Fülöpjakab és a helyi önkormányzat tulajdo­nába kerülnek. A kopjafát Tóth László fővárosi művész készíti. A jövő évi alkotótábort - új névvel- pedig már Sáska Tibor festő­művész vezeti. Feladatok: *♦ hitelkérelmek kockázati szempontú értékelése,-* vállalati limit-előterjesztések. ügyfélminősítések készítése, •+ hitellel rendelkező ügyfelek pénz­ügyi helyzetének nyomon követése, «♦ tárgyalásokon való részvétel, illetve ügyfelekkel való kapcsolattartás,-* közreműködés a kockázatelemzési és adósminősítési rendszerek fejlesztésében. Elvárások: «♦ szakirányú felsőfokú végzettség,-* mérlegelemzési ismeretek, •* banki vagy vállalati pénzügyek területén szerzett, legalább 2 éves tapasztalat, **> angolnyelv-tudás,-* jó kommunikációs és kapcsolat­teremtő készség, •* önálló munkavégzés, döntési készség, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Amennyiben hirde­tésünk felkeltette ér­deklődését, és szí­vesen csatlakozna a CIB Bank Rt. csa­patához, úgy 2005. július 1-ig jelent­kezzen honlapun­kon, a www.cib.hu karrier oldalán a fenti hirdetésre, ahol a pályázati feltétele­ket is olvashatja, vagy küldje el fény­képes önéletrajzát a 6000. Kecskemét, Csányi út 1-3. cím­re, fiókunkba. wwwxib.hu CIB, a Gruppe Banca Intesa bankja

Next

/
Thumbnails
Contents