Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

FOTÓ: GALAMBOS SÁNDOR A l ovasparadicsom nem álom KECSKEMÉT Az 1978-as négyes-, az 1999-es kettes-, majd a tavalyi négyesfogathajtó-világbajnoksá- got követően ismét a hírős város­ban randevúzik a világ fogathaj­tóinak elitje. A Szabadidőköz­pontban rendezik meg a szakág egyik Világkupa-fordulóját (júni­us 24-26.), melyre 57 fogat neve­zett. Mondok József, a Magyar Lovasszövetség fogathajtó szak­ágának elnöke szerint nem meg­valósíthatatlan elképzelés az, hogy Kecskemét lovasparadi­csommá váljon: dr. Balogh Jász­lával, a megyei közgyűlés elnö­kével és dr. Szécsi Gábor polgár- mesterrel azon munkálkodik, hogy a VK-fordulót továbbiak kö­vessék. TOVÁBBIAK A11. OLDALON. Honfoglalás kori magyarok portyáztak tegnap délután Kecskemet főterén. Látványos felvonulásukkal a II. Táltos Nap programjaira kívánták felhívni a figyelmet. Az ősmagyar hagyományok őrzői szombaton a vízműdombnál jönnek össze. Lesz ott minden, ami honfoglalás kori: lovasok, íjászok, solymászok és korabeli divatbe­mutató is. Információs telefon (ingyen hívható) hétköznap munkaidőben! Petőfi Népe zöldszám: 80/480-756 MA: EGESZSEG Petőfi Népe A Duna - Tisza köze napilapja NÁLUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK Frissföl, 175 g (20%): 39 Ft írható Philips DVD: 219 Ft KECSKEMET 2005. június 21., kedd Ára: 79 Ft, előfizetve: 66 Ft LX., 143. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás Városháza: kétszáz dühös ember lakossági fórum Nem kell a mezőőri szolgálat! Kecskemét A megyeszékhely főterére is kivonulnak a gazdák traktoraikkal, ha nem vonja vissza a város a me­zőőri járulékról szóló ren­deletét. Kecskemét képviselő-testülete idén döntött arról, hogy a város­hoz tartozó külterületeken beve­zeti a mezőőri járulékot, amely­nek mértéke hektáronként 2 ezer forint. A rendeletet azért hozták meg, mert jogszabály írja elő, hogy mezőőri szolgálatot csak akkor működtethet az önkor­mányzat, ha kiveti a járulékot. A város előzetesen ugyan foly­tatott egyeztetéseket, de mint kiderült, szinte csak a felügye­leti szervekkel. A botrány pe­dig valójában ebből kereke­dett. A gazdaszervezetek, a gazdálkodók ugyanis nehez­ményezték, hogy őket ez ügy­ben érdemben senki meg nem kérdezte. Ilyen előzmények után tegnap lakossági fórumot tartottak a vá­rosházán, ahol kétszáznál is több dühös gazda gyűlt össze. Eljöttek többek között ősterme­lők, családi gazdálkodók, a gaz­dakörök és az agrárkamara kép­viselői is. A lakossági fórumon egyedül Molnár Tibor kecskeméti helyi képviselő, környezetvédelmi ta­nácsnok képviselte az önkor­mányzatot, így aztán neki kel­lett zsebre vágnia a dühödt fel­szólalásokat. FOLYTATÁS A 2. OLDALON. NÉZŐPONT A 2. OLDALON. Halálos baleset az 51-es úton Solt Halálos kimenetelű közle­kedési balesethez riasztották a mentőket és a tűzoltókat a Solt és Harta településeket össze­kötő úthoz tegnap késő dél­után. Egyelőre ismeretlen ok­ból az 51-es főúton frontálisan ütközött össze egy Ford Escort és egy Fiat Ducato típusú gép­kocsi. A Fordban utazó három ember egyike a helyszínen éle­tét vesztette, őt csak feszítő-vá­gó berendezéssel tudták kisza­badítani a roncsok közül. Két utas súlyosan sérült. A másik gépkocsiban egyik utasnak sem esett komoly baja. ■ OH Hárommilliós cigifogás csikéria Hatezer doboz ma­gyar adó- és zárjegy nélkü­li cigarettát találtak a ha­tárőrök Csikérián. Németh Zoltán, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferen­se elmondta: a Bácsalmási Határ- rendészeti Kirendeltség járőre a hétvégén szúrta ki azt a kisteher­autót, ami behajtott az egyik ta­nya udvarába. A szerb rendszá­mú jármű utasai nagyban pako­lásztak, majd gyalogosan távoz­tak. Később visszatértek a hely­színre, és folytatták a rakodást. I Az „anyagmozgatást” követően az egyik férfi bepattant a gépko­csiba, elindult Csikéria irányába, de a lesben álló határőrök feltar­tóztatták. A házban tartózkodó férfi, hallva a fékezést, „munka­társa” után rohant, egyenesen a határőrök karjaiba. A gépjármű átvizsgálásakor a járőrök nem ta­láltak semmit, ezért házkutatást tartottak. Az épületben hatszáz karton Memphis márkájú cigaret­tára bukkantak. A helyszínre ér­kező vámnyomozók lefoglalták a közel hárommillió forint értékű, ismeretlen eredetű dohányárut, az elkövetőkkel szemben pedig büntetőeljárást indítottak. ■ OH Előbb elkábít, majd elpusztít megelőzés A kábítószer-fo­gyasztás független a családok anyagi hátterétől; a legveszé­lyeztetettebb 16-17 éves kor­osztály. A fiatalok felvilágosí­tása mellett alternatívát is fel kell kínálni nekik szabadide­jük eltöltésére - közölte az If­júsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszté­rium politikai államtitkára hétfőn Budapesten. Majd Mesterházy Attila hozzátette: Magyarország sokáig tranzit­ország volt a kábítószer-ke­reskedelem szempontjából, manapság viszont egyre több­Droggal kapcsolatos bűncselekmények 2004-ben Kecskemét 139 Baja 21 Kalocsa 70 Kiskőrös 30 Kiskunfélegyháza 6 Kiskunhalas 12 Kunszentmiklós 8 Összesen: 286 féle és egyre nagyobb men­nyiségű drog érkezik az or­szágba. CIKKEINK A 2. ÉS A 6. OLDALAKON. A fogakat tönkreteheti a fogkő Sok-sok fog meg­menthető lenne, ha az emberek nem csak akkor menné­nek el a szakorvos­hoz, amikor már nagyon fáj. Az egészséges fogaza- túaknak is fel kell keresniük időről időre a doktort, mert őket is fenyegeti cyfogkő. 9. OLDAL. Segalt Hollandiában is figyelték Egy éve fi­gyelték már Segalt a rendőrök, így senki sem hiheti, hogy vasár­nap hajnalban véletlenül ellenőrizték a gépkocsiját egy bevásárlóközpont parkolójában. 14. oldal. IDŐJÁRÁS Ma mérsékelt északi szél fúj. De- g - rűs száraz idő t % * lesz. Délutánra 27 fok várható. 16. oldal E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE Mihályka Gyula. A Petőfi Népe honlapja: www.petofinepe.hu Jó a vízminőség, bátran pancsolhatunk! bács-kiskun A megyében egy strandon mutatkoz­nak problémák a vízmi­nőséggel. A folyókon, ta­vakon kijelölt szabad strandokon azonban ki­váló a víz, bátran pan­csolhatunk. A strandok üzemeltetőinek rendszeresen végezniük kell az úgynevezett önkontroll vizsgálatot, és probléma ese­tén azt jelezni az ÁNTSZ-nek. Ezen kívül a tisztiorvosi szol­gálatok is ellenőriznek, de ha­tósági vízmintát csak nyitás előtt vesznek. A kecskeméti ÁNTSZ hatáskörébe tartozó felszíni vizeknél még sehol É Ilona városi tiszti főorvos- tói. Tisza- kécskén jövő héten lesz a sza­bad strand helyszínkijelölő el­járása. Tó'sfürdőn és Tisza- ugon a települések jegyzői még nem jelezték, hogy mikor történik a helyszínkijelölés. Tasson és a kecskeméti Sza­badidőközpontban idén nem lesz fürdőzés. A szabad stran­dok helyszínkijelölése alkal­mával az ÁNTSZ többek között A soltvadkerti Petőfi-tavat is sokan keresik fel a nyári kánikulában. vízmintát vesz, ellenőrzi a szo­ciális helyiségek meglétét, a strand általános állapotát, és csak ezt követően engedélyezi a fürdőzést. A strandok jelen­legi vízminőségéről elmondta: területükön egy olyan strand van, ahol visszatérően rossz a vízminta. Ott az ÁNTSZ ma végzi el a helyszíni vizsgálatot, és csak ezt követően hozzák nyilvánosságra, hogy melyik strandról van szó. Bács-Kiskun többi fürdőhe­lyeivel kapcsolatosan dr. Sztakó Ágnes megyei tisztior­vostól kaptunk tájékoztatást. Elmondta, hogy fürdőhelyet, szabad strandot eddig a Sugovicán három helyen, vala­mint a kunfehértói, a szelidi és a soltvadkerti tavaknál, illetve a majsai fürdő területén lévő mesterséges tónál jelöltek ki. Ez utóbbi ugyanis szintén fel­színi víznek minősül. A vízmi­nőség mindenütt kiváló. Érde­kesség, hogy ettől az évtől a fel­színi vizeken a strandok üze­meltetőinek kéthetente kell el­lenőrizniük a vízminőséget. ■ Takács Valentina FOTÓ: SINKOVICZ LÁSZLÓ Ho nfoglalók a főtéren

Next

/
Thumbnails
Contents