Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 17., PÉNTEK OLVASÓI CSALÁDUNK Boldog szülinapot! vaslóczki Ágnest Városföldön 18. születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel köszönti és további Iskolai éveihez sok sikert kíván ÉDESANYA, PETI BÁCSI, DZSENIFER, ORSIKA ÉS BÁLINT két ballagás volt idén a kecskeméti Nyitra utcai oviban. Először a nagycsoportosok ballagtak el, aztán az egész óvoda a bugaci Karikás csárdába, hogy egy családi dzsemborival búcsúztassák a tanévet. Lehetett lovagolni, enni-inni, játszani - de ami a legfontosabb: együtt lenni. „CSAPATUNK az osztály kemény magja (református gimnázium 11/B). Sorozatos megpróbáltatások után az országos Kalandtúra versenyen induló 120 csapatból a legjobb 21-be sikerült bekerülnünk. Kétnapos fizikai és szellemi versenyen mérték össze tudásukat a versenyzők. A hatfős csapatokat két részre osztották, hárman terepen, hárman a bázison tehettek tanúbizonyságot képességeikről. Kemény munka árán csapatunk - HírVikings - elnyerte az első helyet és az ezzel járó Vörös-tengeri bú- várutat. Az osztály lánycsapata 13. lett. Csapattagok: Könczöl Gábor, Tánczos Csaba, Demjén András, Szabados László, (tanár), Kutast Bence, Tóth János, Huszta Dávid. ” Névnapi köszöntés RABI ROBIT és IFJ. RABI ROBIT Zsanán névnapjuk alkalmából szeretettel köszönti és az életben sok boldogságot a Z E R ETŐ Az Untver Szövetkezeti Rt-nél a közelmúltban került sor a szokásos fehérasztalos, évértékelő termelési tanácskozásra. A tájékoztató és a munkatársakra váró feladatok ismertetése után Szarka Balázs vezérigazgató kitüntetéseket adott át az arra legméltóbbaknak. Gubényl Lászlóné koordinációs asszisztens a cégcsoport alapításának 55. évfordulója alkalmából létrehozott Univer Hűségdíjban részesült. Kapásné ülés Ildikó közgazdasági vezető Univer Díjat vehetett át. Czlgány Anna számviteli ellenőr, Hartyányi Ferencné pénzügyi vezetőhelyettes, Kotvics Istvánná munkaügyi előadó és Uhrin Mihályné munkaügyi előadó - bérelszámoló példamutató munkáját pedig Kiváló Dolgozó kitüntetés adományozásával ismerték el. Mindannyiuknak gratulálunk! AntaCLázár és SziCi Anna májusban ünnepeltél60. házassági évfordulójukat Qarán. tóból az alkalomból köszönti Őket és jó egészséget kíván: lányuk, vejük, unokavejeik, unokáik, dédunokáig a népes rokonság és a kedves ismerősök Pgyben köszöntika 'Papát 80. születésnapján. Dr.Bódi Zsuzsanna pszichiáter szakorvos, gyermekpszichiáter rezidens, pszichoterapeuta rezidens iaaanrenfißlM Az Univer Coop Rt hagyományos termelési tanácskozásán Patakyné Peák Mária vezérigazgató értékelte az elmúlt év teljesítményét és felelevenítette a legfontosabb eseményeket A 2004-es év a társaság számára a kemény árverseny éve volt, mely a sok nehézség ellenére, a kollégák szorgos munkájának köszönhetően sikeresen zárult Ez a nap a vezérigazgatói tájékoztató, a remek vacsora és kiváló hangulat mellett, különösen azok számára marad emlékezetes, akik kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesültek. Besenyői Julianna áruházvezető, Szabó Tamás gazdasági vezető és Tisza Péter sütőipari igazgató Univer Díjat vehetett át, további negyvenhét munkatárs tevékenységét pedig Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerte el a társaság vezetése. Mindenkinek gratulálunk! 'Tesóm! ‘Köszöntekig a fiarmadiljX első napján! Koppon 6o[doß szüíinapot líjváno^! «t *■ «t ♦ «t. ♦ KISS XTXJXFT ♦ 1. születésnapja alkalmából sorsok szeretettel köszönti: apa, anya, nagypapa, nagymama. «L <S«+* «L NIKOTIN STOP!® A XXI. század egyik leghatékonyabb, dohányzásról leszoktató kezelése. Egyetlen alkalom ... Kecskemét, Dunaújváros, Kalocsa, 70/450-2373 | Szekszárd, Paks, Kiskőrös: ____________________« Kiskunhalas, Baja, Kiskunfélegyháza: 30/218-0985 Fájós és duzzadt végtagok panaszainak enyhítése műtét nélkül Lábszárfekélyek gyógy ítása Köröm- és bőrgombásodás tünetmentesítése Dr. Szolnoky Győző egyetemi tanársegéd, Ph.D. bőrgyógyász szakorvos Kecskemét, Wesselényi u. 1. | Bejelentkezés: 20/326-616L ÉRSEBÉSZETI, sebészeti magánrendelés DR. CSERÉNYILÁSZLÓ főorvos- végtagi panaszok- érszűkület- visszerek korszerű, injekciós kezelése Ketskemól, Bagoly u. T/A Meditress Egészségház BajaUntkszés: 16-19 óráig, s 06-30/2-21-21-31 5 Dr. Gyarmati Csaba Plasztikai sebész, sebész Has-, mellplasztika, Fülkorrekció, Zsírleszívás testtájanként (has, comb, térd, boka, kar, hátstb.), Arcplasztika, lézeres arcfiatalítás, Bőrelváltozások, anyajegyek, bőrdaganatok eltávolítása esztétikus eredménnyel, Visszerek műtéti kezelése Egyéni esztétikai problémák megoldása Rendel: - Kecskemét, Meditres Egészség ház (Bagoly u.) • Kaposvár, Seffer-Renner Maganklimka p Bejelentkezés: 30/228-3705. |