Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-01 / 126. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 1., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Hercegszántó Nagyon jól érezték magukat a fiatalok a hétvégén a IV. jó­tékonysági gyermeknapon. A hajszobrászaton a színek kavalkádja került a gyerekek fejére. Miután elkészültek a hajremekművek, következhetett a fiúk színpadi szereplése. A lányok inkább a testfestést választották. A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Bács-Kiskun Megváltozott az ügyfélszol­gálat nyitva tartása az APEH Bács- Kiskun Me­gyei Igazgatóságán és kirendeltsé­gein. Mától a kecskeméti APEH- központ, valamint a bajai, a kis­kunhalasi és a kalocsai APEH-ki- rendeltség a következő időpontok­ban várja az adózó állampolgáro­kat: hétfő 8.00-18.00, kedd szün­nap, szerda 8.00-15.30, csütörtök 8.00-12.00, péntek 8.00-11.00. Baja Szombaton 18 órától a tria­noni békediktátumra emlékeznek 1920. június 4-i aláírásának 85. évfordulóján a belvárosi templom előtti téren. Mint az a Rákóczi Szö­vetség bajai szervezete és a Bács­kai Polgári Kör meghívójában áll: verssel, zenével és imával emlé­keznek. Baja Szombaton fél 6-kor emlék­táblát avatnak a város díszpolgá­ra, Lukin László zenepedagógus emlékére a zeneiskola aulájában. Ünnepi beszédet mond Széli Péter polgármestere, közreműködik az iskola kamarakórusa. Hét órától a belvárosi templomban szentmise lesz Lukin László emlékére. Utá­na, a Belvárosi orgonaesték soro­zat keretében ad hangversenyt Lantos István orgona- és zongora- művész, valamint Sebestyén Já­nos orgona- és csembalóművész. Baja / Budapest Ma 17 órakor nyitja meg Mészáros Gábor kera­mikusművész kiállítását dr. Feledy Balázs művészeti író a fővárosi Duna Galériában (XIII. kerület, Pannónia utca 95.) A tárlat június 19-ig tekinthető meg hétfő kivéte­lével naponta 10-től 18 óráig. Izsák Trianon-vasárnap lesz június 5-én a református templomban. A APEH 10 órakor kezdődő program kere­tében Tisza István élete és kora címmel emlékbeszédet mond dr. Tőkéczky László történész. Kecskemét Szemtanúkat keres a városi rendőrkapitányság közleke­désrendészeti osztálya, illetve vár­ja annak az ismeretlen motoros­nak a jelentkezését a körülmé­nyek megnyugtató tisztázása vé­gett, aki részese volt egy május 6- án 12.30-kor a Ceglédi út 11. előtt történt balesetnek. Egy 34 éves kerékpáros Katonatelep felé tartott a bicikliúton, amire felhaj­tott egy férfi egy fekete színű, új­szerű robogóval, és összeütköz­tek. A kerékpáros a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A moped fekete alapfestésében rózsaszín minták voltak csakúgy, mint a mo­toros fekete színű’bukósisakján. Az üggyel kapcsolatos bejelenté­seket a 76/484-6>&4-es központi szám hívásával lehet megtenni. Kecskemét Közmeghallgatást tart a képviselő-testület ma 16 és 17 óra között a városháza dísztermé­ben. Várják a városlakókat és az érdekelt szervezetek képviselőit egyaránt: közérdekű témákban kérdezhetnek és tehetnek javasla­tokat. Kerekegyháza A lángok martaléka lett egy lakó­ház 90 négyzetméte­res melléképületé­nek tetőszerkezete tegnapra virradó éjszaka az Andrássy úton. A nem sokkal két óra után ütött ki, a kerekegyházi és a kecskeméti tűzoltók rövid idő alatt eloltották. Azt egyelőre nem tudni, hogy a lángok mitől kelet­keztek, de az elsődleges felméré­sek szerint mintegy félmilliós kárt okoztak. Senki sem sérült meg. lakitelek Kézimunkaszakkör indult néhány évvel ezelőtt a faluban a he­lyi nőbizottság és a könyvtár szervezésében. Az ügyeskezű asszonyok szerdánként találkoznak. Munkáikból a minap kiállítást rendeztek a könyvtárban. Túrautak lovasoknak, gyalogosoknak kerekegyháza Hazánk szá­mos részén a turizmust tartják annak a kitörési pontnak, amely gazdasá­gi és humán erőforrás szempontjából talpra ál­líthat, illetve megerősít­het településeket. Kerek­egyházán is kínálkoznak a lehetőségek. Ezért ké­szítették el nemrégiben a turizmusfejlesztési kon­cepciót. A tanyasi turizmusnak már komoly hagyományai vannak Kerekegyháza környékén. Hazag Lívia településfejlesztő szerint a természeti értékek mellett nagy előnyt jelent, hogy egyre több külföldi - Németor­szágból, Hollandiából - telep­szik itt le. A vonzerők között ott van az is, hogy jó néhány vállal­kozó idejében felfedezte a kör­nyék szépségeiben rejlő lehető­séget, és színvonalas tanyai vendéglátóhelyet alakított ki. A Kiskunsági Nemzeti Park közel­sége szintén előny éppúgy, mint a szom­szédos fülöp- házi homok­buckás. A tér­ség legfőbb vonzereje az ökoló­giai adottsága. A város képviselő-testülete egyetértett abban, hogy az útfel­újításokra töb­bet kell áldoz­ni, s jó lenne egy teleház, il­letve turisztikai információs iroda. A helytörténeti gyűjte­mény házában érdemes lenne helyi alkotók munkáit bemutat­ni, s a pusztatemplomot élővé tenni. Az üzleti turizmus is fej­lesztésre szorul éppúgy, mint az információs hálózat. Az öko- túra-útvonal sok lehetőséget rejt a lovaglásra alkalmas útvo­nalak kijelölésével együtt. A sa­ját harcok vívása helyett térségi fejlesztési modellekre, együtt­működésre van szükség, akár szervezeti formában. Ugyanis piacképes szolgáltatások nél­kül nem valósulhat meg ven­dégforgalom. ■ P.S. 2000 2004 4346 7502 56% 70% Gyorsan épülhet a bicikliút foktő - Kalocsa A kerék- párúton való közlekedés biztonságot nyújthat a ke­rekeseknek, de nem min­denki örül, ha kertje alatt halad a nyomvonal. Attól függetlenül, hogy három évvel ezelőtt több mint 10 millió forintos adóssággal rendelke­zett Foktő, mára 50-60 millió fo­rintja van a településnek beru­házások önerejéhez - tudtuk meg Jakab Ferenc polgármes­tertől. A településen élők régi vágya teljesülhet, ha megépül a Foktőt és Kalocsát összekötő ke­rékpárút, ami a kalocsai háló­zathoz kapcsolódik majd. A na­pokban a terveket bemutatták a községházán a település lakói­nak is. Ám az érdeklődés cse­kély volt, és a megjelentek is in­kább amellett kardoskodtak, ne az ő földterületükön, hanem a szomszéd birtokán jelöljék ki a nyomvonalat. Az összesen 3,5 kilométer ke­rékpárút nyomvonala végig víz­parton vezet majd. Egyelőre az építési engedély megérkezésé­re vár a foktői vezetés. Annak birtokában kezdik meg a több mint 40 millió forintos beruhá­zást, akár pályázati támogatás nélkül is. Az első szakaszt, a községtől az ipari park elkerülő útjáig még a nyáron szeretnék megépíteni, így a balesetve­szély megszűnne. Az útszakasz megépítése legalább 20 millió forintba kerül majd.- A hatósági engedély birto­kában azonnal szeretnénk meg­kezdeni a kerékpárút építését. A pénz összeszedése és a törvé­nyes út megtartása három évünkbe került. Remélem, az építkezéssel három hét alatt el­készülünk - mondta a polgár- mester. Valamint 2 éves szerződés kötése esetén az előfizető 5 db zene letöltésére jogosító kupont kap ajándékba, melyet a T-online Zeneáruházában használhat fel. « ADSL Multimédia csomag letöltési sebességét 768 kbps-ról 1536 kbps-ra • ADSL Prémium csomag sebességét 512 kbps-ról 1024 kbps-ra • ADSL Alap csomag sebességét 384 kbps-ról 512 kbps-ra emeljük. A letöltési sebességek az elméletileg elérhető maximális sebességeket jelentik. A sebességnövelés fokozatosan történik 2005. júniusban. Meglévő előfizetőinknek külön teendőjük nincs. JAGUAR internet-csomag akció: Kecskemét József Attila legszebb verseit rejtik azok a kötetek, amelyeket az ünnepi könyvhét alkalmá­ból adtak át tegnap a Lánchíd Utcai Általános Iskola végzős diákjainak. Hámori Zoltán, a válogatás szer­kesztője és dr. Balogh László, a kötetet kiadó megyei közgyűlés elnöke nyújtotta át a könyveket. I Svin enhTte Száguldjon dupla sebességgel - változatlan áron! június 1- július 31. között 0 Ft a belépési díj! (határozott idejű megrendelés esetén) Június 1-től megduplázzuk a korlátlan ADSL szolgáltatások sebességét! • « • & #> Sí Az internet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium informatikai és , , , ,. . Hírközlési tamogatasaval jutott el az On lakóhelyére. Minisztérium a e hnl 10 I További díjainkról és szolgáltatásainkról ügyfélszolgálatunk nyújt információt, a 184-es díjtalanul hívható telefonon A Magyar Telekom Csoport tagja ■ Munkatársunktól FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents