Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
PROGRAMOK Grátisz 8, oldal Grátisz AJANLO A környezet- és természetvédelem jeles napjai KALANDOZÁSOK AZ ARBORÉTUMBAN. A madarak és fák napján, május 10-én, kedden 9-től 16 óráig a Kecskeméti Arborétumban természetismereti játszóházat és akadályversenyt szervez a Kiskunsági Nemzeti Park és a Kefag Rt. A programra szeretettel várják az óvodásokat és általános iskolásokat egyaránt. A részvétel ingyenes, jelentkezni a 76/510-596, illetve az 76/500-068-as telefonszámon lehet. MUZSIKÁLÓ TERMÉSZET. A Kecskeméti Ifjúsági Otthonban Madarak, pillangók, bogarak és egyéb állatfajták a zenében címmel ifjúsági hangverseny rendeznek kisiskolásoknak május 11-én, szerdán, 14 órától. A műsorban elhangzik Vivaldi Négy évszakjából az első tétel, a Tavasz, Haydn D-dúr vonósnégyeséből az I. tétel - a pacsirta, Schubert A méh, Faure A pillangó című műve, valamint Saint-Saens Az állatok farsangja című alkotásából a hattyú tétel. Közreműködik a Chorhidea kamarazenekar és dr. Szappanos Albert állatorvos. A doktor úr rovargrafikáiból és lepkegyűjteményéből ízeltlábú dimenzió címmel összeállított kiállítást az előadás után, 15.30-kor nyitja meg Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa. A tárlat május 23-áig látható munkanapokon 9 és 18 óra között, hétvégén és ünnepnapokon az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan. Halasi írisz A kiskunhalasi Közösségek Háza és az Írisz-kertészet közösen szervezik meg 13-án, pénteken a Halasi írisz napját. Ezen a napon ingyenes buszjárat indul az európai hírű írisz-kertbe, a sétálóutcában emléktáblát is avatnak a „Virágos város" kezdeményezés keretében. Szakmai konferenciát is tartanak és természetesen virágvásár is lesz. A zenés filmvetítésen Patai Tivadar és barátai is közreműködnek. FOTÓ: TAPODI KÁLMÁN Emeretta-nosztalgia Tartalmasnak ígérkező koncertet ad ma este a bajai Armstrong Klubban az Emeretta csoport. Az éjjel fél 11-kor kezdődő nosztalgiabulin felevenednek a 60-as, 70-es és a 80-as évek magyar és külföldi rock- és popslágerei - élő interpretációban. Lengyel nap A hetényegyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház május 9-én, hétfőn lengyel napot rendez. A könyvtárban 10 órakor nyílik meg a het- ényegyháziak munkáiból összeállított kézimunka-kiállítás. A lengyel- országi Tarnow múzeumának anyagait fotókon örökítették meg, ebből mutatnak be egy csokrot, a rendezvényt dr. Nádasdi Miklós ön- kormányzati képviselő nyitja meg 16 órakor művelődési házban. Lengyel néptáncokat lehet tanulni 16.30-tól, majd 18 órakor hangzik el Komáromi Attilának, a Katona József Társaság elnökének előadása, melynek címe Az elesett katonák emlékére. Közreműködik Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Szabó Sándor tárogatón. Este fáklyás ünnepi megemlékezést tartanak. Török-magyar párviadal A Magyar Nemzeti Múzeumban (Budapest, Múzeum krt. 14-16.) szombatonként históriás történeti játszóházat tartanak. A sorozat utolsó rendezvényén ma 10.30-tól török-magyar délelőtt lesz. A foglalkozások alatt meg lehet tanulni a török sisak, tálca és édesség, valamint a fokosok, cégérek, sőt a párta készítésének módját is. A korfelidéző játék során a magyar végváriak és a törökök vitás ügyüket párviadallal döntik el, melynek végén békét kötnek. Ezután közösen elfogyasztják a készített édességet, és megtekintik a karagöz játékot. Zene és irodalom Baján az Ady Endre Könyvtárban (zsinagóga) ma 17 órakor kezdődik az Ezüst Kürtök Alapítvány zenés irodalmi estje. Lehotka Gábor orgonaművész előadásában Purcell és J. S. Bach művei hangzanak el, Nyári István előadóművész pedig Babits Mihály, Ady Endre, Bajor László, Moldován Vilmos és Túrmezei Erzsébet alkotásaiból olvas fel. Lelkemnek fénye A kecskeméti tiszti klubban nyílt meg néhány napja Havasi Ica festőművész kiállítása. Műveit május 18-áig láthatjuk hétköznap 9 és 18, szombaton és a zárás napján 9 és 13 óra között. Alternatív rockbuli Baján a Black Out rock barlangban ma este 9 órától Acustic Jam Session in live, azaz me' nagy az arcunk címmel ad koncertet a White Draft együttes. Ilyenek is hallhatók: Kacsa, Beav&Dep, Ingy' van, Ha nem más, berúgtok... Grátisz MOZI Kecskemét, Hollywood Multiplex Május 7-8., szombat-vasárnap, 12.00, 15.45, 18.30 és 21.15 órakor - MENNYEI KIRÁLYSÁG; 11.30, 14.00, 16.00, 18.00 és 20.00 órakor - PATA CSATA; 19.30 és 21.45 órakor- FEHÉR ZAJ; 11.45, 14.00 és 18.15 órakor - BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 2.; 17.15 órakor - A RANDIGURU; 11.00 és 13.00 órakor - MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT; 14.45 órakor - A REPÜLŐ TÖRÖK KLÁNJA; 16.15 és 20.30 órakor - XXX 2.; 12.30.15.00 és 17.00 órakor - GORILLA BÁCSI; 22.00 órakor- CONSTANTINE, A DÉMONVADÁSZ; 19.00 és 21.30 órakor - ARSENE LUPIN; 9-10-11., hétfő-kedd-szerda, 15.45,18.30 és 21.15 órakor - MENNYEI KIRÁLYSÁG; 14.00, 16.00,18.00 és 20.00 órakor - PATA CSATA; 19.30 és 21.45 órakor - FEHÉR ZAJ; 14.00 és 18.15 órakor - BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 2.; 17.15 órakor - A RANDIGURU; 14.45 órakor - A REPÜLŐ TÖRÖK KLÁNJA; 16.15 és 20.30 órakor - XXX 2.; 15.00 és 17.00 órakor - GORILLA BÁCSI; 22.00 órakor - CONSTANTINE, A DÉMONVADÁSZ; 19.00 és 21.30 órakor - ARSENE LUPIN Kecskemét, Otthon mozi Május 7., 19.00 - HIÚSÁG VÁDolgozat Wass Albertról A kiskunhalasi Szilády Áron Társaság irodalmi pályázatot hirdet Wass Albert egy szabadon választott műve feldolgozására. Pályázhat minden, halasi középiskolában tanuló diák. A dolgozat terjedelme maximum 15 oldal lehet. A pályázatokat a Szilády Áron Gimnázium titkárságán lehet benyújtani október 21-éig nyomtatott változatban, vagy floppyn. A pályázat jeligés, a fődíj 50 ezer forint. A KECSKEMÉTI PLANETÁRIUMBAN ma 15 órától a kisebbeket „mesés” program várja: a Csillagmese igaz mese valódi ismereteket nyújt égi társainkról. A felnőttek 16 órától megtudhatják: Van- e élet a Földön kívül. A tavaszi-nyári csillagképekről 13-án, pénteken, 20 órától lehet hallani, utána távcsöves bemutató következik. Csoportokat előzetes megbeszélés szerint bármikor fogadnak. Jelentkezni telefonon lehet a 76/50-50-75-ös számon, vagy e- mailben: bejelentkez@plani.hu. Az Egyesült Államoktól Izlandig A tiszakécskei Arany János Művelődési Központban ma 17 órakor Bardócz Attila tart diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót Gyalogos expedíció Izlandon keresztül címmel. Várnak mindenkit szeretettel, a belépés díjtalan. Ugyancsak ma nyílik meg az általa készített fotókból válogatott kiállítás, amely május 20-áig tekinthető meg. A fuvola és a nagy testvér, az orgona A Filharmónia-Raiffeisen bérlet következő előadására május 10-én, kedden kerül sor. A kecskeméti evangélikus templomban 19 órától ad koncertet Matúz István fuvola- és Baróti István orgonaművész. Műsorukon Bach, Vier- ne, Mozart, Schubert, C. Franck, Liszt és Király László művei szerepelnek. Jegyek válthatók az Erdei Ferenc Művelődési Központ pénztáránál és előadás előtt a helyszínen. HETImflsor 9-11., hétfőtől szerdáig, 19.30 SÁRA; 7-8., 16.30 - HÖLGYVÁLASZ; 8., 10.00 - MACKÓTESTVÉR, 8-10., 19.00 - A BUKÁS - HITLER UTOLSÓ NAPJAI; 9., 16.30 - Középiskolás filmklub: AZ ÉN XX. SZÁZADOM; 12-13., 19.00 - LUTHER Baja, Uránia mozi Május 7-8., 18.00 - A FŐNIX ÚTJA; 7-11., 20.00 - CSAK LAZÁN; 9-11., 18.00 - LUTHER; 12-13., 18.00 - A ZŰRHAJÓ, 20.00 - A KÖR 2. Kalocsa, Otthon mozi Május 7-8., 20.00 - LE A FEJJEL; 12-13., 20.00, 13-án 18.00 órakor is - 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL Kiskőrös, Peti mozi Május 7-8., 17.30 és 20.00 LUTHER Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi Május 7-11., szombattól szerdáig, 17.00 és 18.45 órakor - ELEKTRA* 12; 6-11., szombattól szerdáig, 17.30 és 20.00 MINT EGY ANGYAL* 12; 7-11., szombattól szerdáig, 18.00 és 20.30 - CSAK LAZÁN* 12; 7-11., szombattól szerdáig, 21.15 - SKIZO‘16; 7-8., szombat-vasárnap, 19.30 - KÓRIS- TÁK*KN (belépődíj nélkül);- TELI ÁLOM*12 (belépődíj nélkül) Kiskunhalas, Városi mozi Május 7-10., 18.00 - LEMONY STICKET - A BALSZERENCSE ÁRADÁSA; 7-8., 20.00 - KERÜLŐUTAK; 9-11., 20.00 - KÖZELEBB; 11., 18.00 - OLDBOY Kiskunmajsa, Művelődési központ Május 7., 18.00 - ÉN, PÁN PÉTER, 20.00 - CSUDAFILM; 13., 20.00 - KÖZELEBB Lajosmizse, Városi mozi Május 7., 20.00 - VEJEDRE ÜTÖK; 8., 20.00 - BÚJÓCSKA; 13., 20.00 - A BUKÁS -HITLER UTOLSÓ NAPJAI Soltvadkert, Városi mozi Május 7., 20.00 - A BUKÁS - HITLER UTOLSÓ NAPJAI; 8., 19.00 - AVIÁTOR; 13., 20.00 A RANDIGURU Uszakécske, Arany János Művelődési Központ Május 8., 17.00 - MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT, 7-8., 19.00 - A RANDIGURU; 12-13., 19.00- PENGE 3. - SZENTHÁROMSÁG SZÍNHÁZ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Május 7., szombat, 15.00 - RÓMEÓ ÉS JÚLIA, Honthy H.-bérlet KAMARASZÍNHÁZ Május 10., kedd, 17.W- ADRIENNE május 11., szerda, 17.00 - ADRIENNE május 12., csütörtök, 19.00 CASANOVA NUOVA ÜZEMSZÍNHÁZ Május 8., vasárnap, 19.00 AMPHITRYON május 11., szerda, 19.00 HELGE ÉLETE • május 13., péntek, 19.00 - A DÖG CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Május 7., szombat, 15.00 AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ, bemutató előadás május 8., vasárnap, 10.30 AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ, 16.00 - A PADLÁS ÉLETRE KEL, a viborgi Carte Blanche gyermekszínház vendégelőadása május 10., kedd, 10.00 - AZ EGÉRMENYASSZONY, 14.00- AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ május 11., szerda, 10.00 - AZ EGÉRMENYASSZONY, 14.00- AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ május 12., csütörtök, 10.00 - AZ EGÉRMENYASSZONY, 14.00 - AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ május 13., péntek, 10.00 - AZ EGÉRMENYASSZONY, 14.00- AZ ORR, A KANÁL ÉS A RIZSGOMBÓCFALÓ