Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-06 / 105. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁJUS 6., PÉNTEK 11 OLVASÓI CSALADUNK K lovas József és felesége, botos Ágota immáron huszadik házassági évfordulójukat ünnepelheti. Ezúton is szívből köszönti őket, és további boldog éveket kíván NÉGY FIUK, BOTOS MAMA, PAPA, ÉVI ÉS PETRA. SkI Kalcsu Kati Szépségszaión Édesanyám, Kovács Istvánná Tóth Margit április 1-jén ünnepelte születésnapját, édesapám, Kovács István május 7-én. Negyvenötödik házassági évfordulójuk is holnap lesz. Mindkettőjüknek boldog születésnapot és hosszú, egészséges életet kíván FIUK, ÖCSI, MENYÜK, GABIKA, VALAMINT UNOKÁIK, ANITA ÉS KRISZTIÁN. Röpis generációk neveli A kecskeméti női röplabdá- sok nemrégiben együtt ünnepel- t é k DUNSZT ISTVÁN testneve- lő tanár és röplabdaedző 60. születésnapját. A három évtizedes röpis múlt játékosai, gyermekes, felnőtt asszonyok a tanár úr arcképével díszített tortával és sokuk által aláírt labdával lepték meg korábbi nevelőjüket. Az egykori röplabdás lányok ezúton is köszönik Dunszt Istvánnak, hogy megtanította nekik, miként kell „elviselni” győzelmet, vereséget egyaránt, megtanítva mindannyiukat sportszerűen élni. IFJ. NAGY GYÖRGYÖT születésnapja alkalmából köszönti szerető mamája az alábbi sorokkal. Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közülietek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem, Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, Hogy vállamon huszonöt év van már... „Cserebogár, sárga cserebogár." oláh pétiké holnap lesz 3 éves. Boldog születésnapot kívánnak neki a dédik, Gizi mami, Gabi papa, Linda és apa. A kalocsai juhász Árminnak névnapjára sok boldogságot, ballagása alkalmából sok sikert kívánnak a nagybetűs Élethez SZÜLEI, NŐVÉRE, SÓGORA ÉS A NAGYSZÜLŐK. SOLTÉSZ LÍVIÁNAK Izsákra! Ballagásod alkalmából gratulálunk, és sikeres érettségit kívánunk! ANYA, APA, PISTI, MARTON MAMA, PAPA, SOLTÉSZ MAMA, KERESZTSZÜLEID y ^íTg'EDíls 2 JÓZÓ'EÍF'ET 2 és :\*£f£T ; 60. házassági ^ évfordulóján f szeretettéi 2 köszönti- csaiádja. 2 2 NIKOTIN Egyetlen kezeléssel szabaduljon meg káros szenvedélyétől a dohányzástól! Kecskemét; Dunaújváros, Kalocsa; (70) 450 2373 Szekszárd, Paks, Kiskőrös: Kiskunhalas, Ba/a, Kiskunfélegyháza: (30) 218 0985 SZERDAHELYI GITUSKÁNAK! Ballagásod és közelgő születésnapod alkalmából szívből köszönt A SZERDAHELYI CSALÁD íj' V(lPETOFI NEPE STEGNER MELINDÁNAK ballagása alkalmából , sok boldogságot, és ,«!S, iérettségijéhez .jJÉI .N^mSftiagyon sok sikertjfc / kíván Ági’ ■ családja. ™ jß ballagása alkalmából sok szeretettel köszöntik t és további sikereket kívánnak az érettségihez:-<t- szülei, keresztszülei 4 * # és a család V “ v ü Jk. ............ tö bbi tagja. ERSEBESZETI, sebészeti magánrendelés DR. CSERÉNYI LÁSZLÓ főorvos- végtagi panaszok- érszűkület- visszerek korszerű, injekciós kezelése Kecskemét, Bagoly u. 1/A Meditress Egészségház Bejelentkezés: 16-19 óráig, | 06-30/2-21-21-31 § Alakformálás2 Testformálás méretre A karcsú alak és a jó arányú test minden ember álma. Ha sem a diéta, sem a sok verejtékkel járó sport nem segített az ideális testforma elérésében, akkor valószínű, hogy a kötőszövetekben a túlzott salaklerakódás a probléma. A test körvonalainak megváltozását nemcsak a zsírsejtek megnagyobbodása, Hanem a kötőszövetben felgyülemlő salakanyag is okozhatja. Erre a problémára megoldás a Dr. Babor Wrap Sensation - algás testfáslizás, mely salaktalanítja a kötőszöveteket, feszesíti a bőrt és rendkívüli mértékben karcsúsít. A kívánt testrészeket algakivonattal átitatott mikroelasztikus csőfáslival borítjuk be. Az algakivonatok serkentik a szövetek salaktalanítását, a kompresszió pedig a bőr természetes összehúzódásának elősegítésére szolgál ezáltal jelentős körméret csökkenést okoz. A feszesítő és alakformáló fáslizás az algák salaktalanftó hatásával kombinálva tökéletes a testkontúrok feszesítésé- hez, cellulit, fogyási-, terhességicsíkok esetén, valamint elő- és utókezelésként esztétikai beavatkozásoknál. Már egy kezelés után is megdöbbentő azonnali eredmények láthatók! Célzott körméret csökkenés kúraszerű használat után a felsőcombokon, csípőn: kb. 9 cm, derékon: kb. 12 cm. A kezelés ára: 1 3 900 Ft Alikformáló programok € Alakformálás, fogyasztás © Narancsbőr kezelése © Terhességi csíkok kezelése O Testfeszesítés © Mellfeszesítés O Visszeres lábak kezelése © Wellness testkezelések c Alakformáló termékek Kecskemét Kisfaludy ház fszt. 4. (g)(76) 487 021 (30) 743 30 42 Budapest V. Váci utca 8. félem. 1. (?)(]) 318 49 51 ^(30) 743 30 41 www.kalcsukati.hu Kalcsu Kati mesterkozmetikus DÍJMENTES TANÁCSADÁS BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL 10 éves a Fflippi Lq m pcicß^ wAd% Ez alkalomból máj. 09-14-ig minden termék 10% kedvezménnyel kapható Kecskemét, Szolnoki út 10. Tel.: 76/507-132 A kedvezmény az akciós termékekre nem vonatkozik! Fények a lakásban. A világításnak a lakás különböző helyiségeiben betöltött szerepe igen fontos. Tervezésénél nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy minden felület kellő mennyiségű fényt kapjon, de emellett nagy szerepe van a szűrt, hangulatfénynek is. A kecskeméti Filippi Lámpa Áruház kínálatából több száz különböző stílusú és hangulatú lámpa közül választhatunk, amelyek barátságossá varázsolják otthonunkat, környezetünket. CZy Ha fájnak a lábai, • Fáj a dereka, háta, nyaka, * Ha fáradékony, rossz a közérzete; Ha ízületi és egy éb fájdalmai vannak; Ha nincs rendben az emésztése, keresse fel Prof. Dr. Csisztyakovot az orvostudományok kandidátusát, a Nemzetközi Tudományos Akadémia tagját! Kecskemét. Nyíri út 2/A Idönont-eaveztetés: 76/410-398; 30/294-16-74. Fájós és duzzadt végtagok panaszainak enyhítése műtét nélkül Lábszárfekélyek gyógyítása Köröm- és bőrgombásodás tünetmentesítése Dr. Szolnoky Győző egyetemi tanársegéd, Ph.l). bőrgyógyász szakorvos Kecskemét, Wesselényi u. í. í Bejelentkezés: 20/326-6161. Dr. Gyarmati Csaba Plasztikai sebész, sebész Has-, mellplasztika, Fülkorrekció, Zsírleszívás testtájanként (has, comb, térd, boka, kar. hátstb.), Arcplasztika, lézeres arcfiatalítás, Bőrelváltozások, anyajegyek, bőrdaganatok eltávolítása esztétikus eredménnyel, Visszerek műtéti kezelése Egyéni esztétikai problémák megoldása Rendel: - Kecskemét, Meditres Egészségház (Bagoly u.) • Kaposvár, Seffer-Renner Maganklimka " Bejelentkezés: 30/223-3705. A Stema Személygépkocsi Utánfutó Gyártó Kft. a kmetktx állás betöltésére keres munkatársat: <r anyaggazdálkodóZ-beszerző Elvárás: műszaki végzettség, biztos németnyelv-tudás, önálló munkavégzés. Pályázatokat önéletrajzzal, bizonyitványmásolatokkal együtt az alábbi címre kérjük 2005. május 20-áig eljuttatni: £ STEMA Kft. 6000 Kecskemét, Izsáki út 8 Jim Sanders evangélista imádkozik a betegekért Kecskemét, Kurucz krt. 16. (volt DUTÉP-étterem). § május 8. (vasárnap), 15 órakor.