Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-28 / 123. szám
SZERKESZTETTE: GÁL ZOLTÁN TELEFONSZÁM: 79/522-480 E-MAIL: gazo@petofinepe.hu HAJÓS PETŐFI NÉPE - 2005. MÁJUS 28, SZOMBAT Egy kis történelem hajós Már a régi időkben is lakott település volt. Neve - mely valószínűleg a lakosság hajóval (ladikkal, csónakkal) való közlekedésére utal - okmányban először 1366-ban említtetik. Területe az 1700-as évektől a kalocsai érsek, jelesül gróf Csáky Imre birtokában volt. Az ő kezdeményezésére érkeztek német telepesek 1722 és 1770 között. Az első telepesek érkezése után két esztendővel már állt a község kápolnája, néhány évvel később a temploma is. Ebben van elhelyezve a telepesek által Bussenből hozott csodatévő Mária-szobor. Hajós rövidesen neves búcsújáró hellyé vált. Jelentőségére jellemző, hogy 1756-ban vásártartási jogot és mezővárosi szabadalmat kapott. Jeles épülete a kastély. A jelenlegi helyén először Patachich Gábor érsek építtetett egy nyári lakot, melyet Batthyány József érsek 1766-ban átalakíttatott barokk kastéllyá. A Hajósra érkező vendéget festői szépségű, rendezett falukép fogadja. Szorgalmas és tehetséges lakossága már a 18. század végétől összefogva építette és szépítette községét. A hajósi OrbáiHinnep elé interjú Szent Orbánnak, a szőlőművelők védőszentjének ünnepe május 25-ére esik. Talán a legnagyobb fénnyel Hajóson ülik meg a nevezetes napot, mégpedig az 1981-ben felújított régi hagyomány szerint az Orbán-napot követő hétvégén. Kezdetben csak vasárnap, később szombaton is, idén pedig, a 25. jubileumon háromnapos lesz az ünnep, melyre a községbe nem kevesebb mint 30 ezer vendéget várnak. A legilletékesebbtől, Schön Ferenc polgármestertől kértem az előkészületekről tájékoztatást. Ha a kezdetekre, az 1981-ben rendezett első hajósi Orbán-napra visszatekintek, azt mondhatom, az ötletgazda Alföldi Albert volt, akkor a művelődési házunk igazgatója, most a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő - kezdi a polgármester. Egy sok embert vonzó, hangulatos ünnepet képzelt el, ami az évek során a hétvégi családi összejövetelből a dél-alföldi régió legnagyobb bor-rendezvényévé nőtte ki magát. Sokat köszönhetünk Mátyus Gábornak, a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát igazgatójának, aki a rendezvényt anyagilag támogatta, és aki nélkül nem jöhettek volna létre a színvonalas műsorok. Vendégek a testvértelepülésekről Nagy öröm volt a rendezők számára, hogy sűrűn érkeztek Hirrlingen testvértelepülésünk polgárai. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Minerbio olaszországi testvértelepülés. Egyre szorosabbra szövődtek a hivatalos sport- és kulturális kapcsolatok, melyek mind szorosabbakká váltak baráti, családi kapcsolatok, egymás kölcsönös meglátogatása révén. A 90-es évektől Lengenfeld osztrák partnertelepülésünk is részt vesz Orbán-napi ünnepségeinken. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a hajósi Orbán- nap jelentőségét egész Európában felismerték. Legalábbis ezt bizonyítják a világ minden tájáról érkező vendégek. Ahogy az ünnep jelentősége növekedett, a megnyitóra olyan személyt kerestünk, aki az országos politika prominens képviselője. Volt már itt országgyűlési alelnöktől kezdve több miniszter és megyei vezető. Az idei Orbán-napot Kuncze Gábor országgyűlési képviselő nyitja meg. A megnövekedett tartalomhoz és vendégsereghez változott a rendezőgárda is. Az első években községi szinten rendeztük meg a borünnepet. Most már azonban hivatásos rendezvényszervezőkkel oldjuk meg az előkészítést és a lebonyolítást. Ugyanis a rendezés hatalmas, sokrétű tevékenységgé vált. Rengeteg előírásnak kell eleget tenni, például az ÁNTSZ, mentők, tűzoltók, az orvosi ügyelet részéről. Nem kis dolog, hogy harmincezer vendéget ellátni, biztonságáról gondoskodni a mi felelősségünk. Bár ez a régió egyik legnagyobb rendezvénye, még mindig nem kap elég támogatást, tehát a költségeket községi pénzből kell finanszíroznunk. Minden a hajósiakon múlik Hogy az Orbán-napra érkező rengeteg vendég jól érzi magát, elégedetten távozik azzal az elhatározással, hogy máskor is eljön - ez bizony a hajósiak türelmén, támogató hozzáállásán múlik. Például vannak gazdák, akik három napig nem tudják megközelíteni pincéjüket az előttük felállított sátor miatt. Ezért van az, hogy a helybeliek inkább a szombati napon jönnek össze, amikor viszonylag kisebb még a tömeg, hogy vasárnap akár ki se kelljen nyitni a pincéjüket. Néhány adat Egyedülállónak számít a 26 hektárnyi területen fekvő történelmi pincefalu. Ilyen nagyszámú, 1200 pincét magában foglaló pincefalu nincs sehol másutt a világon, egyedül csak Hajóson található. A legrégibb pince 1840-ben érseki dézsma- pincének épült. Műemléki védelem alatt áll. Teljes értékű felújítása éppen most kezdődik, az Or- bán-nap után. Az önkormányzat a hegyközség tagságának szeretné átadni, hogy pincemúzeumnak, bemutatópincének használhassák. A 3450 lelket számláló település lakosságának 70-75 százaléka sváb származású. Baden- Württemberg tartományból, a Bussen-hegy környékéről települtek be 1723 és 1727 között, III. Károly, Mária Terézia apja uralkodása idején. A betelepülők magukkal hozták a Bussen-hegy kápolnájának oltárán volt szobrot, Máriát a kisdeddel. Ez most a hajósi barokk templom - amelynek szent búcsúja a múlt vasárnap volt - főoltárán látható. Július 10-én 200 fős hajósi küldöttség megy ki a Bussen-hegyi kápolna jubileumára. Ajándékul a Mária-szobor másolatát viszik magukkal. Az interjú végén arra kértem Schön Ferenc polgármestert, hogy röviden jellemezze Hajós jelenlegi helyzetét. Teljes infrastruktúra- Az infrastruktúráról azt mondhatom, hogy teljesen ki van építve, a kábeltévétől a csatornázásig. A jövőbeli terveink a középületek karbantartása, úthálózat felújítása, szociális otthon építése, a faluközpont rekonstrukciója, a régi Malom-éri tó helyreállítása. Egy tórendszer kialakításával szeretnénk szabályozni a községen átfolyó Sipsai-csatorna vízellátását is. ■ Gál Zoltán POPEY EUEREM POPEY ETTEREM Díjnyertes pacalpörkölt, ételkülönlegességek 6344 Hajós, Szigeti Fő u. 20. 78/405-040, 30/928- 1562. Kiváló borok a hegyközségben borverseny A jól működő Hajósi Hegyközség számos kitűnő eredménnyel büszkélkedhet Félezer tagja túlnyomó részben saját szükségletére termel. Erre készteti a hegyközség birtokszerkezete: 300 tag 1500 négyzetméter alatti területen borászkodik, csak néhá- nyan 50-60 hektár felett, ismét 200-an az említett kettő közötti birtokméreten. A hegyközség összes szőlőterülete 480 hektár, ami két község: Hajós és Érsekhalma közigazgatási területéből tevődik össze - tudtuk meg Wilhelm András hegybírótól A vörösfajta az uralkodó, mert a talaj összetétele különösen a vörösboroknak kedvez. Ez magyarázza, hogy a tagok 70 százalékban vörös-, 30 százalékban fehérfajtákat termelnek. Neves hajósi borok a Cabernet franc és a Sauvignon. Egyébként arra törekszünk, hogy a világon egyedülálló pincefalut és saját magunkat megismertessük a világgal. Friss telepítések- Kedvezőnek tekinthető, hogy az előbb említett birtokszerkezeten belül a majd’ 500 hektárból 200 hektár friss telepítésű, 4 év alatti ültetvény, mely most fordul termőre. Azt azonban meg kell mondanom, hogy már jelentkeznek az értékesítési gondok. A felvásárlók pedig egyelőre nem sok jóval biztatnak bennünket. A világon egyedülálló hajósi pincefalu Jubileumi borverseny- A hónap elején tartottuk 25., a jubileumi borversenyünket Rengeteg tanulságot hozott. Egyebek között azt is: nagyon fontos, hogy az erényeink mellett a hibáinkból is okuljunk. Tudni kell, hogy a tavalyi esztendő borászati szempontból nem tekinthető igazán szerencsésnek. Augusztusban ugyanis volt egy nagy jégverés. Ez kissé előrehozta a szüretet, kisebb cukorfokkal és savasabb borokat eredményezve. Még egy nagy esemény volt ebben a hónapban: a Hajós-Bajai Borvidék borversenye, melyben szintén jól szerepeltünk. A Hajósi Hegyközség 54 mintát adott be. Összesen 19 aranyat osztott ki a zsűri, ebből 14-et a mi hegyközségünk területéről származott bor hozott el. A jubileum alkalmából visszagondolok az 1981-ben rendezett első borversenyre. Ezt édesapám nyerte Kocsis Irma borával. Meglocsolják Orbánt- Az idei ünnep harmadik napján, vasárnap a győztes meglocsolja az Orbán-szobrot a hajósi borversenyen a legmagasabb pontszámot elért tavalyi évjáratú borával. Egy esztendőre megkapja a vándordíját, Szent Orbánnak, a szőlőművelők védőszentjének kis szobrát, melyet esztendeig őriz a pincéjében. Aki három egymást követő esztendőben részesül a kitüntetésben - ez ideig ez még nem fordult elő annak örökös tulajdonába kerül a díj. A talapzaton szerepel a nyertes neve, borának fajtája és az esztendő, melyben nyerte.- Minden Orbán-napnak külön plakátja van, melynek készítésével hajósi kötődésű alkotót bíznak meg. A Keller- motelben pedig megrendezik az említett művészek tárlatát. ■ Gál Zoltán XXV. Orbán-napi Borünnep 2005.05. 28., szombat Sportpálya 13.00 Hajós - Bácsalmás ifjúsági mérkőzés 15.00 Hajós Öregfiúk- Magyar Öregfiúk válogatott 17.00 Hajós Bácsalmás mérkőzés Pincefalu ló.OO Hajósi tárlat megnyitása 17.00 i. Magyarországi sváb szépségkirálynő választás 23.00 Fergeteges buli 2005.05.29., vasárnap Pincefalu 10.00 Ünnepélyes megnyitó 10.15 Orbán-napi borverseny eredményhirdetése 10.40 Sz.t. Orbán-szobor megáldása 11.00 Borlovagok felvonulása, borlovagavatás 1120 Hajós Községért Díj átadása 11.30 Hajósi iljúsági fúvószenekar ftiűsora 11.45 Hajósi német nemzetiségi gyermek tánccsoport műsora 14.00 Népzenei-néptánc találkozó 17.30 Matyi és a hegedűs 18.00 Két zsivány 18.3Ó Sounds of Mistral 19.30 Kozmix + Baby Gabi 20.30 Harold bál Szombaton és vasárnap kézművesek kirakodóvúsára, népi iparművészek bemutatója és a népi hagyományok felelevenítése Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet A siker záloga 40 év tapasztalata/ A klasszikus pénzintézeti tevékenységek mellett kiemelten ajánljuk ügyfeleinknek alábbi szolgáltatásainkat Hajós, Miske, Homokmégy, Fájsz, Bátya és Érsekhalma településeken működő kirendeltségeinkben: • Folyószámla-vezetés • Lakáscélú állami támogatások- Lakásépítési kedvezmény (emelt összegű szoc. pol.)- Fiatalok otthonteremtési támogatása- Kiegészítő kamattámogatásos kölcsön | • Bankgarancia-vállalás, faktoring (követelésvásárlás)-tevékenység • Széchenyi-kártya • Európai uniós és nemzeti támogatások előfinanszírozása Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet Hajós, Rózsa u. 2. Tel.: 78/404-394 e-mail: tkszhajos@netelek.hu