Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-25 / 120. szám
Nincs pénzük rendőri kíséretre A „Colos" rabló máshol is feltűnt Colos társuk miatt akár le is bukhatnak a budaörsi lövöldöző rablók. Egy feltűnően magas gengsztert láttak a Szerémi úti támadásnál, sőt, Móron is. Szemén László Egy feltűnően magas férfi is részt vett május 14-én a budaörsi Tescónál történt pénzszállító autó elleni támadásban. Három társa átlagos, 175-180 centiméter magas volt, de ő legalább 190-195 centiméterre nőtt. A négy bűnöző a rendőrök láttán azonnal lőni kezdett a Kalas- nyikovokból. Egyikük kézigránátot is dobott a közelítő rendőrök felé. A felrobbanó kézigránát szerterepülő szilánkjai szerencsére nem sebesítettek meg senkit. A támadók még a rendőrök megérkezte előtt combon lőtték az egyik pénzszállító őrt, és harmincmillió forintot zsákmányoltak. A tettesek fejéért összesen ötmillió forint vérdíj jár. Ebből négyet a rendőrség ajánlott fel. Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője tegnap egy rádióadásban maximális védelmet ígért a nyomravezetőknek és a tanúknak is. Ugyancsak egy feltűnően magas rablót láttak a szemtanúk 2004. augusztus 9-én a XI. kerületben, a Szerémi útnál. Ekkor a négytagú gengszterbanda ugyancsak géppisztolyokból tüzelt a pénzszállító páncélautóra, és kézigránátot is dobtak a tolatva menekülő jármű felé felé. A sofőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem sikerült megkaparintaniuk a pénzes zsákokat. Ebben az ügyben kétmilliós nyomravezetői díjat ajánlottak fel. Mindkét támadás elkövetői gondolkodás nélkül kezdtek tüzelni fegyvereikből. Elvetemültségüket bizonyítja, hogy egyáltalán nem érdekelte őket kívülállók jelenléte. Bár mindkét támadás során a pénzszállítókra, a páncélautókra, illetve a rendőrökre lőttek, ám nem zavarta őket, hogy a tűzvonalban egyszerű állampolgárok is tartózkodtak. Csak a vakszerencsén múlt, hogy a két támadás nem követelt halálos áldozatot. További azonosság a két támadás között, hogy az egyébként bűncselekménnyel szerzett menekülő autójukat mindkét brigád később felgyújtotta. Az NNI, a BRFK és a Pest megyei rendőr-főkapitányság legjobb erőiből álló különleges csoport a hasonló módszerekkel elkövetett támadásokat elemzi, veti össze egymással és az elkövetőkről rendelkezésre álló információkkal. A budaörsi ügy kapcsán egy mellékszálat is vizsgálnak. Az Itt használt terepjárót ugyanis két hónappal korábban egy kőbányai családi ház megtámadásakor zsákmányolták. A X. kerületben is volt egy feltűnően magas férfi a támadók között. Három símaszkos tettes tört be éjszaka a házba. A tulajdonost összeverték, megkötözték, majd a terepjáró kulcsát magukhoz véve elmenekültek. Ugyancsak vizsgálja a különleges csoport az idén január elején Érden elkövetett rablás körülményeit. Az érdi K&H Bank fiókjának hátsó bejáratánál három rabló közül ketten Kalasnyi- kowal, illetve valószínűleg Scor- pióval lőtték a pénzszállító autót. Közben combon és hason lőtték az egyik pénzszállító őrt, majd egy postai küldeményt tartalmazó zsákkal távoztak. A menekülő autójukat ők is felgyújtották. Egyelőre csupán érdekesség, ám később még jelentősége is lehet annak, hogy a móri bankfiók 2002. május 9-i megtámadásakor is láttak egy különösen magas gengsztert. Több szemtanú is azt vallotta, hogy az ajtóban álló férfi legalább 190-195 centiméter magas, vékony, fehér bőrű férfi volt. A móri ügyben egyébként még érvényben van az elkövetők fejére kitűzött 25 milliós vérdíj. Annak ellenére, hogy, igaz még csak elsőfokon, de már ítélet is született az ügyben. EGY-MÁSFÉL éve már nem kíséri rendőrautó a pénz- szállítókat A rendőrök számára ugyanis ez nem számít alapfeladatnak. A magáncégeknek fizetniük kellene a kíséretért, ám ezt csak a legritkább esetben teszik meg. Pedig a kockázat annak ellenére nagy, hogy az elmúlt A budaörsi áruház külső biztonsági kamerái rögzítették a támadás előzményeit és magát a támadást is. A rablók elszántsága, magabiztossága és profizmusa kitűnik a felvételekből is. Nem zavartatták magukat, hogy vásárlók érkeznek autóikon vagy gyalogosan a parkolóba. Az sem érdekelte őket, hogy az áruház bejárata körül sokan várakoztak. Elállták korábban Kőbányáról elrabolt terepjárójukkal a pénzszállító páncélautó útját, és akcióba léptek Az egyik biztonsági őrt lábon lőtték, majd az érkező rendőrök felé fordulva tüzelni kezdtek. két évben az NNI irányításával a pénzszállító autókra szakosodott bandák többségét felszámolták. LEGALÁBB 25 FEGYVERES gengsztert juttattak rács mögé. Két-három banda azonban továbbra is működik. Köztük akár személyi átjárás, kapcsolat is lehet. A FELVÉTELEN HÁROM fekete ruhás, maszkos gengszter látható, a „Colos” nincs köztük. Ő a kamera számára holttérben, takarásban áll. a nyomozók a képek közzétételével a szemtanúk segítségét kérik. így például annak a sötét, illetve világos ruhás fiatalembernek a jelentkezését is várják, akik a támadást megelőző fél órában az áruház előtt várakoztak. Egyikük, a világos ruhás valakinek telefonált is. Őket is szeretnék meghallgatni tanúként. Csak úgy, mint a Suzuki sofőrjét is. Szemtanúkat keres a nyomozócsoport Budaörs: a támadás első pillanatai, amikor elállják a pénzszállító útját. A kép bal oldalán látható Suzuki vezetője végignézte a rablást. A tűzpárbaj előtti pillanatok, a vásárlók még békésen álldogálnak. A felvételen látható szemtanúkat szeretné meghallgatni a rendőrség. APU® állást kínál A KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephelyére beszerzési vezetőt keres. Követelmények: felsőfokú végzettség, szakmai gyakorlat, német- vagy angolnyelv-tudás. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat Koch's Torma Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, I. kér. 241. számra Molnár Helga részére, vagy a job@hu.kochs.cc címre várunk.--- ------ —------*637680* A Thales Hungária Optikai Rendszerek Kft. felvételt hirdet betanított fmomoptikus munkakörbe, két műszakos munkarendbe. Elsősorban műszaki, marós, esztergályos vagy műszerész végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal g a Thales Kft. telephelyén: s Kecskemét, Matkói út 3-1/A alatt." Felvilágosítás a 76/417-137 számon. ALFÖLDI üzleteink árufeltöltéséhez rátermett munkatársat keresünk. Vállalkozói igazolvány, kis haszonjármű szükséges. Fényképes önéletrajzokat kérünk; Cím: BIZSU UNO KFT. 1183 Budapest, Üllői út 703.----- ---- -- ---*635616* BÉ R- és TB-számfejtési feladatok ellátására munkatársat keresünk kecskeméti irodánkba. Országos bérelszámoló irodahálózattal rendelkező budapesti székhelyű cég vagyunk. Gyakorlott, folyamatos tanulásra képes (nem dohányzó) szakembert keresünk. Fényképes szakmai önéletrajzokat a lapkiadó ügyfélszolgálati irodába várjuk. Jelige: "Bérelszámolás" «624612» A Design Kft. felvételre keres 1 fő gyakorlott targoncást kecskeméti telephelyére vallott műszakban, rlízeltargoncára. Ér deklődni lehet hétköznap, Hadar Attilánál, a 30/399-2712-es telefonszámon. .63ó262. DIÁKMUNKA! 18 éven felüli diákokat keresünk folyamatos nyári munkára már jún. 1-jei kezdéssel is! Kiemelt órabér! Fürge Diák 76/504- 818, 70/370-1002.- - ------ --------------— *636261* FA GYIS triciklire eladót felveszek. Érdeklődni: 06-30/26-92-052------------------------- —*637493* FE LVESZEK gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépszerelőt. 30/98-55-666.----------------‘--------------*637517* FI ATAL építész tervezőt és ügyvédet keres kecskeméti építési szolgáltató iroda. 30/242-89- 02--- ■ - ■ --- ■ --—*637677* A HANSA-KONTAKT Kft. KECSKEMÉT felvesz anyagmozgatótargoncás munkatársat 5 t alatti gázüzemű és el. oldalvillás targoncára. 30/343-86-61, munkaidőben. HASZNALTAUTO-KERESKEDESBE irodai munkakörbe számítógépes ismeretekkel rendelkező fiatal, kecskeméti munkatársat felveszünk. 20/806-0681,10-16 h-ig —........... — ---- *637470* Te rmelő üzem raktáros munkatársakat keres. Feltétel: minimum 3 éves szakmai . gyakorlat, középfokú vég zettség és számítógépes ismeretönéletrajzokat kérjük az alábbi S címre küldeni: Kecskemét, Pf. 336 7. JÁSZSZENTLÁSZLÓI sütőüzembe gyakorlattal rendelkező felelős üzemvezetőt keresünk felvételre. Érd.: 06-20/466-31-48. ■ ----- ------------ - --*637647* JÖ VEDELEMKIEGÉSZÍTÉS a wellness területén! 06-30/391-51-58; 06-20/468-75-06.-----------------------------*635892* KE CSKEMÉTI hölgyek jelentkezését várjuk 3 műszakos könnyű fizikai szalagmunkára. Bérezés: 90-130 E Ft. Érdeklődni: Produkteam Kft. 30/683-97-90, 76/48-22-22. *637657* KECSKEMÉTI oktatási intézmény szakirányú felsőfokú végzettséggel, költségvetési gyakorlattal gazdasági vezetőt keres 2005.08.01-től. Pályázati cím: 6001 Kecskemét, Pf. 32------------------------------*635433* KE CSKEMÉTI Shell töltőállomásra megbízható fiatalokat keresünk shopos és kútkezelő munkakörbe. Érd.: munkaidőben, 06-30/670- 1985.---- *637685* LADÁNYBENEI cukrászüzemünkbe 18-35 év közötti női és férfi cukrászokat keresünk. Személyes jelentkezéseket várunk. Jelentkezni lehet: 6045 Ladánybene, Rákóczi út 18., Gáspár Zoltán. .----- *635594* TEJTERMÉK terítésére hivatásos jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk Kecskemét és környékére. 30/218-0655, 30/219- 9087.--*636224* LA DÁNYBENEI pékséget és cukrászüzemet koordináló irodánkba számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkező adminisztrátort keresünk rugalmas munkaidőre. Fényképes önéletrajzokat várunk. Jelentkezni lehet: 6045 Ladánybene, Rákóczi út 18. 06-30/336-31- 42 vagy 76/458-478.--- ----------- - *635594* Lib atömőket keresünk kedvezményes feltételekkel. Tel.: 30/2696-758 .637M4NEMZETKÖZI gk.vezetőt keresek azonnali belépéssel 24 t szerelvényre. Kecskemétiek előnyben. 06-20/33-92-505.- *637602* ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673.------------------------------*635133* PU LTOSLÁNYT keresek. T.: 70/366-99-54-------- *635527* SZ AKKÉPZETT valutapénztárost keresek Kecskemétre és Ceglédre! Érd.: 70/380-02-08.------------- *637436* SZ ÁMÍTÓGÉP-ISMERETEKKEL rendelkező hölgy munkatársat keresek ingatlanirodába. 70/509-78-81.---- *635889* SZ EMÉLY- és vagyonőröket keresünk kecskeméti építkezésre. Érd.: Nobilis Security Kft. munkaidőben, 8-16 óráig. T.: 76/505-378------ *636265* TÁ TRA 815-ös darus tgk.-ra nehézpótkocsi- és darukezelö-vizsgával gk.vezetőt felveszünk Kecskemétre. 20/359-66-86.-----------------------:------*637638* ÚJ ONNAN nyílt gyapjúgarnitúra-nagykereske- dés viszonteladókat keres. Érdeklődni munkanap 8-tól 15 óráig a 06-70/365-93-80-as telefonszámon.------------------------------*637594* VA GYONŐRÖKET keresünk budapesti munkahelyekre. Szállás megoldható. Tel: 06-1/221- 8235----- *635566* ÁL LÁST KERES GÉPÍRÁS-GYORSÍRÁS-LEVELEZÉS magyartanár- nő főállást keres. Bármi érdekel! 70/452- 5261--------*637520* KE RTI munkát keresek. 70/542-2411.---*637572« AD ÁSVÉTEL AKÁC, tölgy tűzifa rendelhető 8-9 E Ft/m3 szállítva. 72/371-988, 30/479-7435.----*635123* AK ÁC tűzifa 7.000-8.000 Ft/m3 ingyen házhoz szállítással: 30/653-11-38.------------*837630* HA SOGATOTT tűzifa 8.000 Ft/m3: 70/629- 7300------ ----------*-------,—, *635855* KE RESEK megvételre vasmázsát, hegesztőtrafót, K-25 önindítót. I: 30/41-25-417 *637570* KUGLIZOTT kemény tűzifa eladó. 20/3246- 447-------- -635293* OR OSZ cement, hullámpala, fűrészáru: 76/704-171; 30/2066-457.------------------------------*635592* RA KLAPELEM (nyárfa deszka 120x14, 120x100) eladó. 30/233-21-79.- -------------------.------*637592* RU HÁZATI üzlet teljes berendezése és árukészlete áron alul eladó (használt ruha, új téli sportruházat). Érd.: 20/923-6176.------------------------------*635506* SA LGÓ polcok adásvétele. 06-30/455-64-32.------------------------------*588195* TŰ ZIFAAKCIÓ! Akác és vegyes 7000-9000 Ft/m3 szállítással, darabolva is. 30/413-9233------------------------------*637538* TŰ ZIFAAKCIÓ! Máj. 31-ig8.000 Ft/m3 vágva is, ingyen házhoz szállítva: 30/580-75-15.--*637679* VI LL. morzsoló, kismázsa, ökrös szekerek eladók. 30/262-96-97. ■ *635712* 25-75 hl műanyag tartályokat vásárolok. Érd.: 30/94-82-515. *630566’ 8 16 csöves szolárium eladó. Érd.: 70/26- 99-452.-------------------------.637492* 83 talicskás betonkeverő eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsán.-------- *635284* 8 50x 50x5-ös szögvas, 6 m-es szálban eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsa.-------- ---,--- *635284* ÁL LAT a Beagle kiskutyák eladók Kecskeméten. 30/239-86-27.-------- *637497* BO RJÚT veszek: 100-350 Ft kg. 30/3950-484.----------.----------------*625151* HO BBILOVAK eladók. 30/9-259-522. ....... *635702* ® Húshízó hasítva 450 Ft/kg eladó. 30/54- 34-546.------------*837867* a Lipicai méncsikó 1 éves, nyeregtájon bélyegzett, szürke-deres eladó. Érd.: 30/23-84- 986 (esti órákban). •637442* 8 Pónifedeztetést vállalok. Érd.: 20/208-0905,16 óra után. .......... *637634* 8 Pulyka, napos és előnevelt eladó. Érd.: 76/708-020, 30/225-80-58.------------------------------*635451* RA CKA kosbárányok eladók. 30/98-55-666. — -------------------------*635151* 8 Tojótyúk eladó. Ár: 250 Ft/db 30/460-97- 75. — --------- -637461* VÁ LASZTÁSI malacok eladók Tiszakécskén. T.: 76/442-704, reggel 8-ig és du. 6-tól-----—---------------*637662* 7 HETES szobatiszta kiscicák, valamint 6 éves, egészséges, ragaszkodó nösténycicák költözés miatt ingyen elvihetők lakásba vagy kertbe egyaránt. Érd.: 30/68-24-222.------------------------------ *637608a 8 hetes, toy uszkár kan eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsa. *635284* ELVESZETT a Elveszett egy 7 éves, zsemleszínű magyar vizsla szuka. Kérnénk a becsületes megtalálót, jutalom ellenében értesítsen: 76/410-964 vagy Kecskemét, Mikszáth krt. 11.---------------:---------------*637486* HI RDETMÉNY 2005. május 26-án Kecskemét város területén a Szemp Air Kft. szúnyogirtást végez, az esti órákban.------------------------------*635907* _______KÖNYV_______ KÖ NYVEKET, könyvtárakat és hagyatékokat vásárolok kp.-re. Kucsera Imre, 30/608-7996.------------------------------*587395* _______OKTATÁS_______ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz: 06022702 T.: 30/92-58-127---------------------- --*595697* ÁL LAMILAG elismert dajka, pedagógiai asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens képzést indít a Kasza Szakképző. 06/1/276-5918. *631197* DIESEL-MARKT '95. Kft. OKJ-s személy- és vagyonőr tanfolyamot indít fegyvervizsgával, részletfizetéssel, korrekt áron: 30/219-05-01; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04----*587362* L0 VÁRI nyelv oktatása Kecskeméten június 6- ától! Részletfizetés lehetséges! 30/273-9479, 30/504-1222.-----*627345* ______PÉNZPIAC______ AU TÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd.: 76/321-077. *607025* INGATLANFEDE2ETES hitel jövedelemigazolás nélkül - ingatlanvásárlásra, hitelkiváltásra, szabad felhasználásra. Telefon: 30/33-77- 520---->----------------------*637631* SZ EMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892---_--------------------- *630518* SZ EMÉLYI kölcsönök, jelzáloghitelek, meglévő hitelek kiváltása kedvezőbb feltételekkel. 70/338-26-05. *636452* RÉGISÉG BAROKK kandallóóra 3 rugós eredeti állapotban, dúsan faragott eladó. Telefon: 30/307- 14-26.- *637511* RENDEZVÉNY Csikérián 2005.05.28-án, 15 órakor német nemzetiségi nép- táncfesztivál! Részt vevő települések: Bácsalmás, Csátalja, Katymár, Kunbaja tánccsoportjai. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Német Kisebbségi Önk. .635465. SZOLGÁLTATÁS EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. 20/454-4552.-----------*595798* KO NKOLY János gyógymasszőr nyári ajánlata: méregtelenítő masszázskúra. 70/36-06-376.-------------------------*637556* PA LATETŐK szigetelése mintás, bitumenes lemezzel, garanciával. Tel.: 30/372-89-94-----------------*------------*629883* TÁ RSKERESÉS MEGTALÁLJA Ön is, ha akarja. Hívjon! CRONOS Kmét 30/259-4334, Ksztmiklós 70/576- 7800------------------------7-----*633832* TÁ RSKERESÉS telefonon! 06-81/186*500 180 Ft/perc+áfa/5 perc. Info: 20/9161-081----- *631153* 81 85/70/54 festő szakmunkás öcsémnek keresek korban hozzá illő hölgyet tartós pár- kapcsolatra Kecskemét és vonzáskörzetéből. 20/555-62-92.--------------------;--'--------*637552* 27 ÉVES kecskeméti lány ismerkedne. 20/242-6779.-------------------------:-----*618045* UT AZÁS 8 A harkányi társasüdülőben emeleti egyszo- ba-összkomfort kiadó. 78/486-323.-----*-------------------------*637658* VÁ LLALKOZÁS KECSKEMÉT, belvárosban, forgalmas helyen lévő ajándéküzlet bérleti joga berendezéssel, árukészlettel családi okok miatt eladó. Érd.: 70/314-38-97.------------------------*637632* VEGYES AUTOMATA szőlőprések eladók. 37/303-693.-------- *616153* GO NDOZÓT keresek idős édesanyám mellé leinformálható, nyugdíjas, e^edülálló kecskeméti hölgy személyében. Érd.: 06-70/255- 7815, este 17-20 óra között.--•-- — *637524* TE RMŐ citromfa eladó. Éves termés kb. 15-20 kg. 20/493-4523.---- *636267*