Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-21 / 117. szám
Ungvári Miklós (balra) ezüst-, az azeri Iszmajlov arany-, a fehérorosz Síik és a francia Darbelet bronzérmet és egy-egy holland fapapucsot vihet haza a rotterdami Eb-ről. Ungvári-ezüst! cselgáncs Négy győztes csatát vívott a kecskeméti klasszis Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett a hollandiai Euró- pa-bajnokságon! A Rotterdamban tegnap kezdődött kontinenstornán a Kecskeméti JC klasszisa négy győztes csatát követően a döntőben azzal az azeri Elhin Iszmajlowal találkozott, akit a tavalyi olimpián megvert. Az azeri most visszavágott. A 2002-es maribori Európa-bajnok Ungvári - aki a verseny előtti napokban még megfázással küzdött, de még tegnap sem érezte magát fitnek - ipponnal kapott ki Iszmajlovtól. cselgáncs-eb A kecskeméti kiválóság, Ungvári Miklós az örmény Edgar Ohanyannal kezdett tegnap, és 57 másodperc elteltével ugyanazzal a különleges leszorítási technikával nyert, amellyel februárban a Hungária Kupa döntőjében is diadalmaskodott. Sőt, a jól bevált fogást - kissé szemtelen módon - a következő mérkőzésén is megismételte, és Giovanni Casale szintén képtelen volt megtalálni az ellenszert. Az olasz dzsúdós a harmadik perc elején ugyanúgy „megette” Ungvári cselét, majd tehetetlenül vergődött a földön a 25 másodperc leteltéig. Az egyik legnagyobb magyar reménység harmadik riválisa a 2003-ban EB-aranyérmes francia Benjamin Darbelet volt, aki egy veszélyes kiemeléssel rögtön ráijesztett. Ezután óriási küzdelem zajlott a szőnyegen, mígnem 3:36 perc elteltével Ungvári egy jukót majd egy kokát érő akcióval jelezte: nem véletlenül tartják esélyesnek az újabb kontinensdiadalra. A találkozó akkor ért véget, amikor a kecskeméti dzsúdós egy látványos ippont dobott ellenfelén, s ezzel bekerült a legjobb négy közé. Ott a nagy világversenyeken még eredménytelen, de már három Világkupa-győzelemmel büszkélkedő fehérorosz Alek- szandr Síik várt rá. Síik intése után l:47-nél a „szokásos” egyedi leszorítási technikával próbálkozott Ungvári, ám a fehérorosz kibújt a szorításból. Általános megrökönyödésre a bíró 3 másodperccel a vége előtt megintette a magyart, így egyenlő lett az állás. Következhetett az első pontozott akcióig tartó ráadás. Ebben Ungvári 2 perc elteltével vazarit élő dobást mutatott be, amellyel megnyerte a meccset. A 2002-ben kontinenselső kecskeméti kiválóság a fináléban az azeri Elhin Iszmajlowal találkozott, akit már megvert a tavalyi olimpia első körében. Ezúttal mindketten rendkívül passzívan kezdtek, így hamarosan páros intést kaptak. A bíró továbbra is nehezményezte a kecskeméti dzsúdós hátrálását, aki a következő figyelmeztetéssel már jukónyi hátrányba került. A mozgékony magyar nem csüggedt el, ám a nála csaknem egy fejjel alacsonyabb, zömök alkatú riválisa - akinek ez volt az ötödik kontinensdöntője - három perc elteltével ippont érő dobást mutatott be rajta. „Dühös vagyok magamra, ezt elszúrtam. Remélem, a szobatársak azért behúznak helyettem is egy aranyat” - kesergett a medál mellé kapott holland fapapuccsal a kezében Ungvári. Az egyik megszólított, a vasárnap tatamira lépő Kovács Antal sietve vigasztalta őt: „Ne bánkódj, még sok Eb-d lesz, az idén meg legfeljebb világbajnok leszel majd Kairóban.” A tegnap szőnyegre lépő másik két magyar dzsúdós közül Burján László (UTE, 60) sima veresége után a vigaszágon sem tudott javítani, de Perge Hona (KJC, 48) is helyezetlenül zárt, mivel legyőzője nem jutott be a legjobb négy közé. Az U23-as Eb-ötödik Pergét aranyponttal verő orosz Natalja Szamojlova végig vezetett a török Sensoy Yildiz ellen, ám riválisa az utolsó másodpercben jukót dobott rajta, és nyert. Ezzel a magyar dzsúdós nem került vigaszágra. Nagysolymosi Sándor, a férfi szakág vezetője: - Nagyon örülök az ezüstnek! Ungvárinak az elmúlt két évben négy olyan világversenye is volt, ahol nem került éremközeibe. Szüksége volt tehát egy újabb jó eredményre, hogy visszanyerje 2002-es önbizalmát, amit a maribori EB megnyerésével megszerzett. Perge munkáját jóra értékelem. Az orosz versenyző ellen csak aranyponttal kapott ki egy olyan meccsen, melyet végig ő irányított. így is egy hajszálon múlott a továbbjutása. Burján még nagyon fiatal, ennél többre az ő esetében nem nagyon számítottam. Pofonosztó KTE labdarúgás NB I/B-s mérkőzés: Kecskeméti TE-REAC 2-1 (2-0). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Arany (Medovarszki, Albert): KTE: Nagy Zs. - Mojzes (Babos a 41. p.), Vámosi, Kurucsai, Sallai, Dávid (Kiss P. a 76. p.), Ulrich (Csabai a 79. p.), Burzi, Nagy A., Kása, Bállá. Edző: Gracza Tibor. REAC: Farkas - Vati, Virágh, Horváth G., Horváth T. (Fekete a 38. p.), Németh, Cseri (Kovács B. az 58. p.), Kapcsos, Bánka (Havrán a 75.), Csopaki. Edző: Urbán Flórián. Sárga lap: Cseri a 17. p., Vati a 82. p. 10. perc: Nyerges iramodott meg a bal szélen. Kapura tört, az előtte elvetődő Nagy Zsolt felett ellőtt, de a kapuban álló Kurucsai szögletre mentett. 23. perc: Bánka vette át a labdát a balösszekötő helyén, lőtt, de Nagy kapus vetődve szögletre ütötte a játékszert. 27. perc: Nagy Adrián balról laposan lőtt a kapu elé, az ötösön érkező Kása jobbal belekotort a labdába, ami a bal alsóban kötött ki, 1-0.34. perc: Kása-Balla össz- játékot követően utóbbi a jobbösszekötő helyéről, 14 méterről jobbal kapura tüzelt. A bal felsőbe tartó labdába Farkas beleért, de menteni nem tudott, 2-0. 55. perc: Nyerges jól ugrott ki a 16-os vonalánál. Kapura lőtt, a labda a kifutó és elvetődő Nagy Zsoltról visszapattant rá, majd a jobb alsó sarokban landolt, 2-1. 88. perc: Fekete betört a 16-os- ra, majd a kaputól 4 méterre érkező Havrán elé lőtt, aki az üres kapu mellé gurított. Egy hete a Tatabánya ünnepelhette Kecskeméten az NB I-be való feljutást, most a REAC-on volt a sor. Egyetlen pontnyira volt ugyanis a meccs kezdete előtt a rákospalotai alakulat a magasabb osztályba lépéstől. Lendületesen kezdett a KTE, a REAC masz- szívan védekezett és kontrákra épített. A lelkesen, szervezetten játszó Kecskemét mindkét ziccerét kihasználta, míg a sárga-feketék mindkét ordító helyzetüket elpuskázták. így egyre távolabb kerültek a feljutást jelentő 1 pont megszerzésétől A második felvonást a vendégek teljes letámadással kezdték, aminek meglett az eredménye: a csak rombolni tudó hazaiaknak besajtolták a szépítő találatot. Ettől kezdve jó és izgalmas meccs kerekedett. Mindkét fél játszott, olyat produkált, ami kezdett a futballra emlékeztetni. A legnagyobb helyzet Havrán előtt adódott, de ő suta mozdulatával megfosztotta csapatát a döntetlentől. Fájó ez a pofon a fővárosiaknak, legalábbis erre utal Urbán edző meccs utáni sportszerűtlen és igazságtalan nyilatkozata. Kitűnt: Nagy Zs., Vámosi, Sallai, Burzi, Kása, Bállá, illetve Vati, Nyerges, Virágh. Gracza Tibor. - A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült. Megérdemelten nyertünk. Gratulálok a fiúknak. Urbán Flórián: - Tizenöt meccsen át tartó veretlenségünk a legrosszabbkor szakadt meg és a legrosszabb csapat ellen. ■ B. K. Csak egy lépés volt, nem több kosárlabda Óriási a tét az Uni- ver KSF-Atomerőmű SE mai (Kecskemét, városi sportcsarnok, 18 óra), NB I-es férfi bajnoki elődöntőjének második mécsesén. A Pakson izgalmas hajrában diadalmaskodó (83-86), s jelenleg 1-0-ra vezető kecskemétiek ugyanis újabb sikerükkel igen közel kerülnének a fináléhoz. Többen egyébként már bajnoknak tekintik az Univert.- Játékosaim profik kosarasok, akik mindegyik meccset meg akarják nyerni. De mindig csak a következő mérkőzés a fontos. Ezért nálunk senki nem beszél a bajnokság végeredményéről - mondta Meszlényi Róbert, a KSE mestere. - Reálisan kell nézni a helyzetünket, nem szabad, hogy a paksi győzelem tévútra vigyen. Ez a meccs csak egy lépés volt. A Paks nagyon jó csapat, erős kerete van, sokszoros válogatottakkal, remek légiósokkal, kiváló háttérrel. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a második mérkőzés még nehezebb lesz, mint az első volt. A rangadó előtt 14 órától (ekkor nyit a pénztár) a csarnok előtt sörsátor, kosaras játékok, szurkolói arc- és hajfestés, fit- neszállomás várja a drukkereket. A fotósarokban 16 órától az Univer-irányító Cory Bradforddal lehet közös fotót készíttetni. MLSZ A szerdán távozott László Csaba helyett a jövőben Szalai László lesz Lothar Matthäus szövetségi kapitány első számú segítője a magyar labdarúgó-válogatottnál. A 37 éves szakember már rendelkezik szövetségi múlttal, az U15-ÖS és az U17-es nemzeti együttesnél is dolgozott. Vízilabda A címvédő Domino BHSE bejutott a fináléba a vízilabda Euroligában, mivel az elődöntőben hosszabbításban 10-9- re legyőzte a horvát Jug Dubrov- nikot, a sorozat nápolyi Final Fourjában. Ellenfele a döntőben a Posillipo Napoli lesz. Asztalitenisz A címvédő német Müllermilch Langweid nyerte a női BEK-et, mivel a Statisztika PSC a budapesti visszavágón nem tudta ledolgozni az egy hete összeszedett 3-0-ás hátrányát Giro Második szakaszgyőzelmét szerezte meg az olasz Alessandro Petacchi az országúti kerékpáros Pro Tour-sorozathoz tartozó Giro d’ltalián. A sprintspecialista kitűnő hajrával nyerte a 178 km- es etapot. Összetettben továbbra is Ivan Basso viselheti az élen állót megillető rózsaszín trikót. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Monacóban a száguldó cirkusz mezőnye AUTÓSPORT. Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság, Monacói Nagydíj: Monte-Carlo, 14 órakor. Egy kör: 3.340 km, a versenytáv: 78 kör, 260.520 km. CSELGÁNCS. 9. Serdülő meghívásos nemzetközi verseny: MNÁMK-sportcsarnok, 11 óra. A hagyományos bajai versenyen idén az 1991-1992-ben született fiúk és lányok lépnek tatamira. ÍJÁSZAT. 3D vadászíjász minősítő verseny: Kecskemét, Széktói szabadidőközpont, 8.30-kor. Eredményhirdetés 16.30-kor. KÉZILABDA NB I/Bs férfimérkőzés: Kalocsai KC-Balatoni KC, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Soltvadkerti TE-Kóka, 11 óra. Bácsbokod-Kecskeméti NKSE, 13 óra. Hercegszántó-Si- montornya, 18 óra. NB Il-es férfimérkőzés: Kiskunmajsa-Tisza- kécske, 18 óra. Megyei férfibajnokság: Kecskeméti Mistrál- Dávod, 10 óra. Csávoly-Du- nafóldvár, 11 óra. KOSÁRLABDA NB L Bcsoportos női rájátszás a 9-16. helyért Bajai ÚDKSE-TFSE. Baja, Posta, S. Sportcsarnok, 16 órakor. A 15. helyen álló bajai gárda a 9. helyezett fővárosi együttest fogadja. A hazaiak mérlege: 4 győzelem, 9 vereség (765-899). A TF mérlege: 10 győzelem, 2 vereség (823-728). Az előző fordulóban: Baja-Szombathely 65-58 (18-14, 15-11,17-13,15-20). LABDARÚGÁS. NB I: Új- pest-Győr, 11.20. NBÜ. Winner csoport Dabas-Kiskunhalasi FC, 17 óra. AkkerTüzép megyei! osztály: Harta-Akasztó, Tom- pa-Kalocsa, Kiskunmajsa-Kunszállás, Izsák-Jánoshalma, Solt- vadkert-Nemesnádudvar, 17 óra. Heibl Isoliertechnik megye n. Észak Kecel-Csólyospálos, Tiszaalpár-Jakabszállás, Nyár- lőrinc-Dunavecse, Kiskunhalasi Spartacus-Bugac, 17 óra. Megyei U. osztály, Déli csoport Szakmár-Fajsz, Bácsalmás-Sü- kösd, Bajaszentistván-Bátmo- nostor, Szeremle-Kelebia, Vas- kút-Kunbaja, Bácsborsód-Ha- jós, 17 óra. Megyei ül. osztály, Keleti csoport Fülöpszállás-Kis- kunfélegyházi V., Kaskantyú- Vadkert, Öregcsertő-Jászszent- lászló, Soltszentimre-Csengőd, 17 órakor. Déli csop.: Csávoly- Gara, Borota-Dávod, 17 órakor. Nyugati csop.: Géderlak-Ho- mokmégy, Miske-Ordas, Foktő-Bátya, Dunapataj-Dunatetétlen, Újtelek-Apostag, 17 óra. Északi csop.: Tass-Ballószögi V., Miklósi GYFE-Hetényegyháza, Ballószögi KSK-Helvéciai V., 17 óra. LOVASSPORT. Távlovas és távhajtó verseny: Akasztó. Távlovasok 120 km-es versenyének rajtja 5 órakor; 80 km-es rajt 6 órakor; 40 km-es rajt 9 órakor. Távhajtók 40 km-es versenyének rajtja 9.15-kor; 20 km-es rajt 10.10-kor. Eredményhirdetés 18.15-kor. TÖMEGSPORT. Kerékpártúm: A Bajai Természetjárók Egyesületének kerékpáros szakosztálya által szervezett túra távja 80 kilométer: Az útvonal: Baja-Csá- voly-Jánoshalma-Hajós-Sükösd- Baja. Indulás 9 órakor a bajai Köztársaság térről, érkezés 17 óra körül. TRIATLON. 19. Triathlon International de Dunkerque, a Francia Triatlon Nagydíj 1. fordulója: Dunkerque, 15.30-kor. Ezzel a versennyel kezdi meg második élvonalbeli idényét a Franciaországban légióskodó Bajai Péter. 14. Tisza Triatlon gyermek-, serdülő- és sprinttávú ranglistaverseny: Tiszaújváros, 10 óra. Az idei első ranglistaversenyen több mint 30 bajai áll rajthoz. Családi hétvége a kecskeméti Metro áruházban Ismét nagyszabású családi napot rendez a kecskeméti Metro áruház. A kedvező árak mellett ezúttal is számos meglepetéssel várja a vásárlókat az áruház. Minden kedves vásárló, aki 15 ezer Ft felett vásárol az áruház vendégül látja grillezett húsra, egy pohár sörre vagy üdítőre a Holló Lakodalmas ház jóvoltából, illetve a Metro ajándékba ad egy 250 gr kiszerelésű Tchibo De Luxe kávét. További meglepetés ajándékot kap nak azok, kaik 25 ezer Ft felett vásárolnak. ( A számlák nem vonhatók össze, illetve nem bonthatók meg, valamint egy METRO kártyára naponta csak egy ajándék adható a számla összegétől függetlenül) A gyermekeknek szórakoztató programokkal kedveskednek: játékokkal, ugrálóasztallal! Az alábbiakban egy kis ízelítő a fantasztikus Metro árakból. A kedvező árak azonban kizárólag ma és holnap érvényesek, de mint a táblázat is mutatja, ha pénztárcánkat kímélni szeretnék látogassunk ki a Metróba! (Az árak bruttóban értendőek) Jägermeister 11 3.000 Ft ARO ásványvíz dús vagy csendes 39 Ft/db METRO