Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-04 / 103. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁJUS 4., SZERDA 3 MEGYEI KORKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG BácSSZÖlŐS A lakosság többéves kényszerpihenő után ismét használatba veheti a volt művelődési ház szolgáltatásait. Közmunkások kicserélik a mennyezetet, a beruházás mintegy 1,5 millió forintba kerül. A hónap végén adják át az intézményt, mely Közösségi,tér néven működik majd. Dunaszekcső Az olaszországi Malcsinében tartotta soros ülését az Alpok-Adria Munkaközösség Kultúra Bizottsága, amelyben Zátonyi Zita azért lobbizik, hogy a dunaszekcsői Lugio napokat támogassa a szervezet. Úgy tűnik, munkája sikerrel járt, a támogatásra javasoltak közé került a szekcsői rendezvény. Szinte biztos, hogy a szervezet hozzájárul a lebonyolításhoz. Még ebben a hónapban kiderül az is, hogy menynyivel. alapkőletétele - a Deák tér átrendezése miatt - május 29-én 11 órakor lesz. Kecskemét Szombaton 15 órakor Az orr, a kanál és a rizsgombócfaló című történet elevenedik meg a Ciróka Bábszínházban. A művet Zalán Tibor szövegével, Ágoston Béla zenéjével, Mátra völgyi Ákos tervei alapján Kiszely Ágnes állítja színpadra. Szereplők: Bor Judit, Apró Ernő, Szabados Zoltán, Szabó Balázs. Nagykőrös A városháza meghosszabbította a szerződést az iskolatej beszállítójával, a ceglédi tejüzemmel. Az önkormányzati iskolák kisdiákjait egészen a tanév végéig ellátják majd poharas tejjel. Nagykőrös Egyelőre nem lesz áruház a Ceglédi úton a volt ÖMV- benzinkút mellett. Egy befektető cég tavaly azt tervezte, hogy áruházát építtet a 6 ezer négyzetméteres telken, amelyért több mint Dusnok a volt egyházközségi iskola épületében kiállítást láthattak az érdeklődők édesanyák és nagymamák keze munkáját dicsérő kézimunkákból és kézműves-remekekből a hétvégi anyák napi ünnepség alkalmából. A vasárnapi ünnepi műsorban fellépett a helyi Tálentum énekegyüttes, a Danubia Ifjúsági Tamburazenekar, valamint a Hétszínvirág Művészeti Iskola dusnoki csoportja, amely sárközi néptáncokat mutatott be. Kecel Néma maradta riasztósziréna. Tolna megyében három, Bács-Kiskun megyében egy sziréna nem működött hétfőn a paksi atomerőmű harminc kilométeres ■ körzetében havonkénti rendszerességgel végzett, úgynevezett morgatópróba során. Az országos katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint a 7_ . lakossági tájékozta- M tó- és riasztórend- M szer májusi 4D üzempróbája 98,2 százalékos eredményességgel zárult. A meghibásodott szirénák vizsgálatát a szakemberek elvégzik Tolna megyében Szekszár- don, Szárazdon és Nagydorogon, Bács-Kiskunban pedig Kecelen. Kecskemét Fülei Balázs jótékonysági zongoraestjét tartják május 6-án, pénteken 19 órától a Kodály- iskola dísztermében. A műsorban elhangzanak Bach-, Grieg-, Beethoven-, Liszt- és Bartók-művek. Jegyek a helyszínen vásárolhatók, 2000 illetve 5000 forintos áron. A bevételt a Fiatal Cukorbetegek Bács- Kiskun Megyei Egyesülete javára fordítják. Kecskemét A ll. világháborús magyar katonai hősi emlékmű százmillió forintot ígért. Az április végén tartott árverésen azonban visszalépett, a licit eredménytelenül zárult. Nyársapát Szeptembertől Pálfiné Székely Zsuzsanna vezeti az általános iskolát. Az eddig Nagykőrösön tanító pedagógust néhány napja nevezte ki a községi szenátus a leköszönő Tóth Tibor igazgató helyére. Soltvadkert Megyénkben folytatódik az ultiversenysorozat. Soltvadkerten, a művelődési házban május 7-én, szombaton délután 2 órától Európa- nap Kupa elnevezéssel rendeznek ulticsatát. Tass A helyi általános iskolában május 10-től 13-ig emlékeznek az intézmény névadójára, Földváry Gáborra, születésének 218. és halálának 151. évfordulója alkalmából. Kedden madarak és fák napja lesz, szerdán 16 órakor pedig koszorúznak a temetőben. Ezután a tornateremben Horváth Attila művésztanár emlékezik a reformkor nagy egyéniségére, s kiállítást nyitnak Fegyó Béla festőművész munkáiból. Tiszakécske A templom felújítási költségeinek támogatására jótékonysági hangversenyt tartanák vasárnap délután 5 órakor a kécskei római katolikus templomban. Minden rendben van, Laci bácsi! maffiaper A másodrendű vádlott is ártatlannak mondja magát Dr. Fodor Endre tegnap egy lehallgatott telefonbeszélgetést Is ismertetett. A maffiaper elsőrendű vádlottjához, Ä. Lászlóhoz hasonlóan tegnap M. Péter, a másodrendű vádlott is ártatlannak mondta magát a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Mindketten kitartottak amellett, hogy semmiféle bűnszervezethez, alvilági leszámoláshoz és fegyvercsempészethez nincs közük. Kecskemét Ahhoz képest, hogy a hétfőn ismertetett vádiratban a budapesti Váci utca egyik vendéglője mint egyfajta maffiaközpont szerepel, az ártatlanságukat bizonygató vádlottak szerint ez csupán kitaláció. Az általuk felvázolt részletekből összeállt mozaik szerint az étterem a nyugalom szigete maga, ahol a vádlottak kedélyesen sörözget- tek, kártyázgattak, beszélgettek egymással a teraszon. Amikor a Balaton környékére indultak vagyont érő autóikkal, nem az állítólagos konkurencia likvidálásán, hanem egy nyugdíjasotthon létrehozásán fáradoztak éppen Csopakon. A másodrendű vádlott egyébként meglehetősen érdekes ösz- szefüggésekre mutatott rá tegnap délután a tárgyalóteremben. Állítása szerint olyan szerb személyek tanúskodnak ellenük, akik maguk követték el a bűncselekményeket. (Ismert, hogy az ügy több szereplőjével vádalkut kötött a hatóság. Ők lesznek a tanúk a perben, és M. Péter egyértelműen arra utalt, hogy szerinte hiteltelenek.) Dr. Fodor Endre bíró amúgy már egy lehallgatott telefonbeszélgetést is ismertetett tegnap. Az első tompái fegyvercsempészet éjszakáján, 23 óra 7 perckor az egyik szerb állampolgár mobilon hívta az ügyészség által „főnöknek” tartott elsőrendű vádlottat a lakásán. A néhány mondatos párbeszédben a szerbiai nyugtatja az ágyból kiugrasztott R. Lászlót: Minden rendben van, Laci bácsi! Minden rendben van! Majd a két férfi Jó, jó, szia, puszi, jó éjszakátí-tal búcsúzik egymástól. Laci bácsi szerint a beszélgetés egyáltalán nem fegyverekről, hanem egy 15 ezer forintos kölcsönről szólt, ezért ismét csak visszautasította a maffiavádat. Ma folytatják a másodrendű vádlott kihallgatását, majd a tervek szerint a harmadrendű áll a bíróság elé. ■ Noszlopy Betörtek Isten házába bácsborsód Valaki kifosztotta a katolikus templomot. A Petőfi Népe - egyelőre meg nem erősített - információja szerint az ajtóbefeszítéssel végrehajtott betörés április 26. és 29. közt történhetett. A tolvaj kegytartót, gyertyatartókat, kelyheket, fából készült angyalkákat és oltárterítőt vitt el mintegy 200 ezer forint értékben. Dílerkedéssel gyanúsítva KECSKEMÉT Feltételezett drog- dílert vittek be a rendőrségre. Lapunk tudósítójának értesülése szerint a 25 éves kecskeméti fiatalember ellen már régebb óta elfogatóparancs volt érvényben. Azzal gyanúsítják, hogy tavaly többször is kábítószert adott el nagyobb mennyiségben a megyeszékhelyen: marihuánát, kokaint és speedport. Gázolás a kereszteződésben tompa Halálos baleset történt hétfőn délután a kisvárosban, a külterületen vezető 53-as főút és az Attila utca találkozásánál. Egy 66 éves kerékpáros asszony a város felé tartott, és a kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy balról jövő autónak, amit egy 38 éves szerbiai férfi vezetett. A kocsi halálra gázolta. ■ OH ,nagyon, nagyon gyümölcsöző l- »Mi befektetés KÖZÉLETI HÍR • Pokomi Zoltán, a Fidesz alelnöke fórumot tart ma 19 órától Dá- vodon, a művelődési házban. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, (1024 Budapest. Keleti Károly u.24.) a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó versenyeztetési szabályzat jóváhagyásáról szóló 1048/1997. (V.13.) Korm. Határozat vonatkozó fejezetei alapján ÁRVERÉS KERETÉBEN értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és az árverezted vagyonkezelésében lévő alábbi vagyonelemet: ingatlan címe Hrsz. Térmérték Megnevezés TaUi. Bruttó E Ft ÁFA E Ft Kecskemét, külterület 03/3 3460 rtT Tanya i/i 2.935 15 Ajánlati biztosíték összege: 290.000 Ft. Az ingatlan per-, teher- és igénymentes. Az árverés Időpontja: 2005. június 2., 10 óra Az árverés helye.: Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (Budapest, II, kerület, Keleti Károly u. 24., 11. emelet 204. számú helyiség. Felvilágosítás kérhető: Kuzma Tamásáétól az (1) 209-0400/179 teíeforsszámon, vagy az (1) 209-0404 faxszámon. Az árverési felhívás részletes kiírási anyaga a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjének 2005. április 204,16. számú számában található. kimagasló hozam lehetősége fix minimum kamat 3 éves futamidő Kecskemét, Dobó krt. 7. (06 76) 502 380 Kecskemét, Nagykőrösi utca 9/a (06 76) 511 900 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. (06 76) 463 463 Kiskörös, Petőfi tér 2. (06 78) 513 070 Kiskunhalas, Bokányi D. u 1. (06 77) 520 910 Kalocsa, Szent István klr. utca 28. (06 78) 565 020 Baja, Vörösmarty u. 4. (06 79) 523 360 Baia, Szentháromság tér 7. _______(06 79) 524 460 A r m sjHsKétsi»«* befekt*össi tzmsxdi&úF.. * KSH Hm-wts 2 s^rattssíö«: atsp résztees te'räat a* «lap Isjekeitatója fwtaitram. Peihwjck a i wra, bog- * fessmdö b&fektítóL nAspem* a&g 3 aümoíck. i kuk»«» tetesaaaá 3 r-y;gwmfe mr s ieftteetékflek. íttígafeíMk teá fómfcrsak ä txMxífáiikít kssódoxiádit in \ FOTÓ: BANCZ1K RÓBERT