Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-13 / 111. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁJUS 13., PÉNTEK 3 MEGYEI KORKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Bácsalmás Jelentős szerepet vállal a német kisebbségi önkormányzat és a Bácsalmási Németek Egyesülete a pünkösdi ünnepség megszervezésében, aminek apropóján Backnangból negyvenfős küldöttséget fogadnak. Vasárnap 9 órakor szentmisét tartanak német nyelven a római katolikus templomban. A német zenekar közreműködésével Schubert-mü- vek hangzanak el. Délután három órakor fellép a művelődési központban a Heimatblaskapelle fúvószenekar, s bemutatkoznak a helyi tánccsoportok, kórusok. A testvérvárosi vendégek egyébként szombaton Mohácson térzenét adnak az ottani német egyesülettel, majd hajóval kirándulnak - tudtuk meg Horvátbné Harton Annától, a kisebbségi önkormányzat elnökétől. Baja Idén harmadszor telepítenek halat a Kék-tóba ma. Hobler János, a sporthorgász-egyesület elnöke bejelentette: délben újabb • 12 mázsa méretes ponty kerül a vízbe. Ezzel az olvadás óta telepített pontyok mennyisége 36 mázsára nő a Kék-tóban és a mellette lévő kubikgödörben. Hat mázsa dévért és két mázsa kárászt is telepítettek. Ma délután tilos a peca, de szombat reggel 5 órától már lehet horgászni. Baja Ma délután fél ötkor kiállítás nyílik a Bajaszentistváni ÁMK-ban a József Attila-centenárium alkalmából kiírt plakátkészítő pályázat anyagából. Megnyitót mond dr. CzuckAntalné. Öt órai kezdettel városrészi irodalmi délutánt rendeznek, melyen a Szentistváni Nyugdíjasklub és a szülői szervezet tagjai, valamint az iskola régi tanítványai szavalják a költő verseit. Itt adja át a pályázat díjait Osztrogonácz József ÁM K-igaz- gató. Kalocsa Jövő szerdán fél 11-kor nyílik meg a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Martinovics utcai épületének könyvtárában DégiIstván festőművész kiállítása. A tárlatot Magyar József né, az intézmény pedagógusa nyitja meg, köszöntőt mond Bogár István igazgató, közreműködik Haskóné Apagyi Judit és Borbély Lászlóné zenetanár. A képek június 1-jéig tekinthetők megtanítási időben. Kecskemét Adóbevallás-ellenőrző programot kínál az APEH Bács- Kiskun Megyei Igazgatósága kedden 10 órától a Pólus Róna bevásárlóközpontban. A polgárok az adóhivatal munkatársainak segítségével ellenőrizhetik az interneten, hogy helyesen töltötték-e ki személyi jövedelemadó-bevallásukat. (Részletek a holnapi Heti Grátiszban megielenő APEH-közle- ményben!) Kiskunhalas In memóriám Dulity Tibor címmel nyílik kiállítás Tóth Baranyi Csaba alkotásaiból ma a Csipkeházban. Délután 5 órakor dr. Benkő Éva szociológus ajánlja a műveket a közönség figyelmébe. A kiállított képeket június 30- ig lehet megtekinteni. Lakitelek Egyre nő az építési kedv a nagyközségben. Az elmúlt egykét évben ötven telket adott el az önkormányzat, és a közelmúltban úgy döntött a képviselő-testület, hogy újabb 49 telket alakíttat ki. Nagykőrös a már ismert trükkel próbált meg pénzt kicsalni idős emberektől két férfi kedden délelőtt. Hivatalnokoknak tüntetve fel magukat hamis pénz keresése ürügyén zörgettek be több utcában is a lakókhoz. Nagy címletű bankókat kértek - úgymond - ellenőrzésre, és megfigyelték, hogy a háziak honnan veszik elő a pénzt. A Sas utcában kudarcot vallottak: a nyugdíjas házigazda elzavarta őket. A Szultán utcában egy idős házaspár azonban nem fogott gyanút, tőlük 270 ezer forintot elloptak a bűnözők. A pórul járt emberek most abban reménykednek, hogy a rendőrség hamar elfogja a tetteseket. Szemfüles szomszédjuk ugyanis felírta az idegenek autójának rendszámát. Szalkszentmárton Ma népünnepély lesz a Bacsó Béla úti kisiskolánál: ismét megrendezik a már hagyományos paprikás- krumpli-főző versenyt. Majd’ negyven csoport - körülbelül háromszáz gyermek és felnőtt - vesz részt a gasztronómiai versengésben. Tiszaalpár/Torda. a hétvégén tartják a vajdasági Tordán a hagyományos búcsút. Az elmúlt években mindig utazott delegáció Tiszaalpárról a testvértelepülésre. Nincs ez másképp most sem. Tavaly nagy sikert arattak a gitáros lányok, akiket ezúttal is meghívtak. A delegációt Bodor Ferenc polgármester vezeti. Soltvadkert Ismét ultiversenyt rendeznek a művelődési házban. A Vadkert Kupa elnevezésű vetélkedés ma 14 órakor kezdődik. Soltvadkert Nem bánták meg, akik a múlt hét végén - dacolva a rossz idővel - részt vettek a soltvadkerti Lovas Klub Egyesület hagyományos póznadombi majálisán. A bográcsos ételek mesterei -kárpótolták őket a folyamatosan csepergő esőért. Sok ballószögi már most retteg Vórum A település összefogott. Egy petíció négyszáz aláírójával együtt az iskolaigazgató, az óvodavezető', az orvos, a polgármester, a tanárok és a szülők teljes egyetértésben léptek fel a faluban található - állami gondozottakat befogadó - otthonok átalakítása ellen. Szerda este lakossági fórumra gyűlt össze a faluházban több mint száz ballószögi polgár. Az iskola igazgatónője, Kovácsné Király Erika által szervezett összejövetel apropója a faluban található, állami gondozottakat befogadó otthonok átalakítása volt. A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó és a vitát kirobbantó döntés szerint a Bem utcai átmeneti lakásotthon április elsejétől speciális ellátási formát igénylő gyerekeket fogad be. Az a hír is elterjedt, hogy pszichoaktív szerekkel élő, azaz drogos fiatalokat is itt helyeznének el. A ballószögiek későn értesültek a változtatásról, amelyet döbbenten fogadtak. Elkezdtek aláírásokat gyűjteni, mára több mint 400 gyűlt össze, hiszen számukra a speciális szó megjelenése egyenlő az eddigieknél is rosszabb közbiztonsággal. Az otthon lakói közül néhányan ugyanis az egész napot az utcán töltik, ijesztgetik a járókelőket, gyakran megdobálják az autókat, rendZsúfolásig megtelt a ballószögi faluház nagyterme. Dr. Zsadányi Nagy Árpád, ballószögi háziorvos: - 2003- ban még támogattam a lakásotthonok létrehozását, de az akkori döntésemet megbántam. Azt hittem, ők fognak hozzánk alkalmazkodni, de nem így történt. szeresek a verekedések, sőt egy kisgyereket életveszélyesen meg is fenyegettek. A ballószögiek tudják, hogy a speciális otthonba a jelenleginél súlyosabb magatartás- zavarral küzdő fiatalokat is küldhetnek majd. Rebek Éva, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatalának főtanácsosa a fórumot követően elmondta, hogy nem számítottak ilyen indulatokra. - Megértettük a problémákat és most össze fogunk ülni, hogy beszéljünk a lehetséges megoldásokról. Az szinte biztos, hogy az egyik lakásotthonban személyi változtatásokra lesz szükség. A drogproblémákkal küzdő fiatalokat pedig nem itt helyezzük el, nekik Tolna megyében találtunk helyet. ■ G. Z. Kovácsné Király Erika iskolaigazgató: - A 170 fős iskolába 40 magatartászavaros fiatalt integrálni enyhén szólva is felelőtlenség, tekintve, hogy a ballószögi gyerekek 35-40 százaléka egyébként is hátrányos helyzetű. Több kisgyermekes szülő kijelentette, hogy elviszi a gyermekét az iskolából, ha az állami gondozott fiatalok továbbra is oda járnak majd. Megúszható-e a környezetrombolás nélkül a dunai víziútépítés? dunapataj A hónap utolsó hétvégéjén kilenc ország küldöttei, zöldpártok, önkormányzatok, minisztériumi tisztviselők, tervezők és kivitelezők vesznek részt a nemzetközi folyó hajózhatóságának javításáról, a környezetvédelemről és a Duna jövőjének megtervezéséről is szóló konferencián. Hajózás és környezetvédelem a Dunán címmel nemzetközi konferenciának ad otthont Dunapataj május végén. A Du- na-konferenciát négy zöld- mozgalom, a Duna Kör, az Európai Zöldek, a Zöld Demokraták Szövetsége és a Zöld Alternatíva szervezi. A háromnapos előadás- és megbeszéléssorozat célja, hogy a folyam jövőjével kapcsolatos tervekkel ismertetik meg a közvetlenül érintetteket, azaz a Duna mentén élőket. Ezen kívül a tervezők és beruházók megismerhetik a partok mentén élők igényeit. Köztudott, hogy az Európai Unió új kihívások elé állítja Közép és Kelet Európát. A Dunával kapcsolatban 220 milliárd eurós beruházást terveznek, mely könnyítené a hajózást. A konferencia arról is szól, hogyan működne a Dunán a Transz-Európai Közlekedési Úthálózat. Az építésben és a hajózásban érdekelt erős lobbi fogja-e kanalizálni a folyamot Bajorországtól a Duna-deltáig, vagy a helyi lakosság igényeit is figyelembe vevő terveken fog alapulni a vízi út kialakítása? Ez a kérdés. Droppa György, a Duna Kör vezetője elmondta, a zöldek és környezetvédők csak abban az esetben támogatnak egy ilyen projektet, ha a környezet állapota a térségben nem romlik hanem javul. A belvízi szállítás környezetbarátabb mint a közúti, de megoldható-e a beavatkozás visszafordíthatatlan változások nélkül? Be tudják-e építeni a tervezők a part menti önkormányzatok igényeit is terveikbe? Megoldható-e a folyami gázlók felszámolása a szigetek és mellékágak rehabilitációjával egy időben? Melyek - és vannak-e - veszélyei egy ekkora beavatkozásnak a kibővített Európában és az Európai Unión túl? Ezen kérdések tisztázására rendezik a nemzetközi konferenciát Dunapatajon. Bcvásíárló'lictycge ^f inájus 13-ón és május I4-é a Szil-Coop áruházakban ( ím: Kecskemét. Izsáki út 2. Tel./táv: 76/4$ 1-707 Sertéstarja csont nélkül 969 Ft/kg-ról 859 Ft/kg Sertéscomb 799 Ft/kg-ról 749 Ft/kg Sertéslapocka 789 Ft/kg-ról 739 Ft/kg Marhalábszár 1199 Ft/kg-ról 1099 Ft/kg Csirkecomb far-háttal 499 Ft/kg-ról 399 Ft/kg Csirkemáj szív nélkül, 500 g 199 Ft/db Tejföl, 175 g (20%) 65 Ft/db-ról 49 Ft/db Tej polytasakos, 1 I (2,8%) 119 Ft/db-ról 99 Ft/db Gyümölcsjoghurt, 175 g 55 Ft/db-ról 39 Ft/db Zott Toasty szeletelt sajt, 150 g 199 Ft/db-ról 159 Ft/db Réteslap, 8 lapos 109 Ft/db-ról 99 Ft/db Sana margarin, 250 g 99 Ft/db-ról 69 Ft/db Kristálycukor, 1 kg 189 Ft/db Vito ételízesítő, 1 kg 499 Ft/db-ról 479 Ft/db Persil sensitiv gél, 1,5 I 1735 Ft/db-ról 1629 Ft/db Caola testápoló kamilla, 250 ml 483 Ft/db-ról 319 Ft/db Harmony kéztörlő, 2 tek., mintás 149 Ft/db-ról 119 Ft/db Gyermek rövid ujjú színes póló 399 Ft/db-ról 249 Ft/db Férfi rövid ujjú színes póló 1199 Ft/db-ról 649 Ft/db Női és férfipapucs 999 Ft/pár Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 654S64 (igééig Találkozzunk mindennap! A megélhetés záloga: pályázatkeresés, kapcsolatok kunpeszér A kistelepülések megélhetésének záloga a sikeres pályázatokban és az összefogásban rejlik. Emellé kell a hitel nélküli gazdálkodás, s a vagyont sem lehet elkótyavetyélni. Kunpeszéren jó példa erre. A néhány nappal ezelőtti falugyűlésen megjelentek elmondták, hogy felháborítja őket a szeme- telők, a rongálok tevékenysége. A felszólalók szorgalmazták a kóbor kutyák befogását és a szeme- telők megbüntetését. A polgármester beszámolt a tavalyi évben történtekről, a piactéri telek megvásárlásáról, az orvosi rendelőbe telepített újraélesztő készülékről, a nagy sáv- szélességű internet-elérési lehetőség megteremtéséről, a Középpeszéren elkészült az ivó- vízhálózatról.- Pályázatokat adunk be a működési költségek kiegészítéKunpeszér lélekszáma 1990 666 2003 703 2005 717 Forrás; Polgármesteri Hivatal sére. Reméljük, sikeres lesz, s ha a megszokott takarékossággal, körültekintően, jól gazdálkodunk, nem kell hitelt felvennünk, vagyontárgyat eladnunk - mondja Sipos Gyuláné. A polgármester szerint a Felső- Kiskunsági és Dunamelléki Kistérségi Társulás megalakulásával több feladatukat takarékosabban tudják megoldani. A peszériek fejlesztési tervei között szerepel a középpeszéri út építése, a kultúrház, a faluközponti park felújítása. A közeli Kunadaccsal közösen szeretnék megépíteni a két települést összekötő utat. Keresik a szennyvízberuházás pályázati lehetőségeit is. ■ Pulai Sára FOTÓ: GÁL ZITA