Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-11 / 109. szám
ZetőfíNépe_ Road show gyre jobb, egyre színesebb Dr. Brúszel László önkormányzati képviselő: - Az utóbbi hónapokban változatosabb, olvasmányosabb a Petőfi _____Népe. Most sokkal szélesebb olvasói rétegnek kínál inL f ormációkat. Az országos politikából csak a valóban lé■ ny6ges eseményeket emeli ki, míg az itt élőket jobban érdeklő helyi politikával behatóbban foglalkozik. A lap szintén jól találja meg az arányokat azzal, hogy a lokális ügyeket, a mindennapi gondokat, a megoldásra váró iblémákat, az egyes települések eredményeit is bemutatja, szeren- :re nem feltétlenül a pártpolitika tükrében. Összeségében is elmond- tó, hogy a lapban a pártpolitikának egyre kevesebb szerep jut, helyet- pedig szerencsére azokat az elvárásokat olvashatjuk, amelyeket az /es települések lakói támasztanak a saját képviselő-testületükkel :mben. Szintén jók a hétvégékre szánt szórakoztató, könnyed témák összeállítások. Ami a lapban megjelenő publicisztikákat illeti: van- k mértékadó, tárgyilagos vélemények, de előfordulnak átgondolatlan sok is. Az arányon lehetne még javítani. Az interneten is olvasható Nyitray András országgyűlési képviselő: - Rendszeresen olvasom a Petőfi Népét. Igaz, többnyire interneten, mert sokat utazom, és így magához a laphoz nem mindig jutok hozzá. Nagyon tetszik az a változás, amin a lap az elmúlt néhány évben átment. Most már sokkal informatívabb, engem pedig mindig is a hírek, az információk érdekeltek. Amit talán hiányolok, hogy sokkal több kecskeméti vonatkozású témára volna szükség, olyan eseményekre, vitákra, amelyek gyakrabban, részletesebben érdekelnék az itt élőket. Ez ugyan egy megyei napilap, de tudomásom szerint mégis a megye- székhelyen kel el a legtöbb példányszám. Egyébként az utóbbi hónapok arculatváltása is nagyon szimpatikus. A Petőfi Népe mostani formájában sokkal figyelemfel- keltőbb, áttekinthetőbb. (i nyeri az egymillió forintot? Tóth László Imre, marketing- vezető: - Nagy tavaszi játékunk fődíját, az egymillió forintot a road show keretében sorjuk ki. Közjegyző jelenlét- 3n a szenesekéiből húz- < ki azt a erencsés jfizetőn- :, akit /millió fo- ttal aján- kozunk meg a Raiffeisen Bank jóvoltából. A játékban, mint arról már több ízben olvashattak lapunkban, minden régi és új előfizetőnk részt vett. Mindössze annyit kell tenniük, hogy a lapban megjelent pályázati szelvényt helyes megfejtéssel visszaküldik számunkra. A szelvényen egy rejtvény szerepel, amelynek kitöltése nem nehéz. Az eddig beérkezett megfejtéseket látva: szinte mindenki helyesen megoldotta. Emellett feltétele a játéknak, hogy csak azok vehetnek részt benne, akik legalább kéthavi, érvényes előfizetéssel rendelkeznek. Még most sem késő jelentkezni, sőt a road show-n is lehetőséget kínálunk az előfizetésre, így bárki még a helyszínen is jelentkezhet a játékra, és eséllyel indulhat az egymillió forintért! 1.000.000 Ft Pető» Népe milliomosa! A játékban részt vehetnek: akik a sorsoláskor legalább 2 havi érvényes, folyamatos Petőfi Népe előfizetéssel rendelkeznek (április-május vagy május-június) NYEREMÉNY 1.000.000 forintos Raiffeisen bankkártya (a nyeremény jövedelemadóját a nyertes fizeti) Raiffeisen BANK VISA 1.1 ÉP? J A ' 1 ÉÉI 123M Mb .'A űjqtj 1É3 1 •' . fH i(l? m mm m k. _____________....._____ Információ, ingyenes telefon: 80/480-756. AMARILLA /V t“> i divat Minőségi női divatáru! Francia, portugál, olasz márkák, egyedi darabok kedvező áron. Hájas végén új nyári kollekcióval várjuk a vásárlókat. Pólók, halásznadrágok, szoknyák nagy választékban! pavaszi kabátok, nadrágok akciós áron, amíg a készlet tart! lakberendezési üzlet Május hónapban tavaszi párnaakciót hirdet! Minden párna árából 30% engedményt adunk. A fenti akció 2005. május Sí éig érvényes! Vigyen új színt otthonába! Tekintse meg kínálatunkban a már ismert, jellegzetes KA textilek mellett az új tavaszi textilkollekciónkat, melyet más-más színvilág és hangulat jellemez. Válogasson kedvére kínálatunkból! 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 5. (Kisfaludy Ház) fszt. 2. (Domusfelóli oldal) cskemét 3«er BÚTORÁRUHÁZ 3 R0TTEX MATRACOK EGASZTALOK f* EMES BÚTOROK Hálószobabútorok, étkezők, konyhabútorok, TV állványok, gardróbok, gyerek szobabútorok, heverők, franciaágyak... HINTASZÉKEK icskemát, Ceglédi út Tel.: 76/497*321 Nyitva: h,r: mi, szó.: 9-13 FENYŐBÚTOROK 1 ":~ KÁRPITOS ÉS BŐR ÜLŐGARNITÚRÁK NAGY VÁLASZTÉKBAN! 1000 m2-en! www.acropolisingatlan.hu — H-6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. (Északi térfal udvara) Tel.: +36 (76) 482449, +36 (30) 445-87-32 Fax: +36 (76) 506-194 ilngatlanközvétitő Értékbecslő Iroda Feladatkörünk: • ingatlanközvetítés • értékbecslés * jogi ügyintézés • hitelügyintézés Új vagy felújított házakat, ingatlanokat keresünk és kínálunk ügyfeleink részére. A legkiterjedtebb ügyfélkörrel rendelkező ingatlaniroda! DACIA CEGLÉD 2700 Cegléd, Jászberényi út (a felüljáró lábánál) Tel./fax: 53/501-903, 53/501-904 Nagyra értékeljük a régi dolgokat! Dacia Logan 200.000 Ft használtautó-beszámítási kedvezménnyel A megbízható Dacia Logan most még könnyebben elérhető. Dinamikus, modern vonalvezetése tágas belső térrel párosul: hátsó ülésein akár 3 felnőtt is kényelmesen utazhat, 510 literes csomagterébe pedig könnyedén elfér a poggyász. Most bármely Logan vásárlásakor 200.000 Ft- tal többért számítjuk be használt autóját, így akár 70.000 Ft kezdőbefizetéssel elviheti új Dáciáját. Várjuk márkakereskedésünkben. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Fogyasztás, liter/100 km: vegyes: 6,8-7,2; városi: 9,2-10,0; országúti: 5,5-5,7 COj-kibocsátás, g/km: 164-173 (változattól függően). www.dacia.co.hu DACIA Renault Csoport KECSKEMÉT 4/ Igényes és lényegretörő Dávid József, hűséges, régi előfizető: - Elégedett vagyok-e a lappal? Úgy érzem, önmagáért beszél az, hogy évtizedek óta előfizető vagyok. A reggeleket már el sem tudnám képzelni az újság nélkül. Amint felkelek az az első, hogy kimegyek érte a postaládához. Rögtön átfutom a lapot, és a legfontosabbakat azonnal el is olvasom, majd később, amikor már több időm van, a többi cikket is megnézem. Összességében elégedett vagyok a lappal, igényes és lényegretörő. Mint kecskeméti olvasó elsősorban a helyi és megyei hírek érdekelnek, de a Petőfi Népében emellett olvashatok országos és külföldi eseményekről is. Sokkal többre tartom, mint a többi napilapot. A családom is nagyon szereti az újságot, ha véletlenül a munkahelyemen felejtem, még morgolódnak is. Kedvenc újságíróm is van, Hámori Zoltán személyében! A/3-as színes fénymásolás 200Ft Kis szériás nyomdai igény esetén a legkorszerűbb technológiával működő digitális nyomdával várjuk ügyfeleinket, az 1 példánytól a több száz darabos kiadványokig, rendkívül gyors határidővel. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Tel./fax: 76/415-388; 504-593 e-mail: lalaprint@lalaprint.hu