Petőfi Népe, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-25 / 95. szám

FOTÓ; AFP PETŐFI NÉPE - 2005. ÁPRILIS 25., HÉTFŐ 9 SPORTVILÁG Nemes Gyula Allianz Hungária Biztosító Rt. területi igazgató Több biztonság, kedvezőbb árak Megérkezett az Otthoni biztonsági program Emelt színtű alapszolgáltatások mellett korábban bíz- tosíthatatlan károk bevállalása, kedvezmények sora, élet-, baleset- és egészségbiztosítási gondoskodás az együttiakó családtagoknak, kiterjesztett védelem a hazai utazásokra: mindez együtt az Allianz Hungária Biztosító új Otthoni Biztonsági Programja. Nemes Gyula területi igazgató még azt is kiemeli, hogy a szol­gáltatásokhoz mért kedvező díjak mellett, ked­vezmények sorát kínálják, és ez nem először történik tavaly május óta, amikor az uniós csatlakozás alkalmá­val az Allianz meghirdette hosszú távú Európai mobili­tási akciósorozatát. Tehát nem biztosítás, hanem program. Az új név új megközelítést is jelent? Egyrészt kiteljesíti a régit, hiszen lakásbiztosítá­sunk szolgáltatásai minden korábbinál átfogőbbak mind a lakásokra, házakra, mind a vagyontár­gyakra vonatkozóan. Másrészt elhagyjuk a szűk. faiakat, és utazásaikon Is elkísérjük vagyoni védelmünkkel a lakókat, akiknek emellett élet-, baleset- és egészségbiztosítást is nyújtunk. Tesszük mindezt sok választási le he- tőséggel, az életkörülmények változása iránti nyitottsággal és rendkívül versenyképes áron. Miben nyújt újat a lakásbiztosítás? Eddig is kártérítést nyújtottunk a betöréstől „tűzön-vízen át" a felelősségbiztosításig a leg­fontosabb kockázatokra. Új, emelt szintű alap- j vagyonbiztosításunk is természetesen kiterjed mind­ezekre, de érvényes épületrongálás, lopás, vagy akár zárcsere esetére is. Sőt, eddig „bevállalhatat­lannak” hitt eseteket is lehet már biztosítani, mint pl. a rosszul szigeteli tető és nyílászárók miatti, vagy a nyitva hagyott ajtókon, ablakokon át keletkezett beázásokat Több mint félmillió panel­lakás esetében lehet fontos, hogy a homlokzat hiányos szigetelése, az ón. partelhézagok prob­lémáira is megoldást kínálunk. Fedezzük a vanda­lizmus okozta károk, például a megrongált kaputelefon helyreállításának költségeit is. Szintén újdonság, hogy az ellopott, megsérült személyi okmányok pótlásához szükséges illetékek, valamint - a bankkártyák mellett - a hitelkártyák elvesztése, ellopása, megsemmisülése miatt szükséges letiltás költségeit is áljuk. És azt is, ha például egy akvá­rium egyszerű megrepedése miatt tárgyaink, fontos irataink eláznak. Mi több, az otthon vagyon­tárgyaival együtt a vállalkozás berendezései, gépei, készletei is biztosíthatók. Mintha belföldi utasbiztosítást is említett volna. Ilyenről eddig még nem hallottunk a magyar piacon. Újdonság? Igen, ezzel is kiléptünk a falak közül, és kiter­jesztettük védelmünket a belföldi nyaralásra, utazásra, kiküldetésre, még a kirándulásokra is. Magyarország egész területén biztosítottak az azonos háztartásban élő családtagok, valamint a magukkal vitt ingóságok például számítógép, fényképezőgép, tv stb. - is, mivel a lakásra, érvényes biztosítási fedezet kívánságra kiterjed ezekre is. Mivel pedig a nyaralóban történt betöréskor eltűnt, vagy például az oda-visszaúton autóbalesetben károsult vagyontárgyakat is fizetjük, valóban beszélhetünk arról, hogy prog­ramunk részeként lényegében hazai uiasbiztosítás- ra is szert tehet, ügyfelünk. Mi az új a program részét alkotó élet-, baleset- és egészségbiztosításukban? Például az, hogy az egy háztartásban élő család lét­számától és a családtagok korától gyakorlatilag függetlenül nyújtjuk. További könnyebbség az ügyféléinknek, hogy a változásokat nem keli jelen­teni, mindig az érvényes állapot szerint fizetünk a választott szolgáltatási értékek szerint. Ugyancsak egyedüliként a piacon térítjük a baleset­ben megrongálódott ruházat értékét, és természete­sen részt vállalunk az esetleges műtétek, kórházi kezelések költségeinek fedezésében is. Az autóbiztosításoknál már láttuk, hogy a piac legát­fogóbb kedvezményrendszerével rukkoltak ki. És itt? Programunk kedvezmények sorával szolgál ügy­feleinknek. Például azoknak, akiknél a család legalább egyik tagja nálunk rendelkezik autóbiztosítással Kedvezmény várja azokat is, akik nem havi, hanem negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal, illetve banki lehívással fizetik a díjukat Érdemes részletesen is tájékozódni a kedvezményekről, mert. általuk akár 2’5%-kal is csökkenthető az amúgy is rendkívül versenyképes lakásbiztosítási díjunk. Javaslom, forduljanak személyesen munkatár­sainkhoz, vagy hívják a 06-40-421-421 -es telefon­számot, illetve látogassanak el a honlapunkra (ww%a11ianz.hu). Szuper a bronz a hoki vb-n jégkorong A norvégok jutottak a világelitbe, Kína kiesett A lengyelek elleni döntetlen a magyaroknak a harmadik helyhez volt elég. A képen a lengyel kapus, Radziszewski Peterdi lövését hárítja. A pénteki vereség után (Nagy- Britannia-Magyarország 3-0) zárásként döntetlent játszott a lengyelekkel a magyar jégko­rong-válogatott (1-1) a debrece­ni divízió I-es világbajnokságon, és így a harmadik helyen vég­zett. Az együttes maximálisan kiszolgálta a közönséget, és a harmadik hellyel teljesítette a célkitűzést. A magyarok először szereztek pontot olyan váloga­tott ellen - Norvégiával döntet- leneztek (2-2) amely feljutott az A-csoportba. A végeredmény: 1. Norvégia 9 pont, 2. Lengyelor­szág T, 3. Magyarország 6,4. Ja­pán 4, 5. Nagy-Britannia 4, 6. Kína 0. Azonos pontszám ese­tén az egymás elleni eredmény döntött (japán-brit 5-3). Norvé­gia feljutott az A-csoportba, míg Kína jövőre a divízió II-ben sze­repelhet. A másik ágon Olaszor­szág került fel az élvonalba, míg Románia kiesett. A debreceni torna legjobb kapusának Szu­per Leventét választották, a leg­jobb magyar játékos Szélig Vik­tor lett. A legjobb hátvéd: Tommy Jakobsen (norvég), a legjobb csatár: Jacek Plachta (lengyel), pontkirály: Morten Ask (norvég) 12 pont (6 gól, ó gólpassz), íegsportszerűbb csa­pat: Lengyelország. Nem bírtak a Vasassal röplabda Extraliga női elődön­tő, 4. mérkőzés: Vasas-Ber- trans Phoenix Maceno Kecske­méti RC 3:0 (20, 21, 21). Buda­pest, 200 néző. V: ifj. Juhász, Újházi. Vasas: Pethő, Nyári, Dégi, TORMÁSI, MELÉNDEZ, IÓZSA. Csere: VATAI (liberó). Edző: Jókay Zoltán. Kecskemét ÉKES ESZTER, Szabó, Fekete, Andruszenko, Czéh, SZÓRÁD. Cs: Ékes Erika (liberó), Martinovics, Dobos. Edző: Farkas Mihály. Hibát hibára halmoztak a csapatok az első szettben, melynek végjátékában a hazai­ak koncentráltak jobban. A má­sodik szettben feljött a KRC, ám a végén újra a fővárosi gár­da bírta jobban idegekkel. A harmadik felvonásban megtál­tosodott a hazaiak játékosa, Józsa: ütéseit nem tudták hárí­tani a kecskemétiek. Aztán a sok jó blokknak köszönhetően ezt a szettgyőzelmet is begyűj­tötték a piros-kékek, ami egy­ben a bajnoki döntőbe jutásu­kat is jelentette. (A három győ­zelemig tartó párharc végered­ménye: 3-1 a Vasas javára. A kecskemétiek a bronz­éremért küzdhetnek a Nyír- egyháza-BSE párharc veszte­sével. Ezen az összecsapáson pillanatnyilag 2-2 az állás. Farkas Mihály: - Rontásaink­kal megalapoztuk a Vasas sike­rét. Józsáék teljesen megérde­melten kerültek a döntőbe. Átgázoltak a Cegléden asztalitenisz Extraliga férfimér­kőzés: Kecskeméti Spartacus- Cegléd 10:1. Kecskeméten a baj­nokság első és negyedik helye­zett gárdája találkozott egymás­sal. Mivel a Spartacus korábban idegenben nagyarányú győzel­met aratott a Cegléd otthonában, így várható volt, hogy a vendé­gek nem tudják megszorongatni a tabella éllovasát. A találkozón a párosok küz­delme hozta a legszorosabb eredményt: a hazai duónak (Szarka, Jakab) már meccslab­dája volt, ám a vendégek (Mol­nár, Kovács) innen felállva meg­fordították a mérkőzést 2:3. Eközben a másik asztalon a ranglistversenyeken is remeklő kecskemétiek (Demeter, Pod- pinka) magabiztosan győztek 3:0. A párosok után az egyesek párharcaira került sor, s a helyi­ek nem bíztak semmit a vélet­lenre: mind a kilenc meccset megnyerték, s ezzel átgázoltak ellenfelükön. Fodor Miklós, a kecskemétiek edzője: - A kötelező győzel­meken túlvagyunk, az alapsza­kaszból már csak a BVSC elleni csata van hátra. Gratulálok a fi­úknak az eddig nyújtott teljesít­ményükhöz. Eredmények: Szarka, Jakab-Molnár, Kovács 2:3, Demeter, Podpinka- Iván, Pengő 3:0, Demeter-Pengő 3:0, Szarka-lván 3:0, Jakab-Kovács 3:2, Podpinka-Molnár 3:0, Deme- ter-lván 3:0, Szarka-Kovács 3:1, Jakab-Molnár 3:2, Podpinka-Pengő 3:0, Demeter-Kovács 3:1. Klicsko kiütötte kubai ellenfelét profiboksz A dortmundi profi ökölvívógála főmérkőzésén a nehézsúlyú Vlagyimir klicsko (képünkön) negyedik menet­ben kiütéssel nyert a kubai Eliseo Castillo ellen. A Los An­gelesben élő ukrán ex-világbajnok 16 hónap után bokszolt ismét Németországban. A fiatalabbik Klicsko-fivér eredeti­leg a fehérorosz Szergej Ljahoviccsal találkozott volna a Nemzetközi Bokszfóderáció (IBF) hivatalos kihívói státuszá­ért sorra kerülő összecsapásán, de ez a mérkőzés az ellenfél vízumproblémái miatt meghiúsult. A 29 éves Klicsko eddigi 47 profi mérkőzéséből hármat veszített el, Castillo korábban mind a 19 összecsapását megnyerte. Kikapott a helyosztón a válogatott tenisz A nők jövőre is az euro-afrikai zónában küzdenek A magyar női teniszválogatott még pénteken 2-1- re kikapott a dél-afrikaiaktól a Fed Kupa Euro- afrikai-zóna I. csoportjának harmadik fordulójá­ban, a törökországi Antalyában. A soltvadkerti szávay Ágnes könnyedén, mindösz- sze 51 perc alatt verte Chanelle Scheeperst, Németh Virág ugyanakkor a folytatásban három szettben kikapott Natalie Grandintól. A páros­ban kettőjüknek az utolsó játszmában 5:4-nél meccs­labdájuk volt, ám végül az ellenfél kerekedett felül. A csoport végered­ménye: 1. Bulgá­ria 3 győzelem, 2. Dél-afrikai Köztársaság 2, 3. MAGYAR- ORSZÁG 1,4. Észtország 0. A váloga­tottak négy négyes cso­portban játszot­tak szerdától péntekig, s a győztesek szombati párharcában dőlt el, mely két válogatott küzdhet júliusban a Világcsoportba jutásért. A magyarok, akik bent maradtak az Euro-afrikai-zóna I. cso­portjában, szombaton a luxembur­giakkal játszottak a 9-12. he­lyért, s 2-1 -re alulmaradtak. A válogatott végül a 11. helyen zárt. Az egyes találkozó­kon Pócza Barbara 0 Minellától, míg Gubacsi Zsófia Kremertől szen­'*-• vedett vere­séget két játszmá- ban, a páros (Németh Virág a soltvadkerti Szávay Ágnessel az ol­dalán) győzött. A magyar csapat jövőre is a Euro-afrikai-zóna 1. csoportjában indulhat. | „A 11. hellyel a minimális célkitűzést teljesítettük, de '•* a teljesítménnyel nem va­gyok elégedett” - értékelt Juhász Gábor szövetségi ka­pitány.

Next

/
Thumbnails
Contents