Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-28 / 72. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 29., KEDD SPORT Nagy-Britannia négy aranyérmet, egy ezüstöt és egy bronzot szerzett a Los Angeles-i pályakerékpáros-világbajnokságon, s ezzel meg Is nyerte a versenyt. Második helyen a hollandok (2, 3, 3), a harmadikon a németek (2, 0,1) értek célba. AKKER PLUS LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY Harta-Tiszakécske 3-2 (2-2) Harta, 200 néző. Vezette: Kricskovics (Horváth F., Serdült). Harta: Zsinka (Égéi) - Tomolik, Zsibók (Bognár), Vékony, Vejtei (Szabó), Sebestyén (Szauer), Ispán, Bálint (Szabadi), Balogh, Bujáki, Kovács. Edző: Szabó László. Tiszakécske: Antal (László) - Bállá (Fazekas), Forgó, Makra, Pálinkás, Maczkó, Tóth (Bagi), Kriss, Fórizs, Gazdag (Kővári), Járvás. Edző: Ézsiás Gábor. Gólszerző: Sebestyén 2 (mindkettőt 11-esből), Kovács, illetve Gazdag, Fórizs. A hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést: Kovács szerzett labdát a bizonytalankodó védőktől, majd a Bujákitól visszakapott játékszert 8 méterről lőtte a kapuba (1-0). A 32. percben Gaz­dagvégzett el szabadrúgást 23 méterről, a labda a rosszul felállított sorfal mellett védhetetlenül vágó­dott a hálóba (1-1). Három perccel később a lista­vezető védelme leblokkolt, a vendégek pedig Fórizs révén előnyhöz jutottak (1-2). A 42. percben Pálin­kás a 16-oson belül fellökte az alapvonal irányába mozgó Ispánt, a büntetőt Sebestyén magabiztosan értékesítette (2-2). A 69. percben egy hazai bedo­bást követően Forgó az alapvonal környékén, de a büntetőterületen belül kézzel ért a labdához. Az újabb 11-est a hartai csapatkapitány, Sebestyén higgadtan értékesítette (3-2). Hartai tudósítónk szerint a kemény, küzdelmes mérkőzésen a játék­I AZ AKKER PLUS MEGYEI 1. OSZTÁLY ÁLLÁSA ■ vezető té­1. Harta 17 16 0 1 66-9 48 ves ítéletei­2. Izsák 17 15 1 1 51-9 46 vel mindkét 3. Kalocsa 17 10 4 3 66-28 34 4. Kunszállás 17 8 5 4 37-29 29 csapatot 5. Solt 17 8 4 5 34-21 28 sújtotta. A 6. Ousnok 17 8 4 5 40-29 28 rangadón 7. Tiszakécske 17 8 4 5 37-30 28 8. Akasztó 17 7 4 6 25-22 25 mind két 9. Soltvadkert 17 7 3 7 30-23 24 gárda töb­10. Kerekegyháza 17 6 2 9 33-33 20 bet mutat­11. Tompa 17 5 4 8 28-39 19 12. N.nádudvar 17 5 3 9 21-40 18 hatott vol­13. KHTK 17 4 5 8 17-27 17 na tudásá­14. Jánoshalma 17 3 3 11 20-41 12 ból, ha 15. Szabadszállás 17 2 2 13 18-56 8 16. Kiskunmaisa 17 0 0 17 5-92 0 Kricskovics játékvezető határozottabb, és következetesen, a szabályok betartásával vezeti a mérkőzést. Szauer Zoltán: - Rosszabb volt, mint amire számítottam. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, de a vendégek két buta hibája miatt nyer­tünk. Ézsiás Gábor: - Saját magunkat vertük meg, de a játékvezető ítéletei is elsősorban minket súj­tottak. A Harta élvezte a listavezetői előnyt. Kitűnt: Tomolik, Sebestyén, illetve Bállá, Maczkó, Fórizs. If­júsági eredmény: 5-0. Tudósító: Badó Attila és Grőb János. Nemesnádudvar-lzsák 03 (02) Nemesnádudvar, 200 néző. Vezette: Tóth I. (Varga, Aradi). Nemesnádudvar: Szabados - Barta, Kiss (Vinter), Pusztai, Ivancsan, Mezőfi, Harsányi, Si­mon, Bischoff (Erdélyi), Tusori, Száhler. Edző: Szőcs Lázár. Izsák: Házi (Varga) - Tóth, Jávorka, Megyes, Virágh, Szalai, Parti, Pap (Török), Juhász, Hleba, Gréczi. Edző: Gréczi Gábor. Gólszerző: Pap (11-es- ből), Juhász, Parti (11-esből). A nemesnádudvari csapat mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a helyzeteit maximálisan kihasználó izsáki csapat­nak. Kitűnt: Pusztai, Ivancsan, Bischoff, Száhler, il­letve Virágh, Hleba, Jávorka. Ifjúsági eredmény: 1- L Tudósító: Friedrich József. Kunszállás-Szabadszállás 3-0 (1-0) Kunszállás, 300 néző. Vezette: Körösi (Tóth, Po- csai). Kunszállás: Kovács - Horváth, Vidéki (Keresz­tesi), Váczi, Zsigó, Makány (Mizsei), Vincze, Pösz- met, Bertus, Lapsánszki, Seres. Edző: Kertész Gá­bor. Szabadszállás: Csorba - Papp, Zelenka, Sáki, Kis Juhász, Soós (Nagy), Czegány, Illés, Varga A. (Antal), Németh (Bálint), Varga Z. Edző: Buzási Ba­lázs. Gólszerző: Vincze, Bertus, Seres. Nagy küzde­lem volt a mezőnyben, de a hazai együttes végig fö­lényben volt. Kitűnt: Horváth, Vincze, Pöszmet, Ber­tus, illetve Illés, Varga Z. Ifjúsági eredmény: 3-0. Tu­dósító: Kertész Károly. Kiskunmajsa-Kiskunfélegyházi HTK 02 (Ol) Kiskunmajsa, 100 néző. Vezette: Apró. Kiskunmaj­LABDARÚGÓ HEIBLISOUERTECHNIK MEGYE II. ÉSZAK A sereghajtó diadala Kiskunhalasi Spartacus- Csólyospálos 2-0 (00) Kiskunhalas, 100 néző. V.: Kondász (Fejes, Piroska). Kiskunhalas: CS. Ko­vács - Suba, Molnár (Nagy), Vida, Kuklis, Ábrahám L, Moravecz, Ábra­hám I., Paor, Kovács (Horváth), Erdé­lyi (Paprika). Edző: Siha János. Csó- lyospálos: Kertész - Andricz, Horpáczi (Novikov) Kolompár, Szarka, Valkai, Mózer, Varga, Répás, Paragi, Török (Kapás). Edző: Nagy István. Gólszer­ző: Erdélyi, Paor. Kitűnt: az egész csa­pat, ill. Varga, Répás. Küzdelmes mérkőzésen a második félidei játéká­nak köszöhetően megérdemelten nyert a hazai csapat. Ifjúsági ered­mény: 0-1. Tudósító: Kuhn Róbert. Ladánybene-Kecel 40 (ÍO) Ladánybene, 200 néző. V.: Kovács (Tímár, Herceg). Ladánybene: Fehér - Mészáros (Nagy), Ferenc, Virág, Guttyán, Hídvégi, Miskei, Baranyi, Do­rogi, Osváth, Lázár (Szilveszter). Edző: Osváth Ferenc. Kecel: Nemes - Berger, Béleczki, Hugyecz, Doszpod, Pongrácz, Paucser, Frank, Jungwirt, Filus, Hatvani. Edző: Hunyadi László. Gólszerző: Dorogi 2, Hídvégi, Lázár. Kitűnt: Ferencz, Lázár, ill. Doszpod, Filus. Ifjúsági eredmény: 1-3. Lakitelek-Dunavecse 2-2 (02) Lakitelek, 200 néző. V: Ártim (Len­csés, Sörös). Lakitelek: Kormos ­Bónyai (Oravecz), Tóth, Budai, Farkas, Tar, Magyar, Molnár (Újváry), Szabó, Almási, Kisjuhász. Edző: Dudás György. Dunavecse: Bánó - Krepsz, Fekete, Kothencz, Gutmann, Felföldi, László, Zadravecz, Zsolnai (Szabó), Sallai, Liptai (Sümegi). Edző: Sümegi József. Gólszerző: Farkas 2, ill. Sallai 2. Kitűnt: Farkas (a mezőny legjobb­ja), Tar, Tóth, Szabó, ill. Sallai, Baló, Gutmann. Az első félidőben a vendé­gek játszottak jobban, majd a máso­dik játékrészben megrázta magát a lakiteleki gárda, s megérdemelten egyenlített. Ifjúsági eredmény: 4-2. Tudósító: Szentirmay Tamás. További eredmények: Pálmonosto- ra-Kiskőrös 1-5 (1-3), Városföld-Ti- szaalpár 2-2 (1-1), Tabdi-Jakabszál- lás 1-1 (1-0), Bugac-Nyárlőrinc 1-1 (1-1). Szabadnapos: Helvécia. IA HEIBL ISOUERTECHNIK MEGYE II. ÉSZAK ÁLLÁSA 1 1. Kiskőrös 17 15 í 1 72-14 46 2.Ladánybene 17 12 2 3 47-18 38 3. Jakabszállás 17 9 5 3 44-31 32 4. Nyáriőrinc 17 9 3 5 35-20 30 5. Dunavecse 17 7 5 5 40-36 26 6.Tabdi 17 7 5 5 28-28 26 7. Kecel 17 7 4 6 42-31 25 8. Helvécia 17 7 4 6 29-22 25 9. Csólyospálos 17 8 0 9 44-30 24 10. Lakitelek 17 7 3 7 30-33 24 11. Bugac 17 6 5 6 38-37 23 12. Pálmonostora 17 7 2 8 35-36 23 13. Tiszaalpár 17 2 6 9 23-46 12 14. Városföld 17 3 3 11 17-50 12 15. Khalasi Spart. 17 2 3 12 19-64 9 16. A Kunszentmiklős visszalépett. LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY, DÉL Bácsborsód-Bácsalmás 1-2 (ÍO) Bácsborsód, 300 néző. V.: Szűcs Z. (Péter Szabó, Vörös). Bácsborsód: Farkas A. - Varga Zs., Török, Várnai (Csúcs), Győré, Héhn, Veverka (Grósz), Mojzes, Merkler (Banász), Fekete, Cifra. Edző: Illés Antal. Bács­almás: Zsemberi - Sáfár, Snyehola Á., Molnár, Kővári (Bögre), Berényi, Ma­joros, Lelán, Snyehola B. (Ámann), Mándity, Tóth F. Edző: Kővári Péter. Gólszerző: Senyhola Á. (öngól), ill. Tö­rök Gy. (öngól), Berényi. Kitűnt: Feke­te, Török, Merkler, ill. az egész csa­pat. Hősiesen állták a rohamokat a bácsalmásiak az első játékrészben: kétszer is a kapufa mentette meg őket a góltól. A második félidőre elfá­radtak a borsodiak, a vendégek feltá­madtak, és sorra vezették veszélyes támadásaikat. Ezek közül kettőt gól­lal fejeztek be. Ifjúsági eredmény: 0- 3. Tudósító: Csontos János. Dunaszentbenedek-Sükősd 13(1-2) Dunaszentbenedek, 100 néző. V.: Narancsik (Bánfi, Franciskovics). Dunaszentbenedek: Virág - Illés N., Posztobányi, Búzái, Naftz, Kerekes (Gyüre), Illés K. (Birtok), Fábri, Dö­mötör, Húsvéth (Karkus), Balaton. Edző: Kovács László. Sükösd: Sipos - Molnár, Marusa, Reitmann, Papp (István), Kárpáti, Kalocsai, Matity, Rácz (Büte), Tamás, Szabados (Ha­lász). Edző: István Zoltán. Gólszerző: Kerekes, ill. Tamás 2, Matity. Ifjúsá­gi eredmény: 0-6. Tudósító: Kovács Lajos. Bácsbokod-Szeremle 02 (02) Bácsbokod, 150 néző. V.: Szitarity (Koch, Zámbó). Bácsbokod: Szőke I. - Pintér (Kürtös), Morvái, Zsumbera, Pencz L„ Kulimák (Tóth P.), Tettinger, Nagy A., Hangya (Papp R.), Hercz, Doszpod J. (Ercsényi). Edző: Barákovics István. Szeremle: Holka G. - Sira G., Hegyi, Nagy-G., Antal (Sira I.), Barna (Varga), Tokodi, Cson­gor, Majoros M., Gyöngyösi, Nagy Gy. (Varga Gy.). Edző: Barna Zoltán. Gólszerző: Gyöngyösi, Barna. Kitűnt: Pencz L, Kulimák, Tettinger, ill. az egész csapat. A Szeremle kontratá­madásokra rendezkedett be, 7-8 emberrel védekezett, s két kontrá­ból sikerült megszereznie a győzel­met. Ifjúsági eredmény: 5-2. Tudósí­tó: Barákovics István. További eredmények: Hajós-Fájsz 3- 2 (1-2), Kunbaja-Bátmonostor 5-1 (2-0), Vaskút-Szakmár 1-2 (0-1), Érsekcsanád-Kelebia 1-3 (0-2), Nagybaracska Csátalja HSE-Baja- szentistván 1-2 (0-2). IA MEGYEI II. OSZTÁLY. DELI CSOPORT ÁLLÁSA 1 1. Bácsalmás 17 10 5 2 44-22 35 2. Hajós 17 10 3 4 54-21 33 3. Bácsbokod 17 10 3 4 42-23 33 4. Fájsz 17 10 2 5 45-21 32 5. Kelebia 17 9 4 4 30-24 31 6. Sükösd 17 9 1 7 45-32 28 7. Bajaszentistván 17 9 1 7 40-38 28 8. Bácsborsód 17 7 5 5 35-26 26 9. Nagybaracska 17 8 2 7 26-29 26 10. Érsekcsanád 17 6 4 7 29-30 22 11. Szakmar 17 6 4 7 32-52 22 12. Szeremle 17 5 4 8 28-51 19 13. Kunbaja 17 4 5 8 30-33 17 14. Vaskút 17 4 4 9 27-36 16 15. D.szentbenedek 17 2 4 11 26-56 10 16. Bátmonostor 17 1 1 15 19-58 4 Új Suzukit Kunszentmiklósról! Megjelent az új SWIFT: 2.050.000 Ft-tól! A legjobb ajánlatot biztosan tőlünk kapja! * Alto: akciós áron, már 1.686.000 Ft-tól $ SUZUKI * Wagon R': történelmi áron, már 1.848.000 Ft-tól * Ignis: akciósán, már 2.005.000 Ft-tól A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésbenI- Kedvező hitelkonstrukciók már 10% kezdőbefizetéstől- Használtautó-beszámítás, hitellezárás, -átvállalás- Használtautó-értékesítés- Kedvező hitellel, 10% engedménnyel! ‘A készlet erejéig! Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszentmiklős, Vásártér 9. Tel./fax.-76/550-OOl, 550-002 Tel.: 06-30/9552-256, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-mail: suzuki.barna@axelero.hu Nyitva tartán H-Pi 8-17; Szói 8-12 óráig Jelentős piaci részesedéssel bíró biztosítótársaság pályázatot hirdet értékesítési igazgatóság beindítására a megye egész területére •1 fő területi igazgató •3 fő üzleti igazgató munkakör betöltésére. Jelentkezési határidő: 2005. április 04. Fényképes pályázatokat „Bács megye” jeligére „ a szerkesztőségbe várunk^ •o . (6000 Kmét, Szabadság tér 1/AL. A PRIDGEON & CLAY Kft. folyamatosan bővülő tevékenységéhez apostagi telephelyére képzett munkatársakat keres az alábbi pozícióba: MINŐSÉGIF^ÁNYÍTÁSI MÉRNÖK Elvárásaink: gépészmérnöki végzettség termelőüzemben eltöltött gyakorlat, különböző fémmegmunkálási technológiák ismerete előny minőségirányításban (lehetőleg autóipar) szerzett gyakorlat autóipari minőségirányítási rendszerek (QS9000, TS16949, stb.) ismerete APQP, PPAP folyamatok ismerete, gyakorlati alkalmazása jó angol nyelvtudás közép vagy felsőfokon német nyelvtudás előny Amit nyújtani tudunk: versenyképes jövedelem dinamikus fiatal kollektíva szakmai fejlődési lehetőség Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, vegye fel a kapcsolatot Hadarics Bernadett minőségirányítási vezetővel a 78-428-352-es vagy a 78-428-353-as telefonszámon, vagy a hadaricsbernadett@pridgeonandclay.hu email címen. Címünk: 6088Apostag, Vasút út 35/a. A DÉMÁSZ Rt. Kiskunfélegyházi Kirendeltsége démmz" értesíti a lakosságot, hogy Páhnonostora bel- és külterületén hálózatátépítés miatt áramszünetet tart: • 2005. április 5-én és 11-én, 8.30 óm­tól 15.30 óráig: Nagyatádi u. - Tejüzem - Aranyhegy II. - Csabai - Bánhidi d. - Sár­ga major - Pétermonostori Iskola - Nagy Péter tanya - Szélmalom tr. Körzetekben. • 2005. április 5-6-7; 11-12-én: részle­gesen a Dózsa Gy. u. Posta utcától szaka­szán. 636065 Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése | ■a Petőfi Népeben! 06-76/518-200 sa: Feketű - Kovács J. (Filipovics), Kránicz, Fejes (Vajda), Bartyuk, Kovács G., Nagy G., Szikora, Se­gesvári (Kolompár), Török, Varga. Edző: Csincsák Zoltán. KHTK: Tóth - Szabó, Kovács, Nagy L, Kele­men (Nádasdi), Valkovics (Térjék), Péntek, Halászi, Soós, Újvári, Horváth (Dongó). Edző: Gyurik József. Gólszerző: Halászi, Valkovics. Javuló formát mutat a majsai csapat, de ez egyelőre még a döntetlen­hez is kevés. Kitűnt: Kránicz, Szikora, illetve Szabó, Nagy L., Valkovics, Halászi. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tudósító: Lórik László. Tompa-Kerekegyháza 2-2 (0-1) Tompa, 300 néző. Vezette: Kalácsán (Tanács, Kószó). Tompa: Cseh - Pálinkás, Horváth B„ Baka (Szilvási), Fekete I., Sulomán, Béleczki, Kosa, Róná- si, Fütyü, Horváth T. (Bállá). Edző: Kószó László. Ke­rekegyháza: Fekete Z. - András, Fejes, Duzmath (Vi­rág), Kulman, Garaczi, Polgár (Surnyák), Cámpán, Hugyecz Gy. (Kovács), Lantos, Kecskeméti. Edző: Nagy János. Gólszerző: Kosa, Fekete I., illetve And­rás, Garaczi. Alacsony színvonalú, küzdelmes mér­kőzést láthattak a nézők. A hazai csapat az utolsó percben egyenlített. A döntetlen igazságos. Kitűnt: Pálinkás, Fekete I., illetve Garaczi, Hugyecz Gy., Lan­tos. Ifjúsági eredmény: 1-4. Tudósító: Horváth Béla. Akasztó-Sóit 0-0 Akasztó, 100 néző. Vezette: Sánta (Vén, Farkas). Akasztó: Markó - Varga, Lehota, Sendula, Béleczki, Filus, Hambalkó, Csehi, Lázár Zs., Németh Á. (Ju- dák), Lázár K. Edző: Csehi István. Solt: Dávid - Ács, Seres G., Duzmath, Marosvölgyi (Hajdú), Kovács J., Fink, Vincze, Turcsik, Tóth A. (Kara), Seres V. Edző: Freppán György. Kitűnt: Varga, Sendula, Csehi, Hambalkó, illetve Fink, Dávid, Kovács J., Ács. Ifjúsá­gi eredmény: 2-1. További eredmények: Soltvadkert-Dusnok 1-1 (0-1), Kalocsa-Jánoshalma Mélykút KFC 4-0 (2-0). Ezekről a mérkőzésekről nem érkezett tudósítás. If­júsági eredmény: Soltvadkert-Dusnok 2-1. Harta: Ez ám a mázli!

Next

/
Thumbnails
Contents