Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-24 / 69. szám

Honvédelmi bűncselekmények száma Magyarországon 479 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS: RENDŐRSÉG - BM Májusban folytatják Kaiser újabb perét kaiser EDE és négy társa ék- szerboltrablási perét májusra napolta a Pesti Központi Ke­rületi Bíróság. Azért mert még nem érkezett meg a biz­tosító válasza a bíróság kérdé­seire, valamint nem sikerült előállítani két tanút, (ned) A metrón raboltak ki két gyereket négy 17-20 év körüli férfit keresnek a rendőrök, akik a 2-es metróban, a Keleti pálya­udvar és Stadionok között késsel megfenyegettek egy 15 éves budapesti fiút és egy 16 éves pomázi fiút, és mobil- telefonjukat elrabolták, (szí) Zalatnay Sarolta sorsa már csak az államelnökön múlik kegyelem Védője Mádlhoz fordul Elkészült a kegyelmi kérvény­nyel Zalatnay Sarolta védője, He­gedűs László. Az ügyvéd két hé­ten belül be is nyújtja azt Mádl Ferenc köztársasági elnöknek cí­mezve az Igazságügyi Miniszté­riumnál. A minisztérium vélemé­nyezi a kérvényt és továbbítja azt az elnöknek. A kegyelmi kérvényben az ügyvéd kifejti, hogy Zalatnay egészségügyi állapota a börtön­ben jelentősen romlott. Védence nevében azt kéri, hogy a súlyos egészségügyi problémák miatt az államelnök függessze fel a csalá­sért három évre elítélt művésznő büntetését. Két orvos szakértő is megállapította, hogy az elítéltet nem tudják megfelelő egészség- ügyi ellátásban részesíteni a bör­tönben. A büntetés-végrehajtás mégsem engedélyezte Zalatnay büntetésének három hónapos fel­függesztését. A döntés joga ha­marosan Mádl Ferenc kezébe ke­rül. Ha Cini számára kedvezően dönt, akkor még az igazságügy­miniszternek is ellen kell jegyez­nie a döntést. ■ Sz. L. AP PE )! ' EK SZOLGÁLTATÁS MEZŐGAZDASÁG ÁCSMUNKA, kúpcserépkikenés, kémény újra- rakása, teraszelőtető készítése, párkányozás, lambériázás: 30/376-3168; 76/424-263,--------------------------------------------------------------------------------*604521* ASZTALOSMUNKÁT vállalok! 20/99-68-432.---------------------------------------------------------------------------------*615471* BETEGÁPOLÁST vállalok. 06-20/444-3751.------------------------------------------------------------------------------*615802* GÉPI vakolást vállalok. 70/337-9656.--------------------------------------------------------------------------------*615833* GIPSZKARTONMUNKÁT vállalunk. 06-30/206- 2067.---------------------------------------------------------------------------------*587817* PALATETŐK felújítása garan­ciával! 30/9562-134. gisgsg­TÁRSKERESÉS a 50 éves hölgy párját keresi. 30/42-40- 803.-------------------•-----------------------------•613762* UT AZÁS SZERETETTEL várjuk vendégeinket Harkány­ban, a Mandula Családi Apartmanházban. Classic apartman: 6 E Ft/éj/2 fő; De lux apartman: 8 E Ft/éj/2fő; gyermekkedvezmény 14 éves korig: 50%-os. 70/381-13-33.--------*613412* VE GYES DUNNÁKAT, párnákat veszek 3000 Ft/kg-ig; 100 éves bútorokat és mindenféle örökséget. Tel.: 06-30/224-39-05--------------------------------------------------;----------------------'600153* MAGYARORS ZÁG legnagyobb használtbútor- kereskedése várja Ont Mélykúton. 77/460- 044. Nézze meg webáruházunkat: www.sza- lai.shp.hu-------------------------------------------------------------------------------'615702' ÚJ KIRBY G5-ös takarítógép szőnyegmosóval eladó: 160.000 Ft. Tel.: 76/412-620- - ----------------------------------------------------------------'607224' AKÁCCSEMETE eladó, 3-5-10 Ft/db áron, mé­ret szerint. 53/315-045, csak esti órákban.--------- --------------------------------------—----------------604146' AKÁCCSEMETE eladó. 76/472-082, 30/501- 2160------- -------- -------------- -----------------'613869' AKÁCF ACSEMETE származási igazolvánnyal el­adó. Ár: 7,10,25 Ft. Érd.: 30/201-39-05. — ------------------------------------------------------------------------'613621' BURGONYAVÁSÁR Kecskeméten: Csillag u. 4. J és E Kft. telephelyén, ár: 25 Ft/kg.------------------------------- — - '616501' DI Ó, szilva, meggy és körte gyümölcsfa oltvá­nyok eladók. Tel.: 06-20/3535-122---------------------------------------------------------------------------------'615618­ERDÖTELEPÍTÖK! Fehérnyár-, nemesnyár-, fe­kete dió és kocsányos tölgy csemeték eladók. Érdeklődni: 30/23-18-159.-------------1---------------------------------­---------------------------------'615496' ÉTKE ZÉSI és vetőburgonya eladó. 76/375-109---------------------------------------------------------------------------------'615801' 8 Lucernamag eladó. 77/457-057. — - — - - --------- —-------- --------'615490' MI NŐSÉGI friss műtrágyák 3600 Ft-tól. Érd.: 76/704-171; 30/2066-457.--------------------------------------------------------------------------------*613616' »N agy mennyiségű takarmányburgonya és UT-II. Desirée eladó. Érd.: 53/389-163.---------------------------------------------------------------------------------'615716' S Pannónia nemesnyár karó dugvány eladó. 30/855-79-73.-----------------—---------------------------------------------------------'613802' s Tisztított lucerna- és muharmag eladó Kunszentmiklóson. 76/352-186.----------- ----------------------------r-----------------------------'614102' 8 UT-1 Kondor és Cleopátra vetöburgonya el­adó. Érd.: 78/437-512.--------------------------------------------------------------------------------*615534* 8 UT-II. Desirée vetöburgonya eladó. Érd.: 20/99-83-617.---------- -------- --------- -— *615665' 81 db dízel MIA-motor és 1 db benzines MIB-motor, Kondor vetőburgonya és Cleo ipa­ri eladó. 30/9-874-448.---------------------------------------------------------------------------------------------'615745' 40 0 db kis hálás here eladó: 420 Ft/db. Érd.: 06-30/577-51-82.--------------------------------------------------------------------------------'615587' Az AGRIKON KAM Kft. Mtátdüiinkt. fejlesztőmérnök és technológusi munkakörökbe Elvárások: felsőfokú műszaki végzettség, számítógépes tervező rendszer (CAD), továbbá német- és vagy angolnyelv-ismeret. Jelentkezni lehet a humánerőforrás-vezetőnél: 6120 Kiskunmajsa, Postafi<>k 19 email: ágiikon, kam« siitm't.hu www> Megrendelt gyilkosság Nagy Eszter Dóra Sallai Sándor mindvégig tagadta bűnösségét, szerinte nem volt indoka a gyilkosságra. Emberölés előkészületéért egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Sallai Sándort. Ha a döntés jogerőssé válik másodfokon is, a férfinak alig két hónapot kell rács mögött maradnia. A büntetés nagy ré­szét ugyanis letartóztatásban már letöltötte. A döntés ellen az ügyész súlyosbításért, a véde­lem felmentésért fellebbezett. Sallai Sándor a bíróság indo- .§ kolása szerint 1998-ban adott | megbízást egy horvát férfinak J üzletfele meggyilkolására. Két­szer is találkozott a bérgyilkos­sal. Az első után szólt egy rendőr rokonának arról, mire akarják rávenni. Ő tanácsolta, vegye magnóra a következő találkozón a beszélgetést. Sallai vitatta ugyan a hangszalag hitelességét, de a bíróság ezt nem fogadta el. A férfi és a bérgyilkos három­millió forintban állapították meg az emberölés, árát. Felét Sallai ki­fizette a horvátnak, az összeg másik felét a sikeres akció után adta volna át. A gyilkosság azonban nem történt meg. Sőt a horvát értesí­tette a kiszemelt áldozatot is. Sallai a tárgyaláson azt mondta, nem volt indoka a bűn- cselekményre. A vádirat szerint ugyan elszámolási vita volt a fe­lek között, de a férfi szerint azt az állítólagos megbízás időpont­jában már rendezték. Sőt Sallai jól is járt, mivel a kölcsönadott nyolcvanmillió forintjáért cse­rébe dupla annyit kapott vissza. Cáfolta azt is, hogy megszö­kött volna az igazságszolgálta­tás elől. A per azért húzódott ilyen sokáig, mert Sallai kül­földre ment. Svájcban kapták el. Ő azt mondja, családja kül­földön él, nem megszökni akart. Ráadásul folyamatosan kapcso­latban állt a bírósággal. Rövid kiadatási őrizet után Sallai le­tartóztatásba került. Gyakorla­tilag ekkor ülte le a büntetésé­nek csaknem kétharmadát. A bíró indokolásában kifejtet­te, az elmúlt időszakban elszapo­rodtak azok az esetek, amikor üzletfelek bérgyilkos útján akar­ják rendezni a nézeteltéréseiket. Hozzátette, az ilyen megbízások többségét végre is hajtják. Clodo őrizte a kazettát mmmmsam a gyilkossági á MEGBÍZÁST rög ] zítő kazettát a i bombagyáros- I ként ismert I DIETMAR CLODO otthonában ta­lálták meg. Felesége azt mond­ta, hatvanmillió forintra akar­ták vele megzsarolni Sallait. A bíróság nem fogadta el Clodo vallomását, hogy ő adta a mag­nót a felvételhez. ítélet Hangfelvétel bizonyította az emberölés előkészületét Börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a férfit, aki bérgyilkost fo­gadott üzletfele ellen. A megbízott azonban értesítette az áldozatot. KONTAKTLENCSÉK Kibővült választékkal! Próbálja ki Ön is a Johnson & Johnson legújabb termékét: A KOMFORTBAN VERHETETLEN ACUVUE ADVANCE KONTAKTLENCSÉT MINDEN VÁSÁRLÓ, AKI MÁRCH S1 ÉS ÁPRILIS 21 KÖZÖTT KETTŐ DOBOZ ACUVUE ADVANCE KONTAKTLENCSÉT VÁSÁROL, KONTAKTLENCSE ÁPOLÓ KÉSZLETET ÉS HOZZÁ EGY PRAKTIKUS TÁSKÁT KAP AJÁNDÉKBA. NÉGY DOBOZ LENCSE VÁSÁRLÁSA ESETÉN HORDOZHATÓ CD LEJÁTSZÓ AZ AJÁNDÉK! Minden ÚJ páciensnek INGYENES a próbalencse! Próbálja ki, nincs veszteni valója! Érdeklődését szeretettel várja: DR. GODÓ MAGDOLNA szemész, főorvos - kontaktológus Rendel: Kecskemét, Budai út 1. Kedd, Csütörtök: 16.00 - 17.00, Szerda: 14.00 - 15.00 Szombat: 10.00 - 11.00 Telefon: 76-496 231 636307 Kecskemét Város Főterén lévő nagyon magas színvonalú étterem és kávéházunkba németül és angolul jól beszélő, kellemes modorú, szakképzett FELSZOLGÁLÓKAT ÉS PULTOSOKAT, valamint precíz, munkájára igényes KONYHAI KISEGÍTŐKET keresünk felvételre. Csak a leírtaknak megfelelő személyek jelentkezését várjuk. Fényképes önéletrajzát az alábbi címre küldje: Túróczy Étterem és Kávéház « Kecskemét, Szabadság tér 2. | GMmtkxttiuti: SCHMIDT ANTAL I Operátorok: MÉSZÁROS ERIKA ÓNODI ÉVA Korrektor: SZVORÉNYNÉ MEZEI KLÁRA VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Kálvária egy új gépkocsi miatt Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200- 379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak szá­mít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Sajátos kálváriát jár egy ol­vasónk, immár másfél hó­napja. A hölgy még tavaly szeptemberben vett egy új gépkocsit az egyik kecske­méti márkakereskedésben. Ez a márkakereskedés azóta megszűnt. A még garancia alatt lévő jármű azonban feb­ruár elején motorhiba miatt kilehelte a lelkét, valahol Gyomaendrődön. A járművet a segélyszolgálat szállította a szolnoki márkaszervizbe, ugyanis az volt legközelebb. Ott aztán egy kerek hónapot ültek a javításán, miközben olvasónkkal érez­tették: nekik ebből nincs semmi hasznuk, hi­szen a gépkocsit nem tőlük vásárolták. A hölgynek a munkája miatt szüksége lett vol­na autóra, de mindössze négy napra kapott járművet, azt is a biztosítótól, ami nem ne­vezhető csereautónak. Egy hónap után nagy nehezen elhozhatta a megjavított járművöt, amelyre azt mondták, hogy a felújított motor egyenértékű egy újjal. Igen ám, de motor egyetlen nap után ismét feladta a küzdelmet. Most Kiskunfélegyházán állt le, ahonnan au­tómentő vitte tízezer forintért a legközelebbi, ez alkalommal kiskunhalasi márkaszervizbe. Olvasónk most már valamiféle kártalanítást követelt volna, de a szerviz elutasította, ismé­telten azzal az indokkal, hogy nem náluk lett vásárolva. A hölgy jelenleg ott tart, hogy sem csereautó, sem kártalanítás, sőt még az sincs, akihez forduljon, mert az eladó cég rég megszűnt. Kérdése, hogy mitévő legyén. Ez ügyben a fogyasztóvédelmet kerestük meg, ahol kiderült: a most hatályos jogsza­bály értelmében sajnos cse­reautót csak akkor kell ad­nia a márkaszerviznek, ha az a jótállási feltételek kö­zött szerepel. Olvasónknak tehát ezt a szerződést át kell tanulmányoznia. Sajná­latos, hogy a javítás idejét szintén nem korlátozza a jogszabály. Ennyit a rossz hírekről, de azért még sem­mi nincs veszve. A törvény szerint, ha olvasónk vásá­rolt egy új, garanciális au­tót, akkor a károkat, a költ­ségeket a típus minden egyes márkaszervize köteles megtéríteni, függetlenül attól, hogy nála vásárolták-e a járművet, vagy sem. Tehát: ami a jótállási fel­tételekben rögzítve van, az egyaránt vonatko­zik a halasiakra és a szolnokiakra is. Bizo­nyos esetekben olvasónk azt is kérheti, hogy a járművet cseréljék ki. Amennyiben olva­sónk p gépkocsit magánszemélyként vásárol­ta, akkor érdemes a fogyasztóvédelem segít­ségét kérni, hiszen ők vizsgálódhatnak az ügyben. Ha azonban céges autóként lett vásá­rolva a jármű, akkor a fogyasztóvédőktől csak tanácsot kaphat, mert ebben az esetben ők nem vizsgálódhatnak. Végezetül: ha olva­sónk nem boldogul a márkaszervizzel, akkor kárigényét csak bírósági úton, polgári peres eljárás keretében tudja érvényesíteni. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztés­sel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06-80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reg­gel 8 és 11 között él.

Next

/
Thumbnails
Contents