Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-23 / 68. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 23., SZERDA 3 A polgármester reménykedik kovács ernő, Tiszakécske polgármestere:- A napokban végigjártuk a bőgi és a kécskei részt, hogy felmérjük, hol szükséges a gátak megerősítése. Amennyiben indokolt lesz, homok­zsákokat osztunk szét, és megszervezzük a vé­delmi munkát. Ennek kapcsán a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság vezetőjével, Geiger Já­nossal is felvettük a kapcsolatot. Bár minden készen áll az ár­víz elleni védekezésre, remélem, a Tisza vízgyűjtő területén fel­halmozódott hatalmas mennyiségű csapadék idén kivételesen kisebb hullámokban vonul majd le a folyón, - c( MEGYEI KÖRKÉP Tiszakécske Még nem indult be fáknál a rügyfakadás, ezért ilyenkor még el lehet az oltást végezni. A tiszakécskei Fáth János 1,5 hektáron termel szilvát. Úgy döntött, hogy a besztercei fajtát leváltja Cacanska lepoticával, mivel az sokkal korábban érik, és a vírusra sem érzékeny. Az eredés a csonthéjasoknál nem a legjobb, csak ötven százalék körül van, ezért ami az elmúlt évben nem fogta meg, azt is újraoltja. Magas lesz a víz- de mennyire? Sorrendet állítanak fel LAjosMizsE Van még olyan belterületi utcája a városnak, ahol nincs vezetékes ivóvíz, nincs szilárd burkolat az úton, és nincs járda. Hogy mennyire rossz utakon járnak a lajosmizseiek, azt az is bizonyítja: jelenleg 18 ut­cának van útépítési terve, amiből kettő már lejárt. A nemrégiben elfogadott költ­ségvetésben valamivel több, mint 36,3 millió forintot kü­lönítettek el útépítésre, ezzel szemben az említett 18 utca hossza összesen 4274 méter, aminek leaszfaltozására 150,4 millió forint kellene. Padkával és csapadékvíz­szikkasztó árokkal Tisza mente Tegnap megkö­zelítette az 580 centimé­tert a Tisza vízszintje Szolnoknál. A szakembe­rek szerint a folyó áradá­sa voltaképpen még el sem kezdődött, vízszintjé­nek jelenlegi emelkedését elsősorban a mellékfo­lyók áradása okozza. A klasszikus tiszai árhul­lám levonulását április közepére, illetve végére prognosztizálják. Hogy pontosan mekkora lesz ez az árhullám, azt egyelőre senki sem tudja. Mindenesetre a vízgyűjtőn lehullott hő­mennyiség alapján egy-másfél hónapon át biztosan elhúzód­nak a különböző szintű ké­szültségek a folyón. Abban mindenki egyetért, hogy a je­lenlegi - az úgynevezett mér­tékadó árvízszintre tervezett - védművek nem adnak kellő biztonságot az Alföld számára. Indokolt és érthető tehát a Ti­sza mentén élők aggodalma. Módra Orbán portája a leg­utolsó az újbögi Rév utcában. Há­za előtt az 1999- es árvíz óta már­ványtáblával ellá­tott jókora szikla mutatja az akkor lezúduló tengernyi víz magas­ságát. Módra Orbán szerint nemhogy erősítették volna a gá­takat, inkább elbontották. A szemközti Nagyréven például a temetőtől a kécskei fürdő ma­gasságáig. Cswriklmre szintén tiszai em­ber. Tiszavár- konyban szüle­tett, aztán a Kécskéhez tarto­zó Árkus-dűlő­ben vett tanyát, huszonegy- néhány éve pedig Újbögre köl­tözött. Sok mindent átélt, a töb­bi közt az 1970-es nagy árvizet is, most azért mégis aggódva gondol egy esetleges újabb ára­dásra, amit elsősorban a felelőt­len ukrajnai, romániai erdőki­vágások okoznak.- Legutóbb, öt éve itt, a házak Nagy Istvánnak még megvannak a régi homokzsákjai. Borok, képek kalapács alatt alatt védekeztünk - mutatja Tóth Mihály, aki személyesen részt vett az el­múlt esztendők nagy árvizeinek mentési munká­lataiban. Mint mondja, az a leg- aggasztóbb,g hogy bár küszö­bön az ár, még semmi jelét nem tapasztalni a védekezésnek. Hasonlóképp vélekedik Nagy István is, aki szerint a tízméte­res víz még nem jelent veszélyt. A legutóbbi nagy árvízkor ti­zenegy méter húsz centis volt a folyó vízszintje. Máig látni a je­lét a nyúlgát alatti egyik beton­oszlopon. Hogy mi lesz idén, most még senki sem tudhatja, mindenestre megőrizte a leg­utóbbi árvízkor használt ho­mokzsákokat. Igaz, legtöbbjük mára kilyukadt, hiába készül­tek műanyagból... ■ Sz. A. TOVÁBBIAK ÁRVÍZ TÉMÁBAN A 7. OLDALON. Kiskunfélegyháza Jótékony céllal rendezett borárve­rést a minap a félegyházi ipartestület. A befolyt összeget a szervezet fenn­állásának 120. évforduló­ja alkalmából rendezendő programokra költik. Kettős célt tűzött ki maga elé az ipartestület az első kiskunfél­egyházi borárverés megrende­zésével. Egyrészt az évfordulós rendezvényekhez kellett támo­gatást szerezniük, másrészt egy olyan estet akartak szer­vezni, ami az újdonság erejével hat. Az árverésen 35 tételre le­hetett licitálni, a legértékesebb az a 12 palackos portugieser- kollekció volt, amit Molnár Ta­más villányi borász készített (Jammertál-dűlő, szelektált, 2002-es évjárat). Minden pá­sén a 4-es sorszámú került ka­lapács alá. Talán elriasztotta a résztvevőket a kikiáltási ár - 99 900 forintról indult volna a licitálás -, mert erre a különle­gességre, sajnos, nem akadt ve­vő az estén. A borokon kívül Rádi András három festménye és egy boroshordó is szerepelt a tételek között. Az esten a félegyházi Zene­barátok Kórusa bordalokat adott elő. A bevételt a május 20-21-22-re tervezett Fél­egyházi Expóhoz, kiállítások­hoz használja fel az ipartestü­let. A szervezet egyúttal kéri azokat a félegyháziakat, akik­nek a helyi iparosság múltjá­val összefüggő tárgyi doku­mentumuk, régi eszközük, fo­tójuk, bizonyítványuk vagy vi­seletűk van, hogy gazdagítsák velük a kiállítási anyagot. ■ Seres Anita iSTIA \llMA TISZTES IPART Borbás László, az ipartestület ve­zetőségi tagja biztatta a résztve­vőket licitálásra. lackot rézmetszetcímkével lát­tak el, amelyek a Feszty- körkép részleteit ábrázolják. A készletből öszszesen öt van az országban, a félegyházi árveré­A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Balotaszállás Egy autóbusz taka­rásából lépett ki egy 11 éves fiú múlt pénteken a kora esti órák­ban. Épp akkor érkezett a helyszín­re személygépkocsival egy 60 éves balotaszállási férfi, elütötte az út­testen átszaladó fiút, aki nyolc na­pon túl gyógyuló sérüléseket szen­vedett. A baleset a község külterü­letén történt. Hercegszántó A hagyományos húsvéti bál vasárnap 20 órakor kezdődik helyi lakodalmasterem­ben. Az est virtuóz harmonikásai: Branimir Dokic, a belgrádi televízió és Mica Jankovic, az újvidéki rádió és televízió zenekarának vezetője. A vendégeket a Veseli Vojvodarti (Szerbia és Montenegró) és a Zora (Agatity Kmnoszlán, Kityó vezeté­sével) zenekar szórakoztatja. Kecskemét/ Budapest a io. bu­dapesti nemzetközi kórusverse­nyen a kecskeméti Kodály Iskola két kórusa, a Miraculum Gyer­mekkórus és az Aurin Leánykar is első helyezést ért el kategóriájá­ban. így megismételték 1999-es bravúrjukat. Kecskemét a Jobb Lator Polgári Kör szervezésében ma délután 4 órakor Böjté Csaba ferences szer­zetes - a dévai gyermekotthon ala­pítója - tart pótlelkigyakorlatot a piarista templomban. Kerekegyháza A húsvét jegyében kézműves-foglalkozások lesznek március 25-én a művelődési ház­ban. Az érdeklődőket 13 órára vár­ják. Kerekegyháza A közrend és köz- biztonság helyzete is napirenden lesz a ma détutáni testületi ülé­sen. Ugyanitt beszámolót hallhat­nak a résztvevők a polgárőr-egye­sület és a tűzoltó-köztestület mun­kájáról. Kiskunfélegyháza A városi tűzoltó­ság pénteken a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ emeleti kamaratermében tartja az elmúlt évi munkáját értékelő, illet­ve az idei feladatokat ismertető ér­tekezletét. Kiskunhalas Húsvéti hangversenyt ad az álsóvárosi római katolikus templomban a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar. A Faddi Istvánná vezé­nyelte kórus március 27-én este 6 órától adja elő az Eljött a drága ün­nep című műsorát. Kunbaja Hazai siker született a Dél-Bács-Kiskun megyei ulti­versenyen. 24 versenyző ült asztal­hoz, Zámbó András nyert 12 pont­tal. További eredmények: 2. Szabó Györgyi Homorúd), 3. Vélin Marin (Hercegszántó), 4. Vöő István (Her­cegszántó) 10-10 pont, 5. Kubat- ov János (Homorúd) 9 pont. Lajosmizse A zenélő doboz című bábjáték, a Fabula-bábszínház elő­adása fél 11-kor kezdődik a műve­lődési házban. Lajosmizse Meditáció és a szenve­délyeinken való felülemelkedés a gyakorlatban lesz a témája a Szi­várvány klub mai találkozójának. A 17.30 órakor kezdődő program előadója Vass Csaba reikimester és Nagy Terézia egészségfejlesztő terapeuta. Lakitelek a pedagóguskonferenci­át tartanak ma és holnap a népfő­iskolán. Nagykörös Olvasói estet rendez­nek ma este 6 órakor a városi könyvtárban. Vendégségbe Szent- mihályi Szabó Péter írót hívták meg, aki az irodalom és a politika kapcsolatáról tart előadást. Nyársapát A községi művelődési ház megpályáztatott vezetői állá­sára csak egyjelentkéző volt, Kovácsné Csonki Katalin. Jelen­leg is ő irányítja az intézményt. A községi képviselő-tetület a múlt héten, pénteken újabb öt évre ki­nevezte. Szentkirály Minden lakásban lak­nak már a fecskeházban. A hat la­kásból álló épületbe nemrégen költözött be egy ifjú pár, akik még nincsenek összeházasodva. Egy éven belül azonban,be kell mutat­niuk a házassági anyakönyvi kivo­natukat, majd csak azután köt ve­lük öt évre bérleti szerződést az önkormányzat. Tiszakécske Kedden ifjúsági bé­lyeggyűjtő szakkör indult a tisza­kécskei Arany János Művelődési Központban. A szakkört a Ma­gyar Posta támogatja. A részvétel ingyenes. Bővebb információ és jelentkezés a művelődési köz­pontban. Tiszakécske Húsvéti kézműves­foglalkozásokra (tojásfestés) vár­ják a kécskei gyerekeket és szülei­ket március 25-én, pénteken dél­után fél 5-től az Arany János Műve­lődési Központban. A foglalkozást Kapásné Cseh Anikó óvónő vezeti. Belépődíj kicsiknek 100, kísérőik­nek 200 forint. Gazfickók az otthonokban bács-kiskun Az elmúlt napokban több esetben is előfordult a megyében, hogy bűnözők a saját lakásukban támadtak meg védtelen embereket. Kecskeméten, a Mészáros Láz­ár téren két ismeretlen lefejel­te az ajtót nyitó 26 éves házi­gazdát. így bejutván a lakásba a bűnözó'k elvittek néhány tíz­ezer forintot és két mobiltele­font. Hasonló rablás ügyében nyomoztak néhány napja kun­baján is a rendőrök: a Damja­nich utcában megtámadtak és összevertek otthonában egy 61 esztendős férfit még múlt csütörtökön 21 és 22 óra kö­zött. Innen egy tárcsás mosó­gépet, három karórát és 1500 forintot loptak el. Nem sokkal később őrizetbe vettek a rend­őrök két férfit, akit a bűncse­lekmény elkövetésével gyanú­sítanak: egy 23 éves és egy 32 esztendős helybélit. Hétfőn hajnalban Izsákról kért kétségbeesetten segít­séget egy 41 éves férfi a kecskeméti rendőrség­től. A Kossuth utcá­ban lakó ember el­mondta, hogy háza emeletén nézte a tévét, ami­kor arra lett figyelmes, hogy valaki motoszkál a földszin­ten. Kiderült, hogy betörő ku­takodik a lakásban. Ám a há­zigazda - szerencsére - meg­zavarta, így menekülni kény­szerült. ■ Noszlopy együtt ugyanis egy méter út körülbelül 35 ezer forintba kerül. A szűkös anyagiak miatt ezért sorren­det állítanak fel az idei kivitele- z é s í munká­latokra a mai képviselő-testü­leti ülésen. Ezenkívül - ren­deletalkotás szintjén - lesz szó az első lakáshoz jutó fia­talok támogatásáról, a város sportjáról és az önkormány­zat közművelődési feladatai­ról is. ■ P. S.

Next

/
Thumbnails
Contents