Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-19 / 65. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 19., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja/Kunszentmiklós Ma és hétfőn is folytatódnak a víz világ­napi programok. Baján, a Petőfi- szigeten 9-től 2-ig vízvetélkedő és akadályverseny lesz a városi álta­lános iskolák csapatai számára. Hétfőn a Szent László ÁMK-ban 9- től bemutató gyakorlat a korszerű­sített hidraulika-automatika labo­ratóriumban. Baja Hagyományos tojásfestési technikák, tojásmárványozás, hús­véti tojástartók és dekoráció készí­tése szerepel a bajai húsvéti csalá­di játszóház programjában. Az ifjú­sági ház szervezésében ma 15-től 18 óráig várják az érdeklődőket. A kézműveskedés után nagyböjti ételeket kóstolgatnak közösen. Baja Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház főigaz­gatója vendégeskedik a városban hétfőn. A Bajai Liberális Klub Sza­bad szemmel című estje 17 óra­kor kezdődik a Bányai Júlia Szak­képző Iskola dísztermében. Baja Hétfőn 17 órakor lapunk nyu­galmazott munkatársa, dr. Gál Zol­tán tart előadást a bajai Sass Jó­zsef karnagy életéről és munkássá­gáról az Ady Endre Városi Könyvtár­ban működő helytörténeti klubban. Kecskemét Anton Änderte tradici­onális marionettszínháza Beszter­cebányáról vasárnap 10.30-kor a Ciróka Bábszínházban is bemutat­kozik. Kecskemét A viaszos tojásírás technikáját próbálhatják ki az ér­deklődők ma 14 órától a Népi Iparművészeti Múzeumban. A hús- vétrakészülődőknekébbez kifújt tojást is vinniük kell magukkal. A foglalkozást vezeti: Potyák Anita. Kiskunfélegyháza Munkássága elismeréseként a Magyar Köztár­sasági Érdemrend arany fokozatá­val tüntették ki Tóth Gyulánét (képünkön), a félegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépisko­la igazgatóját. Az ünnepelt a kitün­tetést hétfőn Budapesten, a Nép­rajzi Múzeumban vette át. Kiskunfélegyháza Virágvasárnapi passiójátékot mutatnak be a Constantinum Intézmény diákjai holnap reggel 9 órakor a mise ke­retében a Sarlós Boldogasszony­templomban. Kiskunhalas/Pirtó Iskolatársu­lás létrehozásról állapodott meg a két település. A 2005/200&OS tanévtől a halasi Felsővárosi Álta­lános Iskola tagiskolájaként mű­ködik a pirtói iskola felső tagoza­ta. A községben nem szűnik meg az iskola, s a gyerekeknek sem kell Halason bejárniuk. Kígyós-Gárgyán Holnap 11 órára várják az érdeklődőket a Kiskun- majsához tartozó kígyós-gárgyáni motocross-pályára, ahol autóver­senyt rendeznek. A versenyről részletes felvilágosítás Benedek Róbert ad a 77/483-770-es, vagy a 30/559-6901-es számon. Nagykőrös Egy idős emberre saját Tas utcai lakásában támadt rá egy rabló március 15-én. A jelenleg már rendőri őrizetben lévő fiatal férfi kést szorított az öregember torkának és értékeit követelte tőle. Dulakodás közben megvágta nya­kán a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A házban mindössze ötezer forint volt, ezt a támadó magához vette és elmenekült. A rendőrök a jó ta­núvallomásoknak köszönhetően még azon a napon elfogták R. M. 21 éves helybeli lakpst, aki alapo­san gyanúsítható a bűncselek­mény elkövetésével. A férfi azóta részletes beismerő vallomást tett. Úszód Gőzerővel folyik a helyi óvo­da építése. Amint arról beszámol­tunk, az építkezést pályázati pén­zek segítségével tervezte a telepü­lés önkormányzata, ám saját tőké­ből kell finanszírozniuk a beruhá­zásjelentős részét. Az idő pedig szorítja őket, hiszen pályázaton nyert 2,8 millió forint felhasználási ideje ebben a hónapban lejár. A hó végéig kell beszereznie az önkor­mányzatnak a használatbavételi engedélyt, különben 5 millió forin­tot kell visszafizetniük. Bedi Gyula polgármester szerint szűkösen, de tartani tudják a határidőt. Kiskunfélegyháza A Gergely-járás népi hagyományait elevenítették fel a Batthyány Lajos Általános Iskola második osztályos tanulói tegnap Kis­kunfélegyházán. Az óvodákban előadott műsorral Szent Gergelyre, az is­kolások patrónusára emlékeztek, s egyben - a szokás eredetének meg­felelően - diákokat toboroztak a következő tanévre, így népszerűsítették az ének-zene tagozatos intézmény képzéseit. Majdnem negyven liter vért adtak lajosmizse A vérüket adták csütörtökön a segítőkész lajosmizseiek az egészségházban: nyolcvanötén - ketten közülük először - 38,25 liter vérrel segítették meg a rászoruló betegeket. Ma Dunatetétlenen (9-től 12 óráig) és a Kecskeméti Főiskola kertészeti karán (10-től 14 óráig) várják az önkéntes véradókat. Alig akadt peres ügyük figyel a hivatal Errefelé nem sok vizet zavar a lakásmaffia Minden ügyet sikerült határidőre befejezniük tavaly a Bács-Kiskun megyei földhivataloknak. Peres ügyük kevés akadt, ráadásul a lakásmaffia sem keserítette meg az életüket. Bács-Kiskun Bács-Kiskun megyében nyolc körzeti földhivatal működik: Kecskeméten, Baján, Bácsal­máson, Kalocsán, Kiskőrö­sön, Kiskunfélegyházán, Kis­kunhalason és Kunszent- miklóson. Ezek felettes szer­ve a Bács-Kis­kun Megyei Földhivatal, aminek veze­tője, dr. Kris­tóf István ér­deklődésünk­re elmondta: az ország legna­gyobb megyéjében elég sajá­tos a helyzet. Az ügyiratszá­mot tekintve errefelé két na­gyobbacska körzet csaknem akkora, mint Heves megye. Az ügyiratok száma tavaly Bács-Kiskun földhivatalaiban négyszázezer fölött volt, és ezt kivétel nélkül határidőn belül intézték el. Hogy ez ■ A nyolc körzeti és a me­gyei földhivatalnál 343-an dolgoznak. Dr. Kristóf Ist­ván szerint ennek fényében valóságos bravúr a határ­idők betartása. mennyi munkát jelent, azt jól érzékelteti, hogy húsz évvel ezelőtt az egész országban alig volt hatszázezernél több ügy a földhivataloknál. Az óriási emelkedés az elmúlt másfél évtized folyamatainak tudható be, hiszen a kárpót­lás, a részaránykiadás, vagy akár a köztisztviselők kedvez­ményes lakásvásárlási akció­ja egyaránt növelte az ügy­iratszámot. Dr. Kristóf István közölte azt is, hogy kilenc- száz ügyiratra jut egy kifo­gás, ennél sokkal kevesebb kerül bíróság elé, és elenyé­sző azon ügyek száma, ame­lyekben a bíróság nem a föld­hivatalnak ad igazat. Megtudtuk továbbá, hogy errefelé nem sok vizet zavar a lakásmaffia. A földhivatalok 2003 óta fokozottan figyelnek minden gyanús körülményre, és szükség esetén azonnal kapcsolatba lépnek a rendőr­séggel, az ügyészséggel. így nemcsak a lakásmaffia ter­vei, de más visszaélések, bűn- cselekmények is meghiúsul­nak. A lakásmaffia elleni harcban egyébként mi ma­gunk is sokat tehetünk azzal, ha évente több alkalommal is NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (március 12-ig): Újvári István­ná, Soltvadkert; Tóth Robin, Szabadszállás; Fekete Györgyné, Orgovány; dr. Fincicky Sándomé, Lakitelek; Martus Pálné, Tiszaalpár; Mikó Meny­hért Mélykút. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (március 12-ig): Lenkei Laura, Csongrádi Sándor István, Kecskemét; Czirok Dénes, Akasztó; Fekete Ildikó, Kiskunfélegyháza; Maksa Balázs, Kecskemét; Duzmat Mónika, Ballószög. Összes ügyirat: 406 628 Kiadott tulajdoni lap: 202 535 Bírósági felülvizsgálati kérelem: 50 Bíróság által hatályon kívül helyezett határozat: 10 FORRÁS: MEGYEI FÖLDHIVATAL ellenőrizzük ingatlanunk tu­lajdoni lapját. Jelenleg folyik amúgy egy országos rendszer kifejlesztése, aminek lényege: ha az ingatlan tulajdonosa szerződést köt a földhivatal­lal, akkor bármiféle bead­vány, változtatás, jelzálogjog­bejegyzés esetén SMS-érte- sítést kap még az ügyintézés előtt. A rendszer a tervek sze­rint az év végétől működni fog. ■ Takács Valentina Információ: Harkányi Gyógyfürdő Rt. 7815 Harkány, Kossuth L. u. 7. • Tel: 72/480-251 Fax: 72/480-435 e-mail: harkanyfurdo@axelero.hu • www.harkanyfurdo.hu a HARKÁNYFÜRDŐ- a kénes gyógyvíz ereje Pihenjen aktívan, adja meg testének, lelkének azt, amire vágyik! Engedje, hogy kényeztessük... • 2.300 m2vízfelülettel • 37 ”C-os gyógy- és • 34 °C-os meleg vizes strandmedencével • finn szaunákkal, gőzfürdővel, pezsgőfürdővel • speciális masszázsokkal stb. Várjuk Önt is 9.00-18.00, a strandfürdőben pénteken és szom­baton este 20.00 óráig Harkányfürdő közel van ...

Next

/
Thumbnails
Contents