Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-17 / 63. szám

UTAZÁSI VÁSÁRI kedvezmények (5-10%1 a TŰI és az EXTRA utazásközvetítő irodában! Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.: 76/321-168 Agyneműtartóba rejtették az agyonvert kínai férfit gyilkosság Lakótársa találta meg Hazatérő honfitársa találta meg tegnap hajnalban annak a kí­nai fiatalembernek a holttestét, akit napokkal korábban ölhet­tek meg. Több kínai állampolgár együtt bérel lakást a VI. kerü­leti Teréz körút 25. számú ház­ban. Egyikük szerdán hajnal­ban fél négy tájban tért haza. Émelyítő szag ütötte meg az or­rát. Keresni kezdte a bűz okát, és így bukkant lakótársa holt­testére az egyik szobában, az ágyneműtartóban. A BRFK helyszínelői szerint a holttest már napok óta ott lehetett, a kí­nait néhány nappal ezelőtt agyonverték. A nyomozók teg­nap megkezdték a lakótársak elszámoltatását és az áldozat kapcsolatrendszerének feltér­képezését. A nyomozást nehe­zíti, hogy a lakótársak egy szót sem tudnak magyarul, és vala­mennyien más dialektusban beszélik a kínait. Az áldozat az eddigi adatok szerint a józsef­városi piachoz köthető, így el­képzelhető, hogy üzleti vita folytán ölték meg. ■ Sz. L. Az ötödik emeletről zuhant ki az udvarra a német turista baleset Kifeszítette a bukóablakot Szörnyethalt az a német fiatal­ember, aki tegnap a VI. kerületi Révay utcában lévő szállodában kiesett az V. emeletről. A férfi mindössze egy napra, a március 15-i ünnepségekre érkezett Budapestre egy barát­jával együtt. Az Operához közel vettek ki egy-egy egyágyas szo­bát. A szálloda személyzete szerint tegnapra virradóra a bárban iszogattak, majd hajna­li két óra körül a szobájukba mentek, JJogy mi történt ezT után, azt a BRFK szakértők be­vonásával vizsgálja. Annyit le­het tudni, hogy a férfi szobájá­ban olyan bukóablak van, amit csak résnyire lehet kibillente­ni. Erre piktogram is figyel­mezteti a vendégeket. A német turista légszomjjal küszködhe­tett, mert kifeszítette az abla­kot, és teljesen kibillentette azt a helyéből. Ezután vélhetően felállhatott az ablak előtt lévő franciaerkély hármas rácsára, mivel az kiszakadt a helyéből, és a belső udvarra zuhant. ■ Szemán L. Leszámolást előztek meg elfogás Skorpiót és harminctárnyi lőszert találtak a rendőrök Újabb leszámolást előzött meg a rendőrség. Ezúttal a Dunakanyar feletti ellenőrzést akarta újrael­osztani két Komárom-Esz- tergom megyei csapat. Szemán László Ünnepi műszakot tartottak a Ko- márom-Esztergom Megyei Rend­őr-főkapitányság munkatársai. Március 15-én a Komárom közeli Ács községben elfogták Sz. Lászlót, akinek a házában Skorpió minigéppisztolyt és hoz­zá való 600 darab éleslőszert ta­láltak. A Skorpió a közép-kelet- európai maffiák kedvenc gyilkoló fegyvere, ilyet használtak a móri mészárláskor is. A lefoglalt lőszer 30 tárnyi. Ebből is gondolják a nyomozók, hogy Sz. László nem agyaggalamb-lövészetre készült. A civil ruhás rendőrök kilenc autóval érkeztek, és kommandós támogatással rohanták le az ácsi házat reggel 9 órakor. A lakót fe­jén csuklyával, hátrabilincselt kézzel vitték el. A hivatalos ver­zió szerint műkincs serlegeket sejtettek a házban. A kutatáshoz robbanóanyag­kereső kutyákat is bevetettek. Ál­lítólag az egyik eb szagolta ki a lő­szereket. Délután 13 órakor két személyautóval erősítés érkezett Budapestről. Úgy tudjuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a Skorpió hírére azonnal autóba ültek és Ácsra Már hetente foglalnak le illegális fegyvereket a kommandósok (képünk nem Ácson készült). hajtottak. Elképzelhető, hogy nemzetközi, szlovák kapcsolódá­sa van az ügynek. Lapunkat több megyei olva­sónk is arról tájékoztatta, hogy az elfogás előzménye többszöri erőfitogtatás volt. Sz. László néhai Szlávy Bulcsu egyik volt emberé­nek dolgozik, és a Dunakanyar feletti ellenőrzés átvételére ké­szült. Többször is meglátogatta embereivel az ellenérdekelt fél szórakozóhelyeit, amire az ellen­fél „viszontlátogatással” reagált. A Szlovákiából átcsempészett Skorpió vélhetően leszámoláshoz kellett. A rendőrség indítványoz­za Sz. László előzetes letartóztatá­sát. Újabb elfogások is várhatók. Szlávy emberei dolgoznak ÁZ 1997-BEN MEGÖLT SZLÁVY bulcsu egykori csapatából néhá­nyon tovább folytatják korábbi szakmájukat. A rendőrök szerint közéjü k tartozik az elfogott Sz. fő­nöke is. Ma a Balaton mellett a Dunakanyar és a főváros feletti uralom megszerzése a tét Tisz­tában vannak ezzel a rendőrök is. A fél év alatt tárgyalásig eljuttatott leg­utóbbi maffiaügyben ép­pen a Balaton feletti ura­lom megszerzésének vá­gyát rótták a vádlottak terhére. A vád szerint gyil­kosságra készültek. 8 5 q-s utánfutóra való libaszállító vasketrec eladó. 30/448-8298.------------------------------------------------*610993* ÁLLAT a Hízók kettéhasítva eladók: 400 Ft/kg. 76/455-470.------------------------------------------------*611018* * Húshízó hasítva is eladó. 30/225-80-58.------------------------------------------------*610947* OKTATÁS ÁLLAMILAG elismert dajkaképzést indít a Ka­sza Szakképző. 06-1/276-5918.------------------------------------------------605563­KÍ SÉRLETEZŐ Kis Fizikusok verseny Orosháza 10-16 év Kísérletek bemutatása videóra vét. 30/555-2833 vagy korsze@freemail.hu------------;-----------------------------------•611138­ÉR INTÉSVÉDELEM felülvizsgálója tanfolyam in­dul március 30-án SZEGEDEN, a Megamos KfL (Nysz.: 03-0004-04, AL 0559) yervezésében. I: Lengyel László, 62/478-227; 72/324-842------------------------------------------- *610468* PÉ NZPIAC AUTÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd.: 76/321-077.--------607025­SZEMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában. Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892-----*605619­SZEMÉLYI kölcsön ügyintézése. 70/338- 2605.------------------------------------------------*610970* SZOLGÁLTATÁS ÁCSMUNKA, kúpcserépkikenés, kémény újra- rakása, teraszelőtető készítése, párkányozás, lambériázás: 30/376-3168; 76/424-263.-------------------------------------------------604521­GIPSZKARTONMUNKÁT vállalunk. 06-30/206- 2067. 2005. március 17-én (csütörtökön), 18.30 órától a Piarista Gimnázium dísztermében "Közel-Kelet Arafat után" címmel tart elő­adást Khaled Ghazal, a Palesztin Állam Ma­gyarországi Nagykövete. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendező Kecskeméti Fiatalok Egyesülete. *611038* TÁRSKERESÉS FIATAL lány keresi hosszú távra partnerét. 06- 30/357-4012.----------------------- ---------------*610858* VE GYES 8 Leszövetett laskagombás zsák eladó. 20/9-42-92-32. — — -602746­MEZŐGAZDASÁG AKÁCCSEMETE eladó, 3-5-10 Ft/db áron, mé­ret szerint. 53/315-045, csak esti órákban.--- *604146* 8 J ó állapotban lévő gumis kocsi eladó. 20/33-77-479. —----------------------------------------------611031­KÖLES, kukorica eladó. Telefon: 70/453-53- 45.-------------—----------------------------*610544­_______HIRDETMÉr^_______ A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Kft. értesí­ti a lakosságot, ho© Szentkirály, külterület Sportpálya (415/1. hrsz.) területében új transzformátorállomást létesített. A villamos hálózatot a DÉMÁSZ Rt. a kivitelezés ütemé­nek megfelelően 2005. március 16. napján feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a lé­tesítmény megközelítése, érintése életveszé­lyes és TILOS!------------------------------------------------*611117* KÖZLEMÉNY A Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (5540 Szarvas, Szabadság u. 30.) 2005. április 1-től a takarékbetétek kamatait az alábbiak szerint határozza meg: Kamatozó könyves betét:- látra szóló 1,00%-1 évre lekötött 5,50%- gyámhatósági betét Takaréklevél betét: 7,00%-1 éven túl Lakossági bankszámla: 5,75%- lekötés nélkül- lekötött betét 1,00% 1 hónapra 7,00% 2 hónapra 7,25% 3 hónapra 7,50% 6 hónapra 7,60% 9 hónapra 7,70% 12 hónapra 7,75% 5 millió Ft feletti lekötés esetén egyedi megállapodás szerinti kamat.- kártyaszámla Persely takarékszámla: 1,00%- alapkamat 1,00%- kamatprémium 1 évre (összesen: évi 7,00%) +6,00%- kamatprémium 3 évre (összesen: évi 7,50%) Lakáscélú betétek: +6,50%- 5 éven túl 4,50% Takarékszövetkezeti Határidős Betét: 1. hónapra 2,00% 2. hónapra 7,00% 3. hónapra 13,50% (átlagkamat: évi 7,50%) Méhecske kaptár-betétjegy: Sávos kamatozású 1. hónapra 2,50% 8.hónapra 7,50% 2. hónapra 3,00% 9.hónapra 8,50% 3. hónapra 4,50% lO.hónapra 9,50% 4. hónapra 5,00% 11.hónapra 10,50% 5. hónapra 5,50% 12.hónapra 12,50% 6. hónapra 6,00% 13.hónapra 15,50% 7. hónapra 7,00% (átlagkamat a futamidőre évi 7,50%) Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla:- lekötés nélkül 0,50%- lekötött betét 1 hónapra 6,50% 2 hónapra 6,50% 3 hónapra 6,70% 6 hónapra 6,75% 5 millió Ft feletti lekötés esetén egyedi megállapodás szerinti kamat.- kártyaszámla 0,50% EBKM = évi kamat % Lekötési idő előtt felvett betétek után járó kamat mértéke évi 0%. KECSKEMÉT, HOFFMANN J. ü. 4. (76) 506-886 *587817* MIÉRT IS FIZET ÖN SOK TÖRLESZTŐ RÉSZLETET MAGAS KAMATTAL, MIKOR ENNEK A FELE IS ELÉG? Hívioit bennünket! t Tehermentesíti) hilel • Végrehajtás alatt álló ingatlanokra is • BAR lista nem akadály • Hitelkiváltás, hitelátvállalás REAL E. P. Kft. 6000 Kecskemét, Mikes u. 9. 1/2. 76/509-195, 20/3519-114, 20/4657-200 VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Munkajogi kérdésekről Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közér­deklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kék­számunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon ben­nünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk elmesélte, hogy fia egy kft.-nél dolgozik, hivatalosan napi nyolc órában. Bár a minimálbér emelkedett, ő mégis ugyanany- nyit kap, mint előtte. A társaság arra hivatko­zik, hogy nincs pénze béremelésre. Olvasónk kérdése, hogy megteheti-e ezt a munkáltató. Az ügyben munkajogászt kerestünk meg, aki elmondta: amennyiben olvasónk fia havi­díjas elszámolással kapja a fizetését, akkor a munkáltató ezt nem teheti meg. Gazdasági okokra hivatkozva semmiképpen nem fizet­het kevesebbet a törvényben előírt minimál­bérnél annak, aki egyébként hivatalosan is nyolc órát dolgozik. Áz egyetlen olyan eset, amikor szóba jöhet a minimálbér alatti kifi­zetés, ha a munkavállaló teljesítménybérben dolgozik. Ennek egyébként más jogszabályi feltételei is vannak. Úgy tűnik azonban, hogy olvasónk fiánál nem ez a helyzet, legalábbis erre utal a napi nyolcórás hivatalos munka­idő. Egy másik olvasónk elmondta, hogy hu­szonöt évet dolgozott a baromfi-feldolgozó­ban. Ezt követően munkanélküli volt, majd ápolási díjat kapott. Most már három és fél éve közalkalmazott. Kérdése, hogy jár-e neki a jubileumi jutalom. 1992. július 1-jétől új munkatörvénykönyv lépett életbe. Azóta a sima munkaviszonyban lévőknek a jogszabály alapján nem jár jubile­umi jutalom. Kivétel, ha a munkahelyen kol­lektív szerződés, vagy más megállapodás ezt többletjuttatásként tartalmazza. A közalkal­mazottaknak azonban jár a jubileumi juta­lom, de olvasónk esetében a három és fél éves közalkalmazotti jogviszony ehhez nem elegendő. Egy harmadik olvasónk elmesélte, hogy ti­zenegy eve szakképzett dajkaként dol­gozik. Az óvo­dában azon­ban leépítés várható, és úgy tűnik, hogy őt küldik el. Valójában hárman van­nak fiatalok, olvasónk pedig nem érti, hogy miért pontosan őt, a szakképzett munkaerőt akarják elbocsátani, hiszen van szakképzet- len kolléganője is. Mint mondja, ráadásul az ő munkájára soha nem volt panasz. Kérdése, hogy amennyiben ilyen igazságtalanság éri, hova fordulhat orvoslatért. A munkajogban a kialakult ítélkezési gya­korlat szerint általában nem vitatható, hogy miért egyik, és miért nem a másik dolgozót küldik el. Éppen ezért egy munkaügyi per ki­menetele kétséges. Ugyanakkor meg kell em­líteni, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény minden fog­lalkoztatóra érvényes, és kiterjed a foglalkoz­tatási jogviszony megszüntetésére is. Kérdés, hogy olvasónk esetében van-e olyan történés, amely arra enged következtetni, hogy ezt a törvényt a munkáltató megszegte. Ráadásul azt is tudni kell, hogy ennek a törvénynek Magyarországon még nincs joggyakorlata. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesz­téssel kapcsolatos észrevételeikkel, panasza­ikkal a 06-80/480-756-os zöldszámunkon je­lentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között él.

Next

/
Thumbnails
Contents