Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-17 / 63. szám
6 HAZAI TŰKÖR 2005. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Most az árvízvédelem a legfontosabb feladat BÁLÁI F, ISTVÁN az utolsó igazi téli napon is elolvadt nálunk a hó jelentős része, ahol rásütött a nap, noha egész délelőtt hullottak a hatalmas pelyhek. A késve érkező, de annál melegebb tavasz pedig tegnapra már egy centit sem hagyott. A hó tehát nagyon gyorsan vízzé válhat, amit persze mindenki tud. Arra a hírre azonban csak kevesen figyeltek fel, hogy sokkal több ma a hó a Duna és a Tisza vízgyűjtő területén, mint ilyenkor lenni szokott. Az árvízveszély sokkal jobban fenyeget a szokásosnál. A vízügyesek így ezt ugyan nem mondták ki, hiszen miért is festenék az ördögöt a falra. Csendben csak annyit közöltek, hogy a Duna vízgyűjtőjén található 18 köbkilométer hó másfélszer annyi, mint a sokévi átlag, a Tiszánál pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Itt a 9 köbkilométer már éppen háromszorosa az ilyenkor szokásosnak. Egy köbkilométer az egymilliárd köbméter, a magyarországi belvíztározók szabad kapacitása azonban csak 78 millió köbméter. A Tiszán körülbelül két Balaton többletnek kellene lefolynia a tavaszi napokban, még akkor is, ha a kiolvadt víz térfogata jóval kevesebb a hónál. Ennyire brutális lehet a természet, ha akar. A veszély persze még nem maga az árvíz, ám a sok évszakot látott öregek szerint az elhúzódó télre robbanásszerű tavasz jön. Úgy látszik, igazuk van, és minden okunk megvan arra, hogy az elkövetkező hetekben az árvízvédelmet tekintsük a legfontosabb hazai feladatnak. HIRSAV Szili Katalin álláspontja Semjén visszahívásáról .......................I HAZELNÖKKÉNT I Szili Katalin ■ nem kezde- ; ményezheti SEMJÉN ZSOLT ■ (Fidesz) visz- szahívását az Országgyűlés emberi jogi bizottságában betöltött alelnöki tisztségéből, de a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjéhez fordul, azt kérve: képviselőcsoportja alakítsa ki álláspontját arról, hogy Semjén Zsolt vihart kavart kijelentései érinthetik-e a politikus bizottsági posztját (sí) Árvízvédelmi eszközöket küldtünk Kárpátaljára A MAGYAR kormány segélyeként árvízi védekezéshez használható műszaki felszereléseket és anyagokat indítottak útnak tegnap délelőtt Kárpátaljára. Az eszközök között szerepel öt számítógép, 150 ezer homokzsák, kétezer négyzetméter PVC-fólia, mellyel a hullámveréstől védik a gátakat, valamint 500 fáklya az éjszakai árvízi védekezéshez. (sí) Kitoloncolás fenyegeti a tízesztendős kisfiút AKARATA ellenére akarnak az apjához, Németországba to- loncolni egy tízéves kisfiút, aki öngyilkossággal fenyegetőzött, ha az ítéletet végrehajtják - közölte tegnap a Női- és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ Alapítvány vezető jogásza. Morvái Krisztina elmondta: a magyar bíróságok - figyelmen kívül hagyva nemzetközi egyezményeket - elrendelték a fiú visszavitelét apjához, aki „rendszeresen alkalmazott testi és lelki erőszakot a gyerekkel szemben”, (si) Hiller: az ellenzék áll a rendzavarás mögött Hiller István, az MSZP elnöke szerint az ellenzék áll a márj cius 15-i ünnepségek „síppal, : dobbal, kereplővel” történt : megzavarása mögött. A polití- : kus tegnap az osztályban ga- i lacsinokat dobáló tanulókhoz : hasonlította az ünnepségek : megzavaróit, ahol senki sem : vállalja magára, de mindenki • tudja, hogy ki dobált „Mi nyu- jgodtabb, derűsebb Magyaror- : szágot szeretnénk, és a nádi : hegedűt választjuk” - mond- : ta. (si) ; Mandur László véleménye : a közigazgatási reformról MAGYARORSZÁG európai uniós tagsága és a magyar demokrácia másfél évtizedes fejlődése szükségessé teszi a közigazgatási rendszer reformját - mondta tegnap egy konferencián MANDUR LÁSZLÓ. „UniÓS csaüakozásunk önmagában is megköveteli azt, hogy átgondoljuk közösen, hogyan is tovább Magyarországon a köz- igazgatásban, uniós tagállamként” - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke. (si) „Méltatlan támadások érik a hívőket, az egyházakat” MA gyakran méltatlan támadások érik a hívő embereket, közösségeiket és az egyházakat - mondta orbán viktor tegnap egy ünnepségen. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: „mi az ország házában ... s mindenhol, Magyarország legeldugottabb kis falujában is ott vagyunk önökkel, nem hagyjuk, hogy a hívő embereket, közösségeiket s a történelmi egyházakat bárki bántani merje a politika színpadán”, (si) Magántőke a felsőoktatásban kollégiumok Tizenötezer férőhelyet felújítanak, tízezer új épül A kormányzat magántőke bevonásával valósítja meg az egyetemi kollégiumok felújítási programját. A Fidesz szerint az erről, illetve az egyetemi-főiskolai beruházásokról szóló megállapodás drága, átláthatatlan és ellenőrizetlen. Körmendi Gábor- 160 milliárd forintnyi beruházás, soha ennyi a magyar felsőoktatásban még nem szolgálta, hogy ilyen rendkívül rövid idő, négy év alatt, 20052008 között átformáljuk a magyar felsőoktatás infrastruktúráját - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő minderről akkor beszélt, amikor az oktatási tárca vezetője a magántőke bevonásával megvalósuló kollégiumi felújításokról és egyetemi-főiskolai beruházásokról írt alá megállapodásokat 20 felsőoktatási intézmény képviselőjével. Gyurcsány kijelentette: Magyarország jövője nem a meglévő jövedelmek bármilyen furfangos újraelosztásán, hanem a több szorgalmon, bátor cselekvésen múlik. Ma- gyár Bálint oktatási gg. miniszter szerint 2006 W szeptemberéig 15 ezer kollégiumi férőhely felújítása fejeződik be, s a 10 ezer új többsége is elkészül az említett időpontig. Rámutatott: hihetetlen szeUe- mi energiák szunnyadnak a magyar felsőoktatásban, s a kormány felelőssége, hogy megpróbálják ezeket felszabadítani. - Nem a régi gőzmozdonyt akarjuk jobban felfűteni - fogalmazott a miniszter, aki azon reményének is hangot adott, hogy május második felében elfogadja a parlament az új felsőoktatási törvényt. Célként jelölte meg, hogy vagyonos, saját tulajdonú intézmények legyenek a magyar egyetemek, főiskolák, s annyi szabadsággal rendelkezzenek, mint 1968 után egy szocialista < nagyvállalat. A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, tisztázza, hogy a magántőke bevonásával megvalósuló egyetemi, főiskolai beruházásokról aláírt megállapodás értelmében 20 év után valóban magánkézbe kerülnek-e az így elkészült oktatási célú épületek - mondta Pokorni Zoltán. A politikus álláspontja szerint az oktatási miniszter és a 20 felsőoktatási intézmény képviselője által aláír megállapodás drága, átláthatatlan és ellenőrizetlen. 2006 végére 10 ezer új kollégiumi férőhelyet terveznek, 30 milliárd forint értékben (Táblázatunk néhány beruházás adatait tartalmazza) Férőtiely/fő Becsült költség (milliárd forint) Budapesti Corvlnus Egyetem 600 1,9 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 600 1,9 Debreceni Egyetem 905 2,7 Pécsi Tudományegyetem 1026 1,2 Szegedi Tudományegyetem 1096 3-5 , .Veszprémi Egyetem 800 2,6 1 Magyar Bálint oktatási miniszter szerint vagyonos intézmények kellenek Pokorni Zoltán úgy látja, a megállapodás drága és átláthatatlan , A hatalmas hómennyiség komoly veszélyt jelenthet belvíz Százmilliók a védekezésre A kormány tudomásul vette az agrármegállapodást eredmény Egyszázaléknyi a plusz Nem csupán a belvíz, hanem az áradás is komoly veszélyt jelent a hazai területeken. Már most árhullám indult el a Körösök vízgyűjtői mentén, s összesen 71 kilométer hosszú szakaszon első fokú a készültség. A Felső-Tisza vízgyűjtőjén a felhalmozódott hó háromszorosa a szokásosnak, a Bodrog felett összegyűlt szintén jóval meghaladja az eddig mért legnagyobb mennyiséget. Tegnapig 62 szakaszon rendeltek el belvízvédelmi riadót. A veszélyeztetett részeken a legmagasabb szintű a készültség. A belvizes területek 97 ezer hektárt tesznek ki. Az ez elleni védekezésre januártól összesen 620 millió forintot költöttek. ■ T. G. Az eredeti pluszkövetelések egy százalékában egyezett meg az agrártárca és a gazdák. A tüntetők kezdeti, 230-235 milliárd forintnyi igényéhez képest 2,4 milliárd többlettámogatásban állapodtak meg a felek - mondta el Batiz András a kormány tegnapi ülése után. A szóvivő kijelentette: a megállapodás az egész magyar mezőgazdaság érdekét szolgálja. Amint elhangzott, a kormány tudomásul vette a Németh Imre szakminiszter által kötött megállapodást. Szerintük a miniszter kellő következetességgel vezette a tárgyalásokat. A kormányszóvivő úgy látta, a pluszpénz az agrárköltségvetésből kigazdálkodható. ■ T. G. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Mesterházy Attila Audija Mesterháza táján akadt el MESTERHÁZY ATTILA (31), az MSZP ország- gyűlési képviselője a minap Vas megyébe igyekezett újjászervezni az alapszervezeteket, ám útja során megállt alatta a szolgálati Audi. - Bükfürdő és Mesterháza között a havas-jeges aszfalton a kocsi megcsúszott, tengelye elakadt a szűzhóban. Az autó semerre sem mozdult, de jött mögöttünk néhány helyi traktoros gazda, akik kiszabadítottak bennünket - mesélte a politikus, (kg) Magda Sándor szabadideje az óvodáskorú unokáé DR. MAGDA SÁNDOR (59), a gyöngyösi választókerület szocialista egyéni ország- gyűlési képviselője, a parlament mezőgazda- sági bizottságának elnöke a legszívesebben az unokájával tölti szabadidejét. A családi megállapodás értelmében a kicsi minden héten egy éjszakát a nagyszülőknél tölthet, s ilyenkor reggel az egyébként meglehetősen elfoglalt nagypapa viszi őt óvodába. A jó kapcsolatra jellemző, hogy „barátom”-nak szólítják egymást, (rm) Petronyák László útja a Nagykirályköre vezet PETRONYÁK LÁSZLÓ (52), az MDF országos választmányának alelnöke szabadidejében megfordult már a történelmi Magyarország számos túrahelyén. Idén Erdély újabb vidékeit készül meghódítani. Szemet vetett ugyanis a Bihari-hegységre és a Nagykirályköre. Ez utóbbi - szerinte - nem tartozik a legkönnyebb túrák közé. Ám megéri a fáradság, hiszen a Brassótól délre lévő, több mint kétezer méter magas csúcsról fenséges kilátás nyűik a vidékre, (tj) Karakó László tavasszal újra nyeregbe pattan KARAKÓ LÁSZLÓ (50), Tisza- vasvári térségének egyéni fideszes képviselője korábban lelkes lótenyésztő volt: egy régi parasztházból átalakított istállóban tartotta hátasait. Az állásokban többek között nóniuszok, kisbéri lovak áűtak. A parlamenti munka miatt egyre kevesebb idő jutott a kedvencekre: mára csak egy lova maradt, az Is az egyik barátjánál. - De azért, ahogy beköszönt a jó idő, újra lóhátra ülök - mesélte a honatya. (tg)