Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-08 / 56. szám

12 SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 8., KEDD FELADTUK A LABDAT 1. A dániai Aarhusban márci­us 27. és április 3. között ren­dezik meg az asztalitenisz Eu- rópa-bajnokság csapatver­senyét A magyarok közül az 5-8. helyen kiemelt női együt­tes első ellenfele Szlovákia lesz. Továbbjutás esetén Hor­vátország, illetve Svédország lehet a rivális a legjobb négy közé kerülésért. A Challenge Divízióban szereplő, 17. he­lyen rangsorolt férfiválogatott először a bolgár nemzeti együttes ellen áll majd asztal­hoz. Mik az esélyek? 2. A bekötött biztonsági öv talán megmenthette volna Kulcsár Anita olimpiai ezüst­érmes, Európa-bajnok kézi­labdázó életét. SZŰCS LÁSZLÓ 1. - A női vá­logatott sorso­lása kimon­dottan jó. Re­mélem, hogy legalább a legjobb négyig meg sem áll­nak a lányok. Férfiválogatot­tunk feljövőben van, szerez- tak már szép skalpokat. Ám nem elegendő, hogy a csapat­ban csak egy-egy kiemelkedő teljesítmény legyen. Minden asztalhoz álló játékosunknak tudása legjavát kell nyújtania, s akkor előreléphetünk. 2. Anita csupaszív játékos volt. Fáj erről beszélni, de ben­nem az merül fel, hogy ha életben maradt volna, akkor vajon milyen állapotban len­ne? Biztos, hogy tudna ját­szani? Nagyon sajnálom őt. És jó ideig pótolhatatlan lesz. UJHIDY TIBOR 1. - A magyar női válogatott két vezéregyénisége, de külö­nösen Bátorfi Csilla már igen­csak „kifelé megy” a magyar válogatottból. Fantasztikus karriert tudhat maga mögött: több mint 20 évig a világ élvo­nalában jegyezték. Vajon a ru­tinos Tóth Kriszta, a megbíz­ható Fazekas Mária és a jövő, sőt már a jelen nagy tehetsé­ge, a világranglistán 38. he­lyen álló, bravúrokat is gyak­ran bemutató, 19 éves Póta Georgina milyen játékkal rukkol elő? Szlovákiát simán kell vernünk, de a világ egyik SZŰCS LÁSZLÓ, KALOCSA SPORTFELÜGYELŐJE, UJHIDY TIBOR, A KECSKEMÉTI SPORT­EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE ÉS ZSIGA GYULA MES­TEREDZŐ, A KISKUNHALASI ' NKSE NB l-ES NŐI KÉZILABDA- CSAPAT TRÉNERE, A NŐI VÁLOGATOTT MÁSODEDZŐJE VÁLASZOLT A KÉRDÉSEKRE. legjobb játé­kosával, Bo­ros Tamarával felálló horvát válogatott már nehe­zebb falat. Há­rom nagyszerű játékosunk van, s bejuthatunk a csapat­döntőbe. Férfiválogatottunk tavaly az európai elitben nagy sikerrel vitézkedett, ám a kör­beverések miatt kiesett on­nan. A legrutinosabb és a vi­lágranglistán legelőkelőbb he­lyen álló Pázsy Ferencet nem lehet kihagyni a válogatottból. Fazekas Péter megbízhatósá­ga nagyon fontos tényező, míg a 18 éves Jakab János bravúro­kat tud bemutatni. Igaz, utána könnyen ki is tud kapni. Zwiczkl Dani megmaradt ígé­retnek. A fiúknak bármi kijö­het az EB-n, még az is, hogy visszakerülnek az európai el­ső vonalba. 2. - Hányszor hallunk a biz­tonsági öv életmentő szerepé­ről. S milyen másképpen él­jük meg az egészet, amikor egy közeli ismerősről halljuk a szomorú híreket. Hányszor jöttünk rá: már megint fele­lőtlenek voltunk. Gondol­junk a jövőnkre! ZSIGA GYULA 1. - A női csa­pat sorsolása jó. Lányaink szlovákok el­leni mérkőzé­se minden­képpen hozható, de a horvát csapat ellen is van esélyük. A fiúk pedig akár visszajuthat­nak az európai élvonalba. 2. - Hallottam olyan baleset­ről is, amikor a biztonsági öv okozta a sérült halálát. Na­gyon sajnálom Anitát! Remek ember volt és óriási sportoló! Jómagam nap mint nap járok a Budapest-Kiskunhalas útvo­nalon, de eszembe sem jut nem bekapcsolni a biztonsági övét. Önök se tegyenek más­képpen! Németországban és Ausztriában súlyos bírságra számíthat az öv nélküli sofőr. A KRC a legjobb négyben női röplabda A Gödöllő idegenben sem jelentett akadályt A négy közé jutás volt a tét a kecskemétiek számára a Gödöl­lő elleni rájátszás tegnapi, má­sodik mérkőzésén. Az elsőt ha­zai pályán a KRC-sek nyerték, akik újabb győzelmükkel az extraligás kvartett tagjai lettek. Nagyon jól kezdett a kecske­méti csapat, s a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét: így simán nyerte az első játsz­mát. A második felvonásban még nagyobb sebességi fokozat­ba kapcsolt a KRC, jó nyitások­kal és blokkokkal szétzilálta a gödöllői gárdát. Már zsebben érezte a győzelmet a vendég­együttes, de a nagyon lelkes, s a küzdeni tudásáról híres hazai csapat feltámadt és szépített is: 1:2. A negyedik szett aztán óri­ási küzdelmet hozott a feltüzelt Gödöllő ellen. A Kecskemétnek fel kellett pörögnie arra a szint­re, ahol az első két szebben ját­szott. Ez sikerült is, s végül a ki­váló blokkoknak köszönhetően A Gödöllő csak lelkesedésben és küzdeni tudásban vette fel a harcot. Szemben Andruszenko (KRC) üt. nyerték ezt a játékrészt, a mécs­esét, s a két győzelemig tartó párviadalt Farkas Mihály edző tanítványai. A Kecskemét törté­nete során másodszor jutott be a bajnokság legjobb négy együttese közé. Farkas Mihály: - Ugyanolyan boldogság a négy között lenni, mint tavaly volt, amikor először kerültünk oda. Várjuk már a Vasas elleni elődöntőt, amely az ifjúsági EB miatt hat hét múlva kezdődik csak el. Mindent meg­teszünk, hogy döntőt játszhas­sunk. A bajnokság elődöntőinek pá­rosítása: Kecskemét-Vasas, BSE-Nyíregyháza. A párharcok három győzelemig tartanak. A Kecskemét itthon kezd. Extraliga rájátszás a négy közé jutá­sért (2. meccs): Gödöllői RC-Bertrans Phoenix Mecano Kecskeméti RC ±3 (-20, -16,16, -22). Gödöllő, 300 néző. V.: Bodrogi, Csizmarik. Kecskemét Ékes Eszter, Szabó A., Fekete, Andruszenko, Czéh, Szórád. Csere: Ékes Erika (li­beró), Dobos, Martinovics. Edző: Farkas Mihály. Kitűnt Kovaljova, Gudmann, Rácz, illetve Szórád, Czéh, Ékes, Szabó A., Ékes Eszter. Közel a bravúrhoz Kaposváron a férfi Magyar Kupa négyes döntőjében tegnap az ext­raligás bajnokságban listavezető Kazincbarcikával játszott elődön­tőt a Phoenix-Mecano Kecskeméti FRC gárdája, s két nyert szett után 3:2 arányban alulmaradt. Gyurkó Sándor edző (KFRC): - Vé­gig koncentráltan játszottunk a nagyon magas színvonalú mérkő­zésen. Büszke vagyok a csapatra. Közel álltunk a meglepetéshez. Kecskemét-Kazincbarvika 2:3 (19, 16, -23, -25, -13). KFRC Kása, Somodi, Buday, Nacsa, Urfi, Rapi. Csere: Rácz (liberó), Filius, Schulcz, Tamás, Hoffart. Edző: Gyurkó Sándor. A másik elődöntőn: Kaposvár-Dunaferr 3:0. Ma 15 órától a Dunafernellen a bronzéremért küzd a Kecskemét. Faragó nyerni akar vízilabda Vasárnap kiderül, okkal várta-e az élre megfiatalított-át- alakított csapatát a női vízilabdázók madridi világbajnoki selejte­zőjében Faragó Tamás. A szövetségi kapitány a hétfői elutazás előtt leszögezte: nem éri be „csak úgy” az első négy közé jutással, a cél egyértelműen a kvalifikáció megnyerése, jóllehet amúgy még a 4. pozíció is elegendő (lenne) a részvételhez a júliusi montreali vb-n. A-csoport Magyarország, Fehéroroszország, Franciaország, Németország; S: Hollandia, Spanyolország, Csehország, Ukrajna. Március 8., kedd: Magyar- ország-Fehéroroszország 17.30, március 9., szerda: Magyarország-Franciaor- szág 17.30, március 10., csütörtök: Magyarország-Németország 19 óra. Alsóház vagy felsőház? A LABDARUGÓ AKKER PLUS MEGYEI I. OSZTÁLY TAVASZI SORSOLÁSA 17. forduló, március 12., szombat, 14.30: Harta- Kiskunmajsa, Szabadszállás-Soltvadkert, Kiskun­félegyházi HTK-Tompa, Nemesnádudvar-Tisza- kécske, Kalocsa-Kerekegyháza, Dusnok-Solt; már­cius 13., vasárnap, 14.30: Akasztó-lzsák, Kunszál- lás-Jánoshalma Mélykút. 16., halasztott forduló, március 15. kedd, 14.30: Kiskunmajsa-Tompa, KHTK-Nemesnádudvar, Ti- szakécske-Kalocsa, Kerekegyháza-Akasztó, Izsák- Kunszállás, Jánoshalma Mélykút KSE-Dusnok, Solt-Szabadszállás, Soltvadkert-Harta. IS. forduló, március 20., vasárnap, 15 óra: KHTK- Harta, Tiszakécske-Tompa, Kerekegyháza-Nemes- nádudvar, Izsák-Kalocsa, Jánoshalma Mélykút- Akasztó, Solt-Kunszállás, Szabadszállás-Dusnok, Kiskun majsa-STE. 19. forduló, március 26., szombat, 15 óra: Kiskun majsa-KHTK, Nemesnádudvar-lzsák; márci­us 27., vasárnap, 16 óra: Harta-Tiszakécske, Tom­pa-Kerekegyháza, Akasztó-Solt, Kalocsa-Jánoshal- ma Mélykút KSE, Soltvadkert-Dusnok, Kunszállás- Szabadszállás. 20. forduló, április 2., szombat, 16.30: Kerek- egyháza-Harta, Szabadszállás-Akasztó, Tisza- kécske-Kiskunmajsa, KHTK-Soltvadkert; április 3., vasárnap, 16.30: Izsák-Tompa, Jánoshalma Mélykút KSE-Nemesnádudvar, Solt-Kalocsa, Dusnok-Kunszállás. 21. forduló, április 9., szombat, 16.30: KHTK-Tisza- kécske; április 10., vasárnap, 16.30: Nemesnádud- var-Solt, Kiskunmajsa-Kerekegyháza, Harta-lzsák, Tompa-Jánoshalma Mélykút KSE, Kalocsa-Szabad- szállás, Akasztó-Dusnok, Soltvadkert-Kunszállás. 22. forduló, április 16., szombat, 17 óra: Sza- badszállás-Nemesnádudvar, Kerekegyháza-KHTK, Tiszakécske-Soltvadkert; április 17., vasárnap, 17 óra: Jánoshalma Mélykút KSE-Harta, Solt-Tompa, Dusnok-Kalocsa, Kunszállás-Akasztó, Izsák- Kiskunmajsa. 23. forduló, április 23., szombat, 17 óra: Tisza- kécske-Kerekegyháza, KHTK-lzsák; április 24., va­sárnap, 17 óra: Kiskunmajsa-Jánoshalma Mélykút KSE, Harta-Solt, Tompa-Szabadszállás, Nemes- nádudvar-Dusnok, Kalocsa-Kunszállás, Soltvad- kert-Akasztó. 24. forduló, április 30., szombat, 17 óra: Szabadszállás-Harta, Kerekegyháza-Soltvadkert; május 1., vasárnap, 17 óra: Dusnok-Tompa, Kun- szállás-Nemesnádudvar, Akasztó-Kalocsa, Izsák- Tiszakécske, Jánoshalma Mélykút KSE-KHTK, Solt- Kiskunmajsa. 25. forduló, május 7., szombat, 17 óra: Kerekegy- háza-lzsák, Tiszakécske-Jánoshalma MKSE, KHTK- Solt; május 8., vasárnap, 17 óra: Nemesnádudvar- Akasztó, Kiskunmajsa-Szabadszállás, Harta-Dus- nok, Tompa-Kunszállás, Soltvadkert-Kalocsa. 26. forduló, május 14., szombat, 17 óra: Szabadszállás-Kiskunfélegyházi HTK, Dusnok- Kiskunmajsa; május 15., vasárnap, 17 óra: Kunszállás-Harta, Akasztó-Tompa, Kalocsa-Ne- mesnádudvar, Jánoshalma Mélykút KSE-Ke- rekegyháza, Solt-Tiszakécske, Izsák-Soltvad- kert. 27. forduló, május 21., szombat, 17 óra: Kerekegy- háza-Solt, Tiszakécske-Szabadszállás, KHTK-Dus- nok; május 22., vasárnap, 17 óra: Harta-Akasztó, Tompa-Kalocsa, Kiskunmajsa-Kunszállás, Izsák- Jánoshalma Mélykút KSE, Soltvadkert-Nemes- nádudvar. 28. forduló, május 29., vasárnap, 17 óra: Kalocsa- Harta, Nemesnádudvar-Tompa, Solt-lzsák, Sza­badszállás-Kerekegyháza, Dusnok-Tiszakécske, Kunszállás-KHTK, Akasztó-Kiskunmajsa, Jánoshal­ma Mélykút KSE-Soltvadkert. 29. forduló, június 5., vasárnap, 17 óra: Ti- szakécske-Kunszállás, Jánoshalma Mélykút-Solt, Izsák-Szabadszállás, Kerekegyháza-Dusnok, Kis- kunmajsa-Kalocsa, KHTK-Akasztó, Harta-Nemes- nádudvar, STE-Tompa. 30. forduló, június 12., vasárnap, 17 óra: Tompa- Harta, Szabadszállás-Jánoshalma Mélykút, Dus- nok-lzsák, Kunszállás-Kerekegyháza, Akasztó- Tiszakécske, Kalocsa-KHTK, Nemesnádudvar- Kiskunmajsa, Solt-STE. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos fér­fimérkőzés, Nyugati csoport: Bajai Bácska FKSESoproni MAFC105- 73(21-16, 28-18, 28-16, 28-23). Baja, MNÁMK Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Kollár, Fekete Á. Bajai Bácska: Kancsár 2, Hosszú G. 28/12, Kati 8, Ágfalvi 27/9, Molnár Miklós 10/3. Csere: Lévai 3/3, Ács 4, Mészáros 9/3, Jankovics 7/3, Horváth A. 7. Edző: Kajtár Zsolt, Csányi Tamás. Junioreredmény: Ba­jai Bácska FKSE-SMAFC 67-59. A szombati meccs előtt egysze­rű volt a képlet: ahhoz, hogy le­gyen esélye a felsőházba kerü­lésre, az alapszakasz utolsó mérkőzésén feltétlenül győznie kellett a Bácskának. Emellett arra is szükség volt, hogy a Közgáz hazai pályán legyőzze a Sárvárt. A kezdeti bizonytalanság után a 3. percre magára talált a Baja. így lassan, de biztosan - Ágfalvi Bálint remek teljesítmé­nyének köszönhetően - ötpon­tos előnyre tett szert a negyed végére (10. perc: 21-16). A má­sodik negyed első felében a ha­zaiak két „szökési kísérletét” még meghiúsította a soproni csapat (12. perc: 27-18; 15. perc: 30-25), ám a negyed második felében a SMAFC zónavédeke­zése ellen rendre kintről is be­A FÉRFI NB l/B NYUGATI CSOPORT ALLASA 1. Soproni Aszok 2. Veszprémi Egy. 3. Siókosár UK 4. Pápa 5. Kanizsa KK 6. Sárvár 7. Fehérvár KK 8. Bajai Bácska. 9. Közgáz 10. SMAFC 18 17 1 18 12 6 18 11 7 18 10 8 18 10 8 1750-1236 0,972 1558-1403 ,833 1587-1523 ,806 1503-1498 ,778 1568-1501 ,778 1257-1377 ,706 1468-1577 ,694 1476-1594 ,694 1269-1475 ,618 1275-1527 ,611 találtak Hosszúék. Az előny a negyed végére tetemesre hőtt (20. perc: 49-34). \ i A második félidő elején ismét bizonytalanul támadott a Bács­ka, s a 23. percre tíz pontra csökkent az előny. Azonban Ág­falvi Bálint és Hosszú Gergő ve­zérletével ismét lendületbe jött a csapat, s három perc alatt 15- 2-es szériával eldöntötte a mér­kőzést (27. perc: 64-41). S mint­ha mindez nem lett volna elég, a negyed végéig szebbnél szebb akciókkal még tovább növelte előnyét a Bácska: Ágfalvi és Hosszú mellé felnőttek a többi­ek is, különösen Mészáros volt elemében. Az utolsó negyedben valamennyi bajai kosaras szó­hoz jutott, s a különbség a fel­szabadult játéknak köszönhető­en tovább nőtt. Kajtár Zsolt - Fiatal csapa­tunk megmutatta, hogy nagyon fontos szakaszban helyt tud áll­ni, az utolsó helyről sikerült feljebb kerül­nünk. A Köz- gáz-Sárvár meccs az influ- enzajárvány miatt elmaradt, így még nem derülhetett ki, hogy a felsőház­ban vagy az alsóházban folytat­juk a rájátszásban. NB I. B-csoportos női mérkőzés, ke­resztbejátszás az 9-16. helyért: Ta­tabányai KC-Baja Újvárosi DKSE 73-59 (204,17-17,15-19, 21-19). Ld: Izsáki 20, Joó 18, Bacsa 16/3, Kormány 10/3, illetve Horváth 17/9, Nagy H. 16/12, Szepsi 10/3. ■ L. CS. BL-VISSZAVAGOK, TOTOEREDMENYEK Labdarúgás Három meccset játszanak ma a Bajnokok Ligája nyolcaddön- tőinek visszavágóiból. A program: Chelsea-Barcelona (az első mérkőzésen: I- 2), Milan-Manchester United (1-0), Lyon-Bremen (3-0), mind 20.45-kor. Totó A 9 . fogadási héten 13 plusz egy találatos szelvény 1 db volt, nyere­ménye 7.623.373 forint. Az egy 13-asra 2.178.107, a 12-esekre 25.930, a II- esekre 1370, a 10-esekre 262 forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents