Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-22 / 44. szám

6 2005. FEBRUAR 22., KEDD HAZAI TÜKÖR iiiam Gyakorlatilag föld alá dugták a félszocpolt BÁN KÁROLY ha ritkán is, de megesik, hogy az ember a boldogságtól ordítani tudna. Kézbe veszi az újságot, s azt olvassa benne, tőle nem el­vesznek, hanem adnak neki. Például mint a mostani kormány a félszocpolt, vagyis a gyermekek után járó állami támogatást. Eddig Magyarországon ilyet csak azok kaphattak, akik új la­kást vettek vagy építettek. Akinek használt jutott, leshetett, ilyenről nem is álmodhatott. Erre most megszületett egy fen­séges jogszabály, de csak suba alatt, mert a politikának most a fészekrakás a fontos. A nagy csinnadratta közepette senkinek nem tűnt fel: itt vala­mi nagyszerű dolog történt. Hogy élnek még emberek túl a 35. életévükön is. Tetejébe a csaknem hétszázezer közalkalmazott között is akad néhány százezer, aki érintett, s aki a boldogság­tól szintén ordítani tudna. De mitől lenne boldog, ha édes titok­ként kezelik boldogságának okát? Ez a kormányrendelet annyi­ra a feledésbe merült, hogy még az éber bankok figyelmét is elkerülte. Három hete él szegény jogszabály a föld alatt. Az ál­lam alkot egy szabályt, ami jó a népnek, de a bankoknak né­hány milliárdos nyereség mellett nem futhatja arra, hogy alkal­mazzák. Inkább elhajtják a jónépet. A dolgos munkájukat fel­ügyelő állami szervnél azt rebesgetik, hozzájuk még nem ér­kezett panasz, mi közük ehhez? A bankszövetségnél az illetékes tegnap szabadságon volt. Az egyik pénzintézetnél, ahol a feledékenységükről érdeklődtünk, még gondolkodnak a válaszon. Bírálja a világszövetség a népszavazási törvényt A MAGYAROK VILÁGSZÖVET­SÉGE alkot­mánysértő­nek és alkal­matlannak tartja a nép­szavazásról szóló törvényeket - közölte PATRUBÁNY MIKLÓS. A szervezet „felelőssége teljes tudatában kijelenti”, hogy a ma hatályos törvényekkel Magyarországon demokrati­kus népszavazást nem lehet lebonyolítani - állítja az el­nök. Patrubány kezdeményezi a törvények módosítását, (sb) Szeged belvárosában megtiltanák a koldulást szegeden két szocialista és egy Centrum párti városatya szabálysértéssé minősítené a koldulást a belvárosban. Jelenleg nem tiltja jogszabály az úgynevezett „néma koldu­lást”, bírság kizárólag zakla­tó módon vagy gyermekkel történő koldulás esetén szab­ható ki. Az Alkotmánybíró­ság határozata azonban lehe­tővé teszi, hogy az önkor­mányzatok egyes övezetek­ben szigorúbb szabályozást vezessenek be. (áz) Gyurcsány megbánta sértő kijelentését gyurcsány Ferenc minisz­terelnök a szaúdi minisz­terelnök-helyettesnek írt levelében hangsúlyoz­ta, Magyarország nem azonosít egyet­len országot sem a terrorizmussal. Batiz András kor­mányszóvivő be­szélt erről tegnap. Annak kapcsán ke­rült szóba a levél, hogy Gyurcsány Fe­renc újságírói kérdés­re válaszolva Német­országban is megerő­sítette: bánja a szaúdi focistákról tett szeren­csétlen mondatot. (áz) : Személycserék ; a Duna Televíziónál : cselényi László, a Duna Te- : levízió néhány napja kineve- : zett elnöke tegnap felmentet- : te beosztásából Belénessy : Csaba és Borsány-Gyenes : András alelnököt, valamint : Németh Árpádot, a Híradó j főszerkesztőjét. A távozó alel- : nökök munkaviszonya is : megszűnik..Helyükre alel- : nőknek Pörös Gézát és • Pomezanski Györgyöt nevez- : ték ki, a Híradó új főszer- : kesztője Szaniszló Ferenc : lett. (óz) i Állandó rendőri jelenlét ; a bíróságokon A KIEMELT BŰNÜGYEKET tárgyaló bíró­ságoknál biz­tosítani kelle­ne az állandó rendőri jelen­létet, ezért az Országos Igaz­ságszolgáltatási Tanács jog­szabály-változtatást kezde­ményez - közölte LOMNici Zoltán, a testület és a Legfel­sőbb Bíróság elnöke. Az utóbbi években a bírósá­gokon megszaporodott a rendkívüli események szá­ma, ennek akarnak véget vetni, (sb) Napirenden a pártállami titkosítás megszüntetése a pártállam titkos iratai­nak nyilvánosságáról szóló Meszes javaslat tárgyso­rozatba vételéről dön­tött az Országgyűlés al­kotmányügyi bizottsá­ga hétfői ülésén. A tör­vényjavaslatot Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert Meszes képviselők nyújtották be, hogy meg­ismerhetővé válhassanak a m-as főcsoportfőnöksé­gen kívül keletkezett, 1990 előtti titkos iratok is. (sb) Kövér László és két képviselőtársa nyilvánossá tenne minden titkos iratot Hóval érkeztek a gazdák kenyér Vigyázni kell rá, ezt tanulja meg elsőként a paraszt zája piacáról, hogy a birtokait megszerezzék. Szerintük földjeik eladására akarják őket rákénysze­ríteni. A nagybani piac története jó példa. Ott nagy élet volt. Most kartonokat hord a szél. Kiszorít­ják a termelőt a letört árakkal, az értékes ingatlan pedig megma­rad eladásra. Hajdú-Blhar megyében szon- dáztatták a tüntetőket. A rendőr­ség végül felhagyott vele, mert Kiskunlacházán este hatkor még ki a hó ellen. A bogrács alján zsí­ron pirul a hagyma. Hátunk mö­gött traktorok, nemzeti zászlók a visszapillantóhoz rögzítve. Van mire visszanézni. Ki nem fizetett pályázati pén­zekről beszélgetünk. Az el­bukott terményről. Amelyet a garantált gabonafelvásár­lás által ígért mázsánkénti százegy euró helyett sokkal rosszabb áron kellett eladni. Bicskéhez a paksi közraktár esik legközelebb. Melyik le­het a legtávolabbi? A gazdák úgy látják, a termelőt azért akarják kiszorítani saját ha­Mára virradóra a gazdák valamennyi menetoszlopa elérte a budapesti Felvo­nulási teret. Délre négy traktor a Parlamenthez gurul a követelésekkel. A Reggel riportja indulás­kor készült, Bicskén. Izing Antal Kinn állnak körben a gazdák a reggeli hóesésben a bicskei Báder fogadónál. A város a gazdatünte­tés nyugati küszöbe. Délutánra ide kell megérkeznie az ösz- szes észak-dunántúli erőgép­nek. A fogadótól vonulnak „föl” Budapestre. A rendőrség szóvivő­je szerint mintegy hatszáz trak­tort várnak az országból. A fogadós napernyőket küldet Konrád Istvánná óbarki és Bokodi Sándor mányi gazda Bicskén. Nem kell téli gumi, a traktoré négy évszakos. negyven traktor vesztegelt. A Magosz elnökségében nem tud­tak arról, hogy ellenzéki képvise­lők is csatlakoztak volna a mene­tekhez. Batiz András kormány- szóvivő azt közölte, hogy a kor­mánynak nem világos, mit akar­nak a gazdaszervezetek. Két asztalon kenyér, a pörkölt­nek való hús. Takargatjuk a hó elől a kenyeret. Arra vigyázni kell. Ez az első, amit a parasztgyerek megtanul. s 1 ! Menetoszloptörvény KONRÁD istvánné óbarki gazdasszony az egyetlen nő közöttünk. Egy­folytában cseng a telefonja.- Kópházáról száz gép indult el hétkor. Csornán betársult hoz­zájuk egy húsztagá oszlop. 30 kilométeres sebességgel ha­ladnak. Óránként tíz liter gáz­olaj fogy. Szolnokról is elindult 140 gép, Kecskemét felől ugyanannyi. A leglassabb trak­tor áll az élre. A leggyorsabb a sor végén halad. Ez a konvo­jok alaptörvénye. Bárány Zsiga története SZÁNTÁS IDE­JÉN reggel hatkor beül a három­száz ló­erős Fendt traktorjába. Olyankor estig szánt, amíg el nem fogy a hat hek­toliter üzemanyag. A gazda ereje ugyan­úgy közmondásos, mint első traktorja. Ócskavasból javította fel. 550 hektáron gaz­dálkodik társával. A kezdéstől nyolc évig nem viselt vasalt nadrá­got. Megállás nélkül dolgo­zott. bárány Zsiga története nem egyedüli a gazdák között. Elismerték: megfenyegették a bírót Szebeni László, a Fővárosi Bíró­ság (FB) elnökhelyettese tegnap elismerte, hogy a bíróság egyik igen komoly ügyekben ítélkező bírája, V. Z. levélben fenyegetést kapott. A még két hónappal ezelőtt kézbesített levélben egy A4-es rajz és hozzáfűzött meg­jegyzések szerepeltek. Az FB hi­vatalos jelentést tett az ügyről, de a bíró nem kért védelmet. Az eset óta nem érkezett újabb fenyegetés részére. Szebeni el­mondta: jelenleg az FB egyetlen bírója sem áll személyi védelem alatt. Gyakoriak a bírákat és csa­ládjukat ért fenyegetések, ame­lyeknek többsége a tárgyalóte­remben történik, és a bíró azon­nal reagál is rá. A fenyegetések többsége nem nevezhető ko­molynak. Életveszélyes írás­vagy szóbeli fenyegetés az el­múlt fél évben négy-öt esetben volt. Ritka az olyan eset, mint ami a Pesti Központi Kerületi Bíróságon történt, ahol az egyik bírónőt az ítélkezés után leköp­ték. A Reggel értesülése szerint a komolyabb esetek közé tar­tozott az is, amikor egy miskol­ci bírónőt fenyegettek meg, majd postán sósavat küldtek számára. ■ Szemán L. A bírók manapság egyre kevésbé érzik magukat biztonságban a tárgyalótermekben A mi véleményünk Hogy kit fenyegettek meg. Ezt aztán nem lehet nyil­vánosságra hozni. De mi­ért nem? Hiszen aki meg­fenyegette, pontosan tudja, kit fenyegetett meg. Akit megfenyegettek, nagyon jól tudja, mire kell vigyáznia. Ha kell. De attól, hogy ezt titokban tartják, nem lesz nagyobb biztonságban. De nagyobb veszélyben sem. ■ /./. Tóth István lánya megyei hátúszóversenyt nyert TÓTH ISTVÁN (54) Ózd szo­cialista ország- gyűlési képvi­selője szeret sportolni, de a legnagyobb sportsikert a közelmúltban mégis kisebbik lánya érte el. A 17 éves Viktória a diákolim­pia megyei hátúszásdöntőjét megnyerte, az országos verse­nyen pedig negyedik helyen végzett. A család örömét csak fokozta egy frissen érkezett jö­vevény, a kis berni pásztorku­tya. Viktória a kutyasétáltatás­sal így már a szárazföldön is erősíthet, (áz) POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Korózs Lajos álruhában hajléktalanokat számlált KORÓZS LAJOS (46), az MSZP Heves megyei országgyűlési képviselője, az esélyegyen­lőségi minisz­térium politikai államtitkára néhány hete a budapesti haj­léktalanszámláláskor álruhá­ban járta a várost. Az Áron fe­dőnéven számláló politikus baseballsapkában és dzseki­ben bandukolt az utcán. - Ti­zenöt hajléktalant számoltam meg a négy nap alatt - mond­ta a honatya, akinek segítségét fedőnevére kiállított emléklap­pal köszönték meg. (kg) pógl Árpád ezen a héten Írországot csodálja gógl árpádot (65), a Fidesz székesfehér­vári ország- gyűlési képvi- selőjét íror­Hm H szágban értük el. A héten a Mádl Ferenc ál­lamfő vezette küldöttség tagja­ként a szigetországgal ismer­kedik. - Nem tudok eléggé ámulni azon, mi lett ebből az egykor szegénységéről elhí- resült országból. Mióta belép­tek az unióba, a maguk javára fordították a lehetőségeket. Va­lami hasonlóra lenne szükség nálunk is - mondta a volt egészségügyi miniszter, (kf) Lengyel Zoltán két hete a halál torkában járt LENGYEL ZOL­TÁN (44), a Fi­desz sárbo­gárdi ország- gyűlési képvi­selője nyak­merevítőben végzi munkáját. Autója két he­te a 63-as számú úton Sárbo- gárd és Cece között durrdefek­tet kapott. - A jobb első kere­kem lyukadt ki. A padka meg­dobta a kocsit, egy pillanat alatt felborultam, és az út menti fának csapódtam. Haj­szálnyira voltam a haláltól, de a gondviselésnek köszönhe­tően megúsztam a balesetet - mesélte a politikus, (kg)

Next

/
Thumbnails
Contents