Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-24 / 46. szám

6 2005. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK Hibák sora vezetett a gazdatüntetéshez BARTA ZSOLT tisztelem És becsülöm, de leginkább sajnálom azokat a gazdá­kat, akik hóban, fagyban traktoraik mellett Budapest szívében táboroznak. Bármit is harcolnak ki, egy dolgot nem tudnak megváltoztatni: azt a történelmi hátrányt, amely a rendszervál­tás óta sújtja őket. Ezért pedig a politikai vezetők a felelősek. az első hiba akkor történt, amikor a 90-es évek elején a hatalom politikai érdektől vezérelve arra ösztönözte a parasztokat, hogy tömegesen és mielőbb hagyják el a téeszeket. Arra biztatta őket, hogy ugorjának az ismeretlenbe, ahol alapvető feltételek, gépek és eszközök nélkül kell gazdálkodniuk. Ahol nem elég tudni szántani, vetni, de érteniük kell a növényvédelemhez, a gépjavításhoz, s otthonosan mozogniuk az adózás és könyve­lés rejtelmeiben. Képben lenni a piaci mozgások terén. Ki hit­te komolyan, hogy ennyi mindenben járatosak? Kevesen. a második hiba akkor történt, amikor a rendszerváltás utáni kor­mányok a kárpótlással elfoglalt gazdák elől elkótyavetyélték a mezőgazdasági feldolgozóüzemeket. A tej-, hús-, cukor-, étolaj­ipari vállalatokat. Ezzel a feldolgozók tulajdonosainak kiszol­gáltatták a termelőket. a harmadik hiba akkor történt, amikor 2000-től nem magyaráz­ták el a gazdáknak, hogy az uniós támogatási rendszer mit is jelent. Mit takar a Lajtán túl a családi gazdaság fogalma és mit itthon. ' a történelmi hátrány ledolgozható. Csak kérdés, mire ez meg­történik, marad-e idehaza gazdálkodó? Egyelőre nincs járvány az országban NINCSEN INFLUENZA­JÁRVÁNY az ország­ban, de meg­van az esé­lye fokozatos kialakulásának - jelentette ki RÁcz jenő. Az egészség- ügyi miniszter elmondta, eddig mintegy húszezren betegedtek meg, kilencven százalékuknál a legveszé­lyesebb A vírus okozta a fertőzést. Járványról az egészségügyi miniszter elmondása szerint egye­lőre még nem lehet be­szélni. (sb) Sólyom Lászlót jelölnék köztársasági elnöknek száztíz köz­életi szemé­lyiség támo­gatja a Véd- ' " * egylet kez- i deményezé- \ sét, hogy só­lyom Lászlót, az Alkot­mánybíróság első elnökét jelöljék államfőnek. Indok­lásuk szerint Sólyom haj­líthatatlanul fellép az al­kotmányos alapjogok érvé­nyesítése érdekében, füg­getlensége megkérdőjelez­hetetlen. Az ajánlás megfo­galmazói szerint a nem­zeti összefogást képvi­selné. (sb) HIRDETÉS Oktatási Minisztérium NEMZETI EMLÉKEZET PROGRAMIRODA Pályázati felhívás tanulmányi kiránduláson való részvételre 400 évvel ezelőtt, 1605-ben az erdélyi rendek fejedelemmé választották Bocskai Istvánt. Ezt megelőzően Bocskai ellen pert indított a császári udvar, melynek következményeként jószágvesztésre ítélték. Bocskai szembefordult az udvarral, felkelését a hajdúk is támogatták, így orszá­gos küzdelmük számottevő katonai sikereket könyvelhetett el. A Bocs- kai-szabadságharc hatására végül megszületett a bécsi béke, majd a tö­rők háború befejezéseként békét kötöttek a Zsitva torkolatánál. 2006. szeptember 14., Bocskai István erdélyi fejedelemmé velő beiktatásénak 4Ö0. évfordulójának emlékére tanulmányi kirándulást szervezünk Erdélybe. A tanulmányi kirándulás időpontja: 2005. szeptember 10-15. Pályázhatnak magyar állampolgárságú kö­zépiskolai tanulók, továbbá általános és középiskolai tanárok. A pályázatban közölni kell • a pályázó nevét, értesítési címét, teie- fonszámát, 8-mail címét, • iskolájának nevét, címét és telefon- számát, A pályázathoz mellékelni kell a pályázó • érvényes útlevelének fénymásolatát {mind tanuló, mind tanár esetén}, • szülőjének, gondviselőjének hozzá­járulását az utazáshoz Í18 év alatti pályázó esetén), • iskolája igazgatójának hozzájárulását ahhoz, hogy az utazás ideje alatt a taní­tástól távol maradhasson (mind tan­uló, mind tanár esetén), • tanuló esetén leírást (legfeljebb két oldal) az alábbiakról: miért érdekli ez a kérdés; eddigi tanulmányaiban, olvas­mányaiban, médiumokban taláikozott- e a 15 éves háború, a hajdúk mozgalma és a Bocskai-szabadságharc esemé­nyeivel, az felkeltette-e érdeklődését, inspirálta-e további olvasmányokra? Mit gondol az adott történelmi ese­ményekről, kontextusukról, hogyan értékeli ezeket? Járt-e a Hajdúságban; ismer-e a Bocskai-szabadságharchoz kötődő szobrot, emléktáblát? tanár esetén leírást (legfeljebb két oldal) az alábbiakról: tanári munkája során milyen formában és keretek között, milyen módszerekkel tanította a Bocskai-szabadságharc eseményeit, miként sikerült a megfelelő történelmi kontextusban és körülmények között - értékelni Bocskai szerepét? Mennyire látja fontosnak a fejedelem személyisé­gét és hatását? Véleménye szerint Bocskai valódi szabadságharcos, vagy csupán véletlenül került a történelemi események középpontjába? A tanulmányi kirándulás költségét az Oktatási Minisztérium fedezi. A pályázat beérkezésének határideje 2005. május 2. A pályázatot az alábbi címre kell küldeni: Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda - Erdély Budapest Pf. 1. 1884 ©M Oktatási Minisztérium A pályázók közül a Történelemtanárok Egylete által delegált bizottság választja ki a tanulmányi kirándulás résztvevőit, akik 2005. május 18-ig értesítést kapnak. A győztesek listáját május 13-ig a www.om.hu honlapon tesszük közzé. Oktatási Mimsztérium, Nemzeti Emlékezet Programiroda HAZAI TÜKÖR Állóháború a Kossuth téren gazdák Tüntet a vidék, újabb traktorok vonulnak a fővárosba POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Felvonulási tér, délután két óra. Jakab István a fűtött és kihango­sított sátorba érkezik. Tapsvihar és éljenzés fogadja.- Megjelöltünk három semle­ges helyszínt. Egyik sem volt jó. Azt üzenték, menjünk a minisz­tériumba három órára.- Traktorral megyünk! - kia­bálták be a hallgatóságból.- Úgy döntöttünk - folytatta Jakab István -, mi nem me­gyünk abba az épületbe, ahol már annyiszor megpróbáltak bennünket becsapni. Mi va­gyunk döntési helyzetben, iga­zodjanak hozzánk. Berendeztük a METESZ-székház 633-as tár­gyalótermét. Oda várjuk a mi­nisztérium küldöttségét délután három órára. A tömeg éljenzett és helyeselt. Jakab azt mondta:- Meg akarnak bennünket osztani. Hallok olyan hangokat, hogy vannak, akik haza készül­nek. Én úgy gondolom, ne hezi­táljanak. Aki menni akar, men­jen most. Jakabot ekkor, ahogy a beszé­de alatt többször, taps szakította félbe. A gazdák tetszésnyilvání­tása jelezte, egyetértenek vele. - Akik maradnak, azoktól vi­szont azt kérem, vigyázzunk egymásra. Viselkedjünk gazdá­hoz illő módon. Méltón azokhoz, akik otthon várnak bennünket és akik ideküldtek minket. így folytatta: - Kifárasztásos techni­kát akarnak ellenünk bevetni. Nem fog sikerülni. Ugyanazt akarják, amit eddig, A Felvonulási téren az elégedetlen és egyre idegesebb gazdák úgy látják, ők vannak döntési helyzetben hogy ők majd megmondják ne­künk, mit kell csinálni. Jakab bejelentette: Kecéről, Zalából, Alsónémediből újabb menetoszlopok indultak Buda­pestre. Országszerte tüntetések­re lehet számítani. Ma reggel ki­lenc órakor a Teve utcai rendőr- palotában intézkednek a további engedélyekről. Félpályás útlezá­rásokra, forgalomlassulásra le­het számítani mindenütt. Jakab István, Ángyán István, Nagy Sándor, Fenyőházi Tibor, Kispál Ferenc, Balogh Zoltán és Hevesi István elnökségi tagok ezután a Magosz csatlakozó munkatár­saival a Kossuth téri METESZ- székházba indultak fél három körül. A pontosság a királyok ud­variassága, de oda újságírókon kívül nem érkezett más. Jakab szerint Németh Imre miniszter a jelek szerint „nem kíván ér­demben foglalkozni velük”. A gazdák ezért ma levelet írnak Gyurcsány Ferenc miniszterel­nöknek. A tárgyalások alapjául szolgáló követeléseket mindenki megszavazta Szőke László a fiával 4Ä, Nem eladó a földünk SZŐKE LÁSZLÓ (62) kunszent- miklósi gazda és fia: -Azé a haza, akié a föld. Ha nincs föl­dünk, nincs hazánk. Ha nincs hazánk, vehetjük a világútleve­let és mehetünk. De mi itt szü­lettünk, itt halunk meg. Az ipart már csődbe vitték, eladták. Ezt akarják a földekkel is. De mi ki­tartunk. Nekünk van becsületünk, gerincünk, tisztes­ségünk, és emelt f& vei végigmegyünk bárhol Budapest velünk van, mi így látjuk. A miniszter a tárgyalásról NÉMETH IMRE kijelentette: „elő­re megtervezett politikai színjá­tékban nem vállalunk szere­pet”. A szakminiszter szerint csak a politikai ellenfelek szok­tak semleges helyszínekről al­kudozni, kormányzati szervek erre nem hajlandók. A minisz­ter úgy véli, Jakab István és tár­sai magatartása nem szerepza­var, hanem tudatos szerepválla­lás. Erre eszközül „a nem ok nélkül neheztelő gazdákat” használják fel. A minisztérium jelezte, hogy szerda éjfélig vár­ják a minisztériumban a gaz­datanácsot, de igény szerint akár a hét végén is készek tár­gyalni. Halmai Gáborné Ezüstgyűrűt kapott HALMAI GÁ­BORNÉ (48), azJMSZP Tolna megyei ország- gyűlési képvi­selője boldog. A minap vette át a Művelődési Intézmények Ország is Szövetségének leg- magasi ibb kitüntetését, az Ezüstg hírűt. - Közel huszonöt évet tö: töttem a szekszárdi mű­velődé: i házban, nyolcat veze­tőként. Műiden bizonnyal az ottani í lunkám alapján tartot­tak érd emesnek az elismerés­re. Oly ismi ez, mint a színé- szekné l a Ruttkai-díj - mondta a képv selő asszony, (kf) Jakab István gazdavezér a Kossuth téri METESZ- székházban várta Németh Imre minisztert. Németh Imre a Kossuth téri mi­nisztériumban várta Ja­kab Istvánt. Mindkét fél bekeményített. Körmendi G.-Izing A. Bállá György kedvence a sváb hurka BÁLLÁ GYÖRGY (43), bár vég­zettségét te­kintve mér­nök, hentes­nek is elme­hetne. Jász- Nagykun-Szolnok megye fideszes képviselője házi disz­nóvágásokon sajátította el tu­dományát. Családi hagyo­mány, hogy évente egy disz­nót ölnek. A minap édesapjá­val, nővérével és barátaival összefogva két hízót dolgoztak fel. A honatya kedvencét, sváb hurkát is készítettek, este pe­dig kemencében főtt töltött ká­poszta került az asztalra, (szó) Vadai Ágnesnek két hete megkérték a kezét Munkahelyén lelt szerelemre Rogán Antal ROGÁN ANTAL (33) fideszes országgyűlési képviselő, egy gyermek és egy rosszul si­került házas­ság után, néhány hónappal ezelőtt megtalálta párját. Az ifjú kedvessel, Edittel (25) Orbán Viktor évértékelőjén mutatkozott először. A szere­lem a munkahelyen, azaz a képviselői irodaházban szövő­dött. A hölgy ugyanis a párt frakciójának sajtóosztályán dolgozott, ahol faxokat, e-maileket küldött és sajtótá­jékoztatókat szervezett, (kg) VADAI ÁGNES (31) szocialista országgyűlési képviselő már nem sokáig lesz az egyet­len hajadon a parlamentben. Két héttel ez­előtt ugyanis eljegyezték a fia­tal politikusnőt. A karcagi származású képviselő és vőle­génye még nem döntött az es­küvő pontos dátumáról. Ab­ban azonban már megállapod­tak, hogy várhatóan jövőre ülik meg lakodalmukat. Rész­letekről még nincs szó. Van idejük kigondolni a lebonyolí­tás apró részleteit, (szá) FOTÓK: R1SKÓ GÁSPÁR, BEL1CZAY LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents