Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-23 / 45. szám
6 2005. FEBRUÁR 23., SZERDA HAZAI TÜKÖR MAGYARORSZÁG Rossz helyen áll az ország háza KOZMA FERENC rossz helyre épült a Parlament. Ugyanis tegnap traktorok motorzúgása zavarta meg a T. Ház nemes nyugalmát. Jóllehet a tüntetés szervezőinek eredendő szándéka nem a képviselők bosszantása volt; Ők csupán az agrárminisztérium épületét akarták célba venni, ám a sok vihart megélt épület épp az Országházzal szemben áll. PECHJÜKRE, szerencséjükre egyre több tüntető téved errefelé. Mint minap a sertéstenyésztők és a biogazdák vagy az egészen Brüsz- szelig masírozó méhészek. Mindegyikük a parlagra került honi mezőgazdaság áldozatai, s csupán jussukat követelték, akár most a szántóvetők. ha már A parlamentről esik szó, lehet, hogy a mezőgazdasági minisztérium vele szemben álló épülete áll rossz helyen? Merek fogadni, az uniós csatlakozáshoz közeledvén politikusaink is elgondolkodtak már ezen. Sejthették ugyanis, hogy az egykori húzóágazat lerobbanásának időszaka visszaköszön, s a rendszerváltás utáni nagy pofonokból újra kapnak a gazdák. Tönkremennek, eladósodnak, hogy ismét könnyedén kihúzhassák alóluk a földet. Amit persze a gazdák nem akarnak hagyni, jókora szekémyi trágyával és a tegnapi tüntetéssel is nyomatékot adva nemtetszésüknek. okkal merülhet fel, hogy ideje lenne a tárcát az összes hivatalnokkal együtt kitelepíteni Érdre. Esetleg Érd-külsőre. Hogy legalább nemzeti ünnepeink méltóságot adó terén legyen rend és nyugalom. Arról nem beszélve, hogy Érd-külsőn a trágyát is könnyebb hasznosítani. Az Országgyűlés az íigynökiigyről tárgyalt A magyar politikai élet 15 éve adós a rendszerváltás lezárásával - hangsúlyozta Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden a parlamentben. A rendszer- váltás előtti feljelentéseket, ügynöki jelentéseket hozzáférhetővé kell tenni, kövér László (Fidesz) szerint a törvényjavaslat erkölcstelen, nem felel meg a jogállami normáknak, és nem végrehajtható. (sb) Rijád csak bocsánatkérés után fogadja Szilit diplomáciai körökből származó értesülések szerint a szaú- di kormány elhalasztja Szili Katalin e hónapra tervezett ri- jádi látogatását A szaúdi uralkodóház csak a magyar kormány bocsánatkérése után hajlandó fogadni a házelnököt. Gyurcsány Ferenc hétfőn közölte, kész megkövetni a szaúdi kormányt és népet, ha a válogatótokra tett megjegyzésével megsértette őket. (áz) Az elnök az MSZP romapolitikájáról az MSZP cigánytagozatának vezetésében és tagságában az elkövetkező hetekben láthatóvá válnak azok a változások, melyek miatt két szocialista politikus elhagyta a pártot - közölte Hiller István. „A szocialista párt romapolitikája nem jutott • el a romákhoz”- ismerte el a pártelnök, aki belátta, hogy a párt ez irányú politikája bizonyos kérdésekben álságos volt. (sb) : Közös képviselőjelöltet ; állítottak Sopronban : semjén zsolt, a Keresztényde■ mokrata Néppárt elnöke beje- : lentette, hogy Firtl Mátyás : pártja és a Fidesz közös jelölt- : jeként indul az áprilisi időkö- : zi országgyűlésiképviselő-vá- : lasztáson. A soproniak tavaly : már megpróbálták Szájer Jó- : zsef EU-képviselő utódját ■ megválasztani. Az alacsony ■ részvétel miatt azonban a sza- : vazás érvénytelen volt. (sb) : A kancelláriaminiszter i a kirekesztés ellen A TÖRVÉNYI FELTÉTELEK megteremtése mellett a kire- i kesztés elleni fellépés társa- i—,i i i j dalmi tamoga- : tását is fontosnak tartja Kiss : Péter. A kancelláriaminiszter : a Közös felelősség című két- • napos konferencia zárónapján j szólalt föl. A tanácskozást a : Magyarországi Zsidó Hitköz- : ségek Szövetsége kezdemé- : nyezte. (sb) \ Lamperth Mónika együttműködést sürget A BELÜGYMINISZTER Szerint az Európai Unió közös bel- és igazságügyi együttműködésé- 3 nek középpontjától ban a biztonság, a í tí 1 jog- és az adatvé- 1- delem áll. F \ Lamperth Móniig ka tegnap az Or| szággyűlés euró: pai ügyek bizottságában beszélt erről. Megfelelő egyensúlyt szorgalmazott, hogy „ne tegyünk többet, mint amennyit a f biztonság megkíván, de annyit tegyünk meg”, (sb) A belügyminiszter egyensúlyt szorgalmaz A Dózsa Gyö[gy út melletti téren, ahol egykor felvonulók meneteltek, most mintegy kilencszáz traktor sorakozott fel szép rendben A gazdaharag napja Pesten tüntetés „Németh, Magda, Benedek, hazudtatok eleget!” Elkeseredett és mindenre elszánt tüntetők a budapesti Kossuth téren, a Parlament épülete előtt Háziborral, sonkával, kolbásszal és persze lilahagymával vezették le egész napos zötykölődésüket a Budapestre érkezett gazdák. Tegnap a Parlament előtt tüntettek, ma pedig a kormánnyal tárgyalnak. Körmendi Gábor-Izing Antal Éjfél az erőgépek parkolójában, a Felvonulási téren. Fűthető sátrak, fapriccsekkel. A „fólia alatt” asztaltársaság. Miközben a korábban érkezők már szállásaikon elemzik a napot, egy háromfős somogyi csapat úgy dönt, inkább virrasztanak. Házibor, szóda, kenyér, lilahagyma és házisonka kerül az asztalukra. A legbeszédesebb Botos Sándor (51), Siófokról. Néhány éve hitelből vett 15 hektár földet (nyögi a részleteket). Két MTZ típusú traktora van, az ifjabb 25, az idősebb 28 éves. Két hete vezették be hozzá az internetet, amelynek használatára főiskolás fia ta- riítgatja. - Nemcsak a pénz, hanem az igazságérzet miatt is jöttem. Megalázó, hogy azt mondják rólunk, nem vagyunk képesek kitölteni az EU-támogatást igénylő lapot, mikor a kormány ki sem fizeti ami jár nekünk mesélte lapunknak Botos gazda. A kedd hajnali piknikhangulat után, a Kossuth téri tüntetésen már erősödik a gazdaharag. Kórusban kiabálják: „Vesszen Gyurcsány!”, „Németh Imre mondjon le!”. Jelszó a Belarusz traktoron: „Németh, Magda, Benedek, hazudtatok eleget!” Ezalatt a tüntetők átadják követeléseiket. A levél átvételekor az agrártárca politikai államtitkára, Pásztohy András tárgyalásokra hívta a gazdák megbízottait szerdán három órára. Kilincses téeszbuszok parkolnak a kormányzati negyedben. Van, aki hazamegy velük, van, aki marad. Sátrakban, munkás- szállókon, kollégiumokban szállnak meg. Sok budapesti szállást ajánlott fel az otthonában. Gazdafeleségek főznek férjeikre. Visz- szaindulunk. Egy kalapos ember a minisztérium tetejére mutat: „Onnan lőttek 56-ban, Pétiké.” A fiú bólogat. Mellettük villogó nemzetiszínű kitűző az árus asztalán. Elemes. Főleg esti rendezvényekre ajánlják hétszázért. Egy felirat a térről: „Budapest veletek van! Nem kell a mérgezett, génezett külföldi szemét!” Traktorral jöttek A gazdák nem hajlandók eredmény nélkül távozni a gazdatüntetésről - mondta a megmozdulás főszónoka, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke a nagygyűlésen. Emlékeztetett arra, hogy a gazdák és képviselőik tisztességesen tárgyalni, megállapodni jöttek Budapestre. Ha erre nincs lehetőség, úgy a Felvonulási téren álló, mintegy 900 traktor csak előőrsnek tekinthető. - Nem mi tettünk, hanem mi kaptunk ígéretet, hogy a támogatás 80 százalékát 2004-ben kifizetik - firtatta Jakab az agrárkormányzat felelősségét. Lepsényi faluféltés, kesergés hajnali fél háromkor terchel istván (51) lepsényi gazdálkodó 5,5 millió forint hitelállománnyal küzd, 110 hektáron gazdálkodik. Van egy tízéves MTZ 55-ös traktorja. Tavaly mázsánként 300forintot bukott a búzán és 500-at a sörárpán. Pénze elfogyott, a csőd szélén áll- A falu termelésre, tenyésztésre és értékesítésre épült település. Mostanság csupán két tehéntartó gazda van a faluban, tíz évvel ezelőtt még negyven család élt a tejből. De nem kell a multinak a falusi tej, így meghalt az ágazat- kesergett István gazda. POLITIKUS OK-MAGÁN ÜGYEK Podolák György összes kulcsa a zárba fagyott PODOLÁK GYÖRGY (62), az MSZP csepeli ország- gyűlési képviselője koncert- M re indult a Zeneakadémiára. A garázskapu azonban lefagyott, nem tudta kinyitni. A honatya taxit hívott, de a kertkapu zárjába fagyott a kulcsa, így a kocsit el kellett küldenie. A politikus végül a koncert félidejére ért az Akadémiára. A legkínosabb jelenet ezután következett. Nyolc-tíz néző volt kénytelen felállni, amíg az ülőhelyére préselte magát, (sb) Font Sándor szerint pálinkában a természet FONT SÁNDOR (44), független országgyűlési képviselő örömmel vállal- , . ta a Magyar 141 üli Gyümölcspálinka-főzők Egyesületének elnöki tisztét. - Nálunk hagyomány, hogy a leves mellé kupica pálinka is jár. Legfeljebb azt kérdezzük, milyen fajta és évjárat? Van szilvából, barackból és körtéből főzött, de legjobb a sárgabarack. Igazi hunga- rikum, ilyet sehol a világon nem tudnak gyártani. Tiszta - természet, alkoholba sűrítve - mondta a honatya, (kf) Kis Péter szomszédai unszolására lett borász I ss» KIS PÉTERNEK (55), az MSZP Szolnok megyei ország- gyűlési képviselőjének fülét addig rágták a szomszédai, amíg borász nem lett. A honatya a 90-es évek elején vett egy üdülőt Cserépfalun, pár éve pedig egy pincét. Szomszédai szóvá tették, mégsem járja, hogy egy pin- cés gazdának nincs saját bora. Bár a politikus vásárolja a szőlőt, a borászmesterséget kitanulta. Olyannyira, hogy tavalyelőtt bronzérmes lett a chardonnay-je. (szó) Bagó Zoltán egy nap hat bálban mulatott BAGÓ ZOLTÁN (30), Kalocsa fideszes országgyűlési képviselője egyéni csúcsot Bl ä JH döntött az egy napra jutó bálozás tekintetében. A fiatal honatya tapasztaltabb képviselőtársától hallotta, egy jó politikus ismérve: a szezonban egy nap akár tíz bálon is részt vesz. Bagó Zoltán ezt megközelíteni sem tudta az elmúlt években, idén viszont egy nap alatt négy település hat bálján - többek között a vadász- és a sportbálon - jelent meg. (bá)