Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-19 / 42. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja Kedden este fél 6-kor az Új­városi ÁMK-ban találkoznak a kertbarátok. Az est témája a kerti növények és a permetszerek hasz­nálata. Szó lesz még a talajerő­gazdálkodásról is. Előadók: /Vagy József és Veszteg Zsolt. Hajós A nagyközség képviselő-tes- tülete kedden fél 3-tól tartja ülé­sét a községháza dísztermében. Az ülés egyben közmeghallgatás is lesz. Harkakötöny Február 26-án tart­ják a községben a hagyományos vadászbált. A zenés rendezvényre- melyen fellép Komonyi Zsuzsi is- a kultúrházban kerül sor este 7 órától. Hercegszántó Folytatódik az elő­adás-sorozat a helyi vállalkozói és gazdálkodói népfőiskolán. Az 51 taggal működő közösség hétfőn tartja rendezvényét. Vendégük Hőgye Szabolcs mezőberényi szakmérnök lesz. Előadásában a a hatékonyabb termelést segítő legújabb növényvédő szerekről be­szél. A rendezvény 18 órakor kez­dődik a közművelődési intézmény klubtermében. Kalocsa A városban évek óta sike­resen működő Liszt Ferenc Alapfo­kú Művészetoktatási Intézmény vasárnap 3 órától tartja az iskola Petőfi utcai épületében, a volt ifjú­sági házban a néptánc tanszako­sok félévzáró műsorát. A gyereke­ket Dudás Szilvia, lllésné Koszta Krisztina, Illés Zoltán és Perityné Farkas Éva készítette fel a bemu­tatóra. Sztankovics Mariann és barátai zenélnek. Kecskemét Ember az embertelen­ségben, a svéd hÚrffariísta: Raoul Wallenberecímmel nyílik kiállítás létfőn 11 óra- íor a Tudomány is Technika Há­lában. A tárlatot negnyitja prof. ir. Grósz Andor, i Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökségi tagja, a Kecskeméti Zsi­dó Hitközség elnöke. A kiállítás március 4-ig, hétköznapokon 9 és 17 óra között látható. Kecskemét Ütött-kopott öreg csár­da... címmel kétszer is száll majd a nóta március 5-én az Erdei Ferenc Művelődési Központban. 14.30- kor, illetve 19 órakor kezdődik az az előadás, melyen közreműködik Kovács Marika, Márkus Ica. Bartha András, Ferenczi Béla, Kar­cagi Nagy Zoltán, Kolostyák Gyula, Monzinger Ferenc, Csata Judit Fé­nyes György. Fejős Jenő. Kísér a kecskeméti Hírős zenekar id. Far­kas Béla prímás vezetésével. Kerekegyháza Az idősek klubja ál­tal biztosított étkeztetés vásárolt élelmezéssel való megoldására közbeszerzési pályázatot hirdetett az önkormányzat. A három jelent­kező közül a helyi Dómján étterem 340 forintos ajánlatát fogadta el a testület. Februártól az ott főzött ebédet szállítják a klubba. Kiskunfélegyháza Egy rakodásra várakozó kamion motortere és ve­zetőfülkéje égett ki csütörtökön Félegyházán. A tűz több millió fo­rintos kárt tett a járműben. A Mer­cedes teherautó Kiskunfélegyhá­zán az Izsáki úton állt. A sofőr arra lett figyelmes, hogy a motortérből füst és láng csap ki, majd a tűz pillanatok alatt elborította a jármű utasfülkéjét is. A kiérkező tűzoltók gyorsan meg tudták fékezni a lán­gokat, de a tűz így is mintegy két­millió forint kárt tett a kamionban. A tűzvizsgáló megállapítása sze­rint valószínű, hogy a lángok elekt­romos zárlat miatt csaptak fel. A tűzben senki sem sérült meg. Kiskunhalas Vasárnap délután 3 órakor szervezett ruhaosztást ren­dez a helyi cigányság rászorultjai­nak a Lungo Drom helyi szerveze­te. Szűcs Csaba, a helyi szervezet elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy kb. 130 ember részére osz­tanak ruhaneműt a tiszti klub nagytermében (Petőfi u. 7-9.). Kiskunmajsa Helybéli általános is­kolások számára gyűjtött pénzt egy német házaspár, akik négy éve települtek a városba. Jochen Schöpfer és neje - valamint bará­ti társasága -, áioknak a gyere­keknek a táborozására, kirándulá­sára adta össze a pénzt, akik ed­dig még a város határán sem jut­hattak túl. Az összegyűlt 220 ezer forintot a napokban adták át az Arany- és a Széchenyi-iskola igaz­gatóinak. Lajosmizse Könyvtári kézműves­foglalkozás lesz ma a gyerekek­nek. Szombati Betti 9 órára várja az érdeklődőket. Lakitelek Lemondott képviselő- testületi bizottsági posztjáról Tő- zsér Tamás és Szabó Béla. Mind a ketten a településfejlesztési és idegenforgalmi bizottságban tevé­kenykedtek. Soltvadkert Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Bocskai úti bili­árdteremben a Vadkerti Kupa ulti­verseny. A NAP KÉRDÉSE Hogyan változott a burgonya ára az elmúlt években? (Minden év decemberi árak, Ft/kg) 1999 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS: KSH Akkor lesz árvíz, ha gyorsan olvad Ha nem lesz gyors az olvadás, elkerül minket az öt évvel ezelőttihez hasonló árvíz (felvételünkön). TISZA Bár a folyó vízgyűjtő területén felhalmozódott vízkészlet nagysága megközelíti a 2000-es esztendő­ben tapasztalt szintet, csak a gyors felmelegedés okoz­hat árvizet a folyón - közölte a vízügyi hatóság. mediterrán ciklon érkezik, és rövid idő alatt következik be az olvadás. A 2004-es hóolvadás nem idézett elő jelentősebb ár­hullámot, ugyanakkor a Tiszán és a Maroson egy nagyobb eső­zés is okozhat árvizet. ■ MTI- A Tisza vízgyűjtő területén a hóban tárolt vízkészlet nagysá­ga megközelíti a 2000-es szin­tet, amikor az eddig mért leg­magasabb vízállás alakult ki, de kevesebb, mint amennyi tavaly ilyenkor volt - nyilatkozta Láb- dy Jenő, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízgazdálkodási osztályvezetője. - Egy esetleges árvíz kialakulása szempontjá­ból nem mindegy, mennyi idő alatt olvad el a hó. A helyzet ak­kor válhat veszélyessé, ha gyors felmelegedéssel és esővel járó A Vásárhelyi-terv első ütemében elsősor­ban a Felső-Tiszán alakítanak ki vésztá­rozókat, hogry mérsékeljék ott az árvíz­veszélyt, de általuk a folyó középső és alsó szakaszára érkező árhullám is csök­ken majd. Diplomaták a Csipkeházban kiskunhalas Hazánkba akkre­ditált nagykövetek ismerked­hetnek meg a jövő héten a vilá­gon egyedülálló halasi csipké­vel. Valamennyien hölgyek. A Halasi Csipke Közalapít­vány meghívására szerdán vi­zitál a Csipkeházban Hana Hubaőkova (Csehország) és Sonia DiazLlera (Kuba). Jövő hét szombaton őexcellenciája Sapartini Singgih Kuntjoro Jakti indonéz, Ursula Seiler- Albring német és Clare Leno- ris Birgin ausztrál nagykövet, valamint Maria Teresa Gonza­lez Briceno, Venezuela ügyvi­vője látogat el Kiskunhalasra.- A magasrangú vendégek megtekintik a kézzel varrott csipkecsodák 103 éves törté­netét bemutató állandó kiállí­tást, valamint az ott dolgozó ló csipkevarró munkáját fi­gyelemmel kísérve részesévé^, válhatnak a csipkevarázslat­nak - mondta el lapunknak Kiliti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatója. Megtudtuk: a vendégek a lá­togatás során találkoznak a Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés képviselőivel is, és egy-egy kis csipkével is megajándékoz­zák őket. ■ Tapodi Kálmán Legtöbbször elég a figyelmeztetés is BIZTONSÁGI ÖV Nem kell mindenkit megbüntetni Kecskemét A közúti balesetek 97 százaléka emberi hibából következik be, és csak a maradék tudható be az út- és járműhibáknak - mondta Hatala József vezérőr­nagy, az orszá­gos rendőrfőka­pitány közbiz­tonsági helyet­tese csütörtö­kön a megyeszékhelyen. A tá­bornok szerint tehát a rend­őröknek és a sajtónak is „a köz­lekedő embert kell megcéloz­ni”, hogy jobban figyeljen: mi­lyen műszaki állapotú járművel indul útnak, és bekapcsolja-e a biztonsági övét.- Azokban az országokban, ahol az autósok becsatolják ma­gukat, kevesebb a halálos kime­netelű baleset - mondta Hatala. - Nem azt várom el a rendőrök­től, hogy minden járművezetőt megbüntessenek, aki nem használja a biztonsági övét: a legtöbbször elég az, és sok eset­ben hatásosabb, ha a rendőr fel­hívja a figyelmet a szabályta­lanságra. A vezérőrnagy arról is szólt, hogy a hideg évszak­ban nagyon fontos a téli gumi használata, mert nem csak ön­magát hozza életveszélyes hely­zetbe az, aki nyári gumival jár. Példaként említette, hogy a múlt hétvégi, öt halálos áldoza­tot követelő Bács-Kiskun me­gyei balesetben az autó minden kerekén különböző gumi volt, némelyik tükörsimára kopva. A tábornok a megyei főkapi­tányságon tartott állománygyű­lésen kiválóra értékelte a Bács- Kiskunban folyó rendőri mun­kát. Kiemelte, hogy szervezett bűnözői csoportok nem tudtak megtelepedni a megyében. Király Ferenc ezredes, me­gyei főkapitány az elmúlt év legnagyobb eredményének ......un, azt tartja, hogy si került drasztikusan csökken­teni a lakásbetörések számát. A betörések 30 százalékában eredményes volt a nyomozás, ami ezen a területen jó mutató­nak számít. LUX-ELEKTRO f felvételt hirdet gépbeállító műszakvezető munkakör betöltésére. Az ideális jelölt széleskörűen ismeri a műanyagipari technológiákat, képes elvégezni szerszámpróbát és javaslatot tenni a termelés optimalizálására. Mindezt versenyképes jövedelemmel jutalmazzuk, stabil munkahelyi hátteret és folyamatos szakmai továbbképzést biztosítunk. Idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Várjuk írásos önéletrajzát fizetési igény megjelölésével. *** Továbbá keresünk még tmk-üzemünkbe munkatársat karbantartási feladatok elvégzésére. Bérezés: megegyezés szerint. LUX-E LEKTRO Villamosipari és Műanyagipari Kft. 6000 Kecskemét, Mindszenti út 4. 6222oi Háztartási berendezéseket gyártó kft. keres fröccsöntő üzemébe vezető munkatársat Feladatok: • Fröccsüzem munkájának irányítása, hatékony gazdaságos működtetése • Új termékek gyártásának bevezetése, gyártási folyamatok kialakítása (fröccsöntési technológiák felügyelete, szerszámpróbák, termelésoptimalizálás) • Műszakvezetők, karbantartók munkájának irányítása • Adatszolgáltatás a vezetői információs rendszer számára Elvárások: • Hasonló területen szerzett vezetői gyakorlat • Jó kapcsolatteremtő képesség • Határozott fellépés • Önálló munkavégzés, döntési képesség • Számítógép-felhasználói ismeretek • Német- vagy angolnyelv-tudás Bérezés' • Fizetés megegyezés szerint Amit kínálunk: . Pluszjuttatás a teljesítmény arányában • Stabil munkahelyi háttér • Önálló munkavégzés Munkavégzés helye: • Folyamatos szakmai tóvá bbképzés . Kecskemét Várjuk fényképes önéletrajzát.rnagyar és idegen nyelven fizetésigény-megjelöléssel, „MŰANYAG” jeligére a kiadóba (6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A). 622I<M FOTÓ: PN ARCHÍV/ SZÁSZ ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents