Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-12 / 36. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 12., SZOMBAT HÍREK Cselgáncs Flétvégén a budapes­ti Körcsarnokban rendezik a 40. Hungária-Szentkirályi Kupára, amelyen 26 ország 240 csel- gáncsozója vesz részt. Az Achilles-ín-problémákkal küszkö­dő paksi Kovács Antal távollété­ben a két éve Európa-bajnoksá- got nyert Ungvári Miklós (Kecs­keméti JC, 66 kg) száll a legna­gyobb eséllyel harcba az A-kate- góriás erőpróbán. A küzdelmek mindkét nap 9 órakor kezdőd­nek, szombaton három, vasár­nap négy súlycsoportban hirdet­nek győztest. A hazai színeket 26 cselgáncsozó - köztük bajai és kecskeméti versenyzők - képviseli. ^ ra Atlétika Az olimpiai aranyérmé- '8 tői megfosztott diszkoszvető, Fa- & zekas Róbert ügyében - akár­csak a hasonló sorsra jutott ka­lapácsvető, Annus Adrián eseté­ben - hat héten belül hozza meg döntését a nemzetközi sportdöntőbíróság. Vízilabda E hét végén Budapes­ten, a Szőnyi úti uszodában ren­dezik az 1992-es születésű gye­rekek vidékbajnokságának kö­vetkező fordulóját, melyen részt vesz a Villanó Fókák és a KVSC csapata is. Kézilabda a női Bajnokok Ligájá- | ban érdekelt Dunaferr csapatá­nál - ellenfél a dán Ikast Bor­ding - a csoportelsőség, az EHF Kupában szereplők közül az FTC- nél és a Győrnél a negyeddöntő­be jutás megszerzésének lehe­tősége a cél a hétvégi kupafor­dulóban. A fővárosi gárda a gö­rög Anagenniszi Artaszt, az ETO pedig a norvég Vág Viperst fo­gadja. Kétszer is, mivel a riváli­sok egyaránt lemondtak pálya- választói jogukról. A Cornexi- Alcoára nem vár könnyű meccs a norvég Byasen otthonában, de a székesfehérváriak bíznak ben­ne, hogy marad esélyük a jövő heti visszavágóra. Teremlabdarúgás öregfiúk kis pályás teremtorna lesz február 26-án a kecskeméti Lánchíd ut­cai sportcsarnokban. A nevezé­seket február 24-éig várják a helyszínen. Ugyanebben a csar­nokban rendezik meg február 20-án 8 órától a Lánchíd Kupa felnőtt teremtornát, amelyre feb­ruár 17-én délig lehet jelentkezni a helyszínen. Izgalmas végjátékban nyertek KRC-Angyalföld 3:1! Czéh Ágnes és Ékes Eszter igyekszik sáncolni a vendégek játékosát, Balczót. Röplabda­Extra Liga női mérkőzés: Ber- trans Phoenix Mecano Kecske­méti RC-Angyalföld 3:1 (20, - 23, 13, 23). Kecskemét, 100 né­ző. Vezette: Donkó, Hóbor. KRC: Ékes Eszter, Fekete, Andruszemko, Czéh, Dobos, Szórád. Csere: Ékes Erika (libe­ró), Martinovics. Edző: Farkas Mihály. Az eredmény alakulása, I. játszma: 9:2, 10:7, 17:8, 20:12, 23:16. II. j.: 3:5, 7:9, 8:12, 13:16, 19:21, 23:23. III. j.: 7:3, 10:4, 18:10, 22:12. IV. j.: 1:3, 8:13, 13:17, 17:20, 20:23, 23:23. A nyitó szettben mosolygós, magabiztos kecskeméti hölgye­ket lehet látni a pályán. Ha meghézzük’az eredmény alaku­lását, érthető, hogy miért is tör­tént így. Bár a szett végére fel­jött a lelkes fővárosi együttes (24:20), de egy időkérés után meglett a hiányzó pont. A máso­dik játszmában viszont a hazai­ak arcára fagyott a mosoly, mert a fővárosiak az elején megszer­zett kicsi vezetésükből nem en­gedtek. A blokkokban ugyan el­akadtak a vendégek labdái, de az ejtéseik bejöttek. Bosszús is volt a hazaiak edzője, főleg a végjátékban, amikor 23:23-nál egy Juhász-ütéssel és egy Villá­nyi-ejtéssel egyenlített az an­gyalföldi alakulat. A harmadik szettben úthen­gerként ment át ellenfelén a hí­rős városi gárda. A henger fő „darabját” Andruszemko és Czéh alkotta, akik a legtöbb tá­madást pontot érően fejezték be. A negyedik szett nagy izgalma­kat hozott. A remekül mezőnyö- ző, elveszett labdát nem ismerő angyalföldiek szinte végig lé­péselőnyben voltak. A KRC sor­ra ütötte az out-okat, és a ma­gassági hátrányban lévő Botos többször is megtréfálta az előtte tornyosuló hazai falat. A vendé­gek 23:23-nál kétszer is szeren- csétlenkedtek a hálónál, így az­tán nyertek a hazaiak. Kitűnt: Ékes Eszter, ill. Juhász, Botos. A KRC következő bajnokiját vasárnap 17 órakor játssza a városi sportcsarnokban. Az el­lenfél a Nyíregyháza lesz. Farkas Mihály: - Csak a győ­zelemnek örülhetünk. A Nyír­egyháza elleni rangadón ennél sokkal többre lesz szükség. Kontinensviadalon a karatésok Görögország E hét végén a görögországi Theszaloníkiben rendezik meg a legnagyobb karate-világszövet­ség, a WKF junior és kadett Európa-bajnoksá- gát. Bács-Kiskun megyéből két hölgy harcolta ki a Eb-indulás jogát: Bódi Renáta (képünkön jobbról) és Csányi Aletta, a kecskeméti Topkids KSE élversenyzői. Bódi a -53 kg-os súlycsoport egyéni küzdelmében lép tatamira, míg Csányi a +57 kilósok között debütál. Edzőjüktől, BírónéFarkas Mártától megtudtuk, hogy a kontinensviadal előtt került sor a Horvát Open elnevezésű nemzetközi versenyre, amelyen Bódi Renáta a felnőtt nők között súlycsoportjá­ban bronzérmet szerzett. FELADTUK A LABDÁT Két hét múlva lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség köz­gyűlése, ahol elnököt is vá­lasztanak. A Báes-Kisknn SZŰCS LÁSZLÓ, KALOCSA SPORTFELUGYELOJE, UJHIDY TIBOR, A KECSKEMÉTI SPORTEGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE ÉS ZSIGA GYULA MESTER­EDZŐ, A KISKUNHALASI NKSE NB l-ES NŐI KÉZILAB­DA-EGYÜTTES TRÉNERE VÁLASZOL. megyei kötődésű jelenlegi el­nök, Bozóky Imre szívesen maradna, ugyanakkor felme­rült P»M Sándor neve is. SZŰCS LÁSZLÓ- Ha tréfásan akarnék fogal- jgg^ mazni, akkor azt ^V*® Él mondanám, B; JlWi hogy a partjelzőt felválthatja a vezetőbíró. Való­jában a magyar futball helyze­tét a legkevésbé sem az fogja meghatározni, hogy ki lesz az MLSZ elnöke. Ettől még nem jutunk ki a vb-re, nem lesz más a labdarúgásunk megíté­lése. Inkább a szemléletet kel­lene változtani. Hogy csak egy példát mondjak: a Profi Ligá­ban dolgozóknak a saját ver­senykiírásukat illene betar­tani. Olaszországban évekkel ezelőtt ki merték az I. osztály­ból zárni a Milant, amely azu­tán morálisan megerősödve visszajutott a Seria-A-ba, majd egészen a BL-győzelemig me­netelt. UJHIDY TIBOR- Ahogyan a ré­gi sláger mond­ja: „Ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a ház, ahol megállt az idő...” Ja­vaslom, hogy aki teheti, olvas­sa el a sportnapilap Online-on a Tisztújítás cikk mellé írt Hozzászólások rovatban meg­jelenő sok véleményt. Egyet­len dicsérő szó nem hangzik el benne a magyar labdarúgás­ról, a tisztújításnak nevezett állítólagos színjátékról. Lehet, hogy nagyon mély ...sárban van a magyar labdarúgás, így annál inkább látványos lehet­ne a felemelkedés. Jelenleg jö- het-mehet egy-egy tisztessé­ges sportvezető, ám előbb- utóbb őt is a mélybe húzzák. Miért? Mert ők még többen vannak. Kívánom, hogy az egész hazai sport megítélését „nem pozitívan segítő” labda­rúgásunk végre egyszer már méltó helyére kerülve ne rom­bolhassa tovább a sporttársa­dalom közhangulatát, a ma­gyar társadalom sport iránti érzékenységét. ZSIGA GYULA- A magyar lab­darúgás bel- ügye, hogy ki le­gyen az elnök. A lobbik, gondo­lom, már régen beindultak a maguk sajátos és láthatatlan formájukban. Ha a megyei szövetségek élén, a kézilabda­sporthoz hasonlóan, volt játék­vezetők az elnökök, úgy akár Puhl Sándor is lehetne a befu­tó. Bár Bozóky is volt bíró, ha jól emlékszem. Puhl neve és közismert szókimondása e- lőnyt - de éppen ezen tulaj­donságok alapján akár a hát­rányt is - jelenthet. Hamaro­san meglátjuk... Hatvannégy év, 64 mező Kecskemét / Sakk Közel kétéves küzdelem után,1986 őszén a Dutép SC egykori ki­válósága, Salánki End­re sakkmes­ter nyerte meg a magyar levelezési bajnokságot.- Tizenhat résztvevős volt a zö­mében mesterek alkotta me­zőny - meséli Salánki mester. - Ez azt jelentette, hogy egyszer­re 15 ellenféllel játszottunk. Na­ponta vitte-hozta a levelezőla­pokat a posta. Egy-egy lépés megtételére három nap gondol­kodási időt kaptunk.- A válaszlépést akkor nem kellett elkapkodniuk...- Ez csak a látat. A játszmák folytonos elemzése ugyanis rendkívül időigényes volt. Ak­kor még nem nagyon használ­tunk számítógépet, ezért külö­nösen a játszma első szakaszá­ban az összes megnyitási encik­lopédia segítségét igénybe vet­tük. Több ezer lehetőség közül kellett a legjobbat megtalálni, mert tudtuk, hogy az ellenfe­lünk is ugyanezt teszi.- Meddig tartott ez az elméleti csata?- A középjátékig. Onnantól kezdve mindenki a saját eszére, tudására volt utalva. A játsz­mák általában itt dőltek el a ja­vamra.- Milyen meggondolásból vá­lasztotta a levelezési sakkozást?- Munka mellett, egy profi r sakkcsapat szinte egyetlen amatőrjeként csak így tudtam a játékigényemet kielégíteni.- Milyen szintig jutott el a táb­la melletti sakkozásban?- A levelezési mesteri cím el­nyerése után, 1984-ben a ha­gyományos műfajban is mesteri oklevelet kaptam. Tizenhárom országban versenyeztem, s többször az élmezőnyben vé­geztem. Egy villámversenyen - amit egyébként nagyon szeret­tem -, egyszer Adorján András világbajnokjelöltet is sikerült legyőznöm.- Sok gyengébb képességű sakktársa nemzetközi mesteri címmel is büszkélkedik. Nincs hiányérzete?- 1986-ban egyszer én is tel­jesítettem a normát. Azután csupán elhatározás kérdése volt, hogy elnyerem-e végleg a címet. Egy-két évet csak a sakk­ra kellett volna áldoznom, de én inkább a biztos megélhetést, a munkát választottam. * * * Salánki Endre a kecskeméti Tákisz SE OB-II-es csapatának ma is az egyik erőssége. A ver­senysakkozás mellett az utóbbi években a gyermekek oktatásá­ban is jelentős szerepet vállal. Szabadidejében - a kertészke­dés mellett - régi játszmáit elemzi. A kiadványoknak és az internetnek köszönhetően a legjobbak játszmáiból is „nap­rakész”. A Hetényegyházán élő mester vasárnap ünnepelte 64. születésnapját. Mágikus szám ez egy olyan embernek, akinek az életét ugyanennyi mező szí­nesíti be és teljesíti ki napról riapra, évtizedek óta. ■ Pál Imre Uj játékossal erősítettek Kosárlabda A tizenötödik fordulóval folytatódik az NB I. A-cso- portos férfibajnokság. Ma 18 órakor a városi sport- csarnokban az ötödik (9 győzelem, 5 vereség) he­lyen álló Univer KSE a hetedik helyezett (8 győzelem, 6 vereség), a szombathelyi Falco KC együttesét fogadja. A hétfőtől próbajékon vett részt a kecskeméti csapatnál két külföldi kosaras. Egyikükre, egy szlovén-lengyel kettős ál­lampolgárságú játékosra végül- is nem tartottak igény. A másik játékost, huszonhét éves len­gyel Tornász Celejt viszont teg­nap leigazolták. A kettes-hár­mas poszton bevethető, 196 cm magas, 96 kilós, jó tripladobó hírében álló játékos a lengyel első ligás Zagasz Koszalin együttesétől érkezett. Junior­ként korábban szerepelt hazája válogatottjában. A kecskeméti klub a szezon végig kötött vele szerződést. Meszlényi Róbert: - Amióta én vagyok az edző Kecskemé­ten, a Falco csapatát bajnoki meccsen még nem sikerült le­győzni. Éppen ideje lenne már véget vetni ennek a sorozatnak. Nem lesz egyszerű dolgunk, mert a Szombathely jó kis csa­pat, két idegenlégióssal - egy mexikói és egy angol fiúval -, a válogatott Pankárral és Kál­mánnal. Egész héten keményen készültünk, hiszen hazai pá­lyán azért illene nyerni. Már számíthatok a frissen igazolt lengyel légiósunkra. Szükség is lesz rá, mivel Fodor Gergelynek térdsérülés miatt jó néhány he­tet ki kell hagynia. Boros boka­sérülés miatt néhány edzésről hiányzott, de szombaton már játszani fog. Várnái Attila, a Falco edzője: - Szinte hibátlanul kellene ját­szani ahhoz, hogy meg tudjuk ismételni a tavalyi kecskeméti és az őszi szombathelyi bra­vúrt, amikor nyertünk az Uni­ver ellen. Nem szabad egyéni- eskedni, inkább a csapatjátékra kell törekedni és akkor sikerül­het. Minden játékosom egészsé­ges és nagy önbizalommal ké­szül a szombat esti találkozóra. Szeged, Bartók tér 6. Tel./fax: 62/420-133 szeged@autoclubtravel. hu INDIA-NEPÁL-TIBET 2005. ápr. 10-26., 17 nap 15 éj DelhkJaipur-Agra-Varanasi- Katmandu-Lhasa-Pokhara Részvételi díj: 559.000 Ft/fo + 199.000 Ft repülőjegy + illetékek www.autoklub.hu Eng. sz.: R-0199/92/2001. Borászattal foglalkozó cég munkatársat keres könyvelő/pénzügyi ügyintéző' területre szakirányú végzettséggel, minimum egy év, szakmában szerzett tapasztalattal. Érdeklődni a 30/625 11 71 ° telefonszámon lehet. §

Next

/
Thumbnails
Contents