Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-11 / 35. szám

FOTÓ: RÓZSAHEGY! TIBOR Eg y hét múlva ítélik el Simon agyonverőit PER Országh Roland új védője szerint másképp történt, mint azt eddig hitték Jövő hét csütörtökön hirdet jog­erős ítéletet a Fővárosi ítélőtábla Simon Tibor agyonverésének ügyében. Tegnap a másodrendű vádlott, Országh Roland új védő­je, dr. Szilágyi István mondta el védőbeszédét. te tettük nem volt összehangolt és nem akarták a sértett halálát, így az emberölés vádja nem áll meg. Az ügyvéd idézte a Simont meg- műtő sebészt is, aki a történtek után két és fél órával próbálta megmenteni a sportember életét. A vádlottak és védőik részben felmentésben, részben enyhébb ítéletben reménykednek, mint amit első fokon kaptak. A szegedi ügyvéd új, immár harmadik igazságügyi orvos szakértői véleményt készíttetett. A kecskeméti szakértő megállapí­totta, hogy 2002 áprilisában úgy nem történhetett a volt labdarúgó agyonverése, ahogy azt a kiren­delt szakértő megállapította. Simon Tibor fejét ugyanis több irányból érték erőbehatások, így nem egy rúgást kaphatott, ha­nem többet. A védő vitatta a vád­lottak szándékegységét is, szerin­A sebész szerint mindössze 15 százalék esély volt a túlélésre, mi­vel oxigén- és vérhiányos állapot­ban került be a műtőbe. Az ügy­véd szerint Simon életben marad, ha egy órán belül elkezdhették volna a műtétet, és a mentők or­vossal érkeznek a helyszínre. Első fokon a vádlottak közül Galambos János 12, Országh Roland és Hegyesi János 10-10, Hajnal Attila 8 évet kapott. ■ Szemán L. Busók verekedtek Mohácson garázdaság Kedvesek a maszk alatt, de ha kell, oda is ütnek Az ötnapos busójárás ked­di zárásakor három em­bert támadtak meg Mohá­cson bundába-maszkba öltözött helybéliek. Barabás Béla - Máté Balázs Kedden este három embert is maszkos-bundás figurák tá­madtak meg Mohácson. Két busó az utcán vert meg egy férfit, aki nem tett feljelentést. Eljárás indul viszónt egy má­sik verés miatt. A roma férfi mindössze annyira emlékszik: egy busó álarca mögé akart be­nézni a város főterén, mire több maszkos megtámadta. Kórházba vitték, ám egy nap után kiengedték. Úgy tudjuk, a busó meglökte a kíváncsi fér­fit, aki hanyatt esve beütötte a fejét. Kékesné Gyimóthy Marian­na, a Baranya megyei rendőr­főkapitányság sajtóreferense elmondta: súlyos testi sértés gyanúja miatt indítottak eljá­rást, ám nem kizárt, hogy csak gondatlanságért lesz felelős­ségre vonható a tettes. A bu­sók az álarc mögül csak egy szűk nyíláson át látnak ki, s elképzelhető, hogy nem szán­dékosan lökte meg a sértettet a busó, csupán egy rossz moz­dulatot tett. A kedd esti zártkörű busó­bálon egy szintén roma rende­zőt támadtak meg. A férfi állít­ja, cigány származása miatt A busók alapvetően békés emberek. két ittas busó provokálta, majd harminc busó teperte le, ütöt­te és rúgta. A szemtanúktól úgy tudjuk: a támadók csak hárman voltak.- Az elmúlt években tör­tént összetűzésekért min­dig ugyanaz a két-három ember a felelős - mondta a busójárás egyik főszerve­zője. - Százak szórakozá­sát és egy jó nevű rendez­vény hírnevét teszi tönkre néhány ember, így a szerve­zők és a busó társadalom is fel fog lépni az örökös rendzavarók ellen. <r ÁLLÁST KÍNÁL LAJOSMIZSEI cég azonnali belépéssel autóvil­lamossági szerelőt felvesz. Követelmény: szakirányú végzettség, 5 éves szakmai gyakor­lat, diagnosztikai vizsgálatokban jártasság. Jelentkezés: 30/9638-649. ____________________________■ Az AUTÓFLEX-KNOTT Kft. felvételre keres gyártásközi minőség-ellenőri beosztásba férfi munkatársat, gépésztechnikusi végzettséggel. Jelentkezés: 2005. február 14-én, 9 óra AUTÓFLEX-KNOTT Kit. Kadafalva-Heliport telephelyen. 3 LAKITELEKI könyvelőiroda keres szakmai gya­korlattal rendelkező, megbízható mérlegképes könyvelőt könyvelési, bér-, társadalombiztosí­tási, munkaügyi feladatok ellátására azonnali belépéssel. írásos jelentkezést önéletrajzzal kérjük Könyvelőiroda Lakitelek, Pf. 32 címre elküldeni. •599894* NEMZETKÖZI árufuvarozó cég gyakorlott so­főrt keres! 20/9-518-517, 30/382-41-97. *600344* PÉNZÜGYI területre 25 évet betöltött, érettsé­gizett munkatársakat keresek Kecskemétről és vonzáskörzetéből. Telefonszám: 70/526- 21-34 •600231­PÉNZÜGYI ügyintézőket keresek Kecskemét és környékéről. Feltétel: érettségi, min. 25 éves életkor. 76/508-964. •588218­Szerezzen európai számítógép-használó bizonyít vány ti ziu oras, nemzetközileg elfogadott ECDL-tanfolvamot (+OKJ) indítunk kezdőknek. (komplex, 7 modulos) Ára: 86.900 Ft (12.000 Ft hó) + v Atanfolyamdij 30%-a az szja-ból vissza) Munkanélküliek támogatása leli ELKÖLT ÖZTON1 Karrier Továbbképző Bl Kmét, Nagykőrösi u. 12. 111. em. 7 00 izsgadij geny elite to1 'tséges! PC! 6/504-497 PULTOSHÖLGYET 35 éves korig, azonnali kez­déssel felveszünk. Érd.: 30/2795-873. •600221­SZABAD időben végezhető mellékfoglalkozás otthonról. Jó jövedelem, ingyen válaszboríté­kért tájékoztatom. Érdeklődni lehet: 06- 30/234-58-34. *600309* SZAKÁCSOT azonnali kezdéssel, referenciával felveszünk. 30/27-95-873. *600221* KOZMETIKAI cég keres termékei értékesítésé­hez önmagukra és munkájukra igényes mun­katársakat. Kiemelt kereseti lehetőség. Érd.: 30/9796-974, 30/325-0405.------- --------------- *600106* LA KITELEKI AGIP töltőállomás felvételre keres fiatal pénztáros, pultos lányt. 20/9338-535.---------------------------------------------------------------*600300* A Pannon-Work Munkaerő-kölcsönző és -közvetítő Rt. győri székhelyű - konyhai kisgéptartozékok nagykereskedelmével foglalkozó - megbízója részére keres területi képviselő munkatársat. Elvárások:- érettségi bizonyítvány,- kereskedelmi tapasztalat.- B kategóriás jogosítvány,- kecskeméti vagy Kecskemét környéki lakóhely,- megbízhatóság, kiváló kommunikációs készség, önálló munkavégzés. Fényképes pályázatokat a pozíció és a bérigény megjelölésével a gyor@pannonwork.hu e mail címre vagy a Pannon-Work Rt. 9026 Győr, Héder- vári u. 31. postai címre várunk február 15-ig. SZOLNOKI cég kiemelt kereseti lehetőséggel, széles körű kapcsolatokkal rendelkező nem­zetközi fuvarszervezőt keres. Önéletrajzot az alábbi címre kérjük elküldeni: Samu Tünde 5000 Szolnok, Szellő út 2.-------------.--------*800125* TE HERGÉPJÁRMŰ-ÉRTÉKESÍTÉSRE kiskunfél­egyházi telephelyre C kategóriás jogosítvány­nyal rendelkező munkatársat keresünk. Szak­mai önéletrajzot kérünk a 06-1/214-6702 faxszámra.-----------------------------------------------------------------------•598044* WWW.legjobbuzletkotokide.hu Tel.: 30/96- 83-316 *598437* ADÁSVÉTEL AKÁC fűrészpor eladó. 76/475-486. *595718* AKÁC tűzifa kedvező áron, akác fűrészáru ren­delésre, bérfürészelés! Fatelep: Katonatelep, Holló Vendégház mellett. 30/6672-720------------------------------------- *595203* AK ÁC-CSER-TÖLGY tűzifa eladó. 30/214- 0389. •597689* AKCIÓS AKÁC tűzifa hasítva is! 30/601-4145.---------------- *599830* AK CIÓS darabolt tűzifa 8.000-11.000 E Ft/m3, ingyenes szállítással: 30/413-92-33.--------- -600263* AP RÍTOTT akácfa 700 Ft/q-tól: 30/906-0043-----------------------------------------------------------------------*600266* ÉP ÍTKEZÉSI felvonó egytalicskás, többfunkciós 220 vagy 380V: 76/382-315, 70/225-8793-----—------- --------------'---------*600264* OL CSÓ orosz fűrészáru, hullámpala, cement, tégla, cserép, műtrágya eladó. Érd.: 76/704- 171; 30/2066-457.------'-------- —*595904­SZ ÉNSAVPALACKOK eladók. 20/430-16-01. •600169 52 KW-0S gázkazán eladó. 30/23-23-303.------------------------------------------------------------------------599952 ÁLLAT 8 Bivaly bikaborjú eladó. 30/457-50-55.-----------------------------------------------------------------------*600115* EL ŐNEVELT csibe már rendelhető. Kmét, Máriahegy 62. Tel.: 76/475-486 *599617* a Fekete napos borjú eladó. 30/569-72-87.----------------------------------------------------------------------*600324* 8 Golden retriever ás szibériai husky kölykök eladók. Ár: 10 E Ft/db Érd.: 20/452-97-49. •600094* R.CSIRKE Kkházán, 240 Ft/kg: 70/280-2513.------------------------------------------------------------------- *600323* a Jack Russel terrier, 4 szuka, 1 kan kölyök­kutya eladó. Érdeklődni lehet a 30/273-12- 47-es telefonszámon. — *600226* NAPOSCSIRKE-RENDELÉS, nagy választék, házhoz szállítás Bács megyében. 20/9415- 540.---------------------------------------------------------------------- *598226­NÉMET juhász kiskutyák eladók. 20/9357- 941------------- *600007* 81 db 3 hetes MT bikaborjú eladó. Érd.: 76/354*425.--------------------------I--------------------------------------------*600228* 11 DB törzskönyves kos eladó. Érd.: 06- 30/380-73-83 telefonon.-----------------599946­a 5 hónapos magyartarka üszőborjú eladó. Érd.: 20/200-44-09, Szabadszállás, Bocskai u. 19.----------599864* 50 0 db nehézhasas birka április 1-jei elléssel eladó. 77/421-564, Kiskunhalas. •600356* 6-8 hetes gyönyörű szobatiszta kiscicák és deguk ingyen elvihetők. Érdeklődni lehet: 30/6824-222.------------------------------------------------------------------------*600279* 7 HÓNAPOS kuvasz szuka eladó. 20/3881- 851.------------------------------------------------------- -600102* _______HANGSZER_______ PI ANÍNÓK, zongorák adásvétele (részletre is), hangolása, javítása a Hollósy Zongoraterem­ben. Érsekcsanád (51-es út, Bajától 6 km-re): 79/466-481,20/476-39-11.------=----------------*591806* OK TATÁS A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. Nytsz: 060227021: 30/92-58-127 — ------------ — -------*595697* DI ESEL-MARKT '95. Kft. OKJ-s személy- és va­gyonőr tanfolyamot indít fegyvervizsgával, részletfizetéssel, korrekt áron: 30/219-05-01; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04----------------------------------------------------------------------*587362* OK LEVELET adó masszőrtanfolyam indul Kecske­méten, március 12-én. Tel.: 06-70/501-78-67------------------*599854* IN GATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s képzés indul Kecskeméten, február 19-én. Vizsgadíjjal, jegyzettel: 85.000 Ft. Kapos Bró­ker Kft. 30/384-28-71.--------------------------------------------------------———*593366* KE RESKEDŐ vállalkozó és vendéglátó vállalko­zó tanfolyam indul Kecskeméten 2005. már­cius hónapban. Jelentkezni lehet: Öveges Kép­ző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. AL: 0338 Tel,: 76/505-068, 76/485-466 *600376* MIXER tanfolyam - több mint 10 éves referen­ciával - indul Kecskeméten február 15-én. Exkluzív tananyag, OKJ-s vizsga. Érd.: 06- 30/9710-724.---------------*------------------------------------------------*-------*595569* PÉNZPIAC HI TELRE van szüksége? Oldja meg európai módra, segítünk! 30/289-06-06. — -600361* KÁRPÓTLÁSI jegyet kecskeméti és környékbeli lakostól legmagasabb áron veszek. Azonnal fi­zetek. 06-70/248-4524; 06-30/328-8019.-----------------------*595556* »S zemélyi kölcsön a CC Credit Rt. kecske­méti fiókjában. Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel,: 06-76/507-892-----------------------------------------------■-----------------------*590962* SZ EMÉLYI kölcsön 60 E nettó számlára érkező jövedelemtől, kezelési költség nélkül: 70/338-2605, Pántos Zoltánná, *597611* SZOLGÁLTATÁS AKÁC tűzifa kuglizva, hasítva: 30/214-0389---------------------------------------------------------- *595284* EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés, beszerelés. 20/454-4552.------------------------------------------------------------------------*595798* EGYÉNI vállalkozók, bt.-k, kft.-k könyvelését vállalom, T.: 30/626-9053 ................. *598744* GA RÁZSKAPUK távirányítással: 70/33-29- 557.-----------------------*600003* JÓ SOLTATNI szeretne? Keressen! 20/446- 1102 *600352* KECSKEMÉTI cég új 3,5 tonnás Iveco EuroCargóra igény szerinti felépítménnyel el­sősorban nemzetközi munkát keres, továbbá 1,5 tonnás zárt autó(k)ra áruterítői feladatot vállal márciustól. Tel.: 70/298-5322---------------------------------------------------•----------------- *600280* MA RGARÉTA társkereső szolgálat 20/446-1102-----------------------------------------—-----------------*000364* ÓV JA házát, lakását, üzletét! Riasztórendszer szerelése. Telefon: 06-30/47-08-704 *600311* TÁRSKERESÉS FIATAL lány molett alkattal szabad idő eltölté­sére partnerét keresi. 06-30/357-4012.-----_ *598289* 33 ÉVES, molett özvegy hölgy rendezetten élő fér­fi levelét várja "Emese" jeligére, a kiadóba. •598440­UTAZÁS * Hajdúszoboszlón igényes, új villában 7 éjsza­ka félpanzióval 16.500 Ft/fő/hét. 52/270-432, 30/856-49-90. deluxevilla.tar.hu-----------------------------------------------------------------*570986* VÁ LLALKOZÁS ÉLELMISZER-KER. vállalkozás üzletkörrel, 1,5 t hütökocsival, profilba illő termékek értékesítését vállalja. Érd.: 30/489-6971-es telefonszámon. •599616* VEGYES a Mágnesfékes szobakerékpár digitális pul­zusmérővel, új állapotban eladó. Irányár: 19 E Ft Érd.: 30/639-0-168. — *600273* VESZEK dunnákat, párnákat 3000 Ft/kg-ig; 100 éves bútorokat és mindenféle örökséget. Tel: 06-30/224-39-05 '------------------r. - *600153­GARÁZS K MÉT, Március 15. u. 42 m!-es ikergarázs el­adó. Érd.: 30/95-45-921.-----------*597794* ME ZŐGAZDASÁG a Kacsatömő asztalt vásárolnék. Érd.: 30/46-48*740. a Eladó 6,5 tonnás MB 6-os pótkocsi rend­számmal, új gumikkal, 120 cm-es új oldallal és 20 hl-es Kertitox permetezők eladók. 20/49-555-19.-----------------------*600220* a F üszéna, kis bálás eladó. 30/457-50-55. •6M115* KÉVÉS here (padláson tárolt) eladó. 76/703- 505. ■600265* KÖRBÁLÁS szalma eladó. Érdeklődni lehet 06-30/2702-332. •600001* LUCERNA körbálás, 4500 Ft/db: 30/476­3782. "598029* MARHATRÁGYA eladó Kecskeméten. 20/9415- 540-----------------*598236* NÁ DPALLÓ eladó. Érdeklődni lehet: 70/368- 97-19.--------------------------------*597964* NEW Holland 170 LE ’96. évj. traktor; D 1210 bálázó '99., 48 soros vetőgép eladó. Irányár: 6,5 M, 4 M; 3,5 M Ft. Érdeklődni lehet: 30/24-94-592.--------------------------------------*595895* SfTiszaugon, Holt-Tiszára végellő szilvásak eladók. Érdeklődni lehet a 30/2-697-708-as telefonszámon.- *600232* RUHÁZAT PRÉRIFARKAS irhabunda eladó. 20/359-94­08.- •600258* *600288* lap pont. A Petőfi Népe-lapcsalád hirdetőinek és olvasóinak egyaránt biztos pont lehet Kecskeméten a Skála áruházban található LapPONT. A közvetlenül a bejáratnál található pult­nál nemcsak hirdetést adhatnak fel az érdeklődők, hanem elő is fizethetik a különböző kiadványokat.

Next

/
Thumbnails
Contents