Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-09 / 33. szám

12 SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 9., SZERDA Két érem a Bocskai Kupáról ökölvívás Junior vb-ezüstérmest igazolt a Kecskeméti SC Szellő Imre, a KSC napokban Igazolt ökölvívója (Jobbról) Itt még szolnoki színekben. Kiváló a megyei utánpótlás Asztalitenisz Február 2. és 5. között immár 49. alkalommal rendezték meg Debrecen­ben a Bocskai István nemzetközi ökölvívó em­lékversenyt. A tornán 16 nemzet közel százötven versenyzője lépet kötelek közé. A magyar válogatott szinte teljes egészében kesztyűt húzott. A megye­beli versenyzők közül Darmos József (Kiskun- majsa SE) ezüst-, Szellő Imre (Kecskeméti SC) bronzéremmel tért haza a Bocskai Kupáról.- Hogyan szerepeltek a KSC bu- | nyósai? - kérdeztük Asztalos Jó- ; zsefet, a kecskemétiek vezető- | edzőjét. =- Az egyik szemem sír, a má­sik meg nevet. Öt versenyzőnk indul, akik közül négy már ko­rán kiesett, egy viszont érmes lett. Rengeteg ökölvívó neve­zett, ezért a legtöbb súlycso­portban nem volt kiemelés. így a 64 kg-ban a tavalyi magyar bajnok Pekanov Tamás (KSC) az első meccsen, a 8 közé jutá­sért összekerült nagy riválisá­val, Káté Gyulával (MTK) és pontozással vesztett. A 69 kg- ban két versenyzőnk indult, de a 8 közé jutásért vívott mérkő­zésen egyik sem járt sikerrel. Mészáros József (KSC) egy cip­rusi színekben versenyző ro­mán fiútól kapott ki pontozás­sal. Az eredmény igazságos. A másik 69 kilósunk, Kovács Jó­zsef a tornán belázasodott, így esélye sem volt orosz riválisa ellen. A 75 kg-ban Somi Sza­bolcs (KSC) a nyolc közé jutá­sért a nyíregyházi Horváthot verte, majd a következő fordu­lóban pontozással kikapott Ré­gi Dánieltől (Vasas).- Az új igazolású fiú beváltot­ta a reményeket?- Szellő Imre (75 kg) az első napon pontozással nyert egy román fiú ellen. A négy közé jutásért egy lengyel versenyzőt vert szintén pontozással. Az elődöntőben szoros meccset ví­vott a későbbi győztes Nagy Andrással (Vasas). A mérkőzés végén a bírók az ellenfelét lát­ták jobbnak, így Szellő bronz­érmes lett.- A 21 éves ceglédi kötődésű bunyós a decemberi, Kiskun- majsán rendezett ob-n még a szolnoki egyesületnek szerzett bajnoki címet. Mikor került Kecskemétre?- A Bocskai verseny előtt egy nappal igazoltuk le. A junior vi­lágbajnoki ezüstéremmel és ju­nior Európa-bajnoki bronz­éremmel is büszkélkedő ver­senyző már régebb óta szeretett volna hozzánk igazolni. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozha­tom vele. Igazi sportember, aki nagyon akarja a sikert és sokat tesz is érte. Az idei legnagyobb feladat, az őszi kínai vb lesz. A klub többi felnőtt válogatott ke­rettagja - Pekanov, Kovács, Mé­száros - mellett Szellő is erre szeretne kijutni. * * * A 91 kg amatőr magyar bajno­ka, a kiskun- majsai Darmos József az elő- döntőben „megismételte” a decemberi bajnoki döntőt a szegedi Varga Balázs ellen. A majsaiak üdvöskéje ezúttal is meggyőző pontozással (18:14) verte ellenfelét. A döntőben az orosz Rahin Csahkijev azonban már kemény diónak bizonyult az addig szépen menetelő maj- sai ökölvívónak.- A döntőben a harmadik menetig jól tartotta magát Jó­zsi, de ekkor egy hatalmas ütés láthatóan „megfogta”, így azután a fiatal sportoló egészségének védelme érde­kében úgy döntöttünk, hogy feladjuk a találkozót - szá­molt be a „törölköző bedobá­sának” okáról Oláh Gyula, a kiskunmajsai csapat vezetője. A megyei ökölvívószövetség elnöke azt is elmondta: elége­dett Darmos teljesítményével, akinek a bajnoki döntő óta ez a torna volt az első komoly megmérettetése. A hét végén 15 ország 300 asz­taliteniszezője állt asztalhoz a Budapesten megrendezett 10. Molnár János nemzetközi emlék- versenyen. A Kecskeméti Spartacus az egyesületek versenyében a má­sodik helyen végzett holtver­senyben egy román klubbal és ezzel a teljesítménnyel a leg­jobb magyar klub lett. A leg­eredményesebb magyar ver­senyző címet Móricz Máté ér­demelte ki. A kecskemétiek eredményei, serdülő egyes (140 induló): 1. Móricz Máté, 9. Korponai Zol­tán. Ifjúsági egyes (140): 3. Szar­ka Levente, 9. Vajda Viktor, 17. Móricz M. és Korponai Z. Fodor Miklós, a kecskeméti fiúk edző­je elmondta, hogy az utánpótlás válogatottban szereplő játéko­sai szép eredményeket értek el, ami biztató a jövőre nézve. Négy nemzet - Svédország, Szerbia-Montenegró, Románia, Magyarország - asztalitenisze­zőinek a részvételével rendez­ték meg Neumann Ferenc nem­zetközi utánpótlás emlékver­senyt Budapesten. Az újonc kor­csoportban szép megyebeli si­kerek születet­tek, hiszen Ma­darász Dóra (Dobos Lakbe­rendezés Kecs­keméti Sparta- ­cus) élete első nagy egyéni versenyét nyerte. Figyelemre méltó, hogy a tehet­séges játékos az egy évvel idő­sebbek között érte el ezt a si­kert. Ugyanebben a számban a második helyet Ambrus Krisztina (Akker Plus Solt- vadkerti TE) szerezte meg. Pá­rosban: 5. Ambrus K.-Siket K. (Statisztika) és Madarász D.- Kovács (Győr). Fölényes félegyházi siker Kosárlabda NB ll-es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Békési Áfász 105­54 (23-11, 20-15, 31-10, 31-18). KKC Pallagi 4, Hevér 13, Laczkó 23/12, Ábrahám 12/6, Jáger 24. Csere: Molnár 17, Máté 10, Bódi 2. Edző: Nádasdi József. A félegyházi lányok minden szempontból - taktikában, kondícióban, technikai tudásban - ellenfelük fölé nőttek és végig vezetve győztek. Kitűnt: Jáger, Ábrahám, Molnár. NB ll-es férfimérközés: Békéscsabai KK l.-Kiskunfélegyházi KC 103-86 (24- 28,24-23,31-8,24-27). KKC: Hajdú 33/3, Simon 27/12, Varga 4, Hegedűs 7/6, Vidéki 1. Csere: Kiss 6/6, Szabó 4, Tóth 2, Máriás B. 2. Edző: Varga Im­re. Az első két szoros negyed után a harmadikban semmi sem jött össze a félegyházi csapatnak. Hiába nyerték meg a zárónegyedet, már nem tudtak fordítani. Igaz, többjátékosuk is sérült volt. Röplabda NB ll-es női mérkőzés: Bács Tak Mélykút-Kerekegyháza 2:3 (22, 21, -17, -22, -8). Bács Tak Mélykút Csontos, Malustyik, Weis, Cséplő, Bartos, Horváth. Csere: Birkás (liberó), Deák, Vezdán, Kiss. Kerekegyháza: Kormos, Bátri, Bariné, Furkóné, Frízt, Vasadi. Csere: Bognárné. A fiatal mélykúti csa­pat közel állt a győzelemhez a száz perces közönségszórakoztó megyei rang­adón. Ám a rutinos vendégek 0:2-ről fordítottak és nyertek. Kitűnt: Cséplő, Birkás, illetve Vasadi, Kormos, Bognárné. Junior eredmény: 3:0 (3,12,13). Víziiabda Február 10-én másfél hetes Egyesült Államokbeli tú­rára utazik a Solárker Villanó Fó­kák Kecskemét OB l-es női csa^ pata. Valkay Ferenc ügyvezető elnök elmondta, hogy a 20 tagú küldöttségüket Miamiba hívták két nagyszabású nemzetközi utánpótlástornára, amely kiváló szakmai tapasztalatszerzésre ad alkalmat. A két verseny között közös edzőtáborozásra kerül sor amerikai csapatokkal. A költsé­geket a játékosok saját maguk, illetve a szüleik állják. Totó Az 5. fogadási hét totó nye­reményei a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyen­ként 267 922 forint. A 11 talála­tos szelvény nyereménye egyen­ként 21 541 Ft. 10 találatos szelvény nyereménye 3542 Ft. Kézilabda Megváltozott a Vasas- Kiskunhalas NB l-es női mérkő­zés időpontja. A találkozóra feb­ruár 21-én hétfőn 16 órakor ke­rül sor a fővárosban. A kiskunha­lasiak legközelebb február 16-án Békéscsabán lépnek pályára a Magyar Kupa 5. fordulójában. Mai műsor nb i. Bcsoportos férfi kosárlabda mérkőzés: Bajai Bácska KK-Fehérvár. Baja, 18 órakor. Előkészületi labdarúgó­meccs: KTE-Kiskőrös. Kecske­mét, Széktói pálya, 14 órakor. Sakk NB ll-es csapatbajnokság, 7. forduló: Gyula-OK Travel Kalocsai SE 8.5:3.5, Tákisz SE-Köszolg SC 6:6, Baja-Battonya 8.5:3.5, Békés-Kunszent- miklós 9:3. Az NB II. Tóth László csoport állása: 1. Köszolg 57 pont, 2. Gyula 54, 3. Orosháza 48, 4. Tákisz 47.5, ... 10. Baja 34, 11. Kalocsa 34, 12. Kunszentmiklós 30.5 ponttal. A megyei II. osztályú bajnokságban még két csapat, a Bugaci DSK és W Kiskunhalasi SK esélyes az első helyre. A megyei I. o. bajnokságban hét végén kezdődik a tavaszi szezon. Ott a Köszolg II. csapata vezet a Kis­kunfélegyházi Honvéd és a Kerekegyháza előtt. Kapitányt választottak Kézilabda Németh András, a Ferencváros edzője lett a magyar női kézi­labda-válogatott szövetségi ka­pitánya. A szövetség elnöksége egy­hangúlag szavazott bizalmat az 52 éves trénernek, akinek meg­bízatása a 2008-as pekingi olimpia végéig szól. Németh szerződése az FTC-nél 2006. jú­nius 30-ig érvényes, addig ma­radhat a klubnál. Az elnökség két értékelő időpontot jelölt ki, amikor mindkét fél jogi követ­kezmények nélkül felbonthatja a megállapodást. Az egyik 2006 júniusának vége, a másik pedig a 2007-es, olimpiai kvalifikáci­ós világbajnokság, december­ben. Németh András - Zsiga Gyulával közösen - 1998-ban, az Európa-bajnoki selejtezők idején már vezette a válogatot­tat. A párost követte a Németor­szágból hazatérő Mocsai Lajos, aki a 2004-es athéni olimpián elért - némi csalódást keltő - ötö­dik helyezést követően búcsú­zott. Ezután Kiss Szilárd, a Dunaferr mestere lett a kapi­tány, de ő már kinevezésekor je­lezte, csak a 2004 decemberi, hazai rendezésű Eb-re vállalja a megbízatást. Főpróba a bolgárok ellen LABDARÚGÁS Nagyüzem lesz ma Európa futballstadionjai- ban, világbajnoki selejte­zők és barátságos válo­gatott mérkőzések vár­nak a szurkolókra. A magyar válogatott Wa­lesben lép pályára. Csoportellenfeleink sem tétlenkednek, a március 30-án Bu­dapesten szereplő bolgárok a szerb-monte- M negrói együt­test fogad­ják, a ______________ ho rvátok leruzsálem- ben, míg a své­dek Párizsban ven­dégeskednek. A máltaiak a norvégok ellen játszanak hazai pályán, csak az izlandiak ma­radnak meccs nélkül. A magyarok ma 21 órától a cardlffi Millenium-stadionban barát­ságos mérkőzést játszanak Wales válogatottjá­val. A találkozó a március végi, bolgárok elleni vb-selejtező főpróbája lesz. A walesi meccs résztvevői tizedik alkalommal találkoznak egy­mással. A magyar együttes három, a walesi gár­da pedig négy alkalommal győzött, kétszer pedig döntetlen született. A találkozók közül hat tét­mérkőzés volt, két világbajnoki csoportmeccs és négy Eb-selejtező. A magyarok a hétfői edzés majd taktikai téring után teg­nap délben utaztak el Walesba. Lothar Matthäus szövetségi kapitány egyelőre nem hirdetett kezdő csapatot, ám annyi bizonyos, hogy a kiváló formában lé­vő Gern Zoltán (képünkön) ott lesz a pá­lyán. Ryan Giggs csapatkapitányként ünnepel­heti a magyarok ellen, hogy szerdán 50. al­kalommal lép pályára a walesi válogatott­ban. „Ez a szám nincs arányban azzal, hogy a Manchester Unitedben már milyen sok­szor szerepelt. A kelleténél sokkal kevesebb alkalommal futballozott a válogatottban, de egyike a legnagyobb walesi játékosoknak, így méltó tisztelgés, hogy ő lesz a csapatkapi­tány” - mondta John Toshack szövetségi kapi­tány, aki most mutatkozik be Mark Hughes utódjaként a kispadon. Maga az ünnepelt I elárulta, hogy nemrég még azon gondolko- f dott, befejezi pályafutását a válogatottban. A folytatásról manchesteri klubedzője, Sir Alex Ferguson győzte meg. „Sir Alex rábeszélt, hogy ne mondjam le a válogatottságot. Biztos, hogy a 2008-as Európa-bajnokság selejte­zőiben is számíthat rám a kapitány. Nincs súlyproblémám, fitt is vagyok, miért ne játszhat­nék még három-négy éven át” - mondta a hónapok óta remek formában futballozó balszélső. Sípot, majd szondát fújt Németország Először a mérkőzést, nem sok­kal később az autóját vezette it­tasan egy futballbíró a német körzeti bajnokságban. Az omi­nózus meccset Hamburg mel­lett rendezték még szombaton, és a sípmester - 4 kiosztott piros lap után - lefújta a Voran Ohe II és a Fatihspor II összecsapását, majd beült a kocsijába. A haza­felé úton azonban megállította a rendőrség és kiderült: jóval a megengedett szint fölött van a véralkoholszintje. Arról nincs információ, hogy a rendfenntar­tók ott voltak-e a pályán, és a furcsa ítéleteket akarták-e meg­torolni az igazoltatással. HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents