Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-07 / 5. szám

2005. JANUAR 7., PENTEK HAZAI TŰKOR 3 Itthon sodorta el az ár a bangkoki nagykövetet szökőár A magyar misszióvezető nem tartózkodott a helyszínen Leváltották a thaiföldi magyar nagykövetet, miután kiderüit: az ázsiai katasztró­fa hírére sem szakította meg szabadságát, nem utazott azonnal a térségbe. Szakács Árpád Somogyi Ferenc külügyminiszter Gyurcsány Ferenc kormányfő utasítására tegnap visszahívta Vándor Jánost, hazánk thaiföldi nagykövetét, amiért a misszió­vezető a szökőár idején itthon töl­tötte szabadságát - A vizsgálatok megerősítették, hogy Vándor a délkelet-ázsiai katasztrófa idején nem hivatalos célból Magyar- országon tartózkodott - nyilatkoz­ta Polgár Viktor, a Külügyminisz­térium szóvivője. A sajtóhírek után Németh Zsolt, a Fidesz kül­ügyi vezetője Vándor azonnali felelősségre vonását szorgalmaz­ta. Szerinte a nagykövet sem szak­mailag, sem erkölcsileg nem mél­tó a poszt betöltésére, mivel nem utazott azonnal a helyszínre. Vándor János a közszolgálati rádióban hazai gyógykezelésével indokolta távolmaradását. Hozzá­tette: amíg az országban tartózko­dott, szinte mindennap járt a Kül­ügyminisztériumban, ahol nem érezte, hogy bárki is neheztelne A katasztrófa hírére sem szakította meg szabadságát a thaiföldi magyar nagykövet rá, amiért nincs állomáshelyén. Ezek után kérdéses, miért nem tűnt fel senkinek a Külügyminisz­tériumban naponta megjelenő nagykövet. Ezzel kapcsolatban Polgár Viktor azt mondta: a tárca­vezetőnek nem volt tudomása arról, hogy a katasztrófa sújtotta övezet magyar misszióvezetője bejár a minisztériumba, mivel ak­kor éppen ő is szabadságon volt. Beosztott diplomatákra bízták Vándor feladatait VÁNDOR JÁNOS január 5-én, tíz nappal a dél­kelet-ázsiai szökőár után tért vissza bangkoki állo­máshelyére. A misszióvezető december 24-én este érkezett Magyarországra, de szabad­ságát a december 26-i szökőár hírére sem szakította meg. Távollétében a thaiföldi követ­ség két beosztott diplomatája foglalkozott azoknak a magyar turistáknak az ügyével, akik­ről nem rendelkeztek pontos adatokkal. Szövetségest keresnek a politikai középen választás Ki lesz a mérleg nyelve? Szinte már bizonyos, hogy a po­litikai középen új szerveződés méretteti meg magát a 2006-os választásokon. A szövetség alap­jait a Centrumot létrehozó és a napokban abból kivált kis pár­tok alkotják. Gyenesei István - mint a pártból kilépett egyik szervezet elnöke - lapunknak úgy nyilatkozott: a Harmadik Oldal Magyarországért, a Ma­gyar Demokrata Néppárt és a Zöld Demokraták hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek esetle­ges szövetségeseikkel. Még ezen a héten találkozik Dávid Ibolya MDF-elnökkel, ahol „ez a téma megkerülhetetlen lesz”. Hozzá­tette: nem hajlandók más párt mellé „beállni”, abban érdekel­tek, hogy új névvel egy középen politizáló szerveződést hozza­nak létre. Gyenesei bízik abban, hogy kezdeményezésük a mér­leg nyelve lesz majd a 2006-os választásokon. ■ Szakács Á. Márciustól nemzeti vízum bevezetését tervezik útlevél Könnyebb lehet a határátkelés A kormány a nemzeti vízum be­vetésével, az idegenrendészetre és bevándorlásra vonatkozó sza­bályok áttekintésével könnyíte­né a határon túl élő magyarok helyzetét - jelentette be Gyur­csány Ferenc miniszterelnök. A kettős állampolgárságot eluta­sító népszavazás közetkeztében a kormány kénytelen volt ismét napirendre tűzni a határokon túl élő magyarokról való gondos­kodás lehetőségét. A tervezett nemzeti vizumot azok kérelmezhetik, akik nyel­vük, kultúrájuk, nemzeti tuda­tuk megőrzése érdekében okta­tási, egészségügyi céllal, a csalá­di kapcsolatok fenntartása miatt hosszabb időt kívánnak Magyar- országon tölteni. A kormányfő közölte, hogy a könnyebb határ- átkelést biztosító - és várhatóan március 31-ig bevezetésre kerü­lő - vízum öt évig érvényes. ■ Stépán B. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Molnár László tavaly kitanulta az útépítést BÉKÉSCSABA szocialista kép­viselője tavaly útépítési szak­könyveket ta­nulmányozott. A honatya a 44-es út négysávúsítását szorgalmazza, s úgy gondolta, kellő szakmai hozzáértés nél­kül nem tudja az ügyet kellően képviselni. Maradék szabad­idejében krimit olvas, négyezer kötetes könyvtárában talál belőle bőven. Felesége művé­szeti albumokat, thai chi ma­gyar bajnok fia sportkönyve­ket, lánya pedig egyelőre még tankönyveket lapoz, (áz) Keleti György vasal, krumplit és hagymát pucol KELETI GYÖRGY, Oroszlány-Kis­bér szocialista képviselője szokatlan teen­dőkkel tölti napjait. Bal­kezes feleségének karácsony előtt eltörött - melyik is(?) - természetesen a bal keze. így a házimunkából most kijut bő­ven a honatyának. - Vásáro­lok, vasalok. A főzéstől ugyan mentsen meg az isten, de a kétkezi hagyma- és krumpli- pucolást megcsinálom. Egye­dül a mosógépet tudja a nejem bekapcsolni fél kézzel is - mondja a képviselő, (k) Frajna Imre a feltételezett történelmi irodalmat szereti FRAJNA IMRE, a Fidesz pilisvörösvári képviselője a napokban fejezte be Tom Lancy tudomá­nyos elképzelt könyvét. Nagyon tetszett neki, ugyanis a törté­nelmi tudományos elképzelt irodalom nagy kedvelője. Tom Lancy az amerikai kormányzat külpolitikai elemzője. Frajna szerint elképesztően pontos jóstehetségnek bizonyult. Könyvében előre jelezte, hogy megrendítő terrortámadás érheti Amerikát az évezred elején, (sb) Hende Csaba Wass Albertet olvasgat WASS ALBERT Farkascsapda című regénye jelentett fontos élményt az utóbbi hóna­pokban Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselőnek. Legutóbb Székelyföldre látogatott barát­jával, Rácz Károllyal. Csík­szeredán és a Gyilkos-tónál sétálva Wass Albert írásait idézgették. Rácz a Vas megyei Jákon él. Ezer disznót nevel, több mint száz marhája van. Hende szerint az ilyen családi gazdaságok lendíthetik fel a magyar mezőgazdaságot (sb) wmmwm A világszövetség nehezen 1J * viseli el a vereséget fi ÁRPÁSI ZOLTÁN A MAGYAROK világszövetsége ismét megtámadta az Országos Választási Bizottság határozatát. A szervezet nem tud belenyugod­ni abba, hogy a december 5-ére kiírt népszavazást újfent ered­ménytelennek nyilvánították. Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került Mi van, ha a legfőbb bírói testület igazat ad a világszövet­ségnek? Semmi. nos, ezért a semmiért történik most minden. Feszülnek egymás­nak pártok, adnak ki magukat komolynak nevező szervezetek és személyek kemény nyilatkozatokat. Maga a minden magyarok szervezetének elnöke jelentette ki: nem akarnak újraszámolást. A panasszal mindössze a népszavazással kapcsolatos jogszabály megváltoztatását szeretnék elérni. Nevezetesen, hogy a jövőben ne ugyanazok ellenőrizzék saját korábbi munkájukat. Vagyis ne a szavazatszedő bizottságok nézzék meg, hol hibáztak - ha hibáztak. Rendben, de miért kell ehhez újabb politikai botrányt kavarni? számoljunk csak el az eddig történtekkel! A világszövetség kierő­szakolt egy népszavazást, több milliárdért. Kezdeményezésével összeugrasztotta a pártokat és a mögöttük álló táborokat, továb­bá a határon belüli és kívüli magyarokat. Később lényegében vereséget szenvedett a kezdeményezés. A helyzet a szavazatok ki­erőszakolt újraszámolása után sem változott. Most itt az újabb csavar, a legfelsőbb bírósági kereseti Mi jöhet még ezután? Ilyen nehéz lenne elviselni a vereséget? Az úriemberek sokkal nagy­vonalúbbak. HIRSAV Nem fenyeget növekvő terrorveszély A NEMZET­BIZTONSÁGI hivatal nem állítja, hogy az utóbbi hó­napokban nagyobb len­ne Magyarország terror­fenyegetettsége, mint koráb­ban volt - közölte TÓTH András, a nemzetbiztonsági szolgálatok politikai állam­titkára. Kijelentette: „Euró­pa, sőt a térség fenyegetett­sége változatlanul állandó figyelemre kötelez bennün­ket, de növekvő veszélyről oktalanság beszélni”, (sb) Nőtt a munkanélküliség Magyarországon tavaly a szeptember-novem­beri időszakban a foglalkoz­tatottak száma 3 millió 915 ezer fő, a munkanélküliek száma 262 ezer, a munka­nélküliségi ráta 6,3 százalék volt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal tanulmá­nyában. Egy évvel korábban, tavaly szeptember-novem­berben a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék volt. (sb) Egyre több a sérülés a közutakon ^ 2004 ELSŐ TÍZ HÓNAPJÁ­BAN 6 százalékkal emelkedett a sze­mélyi sérüléssel járó közúti balese­tek száma a tavalyi évhez képest. A köz­utakon 29 személy- lyel kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel ko­rábban, viszont jelentős mértékben, majdnem 20 száza­lékkal növekedett az ittasan okozott balesetek száma. A vasúti és közúti jár­művek ütközéséből származó balesetek száma 8 százalékkal csökkent, (sb) Pedagógus-szakszervezet: elfogadható megállapodás A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVE­ZETE (PSZ) szerint elfogadha­tó bérmegállapodást sikerült kötni az oktatásban dolgozó közalkalmazottakra vonatko­zóan - közölte Varga László, a szervezet elnöke. Az Orszá­gos Közalkalmazotti Érdek­egyeztető Tanácsban létrejött megállapodás szerint 2005. január elsejétől 7,5 százalék­kal, szeptember elsejétől 4,5 százalékkal emelkednek a bérek, (sb) Tovább bomlik a megtépázott MIEP A KÖZELMÚLT­BAN két újabb elnökségi tag távozott a Ma­gyar Igazság és Élet Pártjá­ból (MIÉP). So­kan kritizálják csurka istván vezetői módszereit, s a megújulást gátló törekvé­sek ellen tiltakoznak. A párt­ból eddig többek között kilé­pett Balczó Zoltán, Franka Ti­bor, Metes György, Rozgonyi Ernő. Néhányan ma már a Jobbik Magyarországért szer­vezetben politizálnak, (sb) Nincs magyar áldozata a katasztrófának A DÉLKELET-ÁZSIAI természeti csapás­nak nincs magyar- országi áldozata - közölte tegnap SOMOGYI FERENC külügyminiszter. Hozzátette: három magyart ugyan még keresnek, de ők ! nem élnek hazánk­ban, kettős állampol­gársággal rendelkez­nek. Közben a három mobiltelefontársaság bejelentette: az 1749-es segélyvonalon híváson­ként 200 forintos ado­mánnyal lehet támogat­ni a térség rászorulóit. (szá)

Next

/
Thumbnails
Contents