Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-06 / 4. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 6., CSÜTÖRTÖK PETŐFI NÉPE H1RSAV Embereseim oészetí nemzetiséi? szeri fit nm™ 2004-ben m arányuk afUvttctiUk Saját otthonában támadtak rá a tettesek kiraboltak egy 25 éves fiatalembert kedden késő este Budapesten, a II. kerületben. A tettesek becsengettek a sértetthez, megverték, és elvették értékeit. A rendőrség rövid időn belül elfogta az elkövetőket. (ned) Gyermekülés mentette meg a kisbabát felborult egy személyautó Budapesten, a III. kerületben. Az autóban két felnőtt és egy öt hónapos csecsemő utazott. Egyikük sem sérült meg, a kisgyermeket a gyermekülés mentette meg. (jj) Életét vesztette az elütött gyalogos elgázolt egy autó szerdán reggel Vértesszőlős határában egy idős férfit. A gyalogos a kórházba szállítás közben meghalt. Az idős férfi át akart szaladni a főúton, az autó ekkor ütötte el. (ned) Feketén fuvarozók lopták meg ügyfelüket megloptak egy középkorú férfit Kemecsén, a fiatal tetteseket elfogták. A sértett lekéste Nyíregyházán a hazafelé tartó vonatot. A tettesek felajánlották neki, hogy az üzemanyag áráért cserébe hazaviszik. A 21 és 25 éves tolvajok hazakísérték, majd elvitték táskáját az irataival és bankkártyájával együtt, (ned) Két lánynak nyoma veszett eltűnt egy 15 éves lány, feltehetően január 2-án, Budapesten. Luca Diánának vélhetően barátnőjével, Brunner Erikával együtt veszett nyoma. A lányokról csak annyit lehet tudni, hogy újév első napján hajnali hat óráig együtt szórakoztak a Kultiplex nevű helyen, (szí) Fiát okolja sorsáért az orvos tönkrement Harmincnégy év körorvosi munkájának eredményét vesztette el dr. Kiss Tibor. Szerinte a bűnözőknek több joguk van. Megingott Kiss Tibor (69) bizalma a hatóságokban. A nyugdíjas körzeti orvostól bírósági ítélet alapján három és fél milliót követel a végrehajtó, pedig soha nem bűnözött. Csak hibázott. Szemán László Kiss Tibor 34 évig dolgozott orvosként, 1961-től 1995-ig volt a Szabolcs megyei Penészlek körzeti, illetve háziorvosa. Ma már teljesen nincstelen. Budapesten él. A 72 ezer forintos nyugdíjának csak a felét kapja kézhez, a többit elviszi a végrehajtó. Kiss saját fiát okolja a sorsáért. Még 1995-ben kölcsönt adott neki cégalapításhoz. Egy hajdúszo- boszlói panziót üzemeltettek, ám az üzlet becsődölt. Végül fia cége eladta 30 millióért a panziót, ám a szerződés ellenére nem fizette ki az apját. Aki azóta is pereskedik.- Soha nem követtem el bűnt, hibázni valóban hibáztam. Megbíztam a családomban, és nem írtunk papírt a kölcsönről. A rendőrségi és bírósági jegyzőkönyvekben a volt fiam, ma már nem tekintem annak, és üzlettársa elismerte a kölcsönt. Szerződés van a panzió eladásáról is, ám ennek ellenére a Szegedi ítélőtábla jogerősen elutasította a keresetemet. Évekig peresked„Semmim sem maradt, még lakásom sem, csak az orvosi táskám. Dolgozni azonban nem tudok, mert a behajtó azonnal elvenné a béremet.’- mondja dr. KiSS Tibor. @ ÍRJA MEG VÉLEMÉNYÉT: WWW.REGGEL.HU tünk. Szerintem a bíróság megrögzött pereskedőnek tart, ezért nagyon súlyosan megbüntetett. 3,5 millió forintot követelnek rajtam perköltség és illeték címén. Még a gyilkosoknak is megadja a bíróság a lehetőséget az újrakezdéshez, én nem kaptam meg ezt - panaszolta Kiss Tibor. A Reggelnek átadott iratok alátámasztják állításait. Mindenesetre tavaly perújrafelvételt kért a Legfelsőbb Bíróságon, ám máig nem kapott választ. „Soha nem követtem el bűnt, hibázni valóban hibáztam, megbíztam a családomban.” KISS TIBOR- Ez a budapesti lakás, ahol élek, félig az élettársamé, félig a volt fiamé. Annak idején nekiajándékoztam, amit „meg is hálált”. Bár Amerikáig meg sem állt, még onnan is a véremet akarja. Volt feleségemmel, az anyjával együtt bepereltek, és öt évre visszamenőleg a lakásnak a bérleti díjaként havi negyvenezer forintot és kamatait követelik rajtam. Ellenkeresettel éltem, és megtámadtam a bíróságon az ajándékozást. Nem tudom, miért tették ezt velem. Mint ahogy azt sem, hogy a hatóságok miért közreműködtek a tönkretételemben - monta Kiss. APR ptKKtD)! nfulál EK ELVESZETT 8 Elveszett Hetényegyházán 2005.01.02-án 2 db 8 hónapos rövid szőrű ma^ar vizsla kölyök. A megtaláló jutalomban részesül. 30/56-53-472.------------- ----- ---------------•58766320 05 január 3-án, este 19-20 óra között a Tesco áruház mosdójában felejtettem egy sárga reklámszatyrot, benne fontos iratokkal (stb.). Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében adja le a Tesco vevőszolgálati pultjánál v. Kmét, Bánfy u. 12. sz. alatt. Tel.: 76/517-960 ..............................................................................................*587719* HA NGSZER 8 Zimmermann pianínó újszerű állapotban eladó. 30/252-15-26,76/509-918.------------------------------------------------------------------------------ ’557143_______OKTATÁS_______ ÉRIN TÉSVÉDELEM fékvizsgálója, IPARIGÁZ- és olajtüzelőberendezés-kezelö tanfolyamok indulnak februárban SZEGEDEN, a Megamos Kft. (Nysz.: 03-0004-04, AL0559) szervezésében. I: Lengyel László, 62/478-227 és 72/324-842-------------------------------------—-----------------*587769" _______PÉNZPIAC_______ VÉ GREHAJTÁS alatt lévő ingatlanok kiváltása banki és jogi háttérrel. 30/90-60-063.----------——-------------------------------------——- ■ •587483RE NDEZVÉNY KACZ0R FERI, MATYI és a HEGEDŰS, K0M0NYI ZSUZSI és a DZSUNGEL BAND a kméti Konzervgyár báljában jan. 28-29. Csertő: 76/518-188---------------587711____SZOLGÁLTATÁS____ GIPS ZKARTONMUNKÁT vállalunk. 06-30/206- 2067.--------------------------------------------------------------------------------*587817* Minden, ami megelőzés és rehabilitáció. Kezelések biorezonanciával. Káros szenvedélyekről való leszoktatás: dohányzás, alkohol, drog, csokoládé. Tel.: Eszter, 20/253-3266 -5874158 Nádtető fedését, javítását, felújítását minőségi munkával, garanciával, számlaképesen anyaggal vállaljuk. 30/245-34-01. TÁRSKERESÉS ADJ esélyt magadnak! Aki keres, az talál! Kmét 30/259-4334, Ksztmiklós 70/576- 7800. —----------------------------------------------------*---------------------*587363* 38 ÉVES fiatalember megismerkedne fiatal, vékony, csinos, legalább 160 cm magas, nem dohányzó, gyermektelen, legalább érettségizett, szorgalmas, Kiskörös környékén élő hölggyel. 20/423-91-54.-------------------------------------------------------------------------------*587777* ______VÁLLALKOZÁS______ KŐM ŰVESMUNKÁT vállalok. Építés, felújítás, átalakítás, térkövek lerakása stb. Érd.: 76/466-645; 06-30/27-28-939.--------------------------------------------------------------------------------*587621* VEGYES 8 300 kg-os húsjellegü hízó és 4000 l-es lemeztartály eladó. 30/546-71-41.------------*----------------------—---------------------------------— *587146* GA RÁZS KMÉT, Klauzál G. téren 23 m!-es garázs eladó. 30/9-553-823.--------------- --------- - *587213* KM ÉT, Lánchíd u. 5/A alatt garázs eladó. Érd.: 06-20/571-51-40.------------------------- —--------------- - *587607* ME ZŐGAZDASÁG ÉTKEZÉSI burgonya (Desirée) és vöröshagyma eladó. Kmét, Mindszenti út 47. Tel.: 06- 20/92-43-638------------------------------------------------------------ —*587510* GYÖ KERES bodzavessző eladó. Telefon: 20/572-2740.--------------------------------------------------------------------------------*587554* 8 Jó minőségű, körbálás füszéna felrakva eladó. Ár: 2 E Ft/db Érd.: 20/2-046-095.----------------—----------------------------------------------------------*587747* 8 Vörös köle s (kb. 140 q), tisztított eladó vagy cserébe jószágot vagy mg.-i munkagépet beszámítok. Kis fülkés 82-es, rendszámos MTZ-t keresek megvételre. Érd.: 77/495-311, 30/449-87-10.------------------------------------ — -----------*587727* _____HIRDETMÉNY_____ A DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft. értesíti a lakosságot, ho© Kecskemét külterület RIS0X Kft. 8683/107. hrsz. ingatlanjára épített 20 kV-os légvezetéket és transzformátorállomást 2005. január 6-án feszültség alá helyezteti. A fenti időponttól a vezetékek érintése és megközelítése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!-----------------------------------------------------------*587743* A DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft. értesíti a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza, Horvát Z. u. 15. sz. társasház részére létesített 0,4 kV-os elosztószekrényt 2005. január 6-án feszültség alá helyezteti. A fenti időponttól a vezetékek érintése és megközelítése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!-------------------------------------------------------------------------------*587743* A DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft. értesíti a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza, Dr. Holló L 8. sz. épület részére fektetett kisfeszültségű földkábelt és elosztószekrényt 2005. január 6-án feszültség alá helyezteti. A fenti időponttól a vezetékek érintése és megközelítése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!---------------------------------------------------------------------------—*587743* A DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft. értesíti a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza, Izsáki út 8. sz. CONTROLL PLÜSS Kft. részére fektetett 0,4 kV-os földkábel vezetéket és elosztószekrényeket 2005. január 8-án feszültség alá helyezteti. A fenti időponttól a vezetékek érintése és megközelítése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!-----------------*--------------------------------------------------------— *587743* 1. X f \ ú HOROSZKÓP H€RCZ€G KRTR ASZTROLÓGUS VONALA KOS mm MÉRLEG 06-90-230437 BIKA 06-90-230-432 SKORPIÓ 06-90-230-438 IKREK 06-90-230-433 NYILAS 06-90-230-439 RÁK 06-90-230-434 BAK 06-90-230-440 OROSZLÁN 06-9O-M VÍZÖNTŐ 06-90-230-441 SZŰZ Ö6#23M6 HALAK 06-90-230-442 Éjjel-nappal hívható! A hívás dija 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp., PÉ59! Tel.:488-5615 ÄZKWI1 SEGÍTSÉGÉVEL® 0690230-443 CMmstó-ut/testó: SCHMIDT ANTAL I Operátorok: MÉSZÁROS ERIKA ÓNODI ÉVA Korrektor: SZVORÉNYNÉ MEZEI KLÁRA Akar 250.000 Ft-ot keresni? Ha ambiciózus, jó kommunikációs képessége van, és szeretne emberekkel dolgozni, jelentkezzen kereskedelmi képviselőnek vagy programszervezőnek! Üzleti partnerekről gondoskodunk. Személygépkocsi feltétel. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 30/607-21-93. 6055331 TÉLI AKCIÓ HÉVIZEIM!! Hunguest Hotel Panoráma 7=8 akciót hirdet 2005.01.04. - 02.28. közötti időszakban minden 7. eltöltött éiszeka lián 1 elszakít ajándékba adunk. Classic*'* kétágyasban:39.900Ft/fő Superior* * * kétágyasban: 48.300 Ft/fő Egyágyas felár 12.250 Ft Ellátás: bőséges féfparaő, délutáni kávé, sütemény, fűrdőkűpeny- és STéthesmálat 8* épületben: 32.900 Ft/fő Ellátás: bőséges félperaő, széfhasznéfat A fenti árak az idegenforgalmi addt nem tartalmazzák. TB-kártyéval és háziorvosi beutalóval kedvezményes gyógy- és fürdőkura vehető igénybe Üdülési csekket elfogadunk! Szobafoglalás: rri 06(831341-074, 06(83)341 580. fax 06(83)340485 reserve§»hote^anorama.hunguesthoteishu KISKŐRÖSI TESCO áruház műszaki fenntartási feladatainak ellátására keresünk elsősorban villanyszerelő végzettséggel rendelkező, megbízható KARBANTARTÓT. Fényképes önéletrajzokat a toborzas@mshungaria.com, az IMS Hungária Kft., 2040 Budaörs, Kinizsi üt 1-3* vagy a 23/448-901-es faxszámra várjuk. KIADÓ Kecskemét belvárosában azonnal beköltözhető állapotban a Kisfaludy Ház I. emeletén 110 m2-es és 64,40 nf-es ■íj építésű exkluzív iroda- riasztóval, klímával, beléptet trendszerrel, videokamerával ellátva. Ugyanitt teremgarázsban parkolóhelyek bérbe vehetők. Érdeklődni lehet a 06-30/96-85-016 telefonszámon. fTíflfflnÜTól ELADÓ-KISZÁLLÍTÓ munkatársat keres kecskeméti autóalkatrész-üzletébe. Nyugati autóalkatrész-értékesítésben szerzett gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők jelentkezésére számítunk. Önéletrajzokat a 1426 Bp., Pf. 91 postai vagy az allas2@bardiauto.hu e-mail címre várjuk. „„ Német áruházlánc újonnan nyíló kecskeméti áruházába keresünk üzletvezetőket, pénztárosokat és eladókat. Élelmiszerkereskedelem, állateledel és felszerelés területén dolgozók előnyben! Fényképes önéletrajzot kérünk: Fressnapf-Hungária kft, 1146 Budapest, Szabó József ü, 6. Vízvezetékszerelőket keresünk üzletkötői munkára, mellék állásban is, jutalékos rendszerben. Időpont egyeztetés: 06/20/399-69-22-es mobilszámon. Évi több miilárdos forgalmat bonyolító, piacvezető, multinacionális cég magyarországi leányvállalata, hálózatának bővítéséhez, különböző üzletágaiba A PROFI SZERELÉS |<eres értékesítési munkatársakat Bács-Kiskun megye területére. Követelmények: Amit kínálunk: • alkalmazás esetén erkölcsi • főállású munkaviszony, bizonyítvány, • továbbképzés, karrierlehetőség, • jó kommunikációs képesség, • önálló munkavégzés, döntési • jogosítvány, jogkör, • fényképes önéletrajz, • mobiltelefon, • vezetékes telefon, a későbbiekben céges autó, • legalább középfokú végzettség, • betanulás alatt fix fizetés, utána • Bács-Kiskun megyei lakóhely. teljesítményarányos jövedelem. Feladat: • kapcsolattartás a meglévő és leendő ügyfeleinkkel, • a cég termékeinek értékesítése a piacon. Az értékesítési tapasztalat, valamint fa- vagy építőipari ismeret előnyt jelenti Pályázatát bizalmasan kezeljük! Jelentkezését a megjelenéstől számított 1 héten belül az alábbi címre várjuk: Würth Szereléstechnika Kft., Paksi Beáta, 2040 Budaörs, Gyár u. 2. m)