Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-22 / 18. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 22., SZOMBAT 13 PETŐFI NÉPE Együttműködés a teleházakkal Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tör­vény 3. számú melléklete szerint a kifizetői adatszolgáltatást az adóévet követő január 31- ig kell elektronikus úton vagy gépi adathordo­zón az illetékes adóhatóságnál teljesíteni. Vo­natkozik ez azokra a munkáltatókra is, akiktől a magánszemély nem kéri a munkáltatói el­számolást. Ez a benyújtási mód és határidő a feltétele annak, hogy az APEH időben elkészít­hesse az adóhatósági adómegállapításokat. E rendszer alapja az adózó nyilatkozata és a ki­fizetők adatszolgáltatása, ami alapján az APEH megállapítja a magánszemély 2004-es jövedelmeit, adóját, illetve határidőre kiutalja a visszajáró összeget. A sajtóvisszhangok szerint a kisvállalkozók, a könyvelők nem vagy nehezen tudják teljesíte­ni a fenti előírást a technikai feltételek és a szükséges felhasználói ismeretek hiánya miatt. A helyzet megoldása érdekében az APEH meg­állapodott a Magyar Teleház Szövetséggel, hogy az országban működő 506 teleház segítséget nyújt a hozzá fordulóknak. Munkanapokon 14 és 18 óra között a teleházakban rendelkezésre állnak az adatszolgáltatás teljesítéséhez szük­séges technikai eszközök, és a munkatársak se­gítséget nyújtanak a feladat végrehajtásában a felhasználói ismeretekkel nem rendelkezők­nek. A teleházak az országban bárhol megtalál­hatók 15 kilométeres körzeten belül. A címjegy­zék fent van a www.telehaz.hu honlapon, de az adott megyében lévő teleházakról az APEH me­gyei igazgatóságán működő ügyfélszolgálat is tájékoztatást ad. Őstermelők, figyelem! Ha év közben a tagok száma változik, a következőképpen kell meghatározni a közös őstermelői igazolvány alapján tevékenységet végzők éves bevételét és kiadásait: Ha az adóév folyamán a közös mezőgazdasági őstermelői igazolványban szereplő személyek közül bárki kilép a közös tevékenységből, ak­kor a kilépő bevételét és költségét a közösen elért bevétel és költség családtagok számával történő elosztásával kell megállapítani (szja- törvény 6. sz. melléklet III. c). A közös terme­lésből való kilépéskor a kilépő tagnál rögzíteni kell a rá jutó közös bevételhányadot és a rá ju­tó költséget is. Ezeket a család közösen elért bevételéből és kiadásaiból levonva a megmara­dó összeg lesz a „csökkent létszám” addig el­ért eredménye. Az adóalap kiszámításánál tehát a kilépő csa­ládtagnál a kilépés időpontjáig elért bevétel és kiadás annyiad részét kell alapul venni, ameny­nyi az eredeti létszámmal osztva rá jut (például 3 fő esetén az egyharmadát). Az őstermelést kö­zös őstermelői igazolvánnyal továbbfolytatók- nál pedig a kilépés időpontjáig elért bevétel és kiadás fennmaradó részét (előbbi példa szerint kétharmadát), valamint az év még hátralévő ré­szében elért kiadás és bevétel összegét kell ala­pul venni (a példa szerinti esetben fele-fele arányban). Amennyiben elhalálozás következik be, az elhunyt családtag adókötelezettségét - az adó­zás rendjéről szóló törvény 131. paragrafusa ér­telmében - a halálakor vele együtt élő házas­társa vagy örököse kérelmére a területileg ille­tékes APEH adóeljárási osztálya állapítja meg határozattal. Ennek feltétele a kérelem benyúj­tása és az adó megállapításához szükséges adatok, igazolások (adókártya, halotti anya­könyvi kivonat, hagyatéki végzés, stb.) becsato­lása. A bevétel és a jövedelem megállapítására ez esetben is ez előzőekben leírtak vonatkoz­nak. ▲ Múzeum született a Cifrapalotában A vendégeket lenyűgözte a kiállítás. Lackó János, a megyei múzeumi szervezet igazgatóhelyettese, Koncz Erika helyettes államtitkár és Alföldi Albert megyei közgyűlés alelnöke. Múzeum született! - címmel nyílt állandó jellegű kiállítás a kecskeméti Cifrapalotában a Katona József Múzeum gyűjteményéből. A tárlatot a Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat és a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma támogatta. A kecskeméti Katona József Mú­zeumot egykori Városi Múzeum néven alapították a tizenkilen­cedik század végén. A múze­um, az egyre gyarapodó népraj­zi tárgyak, fényképek, régészeti leletek, műkincsek miatt kezde­tektől helyhiánnyal küszködött. A Városi Múzeum anyagának egy része kezdetben a városhá­za folyosóin volt látható, majd a város 1920-ban megvásárolta a vasútkertben lévő nyári kaszinó épületét, és a gyűjteményt ide telepítették át. A térségi népraj­zi kultúrát bemutató anyagok mellett itt lettek kiállítva a helyi Művésztelep alkotóinak mun­kái, valamint a Nemes Marcell féle gyűjtemény. A kilencvenes évekre azonban a Katona József Múzeumban megszűntek a ki­állítások, e héttől a Cifrapalotá­ban látható a gyűjtemény. A nagyszabású kiállítás meg­nyitója Bartók Béla zeneművek előadásával, amelyet az M. Bodon Pál Zeneiskola művész­tanárai adtak elő. Alföldi Albert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés alelnöke nyitóbeszédében köszönetét mondott mindazok­nak, akik ennek a kiállításnak az anyagát évtizedek alatt ösz- szegyűjtötték, pénzt és időt ál­doztak arra, hogy e történelmi korszakok lenyomatai fennma­radjanak az utókor számára. Hozzátette: természetesen, ezen felül tisztelet és köszönet illeti azok munkáját is, akik ezt a pá­ratlanul érdekes kiállítást létre­hozták. Elmondta, a világ egy­szerűbb oldaláról érkezett a kul­túrába, ezért őt személyesen és mélyen megérintette ez a gyűj­temény. Véleménye szerint ma, a számítógépesített hétközna­pok társadalmában páratlanul nagy élmény látni a kéz szent­ségét, az emberi lélek és a kéz egységéből született eszközö­ket. Jó látni ezeket a tárgyakat! - tette hozzá, hiszen az akkor élő emberek örömüket érték meg benne, amikor készítették, szeretném, ha mi is hasonló él­ményben részesülnénk, amikor körülnézünk, hiszen a múltunk élményeit, nemzeti örökségünk emlékeit láthatjuk itt a Cifrapa­lotában újraéledni. Koncz Erika, a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumá­nak helyettes államtitkára megnyitóbeszédében elmond­ta, örül, hogy jó helyre és jó cé­lok megvalósítására adhatott a minisztérium pénzt. Kiemelte, a kormányprogramnak ugyan­is nem csak az állami múzeu­mok ingyenessé tétele, a kiállí­tásra utazó vidékiek költségei­nek a visszatérítése, a nemzet­közi kiállítások támogatása, ha­nem a vidéki múzeumok felújí­tása és a tárlatainak megújítása is vállalt feladata. Hozzátette: a tizenegymillió forintos állami támogatással végre teljesülhe­tett a helyi múzeumszervezet legnagyobb vágya, hogy a Kato­na József Múzeum helyhiány miatt nem látható anyaga végre méltó elhelyezést kapott, és mindenki számára megtekint- hetővé vált. Bárth János, a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének igaz­gatója a megnyitót kiegészíte- tett azzal, hogy a kiállításhoz különféle programok is tartoz­nak majd. Ennek keretében a látogatók felpróbálhatnak né­hány korabeli népviseletet és lefényképeztethetik magukat bennük. ▲ Tanulj szakmát a T. G. Virágdekorban! A keceli T. G. Virágáékor Szakmunkásképző, Szakisko­la és Kollégium valóban az életre nevel. Az itt végzett fia­talok nem csak elméleti tu­dást szereznek választott szakmájukban, hanem meg­tanulják annak gyakorlati for­télyait is. Most, amikor a nyolcadiko­soknak el kell dönteniük, hogy hová nyújtják be jelent­kezésüket továbbtanulásra, érdemes a keceli T. G. Virágúékor Szakmunkáskép­ző, Szakiskola és Kollégium ajánlatait fontolóra venni. Az iskola ugyanis rendkívül szé­les skáláját kínálja a választ­ható szakmáknak. Előnyt je­lent, hogy a felvett tanulók­nak nem kell azonnal dönte­niük a pályaválasztást illető­en. Az általános iskola befeje­zését követő 9-10-ik évfolya­mon lehetőség van arra, hogy a jelentkezők megismerjék az oktatott szakmákat és ezután kedvük, adottságaik alapján, válasszanak pályát. A dísznö­vénytermesztő, virágkötő, parkgondozó, vendéglátó-ipa­ri, bolti és gyorsétkeztetési el­adó, falusi vendéglátó, vala­mint ezekhez kötődő egyéb szakmák közül választhatnak a tanulók. A szakiskola peda­gógiai programjában, az elmé­leti ismeretek mellett, nagy hangsúlyt helyez azok gya­korlatban való alkalmazására. Az oktató- nevelőmunka haté­konyságát növelik a gyakorla­ti képzés ideális feltételei, sőt, a minden igényt kielégítő in­formatikai tanterem, számító­gép-kezelői vizsga letételére is lehetőséget kínál a végzősök­nek. A tanulmányok sikeres befejezése után a tanulók álla­milag elismert, OKJ-s bizo­nyítványt kapnak választott szakmájukból. A jelentkezők­nek nem kell felvételi vizsgát tenniük, valamennyi felvett tanuló ingyenes kollégiumi el­helyezést kap, és a képzés Is ingyenes. ▲ Információ: 6237 Kecel, Május 1. tér 13. Tel: 78/422-910, 30/688-9083. E-mail: tgvirag@tvnetwork.hu web: www. viragdekor-kecel. subnet, hu A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. OMP-üzeme a részleg fejlesztése miatt felvételt hirdet HEGESZTŐ, LAKATOS szakmával rendelkezők, illetve PRÉSGÉPKEZELŐ, ÉLHAJLÍTÓ-KEZELŐ gyakorlattal rendelkezők számára! Jelentkezni lehet Székeli Tibornál, a 76/515-591 telefonszámon, 9.00-16.00 óráig. Az Eötvös József Főiskola (6500 Baja, Szegedi út 2.) felvételt hirdet 2005-ben induló ÚJ KÉPZÉSEIRE az eddig már meghirdetettek mellett Főiskolai szintű képzések:- szerb nemzetiségi tanító és- szerb nemzetiségi óvodapedagógus szakon nappali tagozaton Felsőfokú szakképzések:- csecsemő- és kisgyermeknevelő, -gondozó- ifjúságsegítő és- képzési szakasszisztens 4 féléves nappali és levelező tagozaton Jelentkezési határidő: 2005. február 15. Érdeklődni a tanulmányi osztályon lehet: Baja Szegedi út 2. Tel.: 79/524-624 e-mail: to a eif.hu 6]33 Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Illetékhivatalnál 2005. január 1-jétől megszűnt az eljárási illetékek illetékbélyegben történő lerovásának lehetősége. Az Illetékhivatalnál indított eljárások (például igazolás kérése, részletfizetés, fellebbezések) tekintetében az illetéket nem a kérelemre (fellebbezésre) ráragasztott illetékbélyeggel, hanem pénzben, az Illetékhivatal 11732002-15336000-08730000 számú számlájára banki átutalással, készpénz-átutalási megbízással vagy a házipénztárban készpénzzel kell megfizetni, a kérelem előterjesztésével egyidejűleg. A másolat, kivonat illetékét, illetve a felügyeleti intézkedés iránti kérelemilletékétváltozatlanul illetékbélyeggel kell leróni. *** Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2005. január 3-án megnyitottuk házipénztárunkat a Bács-Kiskun Megyei Illetékhivatal Kecskemét, Katona József tér 8. szám alatti épület földszint 6. számú helyiségében. A házipénztárban a fenti államigazgatási eljárási illetékek befizetése mellett lehetőség van a vagyonszerzési, a bírósági eljárási illetékek megfizetésére is, továbbá a meg rongálódott, tévesen felragasztott vagy a feleslegessé vált illetékbélyeg értékének visszatérítésére, tízezer forint összegig. A pénztár nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig: 7.30- 14.30 óráig; pénteken 7.30-12 óráig. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. munkatársat keres titkár, asszisztens munkakör betöltésére az ügyvezetés mellé. Feladat: ügyviteli, titkári feladatok ellátása. Az ideális jelentkező rendelkezik: ‘tárgyalóképes németnyelv-tudással szóban és írásban ‘számítógép-kezelői ismerettel * jó kommunikációs és szervezőkészséggel * néhány éves gyakorlattal A munkakör megköveteli a megbízhatóságot, önálló munkavégzést és dinamizmust. Az angol nyelv ismerete előnyt jelent! A magyar és német nyelvű fényképes pályázatokat a szilva.drozdik@phoenix-mecano.hu e-mail címre, illetve postai úton Drozdik Szilviához kell beküldeni a 6000 Kecskemét, István király körút 24. címre. További információ: Drozdik Szilvia, 76/515-638. KÖZL EMENY A Kunság Volán Rt. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Közúti Közlekedési Szakszervezet 2005. január 24-én (hétfőn), üzemkezdettől 9.00 óráig országos sztrájkot hirdet meg a menetrendszerű helyi és helyközi viszonylatú autóbuszj áratokra. A sztrájkban jelentősszámú munkavállalónk jelezte részvételi szándékát. Ennek ellenére várhatóan társaságunk belső szervezési intézkedései biztosítani fogják, hogy menetrend szerinti járataink valamennyi vonalon közlekedjenek. A munkabeszüntetés ideje alatti várható közlekedésről bővebb információval autóbusz-állomásaink forgalmi szolgálatai állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az utazásoknál esetlegesen előforduló kellemetlenségekért szives megértésüket kérjük. k Kunág Volán Rt. ecskemet 413303 Kecskemét

Next

/
Thumbnails
Contents