Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-22 / 18. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 22., SZOMBAT 9 PETŐFI NÉPE Értékes CANON digitális eszközöket kaptak ajándékba A Hónap Digitális Iskolája címet nyerte el a Katedra középiskola örömmel nyújt át. A díjat az igazgató úr egész mun­kásságával, különösen a Katedra Szakközépiskola lét­rehozásával és sikeres vezetésével érdemelte ki. ▲ INFORMATIKAI KB MŰVÉSZETI Szak középiskola 1998 szeptembere óta működik Kecs­keméten a Katedra Informatikai és Mű­vészeti Szakközépis­kola, amely azóta folyamatosan bővül. Ma már 293 tanulójával a megye és a város egyik elfogadott és keresett oktatási intézményé­vé vált. Az iskola célja a tehetséggondozás és az esélynövelő képességfejlesztés. A törvényileg elő­írt középiskolai tananyag mellett középfokú al­kalmazott grafikus, illetve informatikai képzést nyújt a diákok részére. Ehhez szükséges techni­kai háttere magas minőséget képvisel. Folyama­tosan fejlesztik gépparkjukat, mindenkor a leg­színvonalasabb tárgyi eszközök segítségével ok­tatnak (jól felszerelt számítógépek, projektorok, interneten is elérhető digitális napló, intranet stb.). Az iskolában a kis létszámú csoportokban megvalósított nyelvi képzés is kiemelkedő, több diákjuk nyert már megyei és országos versenye­ken, illetve tett felső és középfokú nyelvvizsgát. „Ha valakiben van eredetiség, mindenekelőtt azt kell kibontakoztatnia. Ha nincs, akkor valamiképpen meg kell szereznie. A tehetség: sok-sok türelem." (Maupassant) „Sikerülhet!" - hirdeti a Canon Hungária Kft. legújabb, A Digitális Iskolákért elnevezésű pá­lyázata. Kecskeméten a Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskolának sikerült is. 2004 novemberében elnyerte a Hónap Digitális Iskolá­ja címet. Nyereményük nem kevesebb, mint 3,5 millió forint értékű Canon multimédiás eszkö­zökből álló csomag. Az ünnepi műsorral egybe­kötött díjátadás a napokban zajlott le az iskolá­ban, amelyen több helyi és megyei prominens személy is képviseltette magát. A Canon Hungária Kft. az elmúlt év májusában hir­dette meg országos pályázatát közoktatási intézmé­nyek és azok diákjai számára. Minden hónapban egy fővárosi és egy vidéki iskolát díjaznak. A pályázat igen sokrétű volt, hiszen az iskola működését is bemu­tató leírása mellett ismertetni kellett az intézmény je­lenlegi tárgyi felté-teleit (számítástechnikai infrast­ruktúra), az iskola környezetvédelmi tevékenységét, bemutatni az iskola honlapját, a fejlesztési terveket, készíteni kellett az intézmény elmúlt két évét bemuta­tó iskolai eseménynaptárt. Külön fejezet foglalkozott a pályázaton elnyerhető digitális berendezések későbbi felhasználási céljaival, s e pontban részletesen ki is Az ünnepségen részt vett dr. Balogh László a megyei kellett bontani, hogy az elnyerhető eszközöket mely tantárgyak oktatásában, milyen módon kívánja alkal­mazni az iskola, illetve milyen kreatív alkotások létre­hozására szándékozik majd használni. Természetesen a pályázat nem csak a tanárok munkáját igényelte, hi­szen egy közös pályázati munkát is kért a Canon, amely egy, az iskola életét bemutató digitális eszkö­zökkel készült csoportos alkotás volt. A pályamunká­kat négy kategóriában kellett elkészíteni: fotó, grafika, web-design, és videó. A Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépis­kola számára egyrészt nagy kihívást jelentett a pályá­zat elkészítése, hiszen komoly előkészületeket és munkát jelentett mind a tanárok, mind a diákok ré­szére. Mindez másfél hónap alatt valósult meg, amely­ben 17 tanár és ennél több diák vett részt. Másrészt vi­szont a vártnál is könnyedebben haladt a projekt kivi­telezése, hiszen az iskola vezetősége és tanári kara is vallja: a diákok és a tanárok között ne legyen két lépés távolság, legyen közvetlen a kommunikáció, csak így lehet eredményeket elérni. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, hogy a pályázat elkészítése során is lendülete­sen, kreatívan haladt a feladat. A pályázat egyéni ka­tegóriában hirdetett versenyében a 2. helyet is az isko­la egyik tanulója Zilahy Sarolta nyerte el. Különdíja egy félprofesszionális Canon fényképezőgép. „Óriási kockázat volt számunkra a pályázat, hiszen a győztes vitt mindent - mondta köszöntőjében dr. Tubák István iskolaigazgató. Olyan együttműködést, csapatmunkát kívánt a munka, amelyet mi a kezde­Dr. Tubák István és neje, dr. Tubakné Tütő Ágnes, (balról). Guttray László, a Canon képviselője adta át az értékes ajándékot. (Jobbról) közgyűlés elnöke Is. A műsor után ízletes falatok várták a vendégeket tektől gyakorlunk. S tudtuk: ha mégse sikerülne, ak­kor is sokat nyerünk, hiszen még jobban összeková- csolódik az iskolai közösség. Ugyanakkor mindvégig úgy álltunk hozzá, hogy igenis nyerünk. S nyertünk! Köszönhető ez elsősorban az iskola oktatási mene­dzserének, a projekt vezetőjének dr. Túbakné Tütő Ág­nesnek, aki az egészet koordinálta, és a munkában részt vevő valamennyi tanárnak, illetve diáknak. Kö­szönjük a Canonnak az értékes ajándékokat, ígérjük használni is fogjuk valamennyit!" A pályázati anyag önmagáért be­szél. Mindenre kiterjedő, látványos és kreatív ötletekkel gazdagított nívós munka. Mint azt Guttray László, a Canon Hungária Kft. PR-vezetője kö­szöntőjében hangsúlyozta: A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen 101 pályázatból kellett a legjobbat kivá­lasztania. De a Katedra iskola pálya­munkája kiemelkedett a többi közül, amelyet jól tükröz az is, hogy a meg­szerezhető 260 pontból 243-at kapott. Az eseményen részt vett dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke is, aki a gratulációt követően bejelentet­te, hogy a Magyar Kultúra Napján az oktatási miniszter dr. Tubák István ré­szére Arany Katedra Díjat adományo­zott, melyet ezen az ünnepségen Ünnepelt a tízéves Polar-Stúdió Kft. POLAR-STÚDIÓ KFT. A Polar-Stúdió Kft. Elektromos Fővállalkozás 10 éve van jelen az ipari és építőipari piacon. Minőségi és környezetbarát mun­kavégzés. E két szó tökéletesen tükrözi a társaság tevékenysé­gét, amelyet installációs és technológiai munkák, hálózatépíté­sek, közvilágítási és díszvilágítási munkák tervezése és teljes körű kivitelezése alkot. A tulajdonosai vallják: a cég hajóját az viszi előre, ha a minőségből nem engednek. Eredményeik is azt tükrözik, hogy az elmúlt 10 évben ehhez ragaszkodtak, és si­kerre vitték a vállalkozást. A már országosan is elismert társaság tulajdonosai - Kiss Antal, Lévai Gábor és Róza Károly - kötelezettséget vál­lalnak a minőségi és környezetbarát munkavégzésre, melynek betartása érdekében ISO 9001 és ISO 14001 mi­nőségbiztosítási rendszert működtet­nek. A szerelési munkákhoz korszerű gépparkkal és szerszámokkal rendel­keznek. Minden évben több millió fo­rintot fordítanak a korszerű, a minősé­get javító és környezetkímélő berende­zések beszerzésére. A műszaki veze­tők és szerelők évente több alkalom­mal szakmai képzésekben vesznek részt, amelynek eredményeként meg­kapták a Schneider Electric minősített berendezés gyártói jogát, valamint az ELMÜ Rt., TITÁSZ Rt., DÉMÁSZ Rt. „A” kategóriás minősítését. Emellett rendelkeznek már a NATO minősített beszállítására alkalmas címmel, illetve DÉDÁSZ-minősítéssel. Ipari szerelések területén több nagy- beruházáson dolgoztak az el­múlt években, többek között az MO, M3, M5 autópályák villanyszerelésére kaptak megbízást. Ezen munkálatokat ebben az évben is folytatják. A kommunális szerelés területén pedig megemlíthetjük a Kecskemét fő­téri és középületek tér- és díszvilágítá­si szerelési munkáinak tervezését és kivitelezését. A főtér kandelábereinek cseréjét felajánlásból végezték el. Je­lenleg a Református Gimnázium előtti részen még hiányzik néhány oszlop­csere, amely megbontja a főtér egysé­ges világítását és szépségét, ezért a cég továbbra is felajánlja e rész felújí­tását. Mivel a korábbi oszlopcserék is adományozók segítségével jöttek lét­re, ezúton is várják azok jelentkezé­sét, akik e nemes célra, a város főteré­nek szépítésére némi anyagi áldozatot tudnak vállalni, a Vállalkozási Fejlesz­tési Alapítványon keresztül. Mint az előzőek is mutatják: a Polar- Stúdió karitatív szerepe által is ismert a városban. Rendszeresen bekapcso­lódnak templomfelújításokba. Az el­múlt év végén a Barátok templomá­nak 2 darab 36 ágú csillárt ajándékoz­tak, aktívan részt vettek a kisizsáki templom építésében. Az Órakör tagjai­ként támogatták a város óráinak meg­újulását. A cég jelenleg mintegy 70 dolgozót foglalkoztat, akik valamennyien nap­rakész információk birtokában végzik napi munkájukat. Folyamatosan fi­gyelemmel kísérik az új technológiá­Tegnap este a Jubileumi ünnepségre számos üzleti partnerük fogadta el a meghívást. kát, a legújabb szerelési anyagokat és a legkorszerűbb berendezéseket, me­lyeket természetesen a gyakorlatban is alkalmaznak. A Polar-Stúdió fennállásának 10. év­fordulója alkalmából tegnap nagysza­bású ünnepséget rendezett, amelyen üzleti partnereit vendégelte meg. ▲ POLAR STÚDIÓ KFT. Elektromos Fővállalkozás Kecskemét, Csongrádi út 56. Tel/Fax: 76/480-370, 507-558 polarl@polar.axelero.nethu www.polar-studio.hu A Barátok templomának két 36 ágú csillárt adományoztak. De a nevükhöz fűződik a Bácsvíz Rt, kecskeméti központi diszpécser termének elektromos munkálatai és a főtéri kandeláberek cseréjé Is. (balról jobbra)

Next

/
Thumbnails
Contents